Helloo mindenki! :D Öm...hol kezdjem...Talán ott, hogy nagyon örülök, hogy itt vagytok! És sajnálom, hogy az előző részben félbehagytam az erotikusabb töltetű jelenetet, de már nem volt erőm megírni. Viszont ami késik nem múlik. Szóval, nem, nem maradtok le semmiről, amiről Kazu se szeretne lemaradni :P Mindössze váratott magára a jobb érdekében. :) Emiatt egy nagyobb részt kellett bevágnom az előző részből, de aki nem kíváncsi a „visszaemlékezésre" az csak pörgessen lejjebb, onnan is élvezhető lesz szerintem. Nos, induljon a lavina...

Kazu szemszöge

„Végszóra jelent meg a képernyőn, és majdnem megölt a látvány, halkan fel is sóhajtottam rá. Ahelyett, hogy enyhült volna a szívem dübörgése, még erősebben kezdte pumpálni a vért. Egy fikarcnyit sem halványultak az érzéseim iránta a hosszú idő alatt alatt, és per pillanat szétvet a düh, hogy nem lehetek vele.

De legalább láthatom...

Istenem miért nem vígasztal ez? Már, hogy ne lennék mérges magamra, mikor szemérmetlenül az ágyán térdelve csinálja, és mindene tökéletesnek látszik. Talán mert az is! Finom kis bal combján úgy feszül az alsónadrágja, mintha ideje se lett volna levenni a benne tomboló vágytól, menten elpirulok.

A kommentekből ítélve a többiek is észrevették a lábánál világító telefont... Heh, lúzerek, én beszélek vele!

- Ah, ha ennyit akarthál te tedd le, az én kezeim elhfoglaltak. - Mondata végét egy hangos kéjes nyögéssel zárta, míg bennem vegyes érzéseket keltett. Meg akartam neki felelni, de nem szerettem volna letenni. Lehetnék bunkó, megkérdezhetném, hogy akkor hogy vette fel, de ez most mellékes. Nem vagyok saját magam ellensége, igaza van ne is azt a szart nyomkodja!

Ezt a felvételt lehetetlen úgy végignézni, hogy az embernek ne legyen kőkemény erekciója és ne a fellegekben járjon. Ugyanakkor iszonyat nagy megtiszteltetés, hogy csak én hallom ahogy egyre jobban liheg. Mmmm, képtelen vagyok szót fogadni. Csaknem haragszik meg ennél jobban, ha mégsem teszem le."

Szégyentelen amit művelek, tisztában vagyok vele, de Sota az egyedüli aki kiváltja belőlem ezt. Még mindig nagy hatással van rám. Hébe-hóba jó lenne egy picit elhinni, hogy őt sem hagyom teljesen hidegen, vagy talán ezek a forró, érzéki mozdulatok részint nekem szólnak. Annyira jó lenne...

Baromira erotikusan nyöszörög ahogy a férfiassága tetejére simít néha, s az úgy rezzen meg, mint a fuvallattól az ágak. Már ezüstös pókhálóként nyúlik ujjai között az előváladék, mely vékony keze mozgása alatt nedvesítve fokozza a zavarba ejtő hangokat. Valamiért szörnyen izgató, hogy ezt a szinkront csupán az én fülem éli meg. Zsong a fejem és szabályszerűen elégek olyan melegem van. Néha lassabban olykor gyorsabban teszi meg balkeze a pár centinyi utat, miközben a másik szabadon futkos a testén. Képtelen vagyok levenni róla a szemem. Sajnos nem tudok hangosítani a telefonon, mert már maxon van. Talán ezt is erősítőre kellene tennem, de akkor nem látom. És ha lemaradok valamiről?

Halk sóhajaira szakadozva emelkedik pirospozsgás mellkasa, míg a forró bőre hívogat. Annyira megkóstolnám. Csak, hogy biztos legyek benne, hogy még mindig olyan finom-e. Magától értetődően tetőtől talpig, milliméterről milliméterre haladnék, hogy mindenét megjelölhessem, így figyelmeztetve az összes embert, hogy hozzám tartozik. Basszus mennyire kínos, de őszintén megtenném most! A gondolattól kiszárad a szám, és hiába próbálom újra nedvesíteni nem megy. Már a gyomrom is bukfenceket vet. Az pedig semmiképpen sem csillapítja a vágyaim, hogy a fantázia világom két embere összeolvadt. Az arcomat egyre jobban égeti a felismerés, elvégre ráébreszt, hogy ha nem ismerném a démont régről, akkor is őt akarnám.

Vajon rájött, hogy még vonalban vagyok?

Mmmh, keményen állnak a mellkasán elhelyezkedő rózsaszín kis dudorok, és érzem, hogy ez az önkívület szélén cselekvésre késztet, nem bírom csupán csak nézni! – Sota, ma is játszol a mellbimbóiddal?

- Hm? Neh-nem tetted le? – Még szép, hogy nem, de nyilvánvaló dolgokra minek időt vesztegetni?

- Legutóbb játszottál velük. – Bárcsak láthatnám az arcát, hogy mit váltanak ki belőle a szavaim. Vajon most is ragyog amikor ködös a tekintete? Szeretném, hogy a szemembe nézzen..

- Hah, az azh érzékeny.. – óh, hogy lehet valaki ennyire erotikus, lassan felrobban az ágyékom, ideje lenne kezdeni magammal valamit..

- A jobb kezed szabad ugye? – Baszki, ez konkrétan telefonszex, már ha megteszi amit kérek.  – Csípd össze őket, mutasd meg hogy szállsz el, simogasd az ujjbegyeddel! – Nem hiszem el a saját szavaimat se, de veszettül vonzó, hogy nem utasít vissza, mitöbb élvezettel végrehajtja amit mondok. Figyel rám, holott a kommentelők kívánságaira nem szokott. Ölelni akarom, belesuttogni a fülébe, hogy szebbé varázsolja a világom, s többé nem akarok fuldokolva a sóvárgástól élni nélküle. – Csodálatos amikor megrándul a tested. – Búgom halkan mélyülő hangommal küszködve, mert észrevettem milyen hatással vannak rá az utasításaim, minden porcikájában remeg. – Szeredet ha figyelnek igaz? Mutasd meg nekem hol vagy még érzékeny? 

A szívem veszettül adja az ütemet, még a falióra kattogását is elnyomja. A bizsergés rám is rám talál, de sajnos mindössze a saját kezem miatt. A felvételen látszik, hogy hezitál vagy talán annyira beleélte magát a kis játékunkba, hogy nehezebben jut el a hangom hozzá. Ha tehetném rég a fülébe morognám, hogy biztosabban hallja. Akaratlanul végig fut az agyamon mi mindent csinálnék meg még vele, de nem hagy sok időt rá, csupán pillanatokat, mivel olyan helyre kúszik a keze, hogy az orrvérzés kerülget. Persze, hogy a szemem is kidülledt!

Azt a rohadt..hátra nyúlt a csókolni való kis félgömbök közé! Tuti meg akar ölni, beszélnem kell, nehogy elmenjek! – Tudod, én – nyeltem egy nagyot, hogy kimerjem mondani, ámbár messze van ahhoz, hogy felpofozzon – nem pusztán izgatnám azt a kis izomgyűrűt, dugd be az ujjad!

- Ah!

Na jó a beszéd se segít, főleg ha egyből teszi amit mondok...

A szám szélét rágcsálva próbálok észnél maradni, s a csuklóm heves mozgásán is lassítok. Iszonyatosan felizgat, hogy ilyen szófogadó. – Ne álljon le a másik mancsod se, mert őrülten élvezetes már csak látni is, hogy egyre több folyik le rá abból az édes nedűből, amit nagyon szívesen lenyalnék az ujjaidról.

- AAh!

Gyönyörű széthullott hangján nyögött fel olyannyira, hogy miután megfeszült, a keze egy mozdulat erejére eltűnt a kamera elől, mintha büntetni akarna. Pedig vitathatatlanul látná szemüveg nélkül is, hogy mit csinál. Viszont csak egy szavába kerülne, s bármikor a segítségére lennék!! A sajátjaimat áldoznám, hogy neki jobb legyen!

Mmm, lecseppent valami...Az izzadsága? A könnyei? Vagy a nyála? Olyan kíváncsi lennék.

- Sothah,  - Nyögtem a nevét, mikor magához ért megint, ugyanis pontról pontra épült bennem az extázis – gyönyörűek az ujjaid. Ne hagyd abba, mozogj velem.

- Hah, foghd már be!

Tényleg perverz vagyok, de ez jobb mint bármilyen pornó! Túl jó.. – Valld be, hogy tetszik, gyerünk engedd ki a hangod!

- Így el-elfogok menni! – Nyökögi elfúlva kicsit karcos hangján, s már lassan azt se tudom hol vagyok. Jesszus, meg akar ölni! Tetszik neki, amiket mondok!

- Ebben az esetben gyere közelebb a kamerához, látni akarom a kezedben remegő finom csodát amikor elmész, ha már az arcod nem lehet..mmm, ez az! – Többet akarok belőle! Újra meg újra felfedezni, kívül-belül! Ott a kamera mögött akarok lenni vele, olyan közel hozzá, hogy a levegővétele simogassa a bőröm. – Emlékszel még milyen volt az ölemben, amikor én érintettelek? – dörmögtem vágytól teli hanggal – Bennem tisztán él, hogy milyen selymes a bőröd, és mennyire kontrollálatlanok a légvételeid mielőtt szárnyat bontanál, hogy a fellegekbe repülj. Szeretnélek újra érinteni, hiányzik az az impulzív érzés, a hang amit miattam adsz ki. – Alig volt bennük részem, mégis belém égett.

- ELh-el..aah..

A feltörő emlékek hatására, mindent elsöprő nyögése végigrezegtette hallójáratom, egészen a vágyamig, hogy elöntsön a forróság. Óriásit spriccelt és én is követtem. Még a delírium mezsgyéjén lebegtem, ám ő lihegve összeszedte magát, hogy kikapcsolja az adást, viszont vonalban maradt. El se hittem, hogy ezt tettük, s még mindig levegőért kiált a tüdeje.

- Ez jó volt. – Mi van? Szimplán jó?

Ám mielőtt hangot adhattam volna a kételyeimnek már kinyomta a telefont is. Ennyi jutott nekem, a múlt emléke, a jelen kínzó vágya, s a jövő melyben nem hagyom menekülni, mert már én sem akarok.

De miért ilyen eszméletlen szexi? Ez nem fer!

Mindegy, egyelőre a kicsit is becsülnöm, most meg kell néznem miért nem jelzett az applikáció, nehogy legközelebb lemaradjak valamiről.

Sota szemszöge

Hajnalban, nyúzottan keltem a telefonom ébresztőjére, és még mindig zavarba hoz a tegnapi akcióm, mert fogalmam sincs miért engedtem neki. Nagyon nehezen aludtam el, miután a szenvedély fátyla eltűnt a szemeim elől és újra kitisztultak a gondolataim. Ma meg aztán emiatt fáradtabban vonszoltam a testem a kávézóig mint valaha. Féltem bejönni, nyomasztó, hogy egy jó darabig kettesben leszek Kazuval, és magam se tudom, hogy a gondolattól vagy a fáradtságtól remegnek a kezeim, pedig még le sem jött. Belül feszített egy darabig a gyötrő izgalom, hogy mennyire szúrtam el a dolgokat az estével, de viszonylag hamar dűlőre jutottam. Mivel férje van. Bármivel bújna elő, ő lesz az ütőkártyám, hiszen a saját fülemmel hallhattam, hogy nem fognak elválni. Azt hiszem ideje bevallani legalább magamnak, hogy egy kicsit féltékeny vagyok. Ezt az érzést pedig gyűlölöm. Nem értem mi történik velem, félek Kazutól és az érzéseimtől noha nem kéne. Előző nap eleget agyaltam a történteken, de túl sok kérdést hagy maga után, bonyolultnak tűnik az egész, pont mint ő maga.

- Ajh – Viszkető orrom enyhítő körmeimért sóvárgott, hisz idegesített a téma. Azonban egy valamire rájöttem, ez az ő problémája kell, hogy legyen, nem az enyém. – Francba! – Szitkozódtam hangosan, mert kicsúszott ingatag kezemből a kávém, és nem elég, hogy a földön landolt a csésze, de apró szilánkokra tört. Fogyó eszköz, csak..ez már a sokadik ballépésem a mai napon, ami alig kezdődött el. – Remek.

Egy csóváló farkú kiskutya képében hamar kiderült, hogy lehet ennél rosszabb. A szívbajt hozta rám Kazu, mivel a semmiből megjelent a hátam mögött egy víztől tocsogó felmosóval, és az első gondolatom az volt, hogy arcon csapom vele. Hiába csak segíteni akar. Frusztrált vagyok a kialvatlanságtól, és igen, még jobban fel ment bennem a pumpa, mert ki az a hülye akinek ne jutna eszébe kicsavarni a vizet, de nem ordítottam vele, hiába volt meg a késztetés. Szerencsére egy fejingatásig közömbös tudtam maradni, és meg se várva a reakcióját visszatértem a szilánkokhoz. Vagy tíz papírtörlővel a kezemben felitattam a fekete folyadékot, hogy aztán összeszedjem az apró darabkákat. S, ahogy visszavitte a helyére az eszközt, elkönyveltem magamban, hogy jobb lesz vele vigyázni, mert úgy lopakodik akár egy macska. Csengőt kéne akasztani a nyakába! De vajon miért hasonlítgatom cuki kis állatokhoz? Tegnap biztos elpattant egy ér az agyamban, habár nem csodálkozom, akkorát élveztem..

Pár perccel később mikor elkészültem ismét felém vette az irányt. Már láttam is jöttét, hallanom se kellett. Fülemet, farkamat behúzva kerestem a kiutat, egy munkát mely megment a beszélgetéstől, csakhogy valami átok ülhet rajtam, mert megcsúszott a felmosóvízen... Úgy száguldott felém, hogy ijedtemben a pulthoz hátráltam, ám ha nem kapaszkodik meg bennem, még gyomron is fejel. Óvatosan megütögettem a haját amint lenyeltem a torkomban dobogó szívem, s közönséges viselkedésemmel lepleztem zavaromat, hátha nem tűnik fel neki. – Na mi van? Szeretnél még egy kis vitamint? – gúnyosan mosolyogtam, mintha rutinból menne – Menj a pasidhoz érte, mert én nem kérek belőled. – Fogalmam sincs honnan van bennem ennyi arrogancia, de tetszik.

Lassacskán felegyenesedett, ellenben nem engedett el. Átható tekintettel vizslatott, s mindjobban kényelmetlenül éreztem magam mint eddig. Félre kellett néznem, túl közel volt. – Ha valóban így lenne most nem pirulnál. – Arcátlanul magabiztosan csengett a hangja, viselkedésével ledöbbentett, hiába volt igaza. Hiszen neki nem így kellene reagálnia! Viszont nem hagyott időt ámuldozni. Államra simítva közelebb hajolt, íriszeivel lecövekelt ajkaimnál, és hiába préseltem össze, hüvelykujja végigsiklott rajta. – Sota, a szád meglepően kicsi ahhoz képest, hogy mennyi butaság jön ki rajta. – Kellemesen cirógató kezére engedtem a szorításból. Már a közelségével le tud gyengíteni egyhamar, hát még ahogy az oldalamat markolja. Nem vagyok valami kitartó. Szemei szüntelenül fogvatartották az enyémet, és elbódított ahogy lassított felvételként lopva a távolságot közeledett. Őszintén mondom, a légvételeinket láttam páraként felszállni, mikor olyan lágyan érintette össze párnácskáinkat egy másodpercre, mintha attól tartana, hogy a villám ami átcikázott rajtam, teljesen kisüti az elméjét.

Bár nyilván a saját baromságomat vetítettem ki rá, mert ez után magamra hagyott, míg én erősen dobogó szívemmel a padlóra csúsztam. Lángolva bizsergett a bőröm ahol érintett, ujjaimmal tapogattam ajka lenyomatát, és a plafonra fordítottam tekintetem, mintha a halvány neonfényben úszó fal bármire is választ adhatna. De hát én csak szórakoztam, nem kéne így viselkednie! Nekem meg főleg. Könyörgöm, pasija van! Miért vagyok mégis csalódott, hogy nem tett többet? Seggfej! Teljesen összezavar mindent!

Zombiként álltam fel mielőtt visszajön, egyből munkának láttam és onnantól egyszer sem pihentem meg. Nem mertem, egyfolytában csinálnom kellett valamit. Minden erőmmel próbáltam kerülni azokat az eshetőségeket ahol előnyös helyzetbe kerülhetne. Mark korán megérkezett Harukával a rövid műszakba, de eszem ágában nem volt egyedül szünetre menni. Pisilni is akkor szaladtam el, ha épp egy asztalnál volt Kazu. Minden apró csilingelésre mosolyogva kaptam fel a fejem, hogy „újabb munka érkezett", és bár nem szoktuk az asztalhoz kísérni a vendégeket, ezen a napon én mégis megtettem. Kazu barátjához is boldogan léptem először, de mikor realizáltam ki az, elsomfordáltam, hogy a pult mellett álló pálmafa leveleiről törölgessem le a port. Alig pár centivel volt nagyobb mint én, így aztán önkéntelen megbújva hallottam minden szavukat.

- Hoztam neked ebédet. – Vett elő a srác a táskájából egy ételesdobozt.

- Ó, kit látnak szemeim? Akhasit hol hagytad? – Érdeklődött a másik miközben a vízcseppektől foltos poharakat törölgette.

- Nem vagyunk összekötve. – Rántotta meg vállait, s méregetve életem megkeserítőjét helyet foglalt. – Valami csajt kellett volna hozzak, tiszta leharcolt vagy.

Valószínűleg saját olcsó poénján, de Kazu előre nevetett. – Bocs, nem akartalak egy napon emlegetni Akhasival, csak néha a szemetet is összehordja a szél. Csajt meg akkor hozz, ha viszed is. Egyébként miért nem dolgozol?

- Holnap üzleti útra megyek, szabadnapom van, szóval pár hétig nem találkozunk. De ma ha végeztél átjöhetnél segíteni összepakolni.

- Öö, hát nem tudom Kaede. Sajnos nem jó, eléggé fáj a gyomrom, és egész nap hasmenésem volt.

- Akshasi is ott lesz, és vettem a kedvenc sörödből.

Tudta, hogy ki akar bújni a munka alól, és láss csodát a varázsszavakra valóban jobban lett barátja. – Így már más a gyerek fekvése.

Mark félbeszakítva a beszélgetést, gondterhelten könyökölt melléjük a pultra lehajtott fejjel, majd aggódva körbenézett, mintha keresne valakit. – Tudjátok hol van So? – Először nem értettem miért kutakodik utánam, aztán rettenet mérges lettem rá mikor megkapta a nemleges választ, mert csicseregni kezdett. – Az a baj, hogy a fene se érti mi van ma vele. Azon tűnődöm, hogy egész nap álmodozik, vagy alva jár, esetleg agyrágó bogarai vannak és most ért el a végső stádiumba..- vett egy nagy levegőt és nem hagyta abba – Tisztítás programot futtatott a mosogató gépen mosogatás helyett, a holnapi rendelésnek mindössze a felét adta le, mert nem fordította meg a papírt aminek a másik oldalára is írtam. Arról se feledkezzünk meg, hogy bepanaszolták, mert sót rakott az egyik törzsvendég kávéjába cukor helyett, és én is látom, hogy mindent kilötyögtet. Felfoghatatlan miért hibázik ennyit.

- Nincs szabadnapja. – Védett meg egyből Kazu, ámbár váratlanul ért.

- De felvágták a nyelved. – húzta össze szemöldökét főnökünk – Ő kérte, hogy legyen pénze, de tudod mit – nézett az órájára – vidd haza!

Majdnem kirobbantam a pálmafa mögül Mark képtelen gondolatára, ám Kazu ismét segítségemre sietett. Előhalászta farzsebéből a telefonját, hogy ő is ránézhessen az időre. – Van vissza két óránk a melóból.

- Nem érdekel, fizetem mindkettőtöknek, viszont jelenleg több kárt okoz mint segít. Fogd meg és húzzatok innen!

- Álljon meg a menet! – Ugrottam elő a biztonságot adó növény árnyékából felfedve magam – Nem megyek, szükségtelen a bébi csősz! – Csaptam oda hirtelen a poros rongyot, s megkerülve a pultot a vágódeszkához álltam citromot szeletelni a teákhoz, miután leöblítettem a kezem. Ezzel is dacolni szerettem volna, és megmutatni mennyire nincs igaza, mert jól vagyok. – Oké, belátom egyszer- egyszer hibáztam, de láthatod, százhúsz százalékon pörgök. – Mindent kézben tartok, hogy nem veszi észre?

- Igenis vele kell menned! És nem hagyhat egyedül, mert a végén elütteted magad amilyen állapotban vagy! Könyörgöm, hagyd abba, rossz nézni ahogy szeletelsz!

Nos, mire a mondat végére ért legszívesebben tényleg abba hagytam volna, de satuba éreztem magam. Kazu illata előretört hátam mögül. A gerincemen átfutott a hideg, ahogy meleg mellkasa lapockámnak nyomódott, s két mancsát az enyéimre tette. Vagyis az egyik kezével a citromot támasztotta meg, de nem tudtam kihúzni tenyere alól a sajátomat. Kénytelen voltam hagyni, hogy hátulról öleljen át, miközben olyan mély hangon duruzsolt a fülembe, mint előző este. – Határozottabban fogd meg a kést, hogy egyenesen vágj, mert így az ujjad bánja. – Szeletelt egyet, dehát ebben a helyzetben bármit mondhatott volna. Másra figyeltem. – Én picit meg szoktam szúrni az elejét, hogy megfelelő vastagságú legyen, és biztosan belemenjen a kés éle. – Pillanatok alatt vágott még párat, s végig simítva tenyerem belső felén félretette a vágóeszközt, mire szabadjára engedett. – Kész. – De még mennyire..olyan merevedésem van, hogy felemelni nem merem a fejem, nem hogy mozdulni. – Öltözz át és menjünk.