Köszönöm szépen a türelmetek, itt is az új rész! :)

Sota szemszöge

"- Kezdődhet a randink! – Nyújtózkodott nagyot a kocsma bejáratától nem messze, de nehezen hittem a fülemnek.

- Hm? – Most komolyan? Ahelyett, hogy hazamennénk összebújni? Egyedül nekem van szükségem az érintéseire? – Beszedtél valami pörgető szert? Mert máshogy is le lehet vezetni a feles energiát.

A körülöttünk lévő házak falai visszaverték kitörő kacagását, azt hiszem az arcomra volt írva minden. – Nem, de kerek perec megmondom – kulcsolta össze kezeit az enyémekkel ahogy szembefordított magával – a legfontosabb lettél az életemben, és az ágyon kívül is szeretném kimutatni. Azumi mesélte, hogy van egy hely ahova érdemes ellátogatni. Gyerünk! – Engedte el a bal kezem, és mielőtt behúzott volna az egyik taxi hátsó ülésére a krimó előtt, ez alkalommal én állítottam meg. Kinyújtva felé karom beletúrtam tarkóján lévő pihe hajába, hogy megragadva lejjebb vonjam ajkaimhoz a száját egy olyan érzéki csókra amibe belemorogva mart a derekamba, hogy teljesen magához húzzon."

Reméltem, hogy a csókcsatánk segítségemre lesz, meggondolja magát és mehetünk haza, de nem. Kitartóan tuszkolt be a kocsiba, bizonygatva, hogy jó lesz – nos, volt egy-két tippem hol lenne jobb - ám én sem adtam fel. Egyfolytában célozgattam, cirógattam, annyira iparkodtam, hogy már nekem volt kellemetlen, hiszen minden porcikáját birtokolni akartam. De még a kezemre is rácsapott. Nyilván a legrosszabb rémképzeteim jöttek elő az elutasítás miatt, mert visszavonhatatlanul beleszerettem. Nem értettem meg és felettébb dühös lettem rá, hogy ő miért nem ugyanezt érzi. Így duzzogva szálltam ki a járműből a város szívében lévő parknál, ahol egy sötét részen sétáltunk beljebb, és reszketegen hallgattam a baglyok huhogását. Félelmetesnek tűnt, hogy nem működnek a lámpaoszlopok, és ha nem vele lettem volna már rég visszafordulok. Mert egy részt pszichopata is lehet aki ilyen helyre hoz, másrészt minek jönnénk ide éjnek évadján?

A világítás nélküli szakaszon végig készenlétben álltam, hogy a bokorból kiugráló rablókat, vagy gyilkosokat lefegyverezhessem, miközben villámgyorsan szaladtak át a fejemen a gondolatok, hogy minek is vagyunk itt. Nem vagyok egy beszari alak, de hall ezt-azt az ember, jogosan féltettem Kazut, még ha a saját életemmel nem is számolok. Ki tudja mit adott be neki Azumi? Néha annyira naiv tud lenni, feltétel nélkül bízik az idegenekben...

Aztán hirtelen letaglózva álltam meg, ámultan az első érdekes jelenségnél, ami egy fénycsövekből álló szökőkút volt. Kezdett letisztulni az egész. Rájöttem, hogy itt tényleg nincs szükség a közvilágításra, mivel ez után valamennyi lépésünknél egyre nagyobb lett a fényözön. Mindenre számítottam randi címen, de amit láttam mégis felkészületlenül ért. Ahhoz tudtam volna hasonlítani, mint amikor karácsony idején égőkkel, világító rénszarvasokkal és fényes díszekkel öltöztetik fel a kertet, mégis százszorta szebben csillogott. A szivárvány összes színében pompáztak a mesefigurák, eltérő fajta állatok, különböző méretű dínók, autók és egy rögtönzött űrhajót is láttunk, hogy azokat említsem amiken megakadt a szemem. Hosszú ideig lehetne sorolni, de nekem már az első tíz percben leesett az állam, annyira fantasztikusan nézett ki az egész. Kazu magyarázata pedig egyszerű volt: Ez egy fénykiállítás.

Sokáig bolyongtunk nevetgélve, ijesztgetve a másikat ebben a pompában, mert igencsak nagy felületen terület el ez a kiállítás, és feljöttek a szellemes sztorik. Ehhez hozzásegített a scooby- doo figura, és a szellemirtókból a zöld paca amit egész valósághűen próbáltak ábrázolni. Bár már több embert láttunk mint az elején, mégis csak a mi nevetésünktől harsogott a környék, leszámítva a növényzetben rejtőzködő ciripelő kabócákat.

- Örülök, hogy már nem durcizol.

- Igen? Miből jött le? – Incselkedtem vele, mert még piszkálta a bajszom, de már koránt sem frusztrált.

- A nevetésed eléggé árulkodó tud lenni. – Tetszett a hangsúly amivel kiejtette a szavakat, viszont hanyagoltam az álmodozást, próbáltam lejjebb adni a vágyaimból. – Mehetünk tovább? – Húzta meg a kabátom ujját a megfelelő irányba, s én biccentettem.

Kisvártatva egy éttermes résznél lyukadtunk ki, ahol minden nyitva állt. A tárlat miatt hajnali egykor még serényen gályáztak a felszolgálók. Szerencsétlen pechesek lehet ennek nem örültek annyira mint én, de éhes voltam, és kihasználtuk az adódó lehetőséget. A kellemes vacsora után teli hassal kínlódva folytattuk a sétát a parkon keresztül, ahol apró fények jelezték egy picike tó gyűrűjét, mintha ezer szentjánosbogár bújt volna meg a fűben. Azonban a híd se volt semmi amely átszelte a tavat. A korlátján ülve miniatűr törpe és tündér szobrok tartottak fáklyákat a kezükben megvilágítva az utunk, ami egy tisztásra vezetett. Kazu nagy mosollyal az arcán emelte meg a kezét, hogy elkérje az enyém, és viszonozva gesztusát összekulcsolt ujjakkal léptünk a hídra amíg mesélt. Jóllehet hallottam őt, ám a szívem dobogása is meglódult amint hüvelykujjával simogatni kezdett.

- Képzeld van valami legenda, miszerint az egyik misztikus században a parton játszadozó aranyhajú tündérek egy-egy hajszála a vízbe hullott itt, és az iszapot csillámló aranyporrá változtatták. – nézett rám egy pillanatra, hogy figyelek-e - Így gazdagították az embereket, akik gyarló lények lévén ki akarták használni őket. Ám mielőtt megtörténhetett volna a baj, az erdei törpék a védelmükre keltek. Szembe szálltak az emberek kiszipolyozásával, és csak annak nyitották meg az utat a tó felé, ahol éltek, aki tiszta szívűnek bizonyult. Ezt jelképezi a híd.

Szép történet, azonban nekem csupán egyet árult el. - Wow, jó sokat beszélgettetek Azumival. – Grimaszoltam rá mormogva, és a hideg fuvallat, mely megborzolta a hajam átfutott a testemen.

Kazu csendesen kuncogva húzta szét a dzsekijét, s közelebb lépve, a lapockámra simítva szorította ki a levegőt közülünk, hogy felmelegítsen. – Ezt a mesét most találtam ki.

- Ó, prózaírónak tanultál gimi után? - Bújtam bele az ölelésébe a kabátja alá, hogy a kezemet is fel tudjam melegíteni. Egyszerűen nem értem neki miért ilyen jó a vérkeringése, miközben én már tulajdonképpen fázok.

- Nem, a kockák egyetemére jártam. Azt hittem ez tiszta, mivel ezért utazgatunk. – Ringatott meg szórakozottan kibillentve az egyhelyben való ácsorgásból, s csakúgy nyomott egy puszit az arcomra majd a hajamba. Nagyon zavarba ejtően viselkedett, de jólesett.

- Én meg azt gondoltam azért vagyunk itt, mert engem akarsz megtalálni, nem pedig azért mert stréber vagy. – Döntöttem oldalra a fejem mosolygó szemeibe nézve.

- He he, frappáns mondhatom. De ha már itt tartunk, veled mi történt miután eltűntem az életedből?

Nos, a kérdés jogos, és korábban vártam, mégis kényelmetlenül feszengtem amikor meghallottam. – Tudod, az ami általában az emberekkel történni szokott. – Semmi szégyellnivalóm nem volt előtte csak..áh, nem tudtam hogy kezdjem, ezért hirtelen bele se akartam menni. Viccelődve megpöcköltem az orrát, és hátrébb léptem tőle, hogy ismét a kezére fogva átsétáljunk a fahídon. – Elvégeztem a sulit. De az örökségem véges volt, és se kutyám se macskám aki támogatni tudott volna, a pénzem pedig kevésnek bizonyult az egyetemre. Ráadásul el kellett adnom a nagyanyám házát. – Elszólásomon nem időztem sokáig, s mintha ez semmi lenne tovább vittem a témát. – Gyorstalpalóval elvégezetem a vendéglátóit és dolgoztam. – Egyelőre ennyi, talán alkalmasabb időben több is belefér majd. – Huh, csak átértünk a túlpartra, esküszöm féltem a törpéktől a meséd után. – Forgattam meg a szemem, és a srác folytatta a rajtam való nevetést, bár jóval őszintébben. Nagyon tetszett ez a vidám Kazu, így egyáltalán nem zavart, hogy rajtam nevet. Mitöbb, egyre jobban élveztem a rögtönzött randinkat.

A kiállításon tényleg minden a fényekről szólt, mert a hidat követő tisztáson már a töklámpások domináltak, egy-egy árust kiemelve az emberek közül. Talán itt voltak a legtöbben, a mező közepén lévő körhinta és a dodzsem miatt, ám szerencsére ebben az időpontban kevesebb ember lézengett, mint a kocsmában pár órája. Ismét ámultam és bámultam, s bár a levegő rendesen lehűlt így fél három tájékán, a párom odaadása ellensúlyozta minden negatív érzésem. Ugyan stikában, hogy ne aggódjon megborzongva húztam össze magamon a kabátot, de ez sem tudott eltántorítani, hogy ne baromkodjunk egy kicsit a dodzsem ringjében.

Az elektromos kocsiban mindketten próbáltunk úgy manőverezni a kormánnyal, hogy kikerülve a csúfos véget ne csak mozdulatlan ütközzünk és felülkerekedhessünk a másik járművén, de ritkán sikerült úgy kanyarodni ahogy akartunk, szóval ebből is csak a röhögés lett. Mire kiélveztük a játékot és végeztünk a több kilométeres sétával a park másik felén lyukadtunk ki. Mérhetetlenül feldobódtunk, boldogok voltunk, ám legalább ennyire nyúzottak is. Azt hiszem a késői, vagy korai időpont miatt. Hosszúra sikeredett a nap, és csak nagy nehezen találtunk egy taxist, aki telefonálás közben intett, hogy üljünk be. A szállásra akartunk már jutni, és a faszi annyira kalimpált miközben a headsetbe kiabált, hogy nem dühítettük, beszálltunk. Kérdőn néztünk egymásra, fogalmam se volt, hogy adjuk meg neki így a címet, ha szóhoz se jutunk, de volt nálam egy öngyújtó a szálloda logójával ellátva, szóval csak felmutattam neki, s végre elindultunk haza.

- Megérte eljönni? – dörzsölte meg Kazu a hátsó ülésen a karom, hogy felmelegítsen, de a hidegtől már neki is kipirult az arca – Élvezted?

Mintha nagyon elgondolkodnék megdörzsöltem az állam, és hangosan mérlegelni kezdtem. – Mivel ehető volt a kaja, nem támadtak ránk a hídon lévő törpök, nem gyulladt ki semmi, és még az áram se rázott meg minket, azt hiszem igen. – Lehetett látni rajta, hogy nem erre a válaszra számított ezért megmosolyogtam, és letörölve arcáról a kétségbeesést, az állára fogva adtam egy puszit a szájára. – Nagyon jól éreztem magam. És te?

- Az egyik ütközésnél a kocsiban majdnem kitört a nyakam, de ha több puszit kapok megbocsájtok. – és csücsörített amit aranyosnak gondoltam, de egyszerre az illatával keveredve melyet a szél már nem fújt el fel is izgatott. Az ereimben tomboló vágy az isten tudja miért, de hatványozottabban jelentkezett, hogy elodáztuk ezzel a kis kitérővel a végkifejletet. Alapjáraton kanos voltam, és most még inkább. Bármit megadtam volna a pillanat hevében, hogy már az ágyban legyünk, és ezt nem röstelltem a tudtára adni. Lágyan eltoltam az arcát, hogy könnyebben a nyakához férjek. Hagytam rajta néhány hang nélküli csókot, libabőrt csalva a bőrére. Ő viszont annál hangosabban szívta be a levegőt, és ahogy elváltam tőle sötét tekintetét az enyémekbe fúrta. Vággyal teli szemmel néztem az övéibe miközben az egyik kezemmel combján megtámaszkodtam, s önkéntelen megnyalva ajkaim hátrébb söpörtem a hajam. Majdnem az ölébe másztam amíg azon töprengtem, hogy hihetetlen mennyire szeretem. Kazu ujjai szinte azonnal követték az enyémeket tincseim közé, hogy kényelmesebben közel tudjon húzni ajkaihoz és elmélyítse a csókunk. Másik keze közben gerincem mentén zongorázott le a felsőm alá, és ha hideg is volt a tenyere, felhevült testem örömmel fogadta az érintését. A helyzet, hogy mit művelünk a kocsiban ott kezdett realizálódni bennem, mikor megmarkolta a pólóm szegélyét, de időben ráfogtam a csuklójára.

- Kah-Kazu – lihegtem csókjai között, nem igazán akarta, hogy szóhoz jussak, mert mindig a szám után kapott – taxi - értelmetlen makogásomból végül leszűrte a lényeget, s némi önuralmat erőltetve magára a vállamra hajtotta fejét.

- Nemsokára a szállodában leszünk. – Motyogta, ám lehetetlen lett volna megmondani, hogy ezt most nekem vagy magának mondja. Nem úgy tűnt mint aki hamar engedni szeretne ebből a kissé kicsavart helyzetből, de ennyi kényelmetlenséget még elviseltem. Eleresztettem egy apró mosolyt, mert ez a szituáció kifejezetten tetszett. Bújós lett és örültem annak, hogy ennyire ragaszkodik hozzám.

Az idilli légkört az szakította meg, mikor a taxis leparkolt, de nem volt hajlandó félbeszakítani a fontos diskurzust, ezért csak hátra nézett, és az órára bökött. Pont nem foglalkoztatta, hogy lassan teljesen kikészültünk. Viszont volt remény, megérkeztünk. Kazu kifizette az összeget, mielőtt a tenyerét hátamra fektetve lökött ki szinte maga előtt a kocsiból, és a kezemre fogva sietett be az épületbe. Annyira felgyorsította a lépteit, hogy alig tudtam követni. Pedig nem sok centi van köztünk, a lábai sem igen voltak sokkal hosszabbak, és a holtponton is átestem rég. Bár valahol megértettem a sürgetését, mert már én is mindennél jobban az övé akartam lenni. Olyan nagyon, hogy ha gátlásos lennék se tudnék ellenállni neki, ugyanakkor már túl jól ismerte a testemet, s azt is tudta hol érintsen ahhoz, hogy ez ne forduljon meg a fejemben. A lift ajtó még nem csukódott be, de Kazu már vehemensen csókolva tolt a falának. A szerelem láza vezette tetteit, én pedig odavagyok minden mozdulatáért. Tenyere végig simított oldalamon, a fenekemen és mire a combomba mart, már tudtam, hogy az ölébe fog emelni, ezért segítettem. Karjaimat a nyakába akasztva adtam meg magam, és elrugaszkodva a lábam a derekára kulcsoltam. Kazu felajzva szorította magához ágyékom, önkívületében hozzám dörgölve férfiasságát. Felhevülten sóhajtoztam, és a cipzár beolajozottan csúszott le a kabátomon ahogy a nyakamra tért. De mivel még nem akartam teljesen eszemet veszteni a kéjben, tettre készen követeltem vissza ajkait, hogy kivételesen én domináljak nyelve felett. Felizgatott, hogy ennyire kíván. Eszem ágában nem volt elválni ajkaitól még addig sem míg a folyosóról beljebb cipelt a szállásunk előterébe, pedig imádtam látni azt a pajzán tekintetét. A kabát már a vállaimról is lecsúszott egészen a karomra, akadályozva a mozgásban, olyan odaadással viszonoztam a szenvedélyét, de tudtam, hogy lassan úgyis lekerül rólam. A lábával lökte be az ajtót maga mögött, s a bejárat hangos csapódása számomra felért egy feloldozással. Éppen kibújt a cipőjéből, mikor lejjebb csúsztam kezei között, hogy elé térdelve kigombolhassam a nadrágját, de megállított – Lehkéne zuhanyoznom. – Nyökögte erotikusan, ám a számban akartam érezni, és látni, ahogy miattam rogynak meg a lábai. Csodálkoztam, hogy az őrület hevében neki egyáltalán még eszébe jut ilyen.

- Én, - nyeltem egy nagyot mikor rásimult kezem a merevedésére – én, nem tudok várni – Toltam combjáig a nadrágot, mire megcsörrent a telefonja. Hogy a jó életbe már...

Nem örültem a helyzetnek, de nem dobhattam ki a telefonját ami észhez térítette. - Kérlek, menj be a fürdőbe, én is mindjárt ott leszek. – Suttogta az arcomat simogatva, és kénytelen voltam felállni. Morgolódva akasztottam fel a kabátom, majd húztam le a cipőm lassan, hogy tudjam kit kell átkoznom amiért félbeszakította azt amire legalább fél napja várok.

- Tessék??? – Szólt idegesen a telefonba miután bemutatkozott, és végig hallgatta mit akar a másik fél. – Hívja ki rá a rendőrséget, nem érdekel! – Emelte a plafonra a tekintetét, de nem nyomta ki a hívást, még szóval tartották. – Rendben, elnézést a kiborulásom miatt, és köszönöm! Húsz percen belül ott vagyok. – Mire lerakta eszem ágában nem volt megmozdulni, karbatett kézzel meredtem rá magyarázatot várva.

- Ez a család egy átok. – fordult felém – Ne haragudj, de el kell hoznom Hikarut a reptérről. Részegen kiverte a balhét, hogy indítsanak neki egy gépet haza, aztán behúzott az egyik biztonságinak. - Komolyan nem értem hogy élte túl eddig ez az eszetlen. – Esküszöm kiengesztellek ha visszaértem, addig feküdj le nyugodtan. – Húzott közelebb magához a derekamnál lágyan, de nekem még mindig a mellkasom előtt volt a kezem. – Na, ne haragudj rám. – Motyogta, s íriszeimet fogva tartva hüvelyk ujját elvezette felső párnácskámon, hogy közelebb hajolva nyelve lassú cirógatásával győzködjön tovább.

- Menj – toltam el megadva magam, aztán búcsúzásként egy utolsó puszit nyomtam kívánatos ajkaira – Üzenem neki, hogy még egy ilyen húzás és kinyírom.

Kazu hálás pillantása után összegombolta nadrágját, visszakapta magára a lábbelit, és otthagyott. Így sokadik próbálkozásom után sem sikerült letennem a cigit. Kimentem pár nyugtató percre az erkélyre a kezemben egy szállal. Talán nem kellene mindig új dobozzal vennem, de ezekben a pillanatokban megkönnyíti a helyzetem, ha nem lenne akkor tuti lemennék venni. Túl jó érzés mikor kifújom a füstöt és azt figyelem ahogy kavarog. Francba már, hogy nincs szerencsém és állandóan közbejön valami. Legszívesebben elővenném a laptopom, és eljátszadoznék magammal, de tudom, hogy ezzel Kazut büntetném. Őt pedig máshogy akarom, érezze át amit velem tesz. Az ágyban fog könyörögni nekem ez már biztos!

Terveim kieszelése után elvonultam gyorsan a fürdőbe, és tényleg befeküdtem az ágyba nehogy meggondoljam magam. Az édes álom pedig olyan gyorsan nyomott el, mintha pár minutummal ezelőtt még nem lettem volna teljesen felajzva.

Ébredés után, egyedül fetrengtem még mindig, ezért amint kinyitottam a szemeim lekaptam az éjjeliszekrényről a telefonom. Sikerült egy olyan szöget találnom, hogy lássam délután két óra múlt, ám hívások és Kazu híján azonnal felkeltem. Aggódva trappoltam ki az előtérbe, és a kanapé felől hallottam a megnyugtató hangokat. Tehát itt van.

- Jó reggel! – Köszöntem csendesen a reggel magamra öltött póló, alsó kombóban, és négy meglepett szemmel találtam szembe magam. Az arcok kicsit néhol elmosódtak, de tudtam néhány szempár fixen végig nézett rajtam.

- Megtennéd, hogy nem kiabálsz? – Fogta Hikaru a fejét a kanapé támlájának támasztva. Alkarjával takarta el szemeit.

Azumi elismerően bólintott, meztelen lábaimra meredve, s ugyan nem vagyok szégyenlős, de felötlött bennem, hogy magamra vegyek egy nadrágot meg egy pulcsit, és ha találnék valami pokrócot még azzal is bebugyoláljam a testem.

- Jó reggelt neked is! – Állt fel Kazu, de amint felém lépett én hátráltam. Mérges voltam. Nem tartotta be az ígéretét, és még csak mellém se feküdt. Nem is erőltetett semmit. – Intézek valami ennivalót.

- Jó, most van vége a bulinak! – tápászkodott fel Hikaru, és kissé megszédülve a szobájába támolygott – Elmentem aludni, keltsetek ha megyünk haza.

Kazu ügyet sem vetve rá velem foglalkozott. – Van valami extra kívánság? – Kérdezte, s miután megingattam a fejem az ajtó felé vette az irányt.

- Várj, megyek veled, én is harapnék valamit. – Ugrott utána Azumi, így kettesben maradtam Kaedével aki egyedül terpeszkedett a kanapén. Immár egy cseppet se zavartatva magam leültem mellé.

- Mi történt? – Érdeklődtem felé fordulva, és felhúztam az egyik lábam, hogy kényelmesebb legyen.

Rosszallóan lesett felém, meglepett az utálata szemében. – Velünk semmi különös, de úgy tűnik te nagykanállal falod az életet.

- Hogy mondod? – Kérdeztem vissza, azt se tudtam miről beszél.

- Még a két testvérnek nem szóltunk, de rájöttünk, hogy te vagy a harmadik. – Kissé csodálkoztam a kijelentésén, viszont nem ijedtem meg. Vártam, hogy mit hoz ki ebből. – Látom nem szégyenkezel. Őszintén mondom már sajnálom, hogy régen én is ösztönöztem Kazut, hogy ismerjen meg.

- Aranyos az aggodalmad, de akkoriban se volt jó hírnevem, nem értem miben más a mostani helyzet. – Erőltettem magamra némi mosoly félét, mivel valahol igaza volt. Mások szemében egyáltalán nem normális amit csináltam, csodálkozom egyáltalán, hogy Kazu elfogadott. Ám a szerelme mellett nem hiányzik a régi életem, csupán néha jut eszembe, mint ma hajnalban.

- Neked tényleg nem jelent semmit a barátom? – érdeklődött, de feleletet nem várt - Hallottam a tegnapi beszélgetést a mosdóban, így jobban utánad néztünk, ezért derült ki minden, mert egyébként a srácok zátonyra futottak. Te egy arany leső kis piszok vagy. - Álmosan dörzsöltem meg a szemeim, ehhez még korán van, hogy valaki ilyen szavakkal illessen. Éreztem, hogy nem lesz egyszerű ha lehull a lepel a videós múltamról, de azt nem gondoltam, hogy Takeo miatt fog, ráadásul így. Fáradtnak tartottam magam még a miértekhez, ez a jelző furcsa volt, de reméltem, hogy megosztja velem. – Te eltartasz egy másik férfit, és csak kihasználod Kazut igaz? – Kaede számomra egy idegen, ennek ellenére picit azért bánt, hogy félreért, aztán egyből támad, mindössze fél információkból táplálkozik. – Ő a stricid, hogy a pénzed nagy részét neki utalod?

- Vegyél vissza, mert nem tudsz semmit. Gratulálok az informátoraidhoz, azonban mégsem olyan jók. – Ha nem lenne köze ennek a mitugrásznak Kazuhoz leszarnám, de így kénytelen-kelletlen vitába szálltam vele. – Valóban én vagyok a harmadik, viszont nincs igazad. Annak a pasinak lelkileg tartozom sokkal. Amikor mellette kellett volna lennem, mert a segítségemet kérte Kazuval enyelegtem. Emiatt támogatom. Úgy érzem az én hibám is, hogy sérült a lába, és már soha nem lesz képes normál ember módjára élni. Nehéz bevallani, és mentegetőzni se lenne okom, ha nem lennék szerelmes Kazuba. De azt hiszem bűntudatból támogatom. – Vérig sértett, és az adrenalin löket miatt amit adott végre felébredtem.

- Szórakozol? Semmi baj a lábával. Mindegy, elég annyit tudnom, hogy csak egy kis hímringyó vagy, feltehetőleg egy stricivel. – Köpte a szavakat, melyek hihetetlenek voltak a számomra is, ezért olyat bemostam neki, hogy hátraesett. Én pedig felpattantam ültömből. A hajamba túrva sétáltam feszülten az ablak felé, hogy ne verjem be jobban a képét, és le tudjak higgadni.

– Áú, ez nem volt túl nőies. – Tapogatta a sérülését, bennem meg egyre jobban felment a pumpa.

- Nőies? Veled mi a fasz van? – akadtam ki véglegesen – Meleg vagyok, nem nő. Baszki! Sose akartam nőies lenni. Akkor hogy fognám meg az olyan meleg pasikat akik PASIK társaságára vágynak? – hadonásztam neki gesztikulálva, de egy hirtelen ötlettől vezérelve irányt váltottam - Áh, nem pazarlom rád az időm.

Se perc alatt magamra kaptam az előző napi nadrágom egy új pólóval. Érdekes volt Kaede beszéde főleg a falmászás miatt is, amit a tegnapi gyerek emlegetett. Utána kellett járnom a dolgoknak. Kitapogattam a zsebemben a kapott névjegykártyát, és miután tárcsáztam kihangosítóra tettem a telefont, hogy haladjak. A fürdőt céloztam meg, hogy gyorsan elviselhető állapotba kerüljek, és betegyem a kontaktlencséimet, miközben leegyeztettem hol vannak éppen. A kisebb hátizsákomba pakoltam a fontosabb dolgaimat, szerintem az életbe nem készültem el még ilyen gyorsan, és máris a bejárat előtt húztam fel a cipőm.

- Hova mész? – Érdeklődött Kaede megkerülve a kanapét, ám nem válaszoltam neki, értelmetlen lett volna. Mindössze végig simítottam a kabátomon, felkaptam a hátamra a fekete táskát és már kívülről rácsaptam az ajtót.