"– Ah, azt a mazochista seggét! – akadt fenn Sota szeme a plafonon, és a kijelentését képtelenség volt figyelmen kívül hagyni - Kezdem kapizsgálni az álláspontod. – Megrökönyödve néztünk rá Felixel, ám mielőtt még kérdésekkel bombázhattuk volna kitárult a bejárati ajtó, aminek a takarásában voltunk ahogy nyílt, s a hangja megelőzte Hikarut.

- El a farkakkal srácok! Megjöttem!"

Sota szemszöge

Ezt egy kicsit elbaltáztam belátom. Néha a dolgok önkéntelen csúsznak ki a számon. Kazu gondolom nem tudta, hogy mi a testvére fétise, Felix meg bizonyára félreérttette honnan tudom. Na jó, lehet mindkettő félreértette. Talán túl sok levegőt vesztett az agyam, hogy ilyet mondtam. Öröm az ürömben azonban, a kellemes pillanatok is megmaradtak a reggelről, nem csak a rosszak. Milyen Kazu karjaiban kelni, beleszippantani a nyakába, csókokat lehelni a bőrére és a szájára, hogy nevetve visszatámadjon. Furcsán tökéletes volt vele ébredni, valahol ott romolhatott el. Egész életemben valami hasonlóra vártam, de most haragszik. Régen tudtam, hogy nem szabad együtt aludnunk, mert abból baj lesz, és tessék, rátettem még egy lapáttal a bolond féltékenységre. Belátom, eléggé hülye vagyok, mert nekem meg tetszik. Senki se akart még ennyire a magáénak. Nehéz lenne elszakadni tőle, a napok teltével pedig még nehezebb lesz.

Hikaru azért meglepett ahogy kiutasította Felixet azzal, hogy távolságtartási végzést fog kérni, ha tovább zaklatja. Sajnáltam valahol szerencsétlen srácot. Sose láttam még Hikarut ennyire komolynak vagy közönségesnek. Amikor észrevette a tekintete megkeményedett és olyan bunkó volt, hogy azt tanítani kellene. Állítólag a karaoke bárban is összefutottak, mivel megrögzött zaklatóként követte egy másik kontinensről idáig őt motoron. Ennyit tudtam leszűrni a köré szőtt meséből. Különös az egész.

Mindenesetre mindannyiunknak időre volt szüksége, és főként a méregzsák lenyugtatása végett átcuccoltunk a lakosztályba, végül magukra hagytam őket dolgozni. Had bíbelődjenek a géppel meg a feltöltött videókkal. Mondhatnám, hogy kínos mert valószínűleg a palettán leszek, de szeretem a tudatot, hogy Kazu engem néz. A testvére meg hidegen hagy, habár amilyen naplopó szerintem lefeküdt aludni, az öccsére hagyva mindent.

Csupán reméltem, hogy nem csaptak össze ameddig én bejártam a szállodát. Kazuval nem beszéltem, ám meg kellene tanulni bíznia bennem.

A több szintes létesítmény igazi szórakoztatóközpont. Sose láttam ilyet az előtt. Kétségtelen, hogy pénzem se lett volna rá, meg hova mennék egyedül, de azért úgy éreztem ez mégsem szokványos. Csupán az, hogy körbejártam mindent vagy két órát vett el az életemből. Már értem miért nem jött vissza Hikaru tegnap este. A földszinten és az első emeleten egyáltalán nem volt szoba. Helyette játékterem, kaszinó, szimulátorok, számítógépes és VR játékok, és egy veszett nagy fürdőrészleg. Uszoda, hideg-meleg vizes medence, hullámfürdő, gyógyfürdő, wellnes rész. Még a gyereket is le lehet adni a játszóházban. Illetve ahogy a szuveníres bolt üvegén kint hagyott szórólapon olvastam, a hátsókertben kalandpark is van nekik. Nyilván nyáron, nem ilyen időben, de látszott, hogy fel vannak készülve.

Már fél kettő lévén, fel kéne mennem a srácokhoz, hogy ebédelhessünk, ám ezt a szerencsétlen Felixet nézve ahogy lekonyult orral ül a bár a bezárt részén, nem tudom megtenni. Elmehetnék mellette, mondván, hogy semmi közöm hozzá, és egyébként agresszív, de Hikaruért tette mindezt. Furdalt a kíváncsiság mi mehetett kettejük közt ennyire félre, ha tíz hónapot kibírtak együtt.

- Hé, – sétáltam hozzá – iszunk valamit, vagy inkább csak néznéd tovább az üvegeket?

- Ilyenkor? – Nahát van tartása, a végén kiderül, hogy jófiú..

- Szabadságon vagyok. Azért vettem ki, hogy jól érezzem magam, nem pedig azért, hogy még itt is a társadalmi normákra figyeljek. Egyébként tudomásom szerint egy sörbe még senki sem halt bele ilyen időtájt sem. – pillantottam felszínesen a karórámra - Hacsak nem akarsz közben megint fojtogatni.

Félrehúzta a száját vagy mosolygott, ezt nem tudtam volna pontosan megmondani, mindenesetre felállt, és szó nélkül követetett a kaszinó oldalára. Korábban láttam, hogy ott nyitva van a bár, és mivel a legtöbben hasonlóan gondolkodtak az italozgatásról mint ő, társaságunk se nagyon akadt. A két részeg fickón kívül, akiknek szerintem kijózanodni sem volt idejük. – Gyere Nam! Gyere, - állt meg mozdulatában egy gondolatnyi időre a fószer – gsere, mert elviszik a pénzt a bankba! – fordult le a székről barátjába kapaszkodva, és nagy lendülettel a játékterem felé vette az útjuk – Menjünk, rég láttam pörögni azt a rulettet.

–Szóval?

- Szóval? – kérdeztem vissza összeráncolt szemöldökkel, hogy megzavart a nézelődésben a lógó orrú, ám helyet foglaltam a mellette lévő széken.

- Azt hittem beszélgetni szeretnél, de akkor kezdem én. Több kérdésem lenne, viszont egyelőre csak hármat teszek fel. – Oké, bíztatóan indul, mint a mesében, csak itt nem kívánságok vannak.

Nem félsz tőlem? Honnan tudsz Hikaru vágyairól? – tette féltékenyen idézőjelbe az utolsó szót - Mit akarsz?

- Te is felelsz majd nekem? – Mutattam felé egy fintort lazán, nehogy a végén elkanászosodjon, de belül szétvetett a kíváncsiság. S ezt fedezve kikértem az italokat.

- Rendben, ha lennél végre oly kedves, hogy mondj valamit...

- Tehát röviden – Könyököltem fel az asztalra. Egy : - Nem. – Kettő: - Párszor meg akartam már verni. – Háron: – Megsajnáltalak, és a válaszaidtól függ, hogy segítek-e. Azért egyelőre tudnod kell, hogy féltem azt a hülyét. Egyéb kérdés? Mert különben én jövök..

- Sosem bántanám. – a nyilvánvaló hazugságán felhúztam a szemöldököm – Úgy- úgy értem igazán nem....- kezdett dadogni a kényes téma miatt - Szeretem őt. – ezzel megeredt a nyelve - Tudod, tegnap láttam, olyan dögös...egy darabig követtem, mert a karaoke bárban csúnyán összevesztünk, és tartottam tőle, hogy ismét kiakad, ha meglát. Azt se tudom miért hibáztatom magamat a történtekért, mivel főleg ő kiabált le. Össze-vissza beszélt. Na mindegy, a lényeg, hogy nem mertem odamenni hozzá. Aztán amikor erőt vettem magamon, már a távolból láttam, hogy nagyon mérges. Olyankor édesen ráncolja a homlokát és villámokat szór az amúgyis összeszűkített szemével, majd figyeld meg, nagyon szexi. Egy szó mint száz, hogy a lényegre térjek kissé tanácstalanul mentem oda hozzá, és csak annyit mondtam „Szia" ő meg sarkon fordult, hogy „Viszlát". Néhány percig aztán még a szemem előtt billegett, de a nyomát vesztettem, mert kimászott a wc ablakon. És reggelre megkerestem a szobáját, te nyitottál ajtót a többit meg tudod. Őrült dolgokat csinálok miatta.

Hát, legalább bevallja... - Aha, hogy ismerkedtetek meg?

Ideig óráig maga elé meredt, s a tenyereibe fektette arcát - Egy rendezvényen voltam testőr ahol balhézott, és mivel én voltam a legközelebb, én állítottam le...

Vajon azért balhézott, hogy leteperje? Vicces lenne.. Feltűnés mentesen végig néztem a srácon. – Ergo te testőr vagy?

- Nem. – fogott rá a hideg sörtől párás pohárra, és beleivott először - a legjobb barátomnak segítettem. Rendőr vagyok.

Csak néztem őt szavait hallva. Fel kellett dolgoznom amit mondott.- Ez egyre jobb! Ne haragudj, de a mai nap után valamiért azt érzem hülyének nézel. Tudod igazolni magad? – Tudta.

- Beszarás... - Elemeztem az igazolvány képét, az arca mellé téve. Tényleg hasonlított magára. Azonban mi van ha hamisítvány?

- Elvesztettem a fejem, ne haragudj.

- Oké, folytasd a love story-t. – intettem felé visszanyújtva ami az övé.

- Miután leállítottam, hamar hagyta magát, csak elég erősen kellett lefognom a karjait, azt monda, hogy nem fog balhézni, ha másnap elvihet kajálni. – mosolyodott el a kellemes emlékekre – Bizarr volt az egész. Először nem mentem bele, de amikor már sokadjára szereltem le a falhoz szorítva, számot cseréltünk. Úgy voltam vele jobb mintha a kórházban kötne ki a haverom mert lelöki a lépcsőről..- Kevésbé ismerem Hikarut, de ezt nagyon el tudom róla képzelni. Furfangos, szegény Felixet tényleg kiszemelte, sarokba szorította, és nem tudott ellene mit tenni. Nehogy a végén tőle kérjek kapcsolati tanácsokat...

- Romantikus. – Ittam ki a söröm utóját. Ez gyorsan legurult..

A srác felnevetett. – Hogy szúrta ki, hogy meleg vagyok? Egyébként tényleg romantikus, mert sosem mondtunk vagy kérdeztünk egymástól semmi személyeset. A család, a múlt, a munka, de még csak a kapcsolatok se jöttek soha szóba. Az összes találkozásunk a jelenről szólt, spontán volt, pont olyannak ismertük meg egymást amilyenek vagyunk, és mielőtt észrevettem volna a függőjévé váltam. Amikor szar napom volt tornádóként robbant be, mindig felvillanyozta a napjaim, hiányzik.

Egészen megsajnáltam, és a dicshimnusz Hikaruról kevésbé érdekelt. – Nehogy most add fel. Segítek. – néztem újra az órámra – Minél hamarabb el kell mennem a srácokkal ebédelni, és akkor el tudom intézni, hogy ötkor már vacsorázzunk. Itt a lakosztály kulcsa. – toltam felé a pulton a kártyám – Ameddig az étteremben leszünk, te felmész és megkeresed a legkupisabb szobát. – Összeráncolt homlokkal lesett rám. – Az lesz az enyém. Csak miattad csinálok rendetlenséget...légy hálás! Visszatérve tehát menj be oda, adok nektek időt kettesben. Utána rajtad múlik. Használhatjátok az ágyat is, én úgy se azt fogom. De a cuccaimat nem! – Emeltem felé a mutatóujjam. Ismét érdekesen nézett, ám ezt már nem akartam megmagyarázni. – Mennem kell, ötre legyél ott.

Kissé bennem volt a félsz, hogy smint jutok majd be, de kitaláltam, hogy legrosszabb esetben megcsörgetem Kazut. Persze nem kellett mert amint lenyomtam a kilincset nyilt az ajtó, s sikerült tudatosítanom magamban, hogy a kártyák ezek szerint akkor zárnak, ha mi is azt akarjuk. A másik ami nyomasztott kicsit nehezebben oldódott meg, mert mégis csak rossz érzés volt, hogy egy idegennek adtam a kártyám.

- Megjöttem! – dobáltam le a cipőimet, hogy be tudjak lépni az óriási nappali puha hosszúszálú szőnyegére. Lélegzetelállító volt a szállás viszont amilyen tágas bárhol elbújhattak benne a fiúk. A fogadószoba, a lakásom háromszorosa lehetett. Dísznövényekkel, bazinagy akváriummal, teljes berendezéssel, hangfalakkal, álomszerűen nagy tv-vel, saját bárrésszel, hogy a nagy erkélyről ne is beszéljek. Emellé természetesen mindannyiunknak jutott egy-egy szoba is. A helyiségben áramló meleg miatt kénytelen voltam levetni a pulcsimat és amint ledobtam az egyik fotelre egy elefánt csorda dörömböléséhez hasonlító hang után Kazut pillantottam meg aki a nyakamba ugrott. – Végre, hogy itt vagy, úgy aggódtam!

Teljesen kibillentett az egyensúlyomból, de belékapaszkodva próbáltam talpon maradni, ami nem sikerült, mert ő sem állt biztos lábakon. Magamra rántva seggre estem a szőnyegre, és csak az alkaromon sikerült már megtámaszkodnom, hogy a könyökömet is bevágtam. – Egyszer meg fogsz ölni. – Mérgesen nyöszörögtem, ám mit sem foglalkozva ezzel ülőhelyzetbe tornászott minket. Elgyötört arccal néztem rá, a fenekem sajgott. – Muszáj volt a szőnyegen leteperned? Ki tudja milyen koszos?

- Ezt úgy mondtad, mintha csaj lennél. – piszkálódott kinevetve.

- Ki ugrott a nyakamba hisztériázva?

Bocsánat kérően karolta át a lapockám, s homlokomat a vállára nyomva túrt bele a tarkómon összegubancolódott hajamba, mielőtt úgy helyezkedett, hogy az ölébe vonjon. Morcosan szusszantottam, mivel rongybabaként hajtogatott. – Féltettelek, hogy megint megtámadnak amilyen aranyos vagy és féltékeny vagyok. – ismerte be. Az illatába beleremegett a gyomrom, hát még a férfiasságom.

Kihúzva magam a fülemhez kaptam, s kezemet szorosan rátapasztottam, végre ura voltam saját testemnek. – M-miért a fülembe kell ezt mondanod? Mi van veled? – Rettentő érzékeny voltam rá, nehéz neki ellenállni, főként amikor a mély hangján belesuttog a hallójáratomba. – Utállak, hogy ilyen hatással vagy rám, pedig most haragudnom kéne rád. – Elszólásomra adott egy puszit az említett érzékeny részre és én próbáltam eltolni, de a karjaimat lefogva puszilgatni kezdett a szőnyegre fektetve. Nem tudtam ellenkezni, a lábaim már a levegőben voltak mire felfogtam mi történik, mindössze egy hangosabb kiáltásra futotta tőlem zuhanás közben mikor ledöntött.

- Mennyire utálsz? – harapott az ajkaimra hosszasan játszadozva velük, s olyan érzékien tette mindezt, hogy lassan nem érdekelt hol vagyunk.

- Nagyon. – csókoltam vissza, a nyakába kapaszkodva – Nagyon, nagyon. – búgtam halkan a szájába lábaimat átlendítve derekán, hogy közelebb érezhessem.

- Áh, bár megvakulnék. – Hikaru hangosan érzékeltette, hogy velünk van, s a szobája ajtajának támaszkodva figyelt minket kellő távolságból – Rosszul vagyok tőletek...- húzta el a száját – Mindjárt elpirulok, Kazu neked tényleg ki van szívva a nyakad? – grimaszolt ránk – Szerencsére látom időben jöttem.. Mikor eszünk?

Ó, tényleg, mennünk kell. – Most. – Testem reakcióit figyelmen kívül hagyva kászálódtam ki Kazu alól, akit csalódottan állt fel, ezért rákacsintottam, hogy később folytatjuk.

- Hát rendben, a sörös leheletedből ítélve, jobban járunk ha elviszlek titeket kajálni. – Szúrt oda, de nem foglalkoztatott. Jó jelnek tartottam Hikaru közjátékát, előtte viccesebb volt. Tiszta sor, kifordult magából Felixnek köszönhetően. Csak meglesznek, ha bezárom őket a szobámba. Erről nem beszéltünk, de remélem vacsorázik a srác,mert reggelig ki nem engedem. Addigra talán a másik is lenyugszik.

Ebéd után Kazu megtáltosodott, és addig nem tágított amíg el nem kísértem sétálni. Rosszul voltam a gondolattól, hogy a hidegbe kell baktatnom utána. A hátam közepére nem kívántam, de belementem. Elvégre ki ne élvezné, ha jól teletömi magát aztán dideregve lesétálhatja? Azonban egy olyan utcába vitt ahol zenészek, árusok, beöltözött emberek, táncosok és sok más színes nép szórakoztatta az odatévedt lelkeket. Magával ragadott minket az emberáradat, ahogy befordultunk a sarkon. A sült hús illata mindenhol szállt, és még a piszkos utca sem vette el a hangulatát a helynek ahol fel-fel nevettek az emberek. Több bódénál árultak meleg italt, és mire körbejárattam a szemem Kazu már a kezembe nyomott egyet. Nem tudom megmondani mikor szórakoztam utoljára ennyit. Még aranyhalat is fogtam az egyik bóvlisnál. Jót nevettünk Kazu őrült Death Note fanatizmusán, és ettünk valami beazonosíthatatlan utcai kaját, amit egy mackónak öltözött harcsabajszos pasas árult. Azt mondta: - Miért ne? Az vígasztal, hogy veled fogyasztottam el az utolsó vacsorámat, ha már itt kell elkapnom valami gyomorfertőzést.

Szerencsére aztán nem lettünk rosszul tőle. Gyorsan eltelt az idő és nem ettünk annyit, hogy a vacsora ne fért volna el bennünk. Akkorra már kevésbé éreztem bűntudatot a hikaru ellen indított merénylet miatt, sőt büszke voltam magamra, hogy segítek.

- Szerintetek ma sikerül lerendezni ezt?

- Ő fellép, mi beszélünk vele öcsi, ne izgulj rá. - bökte meg mélán Hikaru a tányérján díszelgő csirkecombot - stressz levezetésnek ajánlom, nézz meg egyet a harmadik kliensünk videóiból. – nyammogta.

Kazu mérgesen villantotta fel szemeit, megmosolyogtatott a zavart hevessége, amit visszafogott. - Akkor holnap délután repülőre szállunk a következő célunk felé. – dörmögte gépiesen, s bár sejtetettem miket tudott volna mondani testvérének nem tette – A pletykás csaj kiposztolta, hogy szülinapoznak. Úgy láttam csupán két órás az út. Ez lenne a legjobb esélyünk.

- Ó, szóval elő kell vennem legjobb formám a koncerten. –Pedig, ha tudta volna, hogy ő nem lesz ott...- És a harmadik?

Kazu megdermedt mozdulatában, mintha nem hitte volna el a kérdést se. Macerás megmondani miért ennyire kényelmetlen neki. - Mi van vele? Nagyon rá vagy állva. Először legyünk túl ezeken.

- Jól van, teljesen normálisan kérdeztem. – forgatta meg szemeit – Istenem, mintha nem is az én testvérem lennél. Hogy lehetsz ilyen szemérmes, hogy még egy szex videót se vagy képes megnézni? – aztán hozzám fordult – És neked ez tetszik?

Most mondjam, hogy igen, tetszik amiket a videóban csinál velem? Nagy szemekkel néztem rá mielőtt válaszoltam. – Igen, én szeret..szeretnék egy kis mustárt a hamburgerbe, ti kértek még valamit? - Észszerűen menekülőre fogtam, hátha addig témát váltanak amíg a svédasztalnál vagyok. Ki akartam mondani, hogy szeretem, de majd később. Több értelmét láttam, ha kettesben vagyunk.

Mivel elmúlt öt, biztos voltam benne, hogy Felix már úton van a szobához, ha csak nincs ott. Sejthető volt, hogy egyedül fog kuksolni egy darabig, de valahogy mégis meg kellett sürgetni a kajálást. Kénytelen visszaültem hozzájuk, viszont addigra a hangulat felettébb megváltozott. Csipkelődés nélkül, kimérten szóltak egymáshoz, ezzel is jelezve mérhetetlen haragjuk a másik fele. Nem kérdeztem közbe, mert sokat segített, hogy hamar végezzünk. A liftben is feszengtünk mindhárman ki-ki miért, és mielőtt bármelyikünk betehette volna a lábát az ajtón karon fogtam Hikarut. – Gyere mutatok a szobámban valamit. – Rángattam beljebb, aztán Kazuhoz fordultam – öt perc és a szobádban találkozunk – léptem el mellette tovább rángatva Hikarut, akit félszemmel láttam, hogy mosolyogva az öcsére ölti a nyelvét. Nem tudom mi fordulhatott meg a fejében... Kazu mindenesetre idegesen csapta be ajtaját maga mögött, s behunyt szemmel szidtam mindent az ismét kialakult helyzet miatt, de nem botlottam el semmiben. Majd kiengesztelem. – Ne lepődj meg elhúztam a függönyöket, szóval kicsit talán sötét van, de mögötted vagyok. – Löktem be az ajtómon a hűségesen utánam botladozó srácot, és sebesen rácsaptam a falapot kulcsra zárva. Nem is kell ide annyi idő..Aztán a kulcsot a legközelebbi szekrényre tettem, és a „párom" felé vettem az utam. Igazából fogalmam se volt, hogy ez a szó az ő olvasatában mit jelent. Sose volt még párom. Ilyenkor hogy kell viselkedni? Tulajdonképpen egyelőre jobban hangzott mint a férjem..kevésbé ijesztő.