" - Jézusom apa ne babusgasd, lehet nem is anya miatt lett ilyen nyámnyila az öcsém. – Kiáltott fel Hikaru, s noha a beszélgetés elejéről lemaradtam megvédtem a kedvesemet. Mikor testvére mellé értem erőteljesebben szorítottam meg a vállát, kvázi kifehéredtek az ujjaim. – Tisztelettel beszélj apukáddal!

- Mh, - nyikkant fel fájdalmában, miközben a pulton lévő karjába fúrta a fejét, hogy eltakarja az arcát, és a másik kezével a falapot csapkodta. – Rendben, rendben, jó leszek, csak engedj el. – Aztán az idősebbel ellentétes irányba rám lesett oldalról kipirosodott almácskáival, s megbotránkozva vettem tudomásul, hogy egyáltalán nem szenved. A francba már vele, hogy ezt élvezi!

Úgy engedtem el, mintha égetne, de legalább elértem a célom, mert csendben maradt."

Kazu szemszöge

A reggelem eszméletlen jól indult. Boldogan tettem vettem, felvillanyozott a szerelem, és hiába volt velem a kiszemelt egyed, róla álmodoztam. A csókokról, az édes bőréről, az érintéséről, amely az ingemet tapogatva valósággá vált a kávézó falai mögött...amíg meg nem jelent a családom. Természetesen tudtam miért van itt apa, mivel nem adtam neki választ várható volt, de hogy Hikaru miért jött az az ok már nyugtalanítóbbnak bizonyult. Nem hiszem, hogy engem akart látni.

- Sota, gyere el onnan, megfertőz a hülyeségével. – Figyelmeztettem, mert ugyan bántotta a bátyám, hogy észt verjen belé, de azt nem tudhatta, hogy ő menthetetlen.

- Kazu, ez az utolsó lehetőség. Nem fogok könyörögni, fogadd el az ajánlatom. – Terelte apa vissza magára a figyelmem, eltűntetve egyúttal a mézes – mázos oldalát. – Tartozol nekem, szégyent hoztál öregfejemre. – Aha, újra itt tartunk, bűntudatot akar kelteni. Ilyenkor bezzeg öreg, amikor meg golfozni kell menni, még a kiskocsit is lehagyja.

- Azt a nőt te uszítottad magadra. – Utaltam az exemre, ahogy ő az imént, de már nagyon untam ezt a témát.

- Te gengszter, még szájalsz is velem. – Állapította meg hidegvérrel. Szerencsére nehéz kihozni igazán a sodrából, persze nekem olykor azért voltak sikereim nála. – Ha nem ti, akkor más keresi meg őket. Bennetek bízom, mert a fiaim vagytok, és gondoltam nektek adom azt a pénzt, de ha nem kell, hát nem. – A pénzzel természetesen nincs bajom, jól jönne, mégsem buktathatom le a szerelmem, viszont az se jobb ha más fogja. Kész téboly. Mindeközben apa úgy tesz mintha nem érdekelné, ám ez koránt sem igaz, különben nem győzködne ennyire.

- Vállald el azt a valamit, ha ilyen szépen kér apukád. – Tette karba kezeit Sota. Mivel pontosan tudja miről van szó, szerintem megőrült. Akkor jöhet az utolsó kifogás, ami eszembe jut és még publikus.

– De ezzel a kiszámíthatatlan, egoista piperkőccel kéne lennem napokig összezárva. Ki tudja, lehet, hogy megöljük egymást. – Mutattam a bátyám felé, és büszkén húztam ki magam, amiért a legjobb szavakkal írtam körbe. Nagyon igyekeztem, Sota mégis a legcsúnyább nézésével ajándékozott meg, és miután belépett a pultba óvatosan fejbelegyintett. Elolvadtam a tudattól, hogy csak Hikaru kapott úgy igazán, és engem valójában nem akart bántani. Reméltem van terve, és az nem az, hogy kamikazeként rohanunk az elkerülhetetlenbe. – Oké, benne vagyok apa! – Dünnyögve adtam be a derekam, s az ütés helyét simogatva néztem szülőmre, aki immár tátott szájjal Sotát leste. Most mondja valaki, hogy ne legyek féltékeny!

- Nem tudom mit tettél ezekkel az istencsapásokkal, de köszönöm a segítséged. – Ismerte el aztán sota démoni képességeit, aki egy mosollyal jutalmazta. Ch.. Rám kéne így mosolyognia! – Azért abban igazat adok Kazunak, hogy megölnék egymást. – kenődött el – Szóval ha fizetek nem mennél velük? Van kedved?

Sota szemei kicsit kikerekedtek az invitálásra. – Öm, hova? Egyáltalán miért fizetne nekem? – Tette fel a nagy kérdést, aminek egy részét apa cselesen kikerülte.

- Hát amerre ők mennek. Biztosan tudod, hogy nem sok hiányzik nekik a harminchoz, de azért még önveszélyesek. Főleg ha együtt vannak, szóval kell melléjük egy bébiszitter. A dupláját adom annak amennyit itt keresel egy nap alatt. – Sota csilingelő nevetésénél csak a személyisége volt elbűvölőbb, de pont ezért nem akartam, hogy Hikaru közelében legyen, pedig látszott, hogy vállalni fogja.

- Megbeszéljük a főnökkel, és ha elenged mindkettőnket, nekem az is elég ha a napi felmerülő költségeket fedezi, úgy is rég kirándultam már. – Nézett az üvegajtó fele, amin újabb vendégek készültek belépni.

- Megegyeztünk! – Ugrott fel apa a székéből örömtelien kezet rázva vele mielőtt meggondolja magát, és bőséges borravalót hagyva távozni készült Hikaruval az oldalán, aki azonban az ajtóból visszafordult egy mondatra.

Intett apának, hogy menjen nyugodtan, ő is mindjárt követi, és mérsékelve hangerejét felém hajolt a bicepszemet pásztázva. – Vágd le a kandúrod körmét, vagy vegyél fel valamit az ingre. Ne értsd félre, nekem tetszik a cicabélyeg a karodon, de másban kérdéseket hagyhat. – Aztán Sotára kacsintva szülőnk után sietett.

A mellettem álló fel sem vette testvérem megjegyzését, hogy tényleg sebesre karmolt előző nap. Sőt még a görcsös szemrángását se, aminek kifejezetten örültem. – Ez jól ment. – Jelentette ki, de én ezt azért mégse mondtam volna. – Pazarlás, hogy érintetlenül hagyták itt a kávét. – csóválta meg méltatlankodva a fejét, s mivel két újbóli vendég lépett be, az asztaloknál elhelyezkedőket vette célba.

Halkan felsóhajtottam kínomban, mert sejtettem, hogy kellemetlen napoknak nézek elébe. Sota meg tényleg mintha valami kiruccanásra készülnénk úgy csinál. Egyedül tehát én éreztem a katasztrófa közeledtét. Ha Hikaruval békén hagyjuk egymást, ami esélytelen, akkor is tuti féltékeny leszek rá. Nagyon aggódom, mert vissza kell fognom magam nehogy ezzel nyírjam ki a kapcsolatunk szikráját, mely alig kezdett el éledezni. A legnyomasztóbb viszont, hogy fogalmam sincs milyen kapcsolatban vagyunk. Ah, annyit idegeskedem, hogy lassan szédülök. Rágörcsöltem az egészre, de fura lenne most megkérdezni nem igaz? Nem szabad rosszra gondolnom, a lényeg, hogy itt vagyunk egymásnak és sínen vagyunk.

Amint erre jutottam a boldogság lassan visszaköltözött a szívembe. Folytattam a melót, és már Sota is besegített, bár egyszer-kétszer azért kiment dohányozni, amit alap esetben nem szokott, de egyáltalán nem zavart. Így aztán a helyzethez képest nyugodtan telt el a napunk. Markkal később sikerült megbeszélni az úgynevezett kirándulást, csak ő megsürgette azzal, hogy a héten mihamarabb menjünk, mert megígérte a párjának, hogy elviszi a lányával a hegyekbe, és jövőhéten be se jönne, mert hosszabb szabit tervezett be. Tehát már elkezdte átírni a beosztást, és telefonálgatott egyet-kettőt a kedvünkért is. Sosem volt még ilyen normális főnököm, mondjuk kevés a tapasztalatom ilyen téren.

Munka végeztével esélyt kaptam a kapcsolatunk tisztázására, ezért nem hagytam szó nélkül haza sietni Sotát, még átöltözés előtt visszatartottam, mikor a kötényével bíbelődött a pultban. – Eljönnél velem randizni? – Köpni-nyelni se tudott, hirtelen síri csend fogadta a kérésem, megállt minden mozdulatában, mintha megint zavarba jött volna, és ezt imádtam. – Ha megengeded, felugrok ruhát váltani, és mivel koradélután van, elmehetnénk állatkertbe, vagy moziba.

- Vagy menjünk karaokézni? – Csatlakozott a beszélgetésbe ismét az a személy, akinek ki tudtam volna tekerni a nyakát. Nyilván túl szép lett volna, ha minden stimmel.

- Minek jöttél vissza megint? – Ma már másodjára hessegeti el a meghitt pillanatunk.

- Jó lesz, bulizzunk hármasban. – Egyezett bele gyorsan Sota rám emelve tekintetét, én meg átkoztam a bátyám, hogy közénk ékelődött. Ezek szerint kivételesen jobb ötlettel állt elő nálam. – De szeretnék haza menni lezuhanyozni, és összekapni magam.

A szerelemtől elvakultan biccentettem. – Négyre elmegyek érted.

- Oké, akkor ledumálva! Kazuval elmegyünk érted, addig legalább megnézem hol lakik. – Mosolygott rám a testvérem, s minden türelmemmel azon voltam, hogy viszonozni tudjam. Gyerekeknek is ilyenek voltunk, bírom őt akárhogy irritál, csak azóta eltelt pár év, és tulajdonképpen rossz időpontot választott a közeledésre. Főleg mert kiharcolta, hogy hármasban menjünk, ezzel szabotálva a beszélgetésünket Sotával a viszonyunkról.

A készülődést nagyon gyorsan letudtam, még pár falatot kajáltam is, amiből megkínáltam Hikarut, aki azt ecsetelte hogyan kezdjünk bele a közös feladatunkba. Elmondása szerint ő végzett némi kutatást, és az egyik alany, hogy a testvérem szavaival éljek, egy istenverte tehetséges gitáros. Minden harmadik napon egy bárban lép fel élőzenével. Egyértelművé vált, hogy hozzá megyünk először. Örültem, mert így több időnk maradt felkészülni a későbbiekre. Jó darabig erről diskuráltunk, érdekes módon egész kellemes volt a légkör köztünk és egy kicsit azt éreztem, végre egy hullámhosszon vagyunk, hisz nem vitázunk, nem idegesített én pedig nem kötekedtem. Haladás volt ez a javából a kapcsolatunknak, amit szegről végről Sotának köszönhettünk.

- Mindhármukról láttam pár videót. – Rágcsálta a mirelit pizza szélét, amit félórája dobott arrébb a tányéron. Talán nem volt neki elég az a fél amit kapott, de már rég vásároltam. Nekem azonban a kijelentése után még az a fél pizza is megfordult a gyomromban.

- Tényleg?

- Ja! – szürcsölt bele italába – A gitáros csak a jéghegy csúcsa, a másik egy pletykarovat szerkesztő, aki durva dolgokba üti bele az orrát, a harmadik meg pornó sztár.

- Po-pornó sztár? – Akadt el a lélegzetem ettől a kijelentéstől. Apa megadta a felhasználónevüket ezért is tudom, hogy Sotáról beszél, de ez a megfogalmazás kicsit erős nekem. Vagy lenne valami amiről nem tudok?

- Ne legyél már álszent, mintha te nem láttál volna még felnőtt filmet. – forgatta meg szemeit – A régebbi felvételeni csak kiverte magának, és meg kell hagyni egész erotikusan vonaglik. – Nem akartam ezt hallani Hikaru szájából. – De a legutóbbiakon például amit ma is láttam már volt vele valaki. És meleg. –Húzogatta mosolyogva a szemöldökét, de belőlem elszállt a lélek. Valahogy erre nem lehetett felkészülni, hogy a testvérem végig nézi az aktusainkat, pedig sejtettem, hogy lesz kellemetlenebb része a dolognak. Erőlködtem, de egy hangot se tudtam kinyögni, ám mivel nem akartam lebukni megrántottam a vállam, és a csaphoz léptem egy pohár vízért, majd miután kiittam az órámra néztem. – Menjünk Sotáért.

Engem nem az a tény zavart, hogy látott meztelen, mert ő a bátyám, mit szégyenlősködjek? De a démonomat ne nézegesse! A felvételhez meg nincs hozzáfűznivalóm, mert nem vele szeretném kibeszélni a szexuális életem. Egyébként ha tudná, hogy én vagyok a másik fél biztos lefagyna a vigyora, mert nekem felfordulna a gyomrom ha Hikarut kellene végignéznem szex közben. Nem akartam erre több gondolatot pazarolni, azonban tudtam, hogy az utunk nem lesz egyszerű menet. Kötve hiszem, hogy megússzuk ennek a hülyének a kíváncsi szemeit. Rossz érzésem volt ezzel kapcsolatban. Mélyeket lélegezve próbáltam elhessegetni az aggályaim és vele az indulataim, akkor is amikor hármasban megérkeztünk a Hikaru által kiválasztott bár elszeparált részére. Egy kisebb hangszigetelt szobát kaptunk minimál berendezéssel. A kanapé előtt egy régi meggyötört asztal helyezkedett el, ahova leraktuk az italainkat, és persze azon volt a mikrofon meg egy ketyere, amivel tudtuk hívni a felszolgálót, ha szükségünk lenne utánpótlásra. Az aggodalmaim egy idő után eltörpültek az idegességem mellett. Már a kocsiban kiderült, hogy nagyon hasonló a zenei ízlésük. Jobban mint nekem Sotával, mert hát én is szerettem néhány előadót az általuk felsoroltakból, de közel sem ismertem mind. Kívülállónak éreztem magam. Láttam, hogy előttem pörögnek az események, azonban mire hozzá tudtam volna szagolni, már rég máshol jártak. Egymás szavába vágva osztották meg az információikat, ittak, énekeltek és táncoltak. Hamar meg is untam a próbálkozást, hogy beszéljek velük, mert csak tátogtam, énekelni meg valamiért nem volt kedvem, ezért begubóztam a sarokba és onnan figyeltem, ahogy egymásba kapaszkodva telitorokból virnyákolnak. Végül le kellett számolnom a féltékenységgel, mert az, hogy kijönnek egymással nem jelent semmit, ha engem szeret. Ráadásul már ezerszer eldöntöttem, hogy amíg nem mondja ki, hogy húzzak melegebb éghajlatra, soha nem adom fel. Jobb híján falatkákat rendeltem, és azzal foglaltam le magam, hátha a kaja segít elűzni a rosszkedvem.

- Hah, nagyon jól érzem magam!- vetette le magát mellém Sota – Te miért nem társulsz hozzánk?

- Csak. – adtam meg a tömör választ – Tessék, igyál, neked rendeltem. – Toltam elé az asztalon a kedvenc üdítőjét.

- Jézusom, ilyet még lehet kapni? – jött lázba, s én rajongtam ezért az izgatott karcos hangért – Azt hittem kivonták a forgalomból. De honnan tudtad? – Fordult felém elképedve.

- Azt nem tudtam, hogy lehet itt kapni, csak láttam az itallapon. Emlékeztem rá, hogy amikor suliba jártunk mindig ilyet ittál. – Méláztam el, mire karjait a nyakamba dobva mohón a számra tapadt. Éreztem, hogy többet ivott, bár nem a nyelve ízén tapasztaltam meg, mert bennem is volt bőven, sokkal inkább a gátlástalan viselkedésén, vagy a fogunk hirtelen koccanásán. Kellett is egy kis idő mire sikerült reagálnom, ám ő telhetetlenül tépte ajkaim, rám mászva. Jóformán letepert a kanapén, de a háttámla meggátolta. Keze a tarkómon csúszott hajtincseimig, amibe vadul belemarkolt, s szusszanásait az arcomról távoztak a levegőbe. Majdnem felfalt Hikaru előtt, ellenben nem érdekelt, mert nekem is hiányzott már a teste terhe. Az összes érzékemet felborzolta. Iszonyatosan felizgatott, és észlelhető volt, hogy én sem vagyok rá kisebb hatással.

- Héj, kimegyek wc-re. – rikkantotta el magát testvérem – Addig ne csináljatok semmi olyat, még szeretnék ide visszajönni. Egyébként se szívesen ülnék a gyerekeitekbe...

Kijelentésére egy szempillantás alatt nyúltam Sota pólója alá, hogy aztán majd leszedjem róla, hiszen eljött az én időm, kinek kell ide ő, és így biztosan vesz majd a lapot, de a démon belekuncogott a csókunkba és visszarendezte felfele pöndörödő felsőjét.

- Ne kergesd el, egészen megkedveltem. – Szakadt el tőlem, hogy felüljünk rendesen.

- Ne már! Neked tényleg ilyen rossz az ízlésed?

Sota összeszorított szájjal kémlelt egy darabig, de ahogy emelkedett a szemöldöke úgy húzódtak szélesebbre az ajkai. – Néha gondolkodsz is mielőtt beszélsz?

- Állandóan bántasz. – Tettem a kezeim viccelődve a szívemre.

- Ilyen ez. – csóválta meg a fejét – De tényleg meghatottál az üdítővel. – Intett felém vele, majd meghúzta.

- Több mindenre emlékszem veled kapcsolatban, elvégre szerettelek az első pillanattól, és ez az érzés az évek alatt csak erősebb lett. – merengtem a múlt emlékeibe – Például tudom, hogy a fagyiból a pisztácia és a citrom a kedvenced, mert az nem túl édes. Utálod amikor a mandula ízű fagyit pisztáciának árulják, és most már elárulom, hogy a Fifában párszor hagytalak nyerni, mert látszott amikor az idegességtől gőzöl a fejed. De olyankor is nagyon édes voltál. – Tettem forrósodó arcára a tenyerem, hogy rám nézzen, és ő jobban belebújt az érintésembe. Seperc alatt kezdett el kínozni a vágy, hogy újra csókoljam, ahogy a szemében lévő csillagokat lestem és az enyhén elnyíló ajkait. Minden egybe folyt rajta kívül, mégse tettem semmit, mindössze a szám sarkába harapva figyeltem őt. Azt hiszem időt akartam adni neki arra, hogy tudja nekem nem csupán a testére van szükségem. Ámbár az önkontrollal voltak gondjaim mellette. Legfőképpen amikor ilyen közel volt, s mégis távol. Az ölembe húztam oldalasan, hogy legalább az arcát ne lássam, és olyan szorosan öleltem amennyire csak tudtam. Aztán megijedtem a hallgatása miatt, hogy a szuszt is kipréselem belőle, ezért lejjebb engedtem a kezeimet a fenekére, mivel valahol meg kellett tartanom. Egy puszit nyomtam a halántékára, az almácskáira, majd az orrára, és ismét ott találtam magam ahol a part szakad, mikor a vággyal teli szemébe néztem. Egyre inkább kívánta a tüdőm a levegőt, mintha kilométereket futottam volna, a szívem majd kiszakadt a bordáim közül, mire a vállamba kapaszkodva tolta el magát, és egy poharat nyomott a számhoz.

- Hűtsd le magad, ezt inkább otthon kéne folytatnunk. – Kecmergett ki az ölemből a haját rendezgetve, és én már a rosszkedvem árnyékában húztam le a teli poharat.

Az arcom élből grimaszba fordult, mikor megéreztem a maró whisky ízét. Hikaru italát döntöttem le, de nem voltam felkészülve a tömény alkoholra. A bódultság kábulata emiatt gyorsabban fejbecsapott mint kellett volna. A fesztelen állapot eszembe juttatta homályosan miért is hívtam el Sotát, de a szoba mozogni kezdett és a féltő tekintetével találtam szembe magam.

- Minden rendben? – Fogta meg a kezem, és én tehetetlenül a vállára hajtottam a fejem.

- Ühüm.. – sóhajtottam egyet – ha hozzám jössz rendben lesz.

- Pff..- kacagott fel – Részeg vagy. Keressük meg Hikarut aztán menjünk haza. Jó rég elment már. Te nem aggódsz érte?

- Együtt? – Ragadtam le a hazamenetelnél, de képtelen voltam rendesen kifejezni magam.

- Igen, együtt keressük meg. – Sóhajtott fel ő is.

- Nem, nem az...együtt megyünk haza? – Morgolódtam, míg ő a fejemet simogatta.

- Mivel egyedül nem tudnál, biztosan. A kocsidat itt hagyjuk és hívunk egy taxit. – Vázolta fel a terveit, de még mindig félreértett.

- Áh, nem! – Nyüglődtem felkelve kényelmes válláról. – Együtt alszunk? Kérlek...

- Jól van, csak fogd be, és gyere. – Állt fel, hogy a hónom alá nyúlva felnyalábolhasson. Már majdnem sikerült felhúznia, amikor megszédülve belekapaszkodtam, s visszaesetem vele. A röhögésem egyből utat tört. Az jutott eszembe, hogy biztosan viccesen festhetünk, de tudtam, hogy ez csupán az állapotom miatt ennyire nevetséges.

- Na, miről maradtam le, had nevessek én is! – Nyitott be a testvérem, és ahogy rám nézett még jobban felnyerítettem. - Amúgy sem vagy szép darab öcsi, de ezzel a piros, alkoholos fejjel még szörnyűbb a látvány.

Összeszorított fogakkal emeltem felé az öklöm, hogy bemutassak neki, de Sota lefogta. – Istenem, ne kezdjétek megint!- Dorgálta meg Hikarut.- Megrendelem a taxit, segíts cipeljük ki.

- Jó, jól vagyok, menni fog nélkületek! – Hadonászva hessegettem el magamtól őket és meglepő módon tényleg felálltam. – Hah, látjátok? Tudok én ha akarok! - Persze nyilván az első lépésemnél egyszerre fogtak meg, nehogy sikerüljön lefejelnem a padlót, vagy ne üljek seggre, aztán Sotára néztem. – Megengedem, hogy segítsetek, és befogom, csak egy kérdés. – Akadt a nyelvem, viszont még mindig derengett, hogy tisztázni akartam valamit.

- Hm?

- Leszel a férjem?