Kazu szemszöge

"Egyre inkább megszilárdulni látszó akaratom határozottabbá tette lépéseim a négy emeletes téglaház felé, ahol Sota lakott,hogy az első emeleti kis lakásban kiönthessem a szívem neki. Azonban mikor megláttam őt a lépcsőház előtt megtorpantam. Ökölbe préselt kézzel csikorgattam a fogam, jó, hogy szájzárat nem kaptam annyira összeszorítottam ajkaim, s még a sarkon az egyik fa árnyékába vetődtem. Hogy miért? Mert ott, a szemem láttára enyelgett egy hollófekete hajú sráccal, pedig tudta, hogy jövök..Persze már ha így mondják amikor valakivel pironkodva nevetgél az ember kisfiús zavarral az arcán.."

Ajkaimat harapdálva füleltem, hogy miről beszélhetnek, ám a távolság ami valamilyen formában a segítségemre volt, ebben pont hátráltatott. Menten felidegesített. A tudattalanság, vagy tehetetlenség nem tudom, de nem akartam odamenni, ezért egyhelyben toporogva vártam pár nehéz, hosszú percet amíg abbahagyják és Sota bemegy a kapun. A magas feketehajú bájgúnár még intett neki, bár véleményem szerint ezt ő már nem láthatta.

Mint tavasszal az áradat úgy indultak meg kusza gondolataim, ahogy én is mikor tiszta lett a terep. Az első az volt, hogy én őt váltom. Viszont annyira rosszulesett az érzés, hogy inkább elhessegettem. A második sem volt jobb, mindenesetre segített dűlőre jutni, mert nincs kedvem azon agyalni, hogy Sota mikor kivel merre meddig ment el. Vagy, hogy rajtam kívül hányan lehetnek még. Velem sosem viselkedett így, pedig úgy szint szeretők vagyunk. Jogom ettől függetlenül nincs kiakadni, egy senki vagyok az életében, ennek ellenére rosszulesik. Féltékeny lennék? Á, az kizárt, de mégis kell egy indok ami felhatalmaz, hogy így kiforduljak magamból, és feszültebb legyek. Hiszen az vagyok a francba is!

Az agyam válaszokat keresve tekergette az összefutó szálakat. Az átkozott rivális srác miatt először azt hittem, még többet is látok a dolgokba mint kéne, de aztán...sajnos a saját viselkedésem adta kezemre a bizonyítékokat.

A vérem rögvest azért forrt, amiért csakugyan beazonosíthattam a féltékenység szörnyetegét, mely szeretetteljesen ölelt át, hogy végre látjuk egymást. Karöltve járt Sotával, aki izgató démonhoz méltón apránként habarított magába. Az emlékek és az érzések szinte lesokkoltak. Ám a mi.. – nem is tudom minek nevezzem ami köztünk van- szóval abban a valamiben amiben vagyunk, a felismerés hirtelen már csak a tömör sötétséget rejtette, mert a színek egy csapásra szertefoszlottak. Fixen nincs jövője. Az egész helyzet bosszantó! Oké, talán némi vörös esetleg hátramaradhatott, hogy hergeljen mint a bikákat..

Úgy ismertem meg Sotát, hogy szinte csak csontokat dobált nekem, maximum csepegtette az információt magáról, számomra mégis befellegzett. Már az első mosolyánál tudhattam volna, vagy legalább amikor megállapodtunk, hogy ez nem pusztán egy ártatlan kutakodás, hogy érdekelnek-e a pasik, ő tetszett meg. Naiv voltam és most fizetek meg érte. Valójában részemről még az idő múlása sem segített, hogy felfogjam ez egyáltalán nem barátság extrákkal, lassan teljesen más lett. Véget kell vetnem ennek amíg az igazi érzéseim ilyen gyengék, mert akármilyen szomorú, de egyoldalúak. Nos igen, az érveim hamar realizálódtak és a vége ugyan az lett, meg akartam szüntetni ezt az egészet köztünk.

Annyira belefeledkeztem az eszmefuttatásomba, hogy már csak akkor rángattam vissza magam a gondolataimból mikor nyílt az ajtó és Sota legyezett előttem a kezével.

- Jól vagy? Köszöntem. – Sétált beljebb, s hangos lépteimből tudhatta, hogy mögötte vagyok, de eszemben sem volt viszonozni az üdvözlést, ugyanis a harag eltüntethetetlenül tombolt bennem. Mindenért őt hibáztattam. - Gyere, ülj le. Vacsizok egyelőre, szóval mesélj. – simított végig karomon miközben helyet foglalt a földön, mert a kanapé előtti dohányzóasztalnál evett.

Keserű mosolygásra kényszerít az érdeklődése, és boldoggá tesz, hogy ilyen közvetlen, ellazított az érintése egy kicsit. De mit is beszélek? Egyáltalán nem akarok ilyen hamar felülemelkedni a mérgemen, mert félő, hogy mindent megbocsájtanék. Ha nem vigyázok ismét felüti a fejét a káosz! Figyelnem kell rá, nem először viselkedik így, mintha két külön személyiség élne benne. Erőt kell vennem magamon, hisz nem véletlenül vagyok itt.

- Akkor fejezd be majd utána megbeszélünk mindent. – Foglaltam helyet távolabb a díványon, és előrehajolva könyököltem a combjaimra. Elszántan a szőnyegmintáit mustráltam, hátha több önbizalmam marad lépni. Próbáltam magamtól megnyugodni, mert jobb lesz békességben elválni, ám ő csak kuncogott rajtam.

- Hú, de titokzatos vagy.

Ez a nap minden bizonnyal életem legszörnyűbb napja. A hallottakra arcomat megdörzsölve túrtam a hajamba, mert viselkedésével kétségkívül segített, hogy tovább hergeljem magam, eredeti tervemmel eltérően. Hogy lehet valaki ilyen lazán érzéketlen, mikor már a második pasit fogadja? Mekkora hülyének kell lennem, hogy mégis sikerült az előző pillanatban egy másodpercre levennie a lábamról? Egyáltalán nem számít neki semmi? Nem áltathatom magam tovább, számára mindez csak unaloműzés, hogy elterelje a figyelmét arról, hogy magányos. Mert biztos ez van a háttérben, hisz az ágyban nem voltam olyan jó... Szemeimmel végigpásztáztam a területet, s ezúttal hálás voltam , hogy ilyen pici. Kutakodva forgattam a fejem, külön gondot fordítva a lakás sarkaira is, ám nem volt arra utaló jel, hogy éppen a langalétával fetrengett volna. Kínosan tiszta minden, de az ő esetében már ez is furcsa.

- Különös vagy – sandított rám, majd nagyot sóhajtott – ne haragudj a múltkori miatt, szemét voltam..- húzta el édes ajkait és mivel eddig nem láttam ezt a megszeppent oldalát vártam a folytatást, ám mást kaptam mint amire számítottam – kérsz egy kis tempurát? – Nyomta a számba pálcikástól az apró halat, én meg azonnal fuldokolni kezdtem. Nem gondoltam volna, hogy itt lyukadunk ki. Váratlanul ért a sunyi kis támadása, ahogy hozzám kúszott, de hamar lenyeltem az ételt a torkomban dobogó szívemmel együtt, hogy válaszolni tudjak.

- Oh, hát sokat gondolkodtam az elutasító viselkedéseden. Tudod kissé dühít. – Nyeltem egy újabbat, mert a közelsége kellemes zsibbadással járt. Egyre nagyobb volt az esélye a zátonyra vetődésnek. Szemeiben észrevehetően a szomorúság csillogott, és ez elbizonytalanít...bármit mond vagy tesz képes megingatni a boci tekintetével, de akkor is ideje lenne elbeszélgetnünk. – Le vagy lombozva.

Sota érdeklődően szuggerált megállapításomra, látszott, hogy lelki szemeivel kutat a fejemben. – Pedig nem. – Tiltakozva mozgott a szája, nem akar megnyílni, de mélyen tudtam, hogy most hazudik. Ám én sem voltam jobb formában, mert túl ijesztő lenne csakúgy kiönteni a szívem.

- Kérdezhetek valamit? – Álltam fel az ágyról, hogy mellé telepedjek. Többféle hátsószándék volt ebben a mozdulatban. Elsősorban az, hogy ne bámuljam folyton, mert ha mellé kerülök, kikerül a közvetlen látószögemből. Aztán átlendültem a másik oldalra és csak reméltem, hogyha szemtől szembe bánt meg újra, az adni fog egy kis erőt a továbblépéshez. –Van, - tartottam némi szünetet egy levegővétel erejéig, hogy legyőzhessem a szívemet pörgető pulzusom – van bármi értelme ennek? – Mutattam rá, aztán magamra célzásként.

- Te mindig ilyen félénk leszel? – Mászott  hirtelen az ölembe, és válasz nélkül hagyva, mosolyogva emelte ujjait vállamhoz, hogy végigléptetve rajta őket, megcirógassa a nyakam, végül arcélembe kapaszkodva megcsókoljon. Ledermedtem a viselkedésétől, mert eddig arra nem volt példa, hogy ilyen édesen bújjon hozzám, és csak úgy a semmiből a vállamra fektesse buksiját. Átjárt a meleg amit a teste adott, mégis nevetségesnek tartottam minden érzésem. – Ne haragudj, de ezt nem tudtam kihagyni még mindig ártatlannak tűnsz.

Ártatlannak? Egyáltalán mit akar ez jelenteni? Haragszom, rettenetesen haragszom rá mindenért. Jelenleg még azért is amiről nem tehet, illetve ami talán meg se történt... A remény viszont nem sokat segít, ahogy a bizakodás vagy a testemben éledező vágyaim sem.

Úgy éreztem ez nem jó irány, mert beszélgetnünk kéne inkább, ezért próbáltam eltolni az ölemből, ám erősen kapaszkodott. Nem mozdult csupán szorított magához. Pár pillanat csendes ölelés után azonban a nyakamat vette célba ajkaival. Le akartam állítani, de még mindig levakarhatatlan volt. Hadakozva, kétségbeesetten nyúlt a kezemért, hogy pólója alá húzza meztelen bőrére, könyörgött, hogy siessek tegyek vele bármit, és az aggodalmaim ekkor váltak semmivé. Eszeveszettül kívántam, a derekába markolva a szájára tépve adtam fel mindent, és csókoltam ki belőle a szuszt. Győzött a bennem lévő tinédzser túlfűtött szexuális feszültsége. Ennyit arról amit Kaedének bizonygattam pár hete, igaza volt tényleg egy hülye kamasz vagyok. Mindazonáltal a duzzogás megmaradt, különösen zavart, hogy ártatlannak tart. Stratégiámat elemezgetve kényelmesen elengedtem őt, amit immár hagyott. Lekaptam a pólóm, mert éreztem, hogy lassan izzadok.

Szóval nem tetszik neki a félénk bátortalan oldalam, pedig ha lenne is ilyen, az is én lennék..de ha ezt nem értékeli..nos, rendben. Valahol büntetni szerettem volna, erőszakosan bizonyítani, hogy jobb vagyok mint bárki más, ezért a továbbiakban egyáltalán nem volt opció a visszautasítás. Elcsábított, elismerem, teljesen hatása alá kerültem, és mindennél jobban vágytam rá, hogy ő is így érezzen.

Vicces, hogy szinte az elvesztés pillanatában realizálom csak, hogy beleszerettem.

Nem várattam tovább. Az eddigieknél sokkal határozottabban csúsztattam az egyik kezem lapockájára, hogy a másikkal a tarkójánál fogva rántsam megint ajkaimra. A fogunk már-már kellemetlenül koccolt össze, de eltéríthetetlen voltam. Éreztem kutakodó kezét, ahogy a nadrágom cipzárjánál jár, ám eltoltam onnan. Nem hagyhattam, hogy ő irányítson ismét, még a végén idő előtt kivégezne. Lerángattam a pólóját, mielőtt felemás érzelmekkel telítve háta mögé fogtam két karját. Éreztem, hogy elmosolyodik, pedig még csak nem is sejti mi vár rá. Nadrágom övtartójából kiszedtem a derékszíjat. A zsigereimben éreztem mit kell tennem, bár a vele töltött idő alatt annyi meleg pornót néztem, hogy az sem kizárt, hogy abból merítettem az ötletem.

Egy percre magam mellé helyeztem a kemény bőrdarabot, hogy eldönthessem őt a padlón. Hevesen szabadítottam meg a nadrágjától, még az alsóját is félredobva száműztem. Csodálatos teste van, szinte megigéz mint eddig minden alkalommal, hát még ami a lába között volt...Kívántam minden porcikáját.

Én idióta, hogy nem vettem észre magamon legalább ezeket a jeleket?

Türelmetlenül rángattam le magamról is egy kézzel az alsótájamat fedő anyagokat összefogva, hogy közben koordinálatlan csókjaimmal kényeztethessem. Eszem ágában nem volt félbeszakítani a kialakulóban lévő szenvedély lángjait, bár volt benne némi galád elhatározás is. El akartam venni az eszét, hogy feje fölé kulcsolhassam karjait, s mikor végre sikerült elterelni a figyelmét csuklóira szorítottam a bőrdarabot. Felszisszenve kapkodta a levegőt. Féltem, hogy fáj neki, vagy esetleg túl messzire mentem, ezért aggodalommal lestem művemre keresve íriszeit. Meglepetésemre azonban csak a tiszta élvezetet láttam bennük, a lángot amit az éltetett, hogy dominálok felette. Egyáltalán nem ellenkezett, inkább odaadóan behódolt. Mutatóujjam benyálazva érintettem meg mellbimbóját, s míg hallásomat sóhajokkal egybekötött morgásokkal bolondította, szemeimet kezem alatt összerezzenő teste éltette. A szám csordultig telt nyálammal, majd ahogy lenyeltem már kóstoltam is a bőrét. Az íze..Oh, az íze hajszolt minduntalan, hogy a folyamatossá vált remegését nehogy felfüggesztésre ítéljem. A fellegekbe akartam repíteni. 

- Nem igazán figyeltél rám, hát muszáj vagyok ezt tenni. De ne félj, ígérem élvezni fogod! – Nyugtatgattam vággyal teli hangomon, mikor hasára fordítottam, ám már saját szavaimat is nehezen uraltam. Mondjuk úgy, hogy fogalmam se volt mi történik éppen, csak azt érzékeltem, hogy élvezi minden érintésem. Sóvárogva simítottam végig testén, a kezeit bepozícionáltam, hogy alkarjára támaszkodhasson, míg a fenekét szinte az arcomig emeltem. Nem akartam, hogy lásson mivel ezt büntetésnek szántam, és valahol a szívem mélyén egy fájdalmas búcsúnak. Ezért jobb volt nekem is, hogy nem a gyönyörű ajkai remegésére vagy a piros kis almácskáira figyelek. Amilyen szerencsés vagyok aztán álmomban napokig kísértenének. Fenekét puszilgatva haladtam dereka felé, csípőjét szorongatva, s keresztcsontjához érve már csak a nyelvemet húztam le a csodálatos kis rózsaszín lyukig. Meg akart mozdulni az ingerre, ám erősen tartottam farpofáit, így inkább kéjesen felnyögött. –Ne, neh nyalogass ott..

- Mmmm, abbahagyjam? – Furakodtam nyelvemmel a kis mélyedésbe és mivel kíváncsi voltam a válaszára nem csupán a felhevült sóhajaira egy pillanatra megálltam. – Biztos ezt szeretnéd?

-Nem, mhmég – Suttogta elhaló kéjes hangon, és a szoba csendjében édes dallam volt füleimnek sóhaja. Nem várathattam tovább. Bő nyállal nedvesítve mutatóujjam áttoltam a szűk kis gyűrűn, miközben fenekébe haraptam. Nyüszítve élvezte, bármit tehettem vele.

Kissé kínossá vált a felismerés, és elszégyelltem magam, teljesen elszomorított a gondolat, hogy ő csak ezt várja el tőlem, míg én visszavonhatatlanul beleszerettem. De rendben van ez így, függetlenül attól hányszor használt, most én fogom kihasználni, hogy ha pusztán egy pár perc erejére is, de megadhassam mindkettőnknek amire vágyik. Mert ő egy ölelő testet szeretne, én pedig őt. Már minden rendben, tudom mit kell tennem, holott egészen mostanáig össze voltam zavarodva. Ezzel búcsúzom tőle. Láthatóan nem akar kettőnkről beszélgetni, ebből kifolyólag bűntudat nélkül köszönhetek el, mert nem megy tovább. Csak ezek az utolsó pillanatok maradnak nekünk, amibe mindent bele kell adnom.

Gondolataim végére óvatosan kihúztam belőle mindhárom ujjam, hogy a helyükre illeszthessem merevedésem, s mikor minimálisan előretoltam a csípőm a tarkójára csókolva fontam át mellkasán a karom, hogy vállába markolva ágyékomra ültessem. A nyögését visszaverték a szoba falai, visszhangként simogatva dobhártyám, s hogy lenyugodjak kicsit a lapockáját kényeztettem csókjaimmal. – M-mozoghj ha készen állsz, segítek majd. Alig mondtam ki ezt a pár szót, sípcsontját a padlóra fektetve támaszkodott térdeire, hogy lendületet vehessen, és hirtelen csak fehér foltokat láttam mikor az ölembe vágódott. Hiába volt nagy a szám megmozdulni se tudtam. Éreztem minden fujtatását a mellkasát átölelő karomon, ahogy háttal nekem levegő után kapkodott. Éreztem a combjaimhoz szorosan préselődő combjait, sőt a bőre illata mely valamiért most még intenzívebbé vált csak hab volt a tortán. Egyedül a vállát markolni voltam képes birtoklón, szíve felett nyugvó karommal nehogy előreessen az összekötözött kezei miatt. A szenvedély amivel hullámzott az ölemben elviselhetetlenül felforralta a légkört. Elérte,hogy egyre nehezebb helyzetben legyek, ahogy összeszűkülve gyúrta, csavarta izmaival férfiasságom. Jóformán féltem, hogy túl korai leszek, ezért merevedésére fogva bírtam mozgásra szabad kezem, s erőt véve sóhajaiból elé mentem a rugózásának amennyire tudtam. Egyre inkább szakadozottan vette a levegőt. Nem bírta a kezem áldásos munkája miatt ugyan azt az ütemet diktálni, így egy győztes mosolyt engedtem ajkaimnak, és olyan érzékenyen simítottam hosszára, hogy egyből elélvezett. Intenzíven lüktetett belülről már közben is, de ahogy rám szorult és az ölembe huppant, hangosan zihálva, nekem is betette a kaput. A férfiasságán tartott élvezettel teli kezem a hasára csúsztattam, s hátába bújva vártam, hogy elmúljon a remegés, mely néha összerántott. Szerelmes csókokkal illettem bőrét a tarkójáig, ahol meggondolva magam, még közelebb, a mellkasomra húztam, hogy a halántékunk összeérjen. Így akartam vele maradni a valóság és az illúzió peremén.

Lassacskán csillapodni látszott a hév, ő hátra hajtotta fejét a vállamra, és elernyedve próbált levegőhöz jutni. Én pedig ajkaimmal a felsőtestének minden megközelíthető porcikáját bejárva csókolgattam tovább ahol értem. Hihetetlen volt ami köztünk történt, de a keserű valóság hamar utolért, mikor feleszméltem, hogy csak a fájdalmamat mélyítem éppen. Leszedve róla az övet, óvatosan kihúzódtam belőle, lefektetve őt a padlóra. Tátogott valamit, de még mindig szaporán szívta be az éltető oxigént, ezért nem értettem.

- Hé, nyugi lélegezz! Ne akarj egyszerre fuldokolni és beszélni. – Megsimogattam arcát, és készültem, hogy felálljak, de ha a combom enyhe zsibbadása engedte is volna a csípőmben lévő fájdalom már nem. Vagyis még nem, ezért mellé heveredtem.

A vonásait néztem, a szuszogó mivoltát, s mikor eltűrtem arcába lógó vizes tincseit, a szívembe hasító fájdalom elviselhetetlenné vált. El kell engednem, minél hamarabb, el kell engednem. Érzéki, ám annál gyorsabb csókot adtam ajkaira. Feltápászkodtam mellőle, majd fájdalmaim ellenére magamra kapkodtam a ruháim, alig pislogott kettőt mikor már a cipő is rajtam volt.

- Hová akarsz menni? – Keserű boldogsággal töltött el a kérdést melyet mindig hiányoltam, de nem állhattam meg, hogy rá nézzek. Válaszként mindössze egy viszlát hagyta el ajkaim mielőtt még becsukódott mögöttem az ajtó.

Sziasztok!

Igyekeztem ám, és ha isten is úgy akarja megszakítva a rendet hozok majd 1-2 napon belül még egy részt, mert hát tudom, hogy kíváncsi a társaság...én is :)