Hikaru szemszöge

"– Oké, életem, nem fogok túllőni a célon. – Hajolt a fülemhez pár szóra, s végig puszilgatta mögötte a bőrt – Szégyen vagy sem, bevallom nem tudnék neked úgy ártani mint az elején, hogy sírva könyörögj, de mindent megteszek, hogy engem élvezz! Tehát bármi gond van szólsz! Értetted? – A vérem felpezsdült a szavak hallatán. Nem túlzás, ha azt mondom tűkön ültem, de azt hiszem tartozok annyival neki, hogy tisztázzam, kicsit félreért. Itt egyáltalán nem arról van szó, hogy mindenáron igénylem a fájdalmat. Szeretem ha erősen tart, amikor órákig csak rám figyel és már-már kínozva kényeztet, ha kíván, ha tőlem borul el az elméje, és a tudatot, hogy én vagyok az aki megőrjíti. Még ha az egómat nem is kell félteni, ez részemről nem a fájdalomról szól.

Mindemellett tény, hogy jólesik a fűnek is a téli hideg hótakaró után az enyhülés, mikor fellélegezhet tavasszal. Rám hasonlóképpen hatottak a szeretkezéseink, de az újratalálkozás eufóriája szintúgy hatásos. És a tudat, hogy nem akarja elvenni a kedvem a csiklandozással, iszonyatosan boldog, heves bólogatásra késztetett. – Nem hallom, válaszolj! – Morgott rám a ruhaanyagba bújtatott merevedését hozzám dörgölve, mellyel újabb nyöszörgést csikart ki belőlem. S az izgalomtól remegve feleltem.

– Igen, csak csináld!"

Az első ütéssel a lapockám alatt talált el, ott bizsergette a bőröm, mely valószínűleg kipirult, és a második is majdnem ugyanoda érkezett. Habár az nem sikeredett olyan erősre szétterjedt a fájdalom ahol belém hasított a szíj. Tisztán éreztem a tarkómon felkúszó nyugtalanságot, mert ha ugyan azt a pontot üti végig, tényleg szenvedni fogok. Felnyögtem amikor váratlanul a nyakamra hajolt , és a testén feszülő izmai hozzám simultak. Egyszerre volt jóérzés és rossz. A sebet égette sós bőre, ám csak egy pillanatra.

A következő ütés villámcsapásként ért, viszont közben a fenekemet maszírozta. Valahogy gyengédebb volt velem, de így is kirázott a hideg ahogy az adrenalin és az endorfin játszott a szervezetemben. Hagytam, hogy magával ragadjon az érzés. A bőröm felforrósodott ahol érintett, a sebeimet mégis hűsítette amikor megérzem a nyelvét, s a nyálát ahogy ápolja a fájó felületet. Egy lusta epekedéssel teli szikra futott végig a gerincemen nedves ujjától, mely az ánuszomat izgatta, és zaklatottan nyüszítettem fel.

– Felix dugj meg! – Toltam felé fenekem a levegőt kapkodva, hogy az ujjára segítsem magam, s végre becsúszott. Nagyot sóhajtva összerezzentem. Minden porcikámat elöntötte az elsöprő vágy, ezért ködös fejjel nyögve mozogtam rajta míg az ámulata hagyta. Az övet hangosan koppanva dobta le a padlóra, hogy megvonhassa ezt az élvezetet tőlem, és persze megszabaduljon a maradék ruhájától. Olyan sebesen kapta le a nadrágot, hogy mire felé fordultam négykézláb, a meredező férfiasságával találtam szembe magam. Mosollyal az arcomon nyaltam végig teljes hosszán közelebb feltérdelve hozzá, mire a hajamba fűzte ujjait. Kéjesen leheltem rá, a markomba fogtam, majd lenyaltam a tetején kibuggyanó cseppeket. Bíztam benne, hogy ennek már a látványa is fel fogja perzselni. Kissé elnyammogtam rajta, mintha a legfinomabb fagyit ízlelgetném és amikor a torkomra engedtem nyeltem egyet.

Meglepetésemre a hajamnál fogva húzott vissza. – Mh, pimasz vagy, de ha jó leszel, talán megengedem, hogy elmenny újra és újra...- Suttogta a számba ahogy ledöntött a szőnyegre, s vissza is kaptam az egyik ujját a fenekembe. Szinte azonnal megtalálta a prosztatám, a legjobb képességeit bevetve simogatott belülről, és én iszonyatosan élveztem. Mindent felemésztett a hasamból kiinduló gyönyör, ahogy folyton ugyanazon a ponton kényeztetett, még szólni se tudtam neki, már reszketve markoltam a bicepszébe hangommal megrezegtetve ajkait. Elmém zavaros kábulatával küszködve fordított ismét hasra, s két kezével a csípőmön emelte a fenekem magasabbra. Erotikusan felmordult amikor beleharapott. Terpeszbe tárt lábaim között masírozott végig nyelvével, farpofáim kicsi ösvényén, és mikor már meg tudtam tartani magam, széthúzva azt kezdett nyalakodni.

- Ohh, istenem! – Üvöltöttem a jóérzésre, és hiába támaszkodtam az alkaromon a homlokomat szintén a padlónak kellett döntenem, mer a férfiasságomat is kezelésbe vette. Eszemet vesztve a ténykedésétől nyögtem a kéjtől, a hosszom kőkeményre merevedett, s ismét a kielégülésért remegett. Ekkor már két ujjával tért vissza belém.

- Engedd el magad Tündérke, tudom, hogy nem fáj. – Mormogta, s a harmadik is becsusszant a többi mellé. Nos, igaza volt. Számomra a fájdalom nem ez. Lihegtem, izzadt a halántékom, imádtam, hogy uralkodik felettem és birtokolja a testem, de ennyire talán még sosem készített fel.

A nevét kántáltam ahogy tudtam, amiből rájött mit akarok, nem kellett elmagyarázni. A hátamra hajolva illesztette be magát, és a merevedésemen a bőrt húzogatva tolta magát szenvedélyesen lassan beljebb. Még szép, hogy ismét elmentem, akkorát nyögött a fülem mellett. Csakhogy ez a jókedvét nem vette el, kuncogott rajtam. – Izgató, hogy ennyire érzékeny vagy. – Nyomott egy puszit a hajamba. – Sebaj, talán jobb lesz ha mégis a hátadon fekszel. – Húzódott ki belőlem, én pedig meglepve őt fordultam ugyan, de a tarkójánál lerántva egy szenvedélyes csókba hívtam. Az ajka újra és újra az enyémhez ért, annyira puha volt, el sem akartam válni édes szájától, ezért vakon kellett visszahelyeznie magát. De a jó hír, hogy eltéveszthetetlenül csak egy lyuk van rajtam.

A szívverésem már annyira szabálytalan, hogy arra szavak nincsenek, de a férfiasságom megint tüzel a vágytól. – Baszki érzem ahogy pulzálsz bennem. – Szusszantom hátra vetett fejjel, neki azonban csupán ennyi kellett, hogy a nyakamra tapadjon.

– Látom szereted amikor kezelésbe veszlek. – Kuncogott forró leheletével a bőrömön, miközben szenvedélyesen mozgott bennem, de a határaimat feszegetve eltávolodott tőlem, hogy a vállára tehesse egyik lábam. – Nézni akarlak. – Húzódott kijjebb belőlem, hogy a combomra fogva belém vágódjon. Érzékien a bőrömbe marva lökött pár hevesebbet, aztán csak körözött a csípőjével, majd ezt néhányszor eljátszotta, mert mikor lelassított és szóra nyitottam volna a szám megmozdult, hogy újult erővel lendületbe vesse magát. Megnyikkanni hagyott maximum, beszélni nem, s minden újrakezdésnél erősebben csinálta. Hát erőt kellett vennem magamon.

- Mégh, - toltam fel magam, amitől szintén csillagokat láttam, hisz én nyomultam a merevedésére hirtelen, de a kezére akartam fogni – kérlek! – Simítottam mancsát hosszomra, hogy kezdjen vele valamit, s a kezemet az övén hagyva toltam a markába magam. Mivel fellendítettem a csípőm a fenekemet is mozgattam rajta, összeszorítva alfelem, és a hangunk egymással flörtölve telítette be az újonnan kivett helyiséget. De legalább a szomszédok is tudják, hogy mire számítsanak. – Most már neh szórakozz velem! Mh – Ejtettem hátra a fejem, ahogy visszaengedtem a testem, sajnos elég kényelmetlen volt a póz.

- Egyéb kívánság? – Játszotta a nagyfiút, hisz még egyszer sem ment el, de az a vágytól eszelős szikra ott volt a szemében.

Mikor megmozdult halkan nyögtem fel, szinte csak a számat eltátva ahogy jó pontra célzott. - Igeh, gyorsabban!

Tudom, hogy ugyanúgy kikészült a reakciómtól mint én tőle, mert olyan őrült tempóba kezdett, amitől a lábam folyamatosan remegett, és pár perccel ugyan később érte a kéjhullám a kitörő élvezettől mint engem, de így éppen láthattam amint az arcán is megjelent a gyönyör.

A lihegésünk bizonyította a legjobban, hogy mennyire kiegészítjük egymást az ágyban, ami percekkel később is csak nehezen rendeződött. Persze mivel egyből rám esett, ahogy lecsúszott a lábam a válláról, nehezebb volt regenerálódnom. Tény viszont, hogy egyáltalán nem bántam. De aztán magával ragadott az energia hullám, legalábbis gondolatok terén.

Olyan jól éreztem magam az imént Felixel, hogy eszembe jutott minek is köszönhetem ezt, illetve kinek. És bár cseppnyire sem voltam biztos a következő lépésemben megértettem, hogy az öcsémnek nem lehet más a párja csak ő.

- Felpezsdítem a világod Sota! – Vigyorogtam bolond módon a plafon felé, mert mozdulni nem tudtam, hiszen Felix még a mellkasomon feküdt.

- Hogy mondod? – Emelte tekintetét rám, amiről eszembe jutott, hogy talán nem a legjobb helyzetben hoztam fel egy másik pasit.

- Á, semmi semmi! Csak menjünk fürödni, és szórakozzunk kicsit. Nehéz napunk lesz holnap elő kell készülni.

Sota szemszöge

Tizennégy évesen félve közelítettem meg a gimnázium óriás kapuit. Idegen érzés fogott el, azonban nem számítottam semmire. Mivel az életem addig se volt mondható a legfényesebbnek. Általánosban max annyira barátkozhattam össze az osztálytársaimmal, amennyi időt a suliban töltöttem. Haza senkit nem vihettem, otthon meg főleg a tanulásra kellett koncentrálnom. Néha ugorgattam ki csak a boltba, vagy nagy ritkán egy-egy sport eseményre amit a sulimban rendeztek meg. Ez a gimi után se alakult másképp, csupán a hely változott ahova bejártam. Tehát kifejezetten közelebbi kapcsolatot kialakítani nem volt lehetőségem. De azért nem minden a tanulásról szólt, mert rajzolgattam, videojátékoztam, zenét hallgattam, nyomkodtam a telefonom és álmodoztam.

Takeot egyébként a rajz szeretetemnek hála fedeztem fel. Hosszú szünetekben, és a lyukasóráimban kiültem a sportpálya előtti dombra...ah, hazudok, mert a dombon volt egy pad és arra. Ha összefüveztem volna a ruhámat még a végén letépik a fejem otthon, így is dacoltam néha..

Tehát kiültem a padra, magam alá húztam a lábaim, az ölembe vettem a füzetem és csak úgy húzogattam a papíron az íveket. Takeo rengetegszer fordult meg a pályán, ahol kivétel nélkül kosaraztak. Legtöbbször az osztályával tesin, de azon kívül is erre a szakkörre jelentkezett és még a városi junior csapatnak is a mi sulinkban tartották az edzéseket, amelynek az erőcsatáraként dobálta kosárra csont nélkül a labdát. Menő sztárjátékosnak készült.

– Megyek! – Kiabáltam ki gondolataim tengeréből, s nagy nehezen álltam fel csak a kanapéról, mikor a kopogásból már a csengőre váltott a kora délutáni zaklatóm.

Bassza meg, ki lehet az ilyenkor? Hol lehet a szemüvegem? Na mindegy.

- Megvagy! Miért nem mentél dolgozni? – Néz vissza rám Hikaru amint kinyitottam a bejárati ajtót, még félre se kell állnom már arrébb lökött, hogy besétálhasson rajta. Na ne..

- Látom a köszönés nehezen megy. – üdvözöltem – Kerülj beljebb nyugodtan. – Forgattam meg a szemem, miközben becsuktam a falapot. Ezt a szívást..

- Mi ez a szag? – Húzta el a függönyt, hogy kitárja az ablakom. Hát igen, ritkán dohányzom a lakásban, de pillanatnyilag kedvem sincs kimozdulni, ez meg még a fényt is beengedi a hideggel. – Uh, de sápadt vagy, egy kis napra lenne szükséged.

- Nem érek rá! Mit akarsz?

- Gyere ki velem sétálni, csak előtte kezdj valamit azzal a fészekkel a fejeden. – Mutatott a hajamra.

- Hagyj békén, egyébként be van borulva ha nem vetted volna észre, a francnak van kedve veled menni. – Huppantam vissza a kanapémra, hogy rágyújtsak az asztalon heverő dobozból.

- Ne tetézd a bűzt. – Törte el a szálat a kezemben, ami megremegett ahogy próbáltam visszatartani a nyakától. Ugyan annyi évet kapnék érte mint egy normális emberért, nem éri megfojtani. Laza mozdulattal a szőnyegre ejtette az elpocsékolt bagót, hogy a tenyerei közé fogja az arcom, s közelebb hajolt. – Hol van az én csodálatos hercegem?

Feldúltan ütöttem el a kezeit, úgy hiányzott ő ide, mint púp a hátamra. Ha marad, tényleg elmegyek itthonról. – Ne rajtam keresd Felixet! – Húztam össze magam, mert a nagy dulakodásban megkordult a gyomrom. Lassan két napja nem ettem.

- Ki beszélt Felixről? – mosolyog rám, de valami ijesztő van abban a mosolyban – Meghívlak kajálni, menj zuhanyozni!

- Álmodban. – Vonom fel kihívóan a szemöldököm. Valamiért azt érzem többet akar ennél, de nem ígérhetek semmit a testvérével kapcsolatban, ha nem tudom betartani. Vannak dolgok amelyek túlmutatnak rajtunk.

- Nekem úgy is jó, ha alsógatyában rángatlak el innen. Bár vicces, hogy egy sztreccs nadrágos fazon van rajta, akinek szintén kívül van az alsógatyája.

- Ez superman...- Korgott fájdalmasan megint a gyomrom. – Jó kajálok veled, de aztán békén hagysz! – Bólintott, ám gyanúsan vigyorgott még mindig. – Nem Kazuhoz akarsz vinni. Ugye? – Érdeklődő szemekkel ingatta meg a fejét, de továbbra sem szólt. – Öt perc, addig ne nyúlj semmihez. De ha unatkozol megkereshetnéd a szemüvegem.

- A fejeden van. - mutatott rá mielőtt meglóbálta kezét a levegőben, hogy igyekezzek. 

A fürdőben kibújtam a felsőmből, és a beesett hasamat látva ismét elindultak a gondolataim.

Hogy én mennyire szerettem nézni Takeo hasát, amikor a palánkra dobott. Felcsúszott rajta a póló, kilátszódott meztelen bőre, és mintha ez kötötte volna le a többi nézőt is, üdvrivallgásba kezdtek, amint betalált a kosárba. Szerettem a nevetését, miközben lepacsizott a többiekkel. Igen, kedveltem, és talán én sem jöttem rá miért, mindaddig amíg nem kezdték el hangosan cukkolni vele.

„Nézd itt a legnagyobb rajongód, aki csorgatja utánad a nyálát!"

„ Adj a szánalmasnak egy meccs puszit hátha szerencsét hoz, mint a malac."

„ Ne, mert a csajok sírni fognak ha bebuzulsz!"

„ Hé Takeo csak nem hiszi, hogy viszonzod a szerelmét?"

Nos, szerencsére erre mindig az volt a válasza, hogy ne szekáljátok már. Én pedig nem is vártam el mást, de ismeretlenként talán még ennyit se kellett volna tennie. Nekem viszont szöget ütött a fejemben, hogy tényleg vonz. Természetesen a gyakori beszólásoknak híre ment. Egyre többen néztek más szemmel rám, és a nyilvánosság elé kerültek a még számomra is nehezen tisztázott érzéseim. Egyre nagyobb téma lettem, a középpontba kerültem. Olyan dolgokat hallottam vissza, miket néhányan undorral köptek felém, amiről azt se tudtam, hogy lehetséges...Mármint miért dugnék fel magamnak bármit? Egyáltalán hova? Hiszen fiú vagyok..

Addig se voltam népszerű, de ez után mindenki méregetett, vagy már messziről elkerült. Valahol azt hiszem rosszul esett, ám mivel a nagyi is azt mondta, hogy haszontalanabb vagyok az átlagnál, nem lepett meg. Aztán amikor tettlegességig fajult volna a dolog Takeo nem hagyta, kiállt értem. Ugyan közölte, hogy ne reménykedjek, de sosem nézett le, és olykor testőrként követett. Így összebarátkoztuk, majd tényleg beleszerettem.

A zaklatások azonban az egyre rosszabb hírem miatt, két év után sem csitultak. De hát nem tudtam hogy cáfolni, szóval sodródtam az árral. Mígnem a suli harmadik szemeszterében a nagyi kórházba került a szívével, és pár hétre rá meghalt. Morbid, de számomra ekkor kezdődött az élet. Egyedül kellett döntenem a sorsomról, és én megtettem. Élvezettel váltottam iskolát, és több-kevesebb sikerrel kipróbáltam dolgokat amit addig nem. Takeot viszont magam mellett tartottam, és mikor megismertem Kazut, még akkor is eljártam a meccseire. Aztán jött az a nap, ami a földbe tiport. Egyrészt mert elküldtem Takeot, másrészt, mert Kazu is elhagyott. Az egy sorsfordító nap volt.

- Sota, figyelsz? – Lökte meg a vállam Hikaru. – Ide jöttünk kajálni, ne menj tovább, irány befele!

- Jól van, csak elbambultam. – Léptem be a pár négyzetméteres helyre ahol csupán a kiszolgáló pult elé lehetett leülni.

- Vettem észre! – foglalt helyet mellettem- Remélem nem gond, hogy egy ilyen útszéli, koszos talponállóba hoztalak kajálni. – Szabadkozott. - De hidd el a kaja király lesz, nagyon jól főz a szakács.

- Héj! Ne haragudj, hogy egy ilyen koszos talponállót tudok csak fenntartani Hikaru...- Dobta le mérgesen elénk a menülapot feltehetőleg a hely tulaja, akire a mellettem lévő oda se bagózott. - Jól gondold meg mit mondasz, mert én vagyok a szakács is, aki megfőzi az ételed. Szóval még egyszer bocs a koszos kis útszéli bodegám miatt.. – Célozgatott, hogy talán a szőkének kellene bocsánatot kérnie, de róla lepattant az utalás, mint elefántról a hangya.

- Oké, oké, nyertél főnök! – Ingatta meg Hikaru a fejét, feltartva kezeit, és bár eltakarta a száját a megszidott, suttogott, de tisztán lehetett hallani amit utána mond. – Nem tudom mitől ilyen érzékeny, ne haragudj, hogy ilyen faragatlan.

- Héj, a francba már veled, hallom ám amit mondasz! – Csapott le egy vizes kancsót közénk, mire Hikaru vigyorogva nézett a vendéglősre.

- Ne a kiszolgálás minőségére figyelj Sota, – mondta a pasi szemébe – a kaja kárpótolni fog.

- Oké, nyugodjatok meg! Talán meglepő,de én szeretem az ilyen barátságos helyeket. – mosolyogtam, reméltem, hogy enyhíthetek a körülményeken – a testvéred nem bírja az utcai kaját...mondjuk látom neked is vannak fenntartásaid.

- Legalább te normális vagy. – Rakta le a vendéglős srác a poharakat, és miután rendeltünk nem zavart tovább.

- Anyám mindig odafigyel az ilyen dolgokra. Azt se zárnám ki, hogy mielőtt asztalt foglaltak volna valamelyik étteremben bekéreckedett a konyhájára. A kajával nálunk nem lehet játszani.

- Akkor hogy találtad ezt a helyet? – Ráncoltam össze a homlokom, mert láthatóan a tulaj ismerte őt, és még nem dobta ki...

- Gimis osztálytársam volt. – mutatott a morcos séfre – Akkor még az apukája vitte az éttermet. De inkább mesélj te, mi történt veled? Eltűntél, egyedül jöttél haza, és a bőröndöd is nálunk van.

- Öm...- Sejtettem, hogy emiatt bukkant fel a lakásomon. Viszont hol kezdjem? Mennyit mondjak el? Mert mikor elrohantam a szállodából ő semmit se tudott. Én meg..

Eléggé feldúltan találtam a srácokra és Takeo könnyed ácsorgása csak jobban felbőszített, pedig igazából örülnöm kellett volna, hogy egészséges. Azonban felmerült bennem a kérdés, hogy akkor én mire utalok neki havonta? Elvileg sérült egy ideg az egyik lábában amitől nem kellene tudnia kinyújtani rendesen, ám láthatóan kutya baja nem volt.

A szemében ott világított a szánakozás, mikor elé álltam. Lesütve tekintetét fogta meg a csuklóm, hogy beszéljünk, és félre húzott a barátaitól. Sok minden kiderült. Többek között az is milyen hiszékeny vagyok, habár bocsánatot kért.

Mint kiderült, azon a sorsdöntő napon amikor Kazu is elhagyott, nem volt akinek kiöntse a lelkét, berúgott és belekötött egy bandába, mert nem pesztráltam éppen. Emiatt kórházba került. Ehhez képest beadta a mesét a szüleinek és nekem is, hogy miattam keveredett balhéba, és engem védett, úgy verték össze.

Én álltam a számlát a kórházban a bűntudatomnak köszönhetően, a lábadozását, és mivel azt mondogatták, hogy ezzel derékba tört a sport karriere, hiszen járni is alig fog tudni minden hónapban utaltam neki egy bizonyos összeget. Lehet, hogy nem kellett volna, de úgy éreztem, hogy ez a minimum.

Szóval naivan eladtam a nagyi házát, és az örökségemet felmarkolva kiszámoltam mennyibe fog kerülni még a suli, vagy az élet amíg nem tudok teljes időben dolgozni. A fene se gondolta volna, hogy egyszer felgyógyul. Vagy, hogy ezért néznek majd rám úgy mint a véres rongyra, ráadásul a páromra is ujjal mutogathatnak. Én megszoktam az alaptalan pletykát, de Kazut ne bántsák. Nem akarom a mélybe rántani magammal, hogy undorodva nézzenek rá azok akiket szeret. A sors rengetegszer bizonyította már, hogy az igazság mellett is elítélhetnek, és Kazunak nem szánnék ilyen életet.

- Rendben, mivel csak az evőeszközt szorongatod, majd mondom én. – térített észhez megint Hikaru -Nem tudod figyelmen kívül hagyni amit Kaede mondott és emiatt kiszerettél a testvéremből.

- Teljesen hülyének nézel? Ebben nincs semmi logika, igenis szeretem..- nyeltem egyet feszengve - Én csak azon gondolkodom, hogy így boldog tudna-e lenni mellettem.

Hikaru színpadiasan a szívére tette a kezeit. – Hah, akkor nem kell miért aggódni. Maradj vele, ha azt akarod, hogy boldog legyen. Különben is együtt mókásabb elcseszni az életeteket. – Kiver a víz ettől a bolondtól. Semmit se fog fel abból amit mondtam. Hogy magyarázhatnám el, hogy eljusson az agyáig mit érzek? – Nézd, meg kell beszélnetek. Őszintén szólva, nem tudom te mit látsz benne, de azt igen, hogy Kazu mit lát benned...- Tette kézét az enyémre ami a pulton hevert, és nem csak, hogy nem húztam el, de belepirultam abba amit mondott. Szánalmas vagyok! – Igen, ismerem a sztorit, többet nyomoztam utánad, mint bárki más. Szerinted nem jöttem rá az utolsó videótok után, mikor megláttam a karmolásokat a karján, hogy te vagy a felvételeken? Kérlek... - könyökölt fel a szemembe nézve, de megkukultam - Ezért mondtam neki, hogy vágja le a macskája körmeit. Azért szívattalak a felvételekkel mindkettőtöket egész úton, hogy bevalljátok végre!

- Te mindennel szívattál. – Forgattam meg a szemeim, és mivel megkaptuk az ételt, gyorsan be is lapátoltam egy adagot a számba.

- Jó, hát valahogy vissza kellett adnom azt, hogy megrontottatok! Komolyan undorodtam amikor ráeszméltem.. – tette a karomra a kezét – Mármint, gondold el. Végig kellett néznem ahogy Kazu szexel valakivel. Ki a franc akarná látni a testvérét? - csúszott homlokáig a szemöldöke - Figyelj mutatom a fejet amit vágtam. - Biztos voltam benne, hogy rájátszik, de jólesett kiröhögni. Először a szemei tányér nagyságúra nőttek, felhúzta az orrát, a szája lekonyult, aztán grimaszba fordult, és az enyhén eltátott ajkain kidugta a nyelvét mint aki hányni készül...Napok óta nem nevettem ilyen jót.

- Rendben elhiszem. – Törölgettem a könnyeim.

- Akkor jössz velem Kazuhoz?

- Ezt még át kell gondolnom.

- De nagyon szarul van most, és nem amiatt ami köztetek van, hanem...amúgy.

- Kazu beteg? – Erre már nem válaszolt, mert tele volt a szája, de a vállait megrántva bólintott lassan.