Kazu szemszöge

A nevem Hosizora Kazu, és napok óta letargikus vagyok. Azaz ez így nem teljesen igaz, mert nem bámulok a semmibe órák hosszat, hogy aztán belefulladjak a depresszióba. Ó, az távol áll tőlem mint Makó Jeruzsálemtől! Igenis feszít bennem a tenni akarás, hogy végre megkönnyebbülhessen a lelkem, csupán a megoldás rejtőzik láthatatlanul valahol. Sajnos elég jól elbújt. Egyelőre mindössze arra voltam képes, hogy átgondoljam az életem.

Tudom, boldognak kéne lennem, könnyeden szórakozni, hiszen gimnazista lennék vagy mi, ráadásul három hét és betöltöm a 18. születésnapom. Elvégre ki ne örülne, ha egy évet öregedhet?Hm? Együtt ünnepeltek a haverokkal, te vagy a középpontban, néhányan megajándékoznak, vagy éppen mint egy királyt a kezükön hordoznak.. Na jó, ez tavalyi sztori, de tényleg megtörtént! A két legjobb barátom trónt alkotva a karjaikkal vitt végig az egész házon, míg a nyakukba kapaszkodtam. Tréfás mutatványt adtunk elő részegen... Még jó, hogy a szüleim is voltak fiatalok, és időben elhagyták a házat ezen a kivételes napon.

Elterveztem már akkor, hogy ugyanúgy meghívok magunkhoz mindenkit, ha betöltöm végre a kort, néha ki kell rúgni a hámból! De közben felütötte a fejét egy kis baj. Mostanság valami nem stimmel velem. Nehéz megfogalmazni mi lehet, mert valójában semmi sem biztos. Össze kéne raknom fejben. Ah, mindent egybevéve kissé elegem van a nőkből, és egy bulin tuti megtalálnának. Kizárt, hogy menekülhessek. Szóval még nem tudom mi lesz. Szeretnék olyan lenni mint a legtöbben, de valahogy közömbös érzéseim vannak a lányok iránt. Valami nem klappol. Azt hiszem eddig egyedül azért találkozgattam velük, mert az én koromban néha az emberek ezt csinálják, de...

- Még mindig korán van, képtelen vagyok felfogni amit a tanár mond – terült el kényelmesen a padon barátom – Viszont neked tegnap jó estéd lehetett, igaz Kazu? – bökött meg vaskos ujjaival az asztal felett Akashi, hogy rá figyeljek – Szüntelenül ábrándozol, unalmasan csendes vagy. Milyen volt a lány akit hazavittél? – húzogatta szemöldökét – Felszedtél valakit mi?

Már a feltételezéstől sóhajtva tiltakoztam, lehetetlen, hogy ilyen történjen egy szokásos hétköznapon! Meg ki tudja, lenne-e bármi értelme, monjuk ezt nem tettem hozzá...tényleg nem tudom mit csináljak a gondolataimmal, csak úgy pörögnek, és az első barátnőm óta egyre rosszabb a helyzet.

- Mi van Kaede, te nem akarsz becsatlakozni a beszélgetésbe? – Sutyorgott az előttünk ülőnek.

Osztálytársunk a táblánál lévő férfira sandítva morgott vissza bajsza alatt. – Ti egymás mellett vagytok, könnyen beszélsz!

Akashi szórakozottan, ám váratlanul előre rúgott a széke lábára, hogy miközben engem korhol Kaedét se hagyja nyugton. – Komolyan Kazu, egyre ritkábban jössz ki velünk szünetekben, bármi miatt stresszelsz nem ér ennyit.

- Mmmm..- Igaza lenne? Hülyeségeken rágódok? – Azt hiszem meleg vagyok. – Böktem ki minden előzetes nélkül tárgyalásra bocsájtva az ügyet mielőtt túlgondolom a dolgot. Eleget sanyargatom magam anélkül is, hogy még amiatt aggódjak ők mit fognak szólni. Erre varrjon gombot, ha már olyan nagy a szája. – Mit gondoltok?

- Tessék? – Kaede egyből kinevetett, mintha valami fergeteges viccet meséltem volna, s aztán mosolyogva rám meredt. Olyan magason voltak a szemöldökei, már-már azt hittem a szeme is kiesik, ám esélye sem volt folytatni.

- Kérem, a jókedvet hagyják termen kívül. – Kacagó barátunknak köszönhetően mindhárman kaptunk bőven a tanár lenéző tekintetéből, de miért pont most kellett beleszólnia?

Mivel nem hagyhattam annyiban egy-két perccel később újra felfedtem aggályaim. – Nem vicc, agyaltatok már valaha ilyeneken?

- Két hónapja, hogy szakítottatok Aikoval, szerintem egy serdülő srác vagy, aki éppen a helyét keresi. – Fordult hozzánk barátom egy pillanatra ismét amíg a szemembe nézett.

- Igen, én kedveltem őt, mondtam neki, hogy aranyos meg minden, de szerintem ő sem érezte át..mármint nem is volt mit neki, ezek csak szavak...értenetek kell hisz haverok vagyunk!

- Ó, igen, nagyon át tudom érezni a problémád. – Dőlt hátra székében Kaede.

- Nem a kamasz énemről beszélek! Komolyan túl vagyok már azon a korszakon!

- Dehát úgy váltogattad a lányokat Aiko előtt, mint más a zokniját. Hogy-hogy nem bírod őket? – Ah, minek nekem ellenség, ha itt van Akashi? Most tényleg egyre nagyobb késztetés van bennem, hogy bizonyítsam amiben még én sem vagyok biztos? – Elmondtam. Cukik, kedvesek meg aranyosak, mégis elmarad az az elvileg mindent áttörő boldogság.

- Miért a srácoknál érzel ilyet? – Akashi az oldalamba könyökölt kedvesen, de hiába hördültem fel, a tanárnak inkább egy telefon pityegése foglalta le a figyelmét.

- Ki az aki ebben a negyvenöt percben ennyire fontos? – Kiabált a terem másik végébe az asztalnál roskadó férfi – Halkítsa le!

Érdekes volt, hogy az egyik évfolyamtársam magára vállalta, ilyen se történt még.– Bocsánat!

- Hmm, ez?

Kaede érthetetlen kérdése sem tudta elvonni a figyelmem a fiúról. Ritkán van összevont óránk más osztályokkal, de ő nem tűnt ismerősnek, mégis imponált. Felnőtt módjára kezelte a helyzetet ahogy viselkedett. – Én.. – Ki kellett húznom magam, hogy jobban lássam. Sikeresen felkönyököltem, s a bennem megfogalmazódott szavak csak úgy maguktól csusszantak ki a számon. – Amikor ilyen vagány srácokat látok teljesen izgatott leszek.

- Oh, igazad van, ez elég melegen hangzott. – helyeselt a mellettem ülő – de egy normális reakció a helyzetedben, türelmesebbnek kellene lenned önmagaddal.

Lelkesedésem szikrái hamar elillantak, s ismét összébb görnyedtem bizonytalanul. - Talán, fogalmam sincs.

- Na jó, bár én személy szerint a lányokat preferálom, de egye fene megcsókolhatlak. – És mivel a tanár éppen írt, nem csak ajánlgatta magát a bolond. Rögvest az arcomhoz hajolt, majd szégyentelenül a számra adott egy-egy puszit, míg Kaede halkan felkuncogott. Fúj!

Igazán örülök, hogy ezek ennyire nyitottak a témában, de amilyen vicces kedvűek az életemet rá, hogy nem hisznek el nekem semmit. Totálisan hetero mindkettő. Mással kellene megbeszélnem, bár anyáék szerintem azzal sincsenek tisztában, hogy a földön élnek melegek, tehát ezt passzolom. Maradt a nulla..Gyötrő agytekervényeim ismét járták szabad útjukat, mintha eddig vittek volna valamerre, azonban egy harmonikus dallamnak hála megtorpantam a téboly kapujában.

- Ha még egyszer meghallom azt a telefont, kidobom az órámról! Bírjanak még ki pár percet!

- Elnézést, már letette. – Nyomkodta készülékét a rettenthetetlen fiú, aki csupán különc viselkedésével kiharcolta a figyelmem.

- Kérem kapcsolja ki!

- Oké. – Mosolygott kedvesen. Kétségtelenül úgy tett mintha a férfi kedvében akarna járni.

Akashi derűsen követte érdeklődő tekintetem. - Azt gondolom, őt is meg kellene csókolnod.

- Meg van! Emlékszem honnan ismerős! – Kaede hirtelen lendületére hátrébb hőköltem. A helyzetünkhöz képest meglepő hevességgel kezdett magyarázni. – Pár hete őt láttam a parkban is!

- A parkban? – Wow, micsoda szenzáció.. 

Padtársammal értetlenül néztünk a másikra, de csupán legyintett eltátogva, hogy hagyjuk rá.

- Igen, Kazu!

- Hm? – Kaede határozott megszólítása egy óvatos hümmögést kapott tőlem, mert egyébként fogalmam sincs mit vár.

- Miért nem kötsz vele egyezséget? – Végképp elveszítettem a fonalat, viszont tényleg próbálkoztam, ez pedig elképzelésem szerint az arcomra is kiülhetett – A srác, akinek csöngött a telója, meleg.

- Mi? – Akashi szemei a másikéba ékelődtek ahogy előrébb hajolt – Ő tényleg? – Nos, én sem hittem igazán, hogy az lenne, túl jóképű hozzá, ellenben Akashi pajkosabb hangnemben búgott emiatt. – Oh, értem már! Az izgató dögös gyerek meleg. – Húzogatta szemöldökét.

- Azt mondtam izgatott leszek az ilyen típusú emberektől, nem azt, hogy izgató. – Fujtattam jókedvűen eljátszva a sértettet. 

Annyira szeretem a barátaim, ezek szerint hajlandóak segíteni.

- Miért? Nem az? Kár, mert rá vehetnéd, hogy mutassa meg neked a módszereiket. Tudod, hogy rágyere hús akarsz-e lenni vagy zsömle.

Visszaszívom, csak Kaedét bírom. Ha egyszer letartóztatnak, mert kinyírtam valakit, hát tudjuk ki lesz a hibás. Csakhogy őt már nem fogják tudni kihallgatni! Egyébként beletrafált, ez a másik dolog ami aggasztott. Azért csak kijjebb hajoltam újra a padból, hogy rendesen megnézzem az arcát. Fura ez a szituáció, hiszen kendőzetlenül egy fiút nézek meg magamnak...de szép szája van, a mosolya pedig... kedves.

- Honnan tudod, hogy meleg? – Kérdeztem Kaedét, miközben íriszeim továbbra is a terem másik végében tartottam.

- Emlékszem rá, ugyanabból a gimiből jött át mint én. Csak én hamarabb, első után leléptem. Minden félét fecsegtek róla az emberek, homokosnak hívták már akkor, és ő egyszer sem tagadta. – Emelte fel mutatóujját. – Persze a pletyka az pletyka, a parkban pedig tényeket láttam. Véletlen vettem észre ahogy csókolózik egy idősebb fószerrel.

A köd, ami egyébként miatta alakult ki a fejemben lassan oszladozni kezdett. - Ó – Néztem barátomra egy pillanatra, majd vissza rá...megint mosolyog.

- A neve, a neve pedig, - Kaede halántékán jóformán kidagadtak az erek annyira gondolkodott, csakhogy kicsöngettek. – Franc, nem jut eszembe! – Az idegőrlő várakoztatásával elérte, hogy tűkön ülve követeljem a megoldást, segítségére akartam lenni, engem is érdekelt, de csupán sürgetni tudtam.

- Mondd már, mert köddé válik! – Nem működött. Kínzó másodpercek teltek el, és rég kivonult a terem fele mire kinyögte.

- Menj utána! – Megkésve hallottam Akashi tanácsát, mert ekkorra az ajtónál lévő diákseregbe vetettem magam. Úgy kígyóztam köztük, mintha az életem múlna rajta. A tömeg is bekebelezve húzott át a kijáraton, és gazdagabb lettem egy-két zúzódással oldalamon mire elengedett, de ez kevésbé foglalkoztatott, mint az, hogy már távolabb járt célpontom a folyosón, s kétségbeesetten kapkodva utána kiáltottam. – Sota!

- Igen? – Fordult a hangom irányába az órán mellette ülő sráccal együtt. Láttam rajta, egyszeriben nem tud hova tenni.

Érdeklődő tekintetére egész testemben azonnal levert a víz. – Um..- Istenem, gondolkodás nélkül cselekedtem, utána futottam. És most? – Szia, én öö..

- Szeretnél valamit? – Ja, hát hogy is kezdjem? Az mennyire lenne normális, ha elmondanám, hogy tetszik ahogy felfele görbülnek az íves ajkai? Elbájolt a mosolyával...basszus, máris megbolondultam volna? Gondolkodj Kazu! – Van rám egy kis időd?

Közelebb sétált, hogy látványosan megbámuljon. Megvakarva a fejét, meredt rám, látszott rajta hogy, nagyon agyal valamin. – Hmm, Oh, nem mondod..- Mintha Kaedével folytattam volna az előbbi beszélgetést, fogalmam se volt mi járhat a fejében, ám kötözködni se akartam, ezért a hallgatást választottam. Alkalmi taktikának végül bevált, mivel odaszólt osztálytársának. - Találkozzunk később Jun, most van egy kis dolgom. – A srác biccentve fordult saját menetirányába, de Sota sem teketóriázott tovább, kemény határozott léptekkel trappolt el mellettem. – Erre! – Utasított háta mögül, azonban nem nézett vissza rám.

- Mi? – Ja, hogy meg kéne indulnom. – O-oké..- Makogtam halkan. Mérges lenne?

Az összes bátorságomat összeszedve haladtam utána, amerre vitte hosszú lába. Azt hittem alacsonyabb lesz nálam, de pont hogy nem. Na igen, ülve nehéz felmérni az ilyet. Bevágtatott egy kisebb üres terembe, amit inkább délutáni foglalkozásokra tartottak fenn a csekélyebb létszám miatt, majd maga elé engedve bezárta az ajtót mögöttünk.

- Jó, részben az én hibám, hogy elhallgattam melyik suliba megyek, - Kezdett neki a beszédének, és hát valljuk be egyáltalán nem ezekre a szavakra számítottam. – de üzenhettél volna..- Tessék? Valami alternatív világba kerülhettünk mikor átléptük a küszöböt. A számát sem tudom. Reagálni ellenben nem maradt időm, mert kiküszöbölve a távolságot nagyon, nagyon közel került az arca az enyémhez. Miért néz ilyen furán? Kellemes illatával körbelengve fogta meg a vállam, úgy vizsgált mintha lenne rajtam valami. Az érintése nyomán koncentrálnom kellett, hogy azért levegőt vegyek, elég szokatlan volt egy idegen fiúval egymás orra elől elszívni. Hosszú pillái laposan pislogtak rám, s mivel kissé le kellett hajtania a fejét, haja előrébb zúdult, hogy csikizhessen. – Sokkal kívánatosabb vagy, mint amire emlékszem. – Kisimult arcán újra feltűnt egy rövid cinkos mosoly, érezhetően nyomaszthatta a még köztünk lévő pár centi, mert állam alá nyúlva felszámolta. A szemem kipattant, a szívem félrevert egy ütemet, forró ajkai az enyémhez simultak, és ijesztően bizsergett a bőröm ahol összekapcsolódtunk. A váratlan érzésekre hátrébb léptem az egyik lábammal menekülőre fogva, ellenben botladozva a mögöttem lévő székre huppantam, még az asztalt is arrébb löktem véletlenül a combommal.

- Mit- mit csinálsz? – Úgy dadogtam, hogy bármelyik logopédus tárt karokkal fogadott volna, de hát megcsókolt! A lehetetlen helyzet pírt csalt az arcomra és mikor beindultak a fejemben kattogó fogaskerekek totálisan elképedtem. Hiszen mindössze beszélgettünk és megcsókolt! Egy fiú...

- Mit? Szerinted? – Nyalta meg a száját, és mintha szemei felvillantak volna a lámpa fényében, azonban miután még mindig ijedten néztem összeráncolta szemöldökét – Ki vagy te?

- Kazu, - A sokk, feszengéssel karöltve rezegtette meg a hangszálaimat, ám illedelmesen nyújtottam a kezem felé – csak egy átlagos tanuló vagyok itt. Ez az első alkalom, hogy beszélgetünk.

- Komolyan?

Megforgattam szemeim ültömben, és mivel nem fogadta a gesztust, leejtettem az ölembe a karom. – Igen. – Rövid választ adtam, mert a szívemnek esze ágában nem volt befogadni a ráerőltetett nyugalmat, inkább ezerrel pumpálta a vérem, hogy miérteket keressen az elmémben..hallottam, hogy a melegek elég pajzánok, de a mostani helyzet minden bizonnyal félreértés. Egyébként ki csókolna meg kérdés nélkül egy olyan embert akit nem ismer? Mi történt?

- Fenébe, mekkora idióta vagyok! – nyomkodta a telefonját – Tudtam, hogy valami nincs rendben veled. – Magyarázkodott, és az orrom alá dugva készülékét mutatott egy képet. – Azt hittem ő vagy.

A szemeim erőteljesen fókuszáltak a képernyőre, aztán végleg kiakadtam. Annyira, hogy erőre kapva újra felpattantam a kényelmetlen székből. – Ez a gyerek semennyire sem hasonlít rám!!! – Bukott ki belőlem élesen csupán a feltételezésre a dundi, pattanásos arc láttán. – Totálisan más ember.

- Akkor mit akartál tőlem, ha nem ismersz? – húzta oldalra kelletlenül szépen ívelt száját, noha nem hagyott felelni – Egyébként a te hibád, úgy dadogtál, sőt (!) bájologtál velem mintha te is meleg lennél. Ah, - hajtotta le fejét, hogy drámaian megtámaszkodhasson az asztalon – istenem, vegyük ezt tőlem egy elbaszott coming out-nak.

- Öm, - Lehet még ennél is kínosabb? Ha tudnék a padló alá süllyednék, össze kell szednem magam. – valóban az identitásod miatt vagyok itt. Az egyik barátom elmondta korábban. Abból a gimnáziumból jött ahonnan te.

- Tényleg? – kapta felém fejét – Az még rosszabb. – egyenesedett ki – Szóval hallottad, hogy a fiúk vonzanak, értem és TE mit szeretnél tőlem?

Mit is akartam? Ezek után el kéne mondanom az igazat. Hogy tálaljam neki? – Tudom, hogy szokatlan dolog egy idegennel ilyenekről diskurálni, de nem nagyon van számomra más választás. – halál ciki – Valami baj van velem és a lányokkal...hallottam rólad ma, szóval én..azon gondolkodom, hogy talán meleg vagyok.

- Oké, de mit akarsz?

- Mit? Hát..- Az esetek többségében ugyan szeszélyes vagyok, de tényleg most mit várok tőle? Szükségem lenne tanácsra? Megértésre vágynék? Vagy.. „Miért nem kötsz vele egyességet?" Kaede elborult ötlete mentőövként visszhangzott a fejemben. – Ki akarom próbálni!

- Hogy mondod? – Rideg tekintete egyből fejbevágott.

- Nem, rosszul fogalmaztam! – Woah, enyhén szólva is félreérthető voltam.

- Ennyire könnyűvérűnek nézek ki? Ha? Csak mert meleg vagyok bárkivel lefekszem? Így gondolod? – Csapott az asztalra dühében, s habitusa baljósan kecsegtetett.

Anyám, mibe keveredtem..   

Sziasztok!

Eltelt egy kis idő és még mindig ezer a dolog, de nem tudom abbahagyni. Amíg legalább egy ember van akinek tetszik a történet érdemes újat alkotni. Főleg hogy ez a sztori már régóta érik. És igen, emiatt a borító is másabb. ;) Remélem örömmel fogadjátok majd. Jövő héten újra itt!