Mit tenne egy normális lány ez után a kínos pillanat után? Miután könyörögne a földnek, hogy nyelje el, mert szánalmasan viselkedett? Nos, egy normális lány bezárkózna a szobájába és nem jönne ki onnan. Vagy talán felhívná a legjobb barátnőjét és egy kis támogatást kérne tőle. Mit csinálok én? Olyan hangosra kapcsolom a zenét amennyire tudom, így nem hallom a saját gondolataimat – amik elég keserűek mostanában – és kitakarítom az egész házat. Igen, majdnem egy teljes nagytakarítás, miközben teli torokból éneklem.

Az éneklés és a takarítás nem tűntetik el a kínos érzést, de lefoglalom a tudatom pár órára és már ez is egy szünet, úgyhogy megragadom a lehetőséget.

Az egyik legértékesebb szenvedélyes az iPodom. Tudom, hogy egy iPhone jobb lenne, de egyszerű telefonom van és csak sms írásra használom és a nővéreim felhívására. Nem tudnék zene nélkül élni. És ez egy két éves ajándék, egy 64 gigabájtos iPod.

Hagyom, hogy magától játsszon le számot, így bármelyik szám következhet és vicces látni a sok különböző fajta zenét, amik meg vannak nekem és hogyan jönnek egymás után. Nem nehéz belemerülni a zenehallgatásba, az órák telnek, amíg vacsoraidő van, és aztán el kell mennem a központba.

Amikor apa azt kérdezi történt- e valami velem, nem mondom el neki az igazat. Mi értelme lenne elmondanom apának, hogy beszélni akartam Harryvel, de elbuktam? Ismét. Valószínűleg sajnálna és önmagát kérdezné, hogy mit tehetne azért, hogy segítsen nekem és, hogy biztosan az ő hibája valamilyen szinten. Ezt csinálja mindig, így nem mondom el neki.

„Menj aludni, és találkozunk holnap, jó? Ne várj meg." Mondom, mielőtt mennem kell.

„Rendben, hercegnőm. Légy óvatos." Erősködik ismét és rá mosolygok. Bárcsak ilyen könnyű éenne beszélni másokhoz is, mint apához.

„Ne aggódj, jól leszek. Mint mindig." Emlékeztetem és ő bólint.

„Attól még ez a dolgom, hogy aggódjak." Erősködik és én kuncogok válaszként. „Szeretlek, Ariel"

„Én is szeretlek, apa. Holnap találkozunk. Jó éjt.' Mondom, mielőtt arcon puszilom és megragadok egy pulcsit, hogy ne fagyjak halálra majd hazafelé. Csak egy ruhát és cipőt viselni nem túl bölcs döntés éjfélkor. Főleg, ha megállok a tónál is.

Úgy döntök, sétálok a központig, mert a friss levegő mindig kellemes és nem sietek. Élvezem a sétát Drennan birtokáig. A komplexum felé sétálva elhaladok az istállók mellett. Nem teszem mindig, de néha megállok, hogy megcsodáljam a lovakat. Ma ilyen kedvem van, szóval megállok és bemegyek, de megállok, mielőtt belépnék, amikor látok – és hallok valakit közelíteni, így elbújok, azonnal. Ez a természetes reakcióm, ha bárki felém tart.

Elbújok a bokrok mögött – nem tudom, miért kötök gyakran ilyen helyzetben, talán ez egy jel – és várok. Amint közelebb ér a személy felismerem: Niall Horan.

Lassan sétál, a kavicsokat rugdossa lábával és lefelé néz, nem igazén figyel senkire. És nem áll meg, amíg be nem ér az istállókba.

Úgy döntök nem az én dolgom, hogy maradjak, és kihallgassam, mit csinál itt, de amikor hallom, hogy a lóhoz beszél, nem tudok mit tenni, maradok, figyelem az ajtóból, amint elhagyom a rejtekhelyem.

„Helló, nagyfiú." Üdvözli a fekete lovat, miközben simogatja, és arcuk közel van egymáshoz, ami nagyon belsőségesnek tűnik és melengeti a szívem. Teljes mértékben olyan, mintha szeretné a lovat, mintha a barátja lenne.

Harry említette valamelyik nap, hogy már járt itt és Niall valami olyan mondott, hogy nem ez az első alkalom, hogy találkozik velük. Még mindig nem értem miért jöttek vissza és kit keresnek, de azt hiszem Niall szoros kapcsolatot alakított ki a fekete lóval korábban.

„Remélem, minden rendben van és jól bánnak veled, Ares. Hiányoztál." Mondja és én elmosolyodom. Tetszik a ló neve.

Aztán Niall jobbra néz és egy másik lóra mosolyog, ami mogyoró barna színű. „Te is hiányoztál, Persephone. Imádott lányom," Teszi hozzá és újra elmosolyodom. Van valami különleges abban, ahogy a lovakkal bánik. „És ő is hiányzik. Fogadok nektek is. Ő volt az a lány, nem igaz?

Ismét nem tudom, kiről beszél, de biztos vagyok benne, hogy ugyanarról a lányról, akit korábban említettek.

„Tudom, hogy jól van és én is, tudod? Elfogadtam Ella döntését, de az idejövetel csak... újra felszakítja a sebeket. Ez minden. Harry nem érti, mert nem gondolom, hogy valaha érzett ilyet és próbáltam, de nem tudom vele megértetni."

„Ella?" Suttogom magamnak, olyan halkan, hogy szinte én se hallom magam.

Ella. Ella. Ella... miért cseng ismerősen ez a név?

„Örülök neki, tudod, Ares? Fogadok, hogy te is örülsz neki. Azt csinálja, amit mindig is akart és végre elhagyta ezt a helyet. Ez sosem lesz ugyanaz a hely számára az apja nélkül."

Ella....Ella Drennan? Mint Ella Carl Drennan lánya, a tulajdonosa ennek a helynek? Az az ember, aki annyiszor beszélt apával, amikor gyerek voltam? Az, aki egyszer magával hozta a lányát, egy korombeli lányt szőke hajjal és nagy zöld szemekkel? Arabellaként mutatta be és ő azt mondta hívjam csak Ellának. Elbújtam apa mögé. Erre emlékszem.

Niall róla beszélne?

„Még mindig hiányzik, de amikor itt vagyok, még jobban hiányzik. Azt hiszem nagyon rossz döntés volt idejönni. Tudom, hogy nincs itt és nem fog visszajönni." Beszél tovább a lóhoz, Areshez.

Az alapján, amit Rhonda mondott apának – és aztán apa nekem elmondott – Ella Oxfordban tanul, orvos és soha nem fog visszajönni. Látszólag, sosem fogadta el Mrs Drennant anyjaként. Azon tűnődöm miért.

„De tudod mit? Ugyanakkor jó újra itt lenni, képes vagyok elszakítani magam mindentől és mindenkitől. Szünetre van szükségem. Ez egy mozgalmas év." Nevet. „A lecke megtanulva. Soha ne tűnj el három hónapra bejelentés nélkül, hogy megmagyarázd előre."

Három hónap? Ilyen sokáig voltak itt? És most meddig maradnak?

„Egyébként menjünk egy kört? Tudom, hogy mindig Ellával lovagoltál, de talán ezúttal lehetünk társak." Ajánlja és a ló horkant, mintha tényleg értené, amit Niall mond neki és egyet értene.

Aztán Niall hátra lép és megfog mindent, amire szüksége van, hogy felszerelje Arest és aztán elmegy. Mielőtt felszáll a lóra én lelépek. Elég volt kihallgatni a beszélgetésüket. Csak egyre kíváncsibb vagyok és többet akarok megtudni erről az egész rejtélyről. Legalább tudom, hogy a lány, akit keresnek az Ella, de tudja, hogy nem találja meg itt. Tudja, hogy nincs itt.

Abból, ahogy beszél róla, és ahogy kiejti a nevét arra következtetek, hogy volt köztük valami a nyár alatt. Talán szerelmesek voltak és aranyos történetük van, de ennek már vége. Habár az érzései nem múltak el, ebben biztos vagyok.

Azon tűnődöm miért nem működött köztük. Talán a nyomás? Nem gondolom, hogy könnyű egy olyan emberrel randizni, mint Niall Horan, nem azért, mert rossz fiú vagy ilyesmi, hanem mert egy popsztár, valaki mindig reflektorfényben van. Egy imidzzsel, egy termékkel randizol.

Biztos nehéz lehet.

Nem csoda, hogy a szórakoztató ipari kapcsolatok nagy része nem tart tovább, mint az én beszélgetésem Timmyvel.

Még mindig azon gondolkozom mi történhetett tavaly, Niall és Ella hogyan találkozhattak és szerethettek egymásba. Nem igazán ismertem meg, csak láttam egyszer apával, de élettel telinek tűnt és lazának. Nem olyannak, mint én. Végig mosolygott és beszélt, elmondta a véleményét és még a felnőtteket is megnevettette. Kényelmesen érezte magát, míg én bujkáltam. Amikor találkoztam vele azt sugározta, hogy erős és független lány és azt hiszem ez ijesztő volt számomra.

Mint a szerelmi történetek és nyálas tündérmesék híve, többet szeretnék tudni arról, mi történt pontosan, de nem vagyok, képes megkérdezi Niallt bármennyire szeretném. Ráadásul úgy tűnik elég nehéz számára ez az egész, nincs szüksége arra, hogy ez ismeretlen beszéljen róla.

Bárcsak segíthetnék rajta. Nem tudom miért, de azt kívánom, bárcsak tehetnék valamit. Hogy tanácsot tudjak neki adni vagy legalább mondhatnék neki valamit Elláról, de nem voltunk barátok. Igazából sosem beszélgettünk. Legalábbis, én sosem mondtam neki semmit.

Azt mondta nem jön vissza, és még ha visszajönne, se tudnám neki elmondani, hogy Niall őt kereste, remélve, hogy látja még egyszer. Nem vagyok benne biztos, hogy felismerném, ha találkoznék vele. Tizenegy évesek voltunk, amikor találkoztunk. Nem említve azt, hogy hozzá kéne szólnom.

Hiába akarok valahogy segíteni Niallnek, felesleges. Hasztalan vagyok. Még csak azt sem tudom, miért érzem azt, hogy segítenem kéne neki. Azt hiszem, csak jó ötletnek tűnik valami kedveset tenni érte, rendes srácnak néz ki és úgy tűnik támogatásra van szüksége. Világosan látszik, hogy Harry nem érti meg és nem gondolom, hogy én megérteném, de talán lehetetlen megérteni mire van szüksége, de ott lennék neki, hogy meghallgassam.

De még mindig nem vagyok a barátja és ha hallgatnám is órákon keresztül, ahogy beszél, nem mondaná el nekem soha a valódi érzéseit vagy ilyesmi.

Félreteszem ezeket a gondolatokat, mert nem tehetek az ügyért semmit és a dolgomra koncentrálok, a zene szoba felé haladok. Amikor ideérek, elkezdek dolgozni, de még mindig Niall és Ella története jár az eszembe – legalábbis az a része, amit kitaláltam nekik – így miközben takarítok, és a hangszereket kezelem, egy dallamot kezdek dúdolni és valami szöveget. Egy új dalt kezdek írni nekik, egy párnak, akik már nem léteznek, de olyan érzésem van, hogy egy erős szerelmi kapcsolat volt. Egy dalt, ami talán egyáltalán nem hasonlít arra, ami valójában történt, de lefoglal.

Észre sem veszem, mikor leülök a zongorához, egy dallamot játszok, ami a fejemben volt korábban és éneklem a szöveget és életre keltem a dalt.

Nem kellett volna így lennie

Ez nem jó se neked se nekem

De különleges

Varázslatos és felemelő volt

Addig, amíg velem voltál

Éneklem, időről-időre megváltoztatom, hogy még jobban passzoljon a dallamhoz és annyira belemerülök a dalba, hogy észre se veszem, hogy kinyílik az ajtó és valaki bejön.

Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: