Eljött a nap!

Annyira izgatott vagyok és rettegek  is ugyanakkor és azt hiszem hányni is tudnék minden túlzás nélkül. Megyek a bálra, Mare és én elő fogjuk adni a dalt, amit neki  írtam.  Találkozni fogok Harryvel. Talán táncolunk is együtt. Megkérdezhetem, hogy mit érez irántam..

És semmi mást nem tudok elképzelni, mert a gyomromban lévő molylepkéktől kuncognom kell. Igen, molylepkéknek hívom őket. Ez illik rájuk.

Annyi minden történhet ma és félek, hogy rosszul sülhetnek el és minden rosszul fog végződni. Nem számít mennyire szeretem a tündérmeséket, az élet nem olyan. Varázslat és azok az uszonyok nem léteznek, senki sem rögzít mindent, hogy boldog végem legyen a csábító hercegemmel. Az efféle varázslat nem létezik.

De másfélék igen. Hát nem varázslatos, amikor szerelembe esel? Amikor már az felvidít, ha csak valaki gondolsz? Hát nem csodálatos, hogy a szíved gyorsabban ver, ha meglátod azt a személyt? Hát nem csodálatos így érezni valaki iránt?

És ez nem minden! A világ tele van csodákkal. Valaki tudománynak hívja, pontosan tudják mi történik, de a legtöbben nem. Nincsenek magyarázataink a sok csodás dologra, ami körülöttünk történik és szeretek úgy gondolni rájuk, mint varázslat. Valódi varázslat.

Nem olyan, mint a mesékben vagy a filmekben, de kétségtelenül gyönyörű.

Szóval kiugrok az ágyból és sietek készülni, lezuhanyzok és olyan gyorsan öltözök fel, ahogy csak tudok. Aztán a földekre megyek apához és Timmyhez. Mindketten tudják, hogy ma megyek a bálra, szóval egész nap Marrel leszek, készülünk a ma estére. Utolsó simítások, meg ilyenek. Rhondától szabadnapot kapott, hogy biztosítsa a hibátlan fellépésünk előkészületeit.

Annyira izgatott vagyok! A szívem olyan gyorsan dobog a mellkasomban és nem tudom letörölni a mosolyt arcomról amikor a központba érek és találkozok Marrel még kuncogok is.

"A kutya fáját, csak nem izgatottak vagyunk?"

"És rettegek!" Mondom neki és ő csak szorosan megölel nevetve.

"Minden rendben lesz, szívem. Ne aggódj, varázslatos este lesz." Biztosít és rá mosolygok, mielőtt mindketten segítenénk a napi rendeléssel Carlnak és aztán a bálterembe megyünk, hogy meggyőződjünk a hangszerelésről és hangpróbát tartsunk.

Alig várom a holnapot!

****

"Ari." Mondja Mare amikor készülünk a bálra. Egész nap nem láttam Harryt és azon tűnődöm keresett-e engem. "Magadnak fested a hajad, igaz?"

"Igen." Válaszolok zavartan amiért ezt kérdezi.

"Édesem, megölöd a hajad! A hajfestés miatt...tönkre fogja tenni a hajad, aztán extra ápolásra lesz szüksége.  Megtanítalak, jó?" Megfordulok és  látom, hogy mögöttem áll egy fésűvel a kezében és hatalmas mosollyal arcán.

"Tényleg?" Kérdezem nagy szemekkel és a mosolya szélesedik.

"Természetesen." Válaszol és neki dőlök, fejemet mellkasának támasztom pár másodpercre. Amióta Mary elment nincs testvér körülöttem, valaki aki megtaníthatna ilyen apró női dolgokra, tudjátok? Csodálatos, hogy itt van Mare. "Egyébként, majdnem kész vagyok. Amikor Harry meglát ma a lábaid előtt fog heverni, Ari."

Kuncogok és visszaülök az előző pozíciómba, álmodozok. Gondjaim vannak, mert nem tudom mit szeretnék látni az arcán, ha ma meglát. Még úgy tudom, jön a bálra. Hacsak meg nem gondolta magát, látni fogom ma.

"Kész." Jelent be Mare és megfogja a vállamat. "Most nézd meg magad."

Felállok és a teljes alakos tükörhöz megyek, hogy lássam Mare munkáját. Egy olyan ruhát viselek, amit Renee használt az egyik iskolai darabban, fehér és gyönyörű a mellem alatti csipkékkel. Olyan elegáns az esése és tündérnek érzem magam. A hajam egy bonyolult kontyban van és hullámos, Mare egy- két fehér virágot beletűzött. Lizzyre emlékeztetem magam a Büszkeség és balítéletből, a Keira Knightlys verzióból.

"Imádom! Köszönöm, Mare." Mondom és ránézek. Ő is csodálatosan néz ki. Rajta is fehér ruha van, de van pár arany kiegészítője, mint például a dereka körüli szalag és a kis virágok a ruha szélén.  Az ő haja is kontyba van és egyszerűen csodálatosan néz ki.

"Menjünk." Csiripeli izgatottan és megfogva a kezemet indulunk el a bálterembe.

Mindenki hasonlóan van felöltözve, mint mi. A 80'-as években érzem magam és minden lépéssel egyre izgatottabb leszek. És idegesebb. Remegek, de Mare megtart és segít tovább menni.

Amikor beérünk a bálterembe alig lélegzem, de amikor meglátom mi folyik körülöttünk ismét tudok levegőt venni. Elképesztő, tényleg olyan, mintha a Regency Erában lennénk. Mindenfelé párok nevetnek és érzik jól magukat a zenére.  Vicces mennyire vissza tud repíteni az időben a zene. Megértem, bár nem hiszem, hogy csak ilyen zene fog szólni.

"Menjünk a színpadra." Utasít Mare és követem.

Egy kis színpad, ahol egy banda vár és hangolják a hangszereket. Hátulról fogok énekelni, de ők fogják játszania  dalt. Hallottuk párszor. Először fel akartuk venni, de aztán rájöttünk, hogy jobb lenne, ha egy banda játszana élőben és Mare beszélt Mrs. Drennan-el erről és engedte, hogy ezzel a bandával játszunk, akiket néha alkalmaz. Nagyon jók.

Hátulról körbenézek ismét, Harryt keresem. Meglátom és Niallel van, aki nyomorultul néz ki. Még itt állva is látom és tudom, hogy Harry mindent megtesz, hogy felvidítsa. Szörnyen érzem magam Niall miatt és azon tűnődöm Ella mit érezhet most. Biztosan emlékszik erre  a napra, amikor találkoztak. Vagy, ahogy Harry mondta, itt kezdődött el a történetük.

Mrs Drennant is látom, jól érzi magát, miután mindenkivel beszélt egy kicsit, mint egy valódi vendéglátó. Egy kis idő múlva, a backstagbe jön, hogy beszéljen velünk.

"Kész vagytok lányok?" Kérdezi és csak bólintok.

"Több, mint kész." Válaszol Mare szélesen mosolyogva.

"Remek, felkonferállak titeket. Ne okozzatok csalódást." Mondja Mrs Drennan, mielőtt elsétál. Megölelem Maret és ő is engem, mindketten a backstageben várakozunk.

Egy srác, aki a hangtechnikus odajön hozzánk és a kezünkbe adja a mikrofonokat. Már elpróbáltuk úgyhogy tudjuk, hogy működik, de még mindig remegek és még csak a színpadon sem kell lennem. Nem tudom Mare ezt hogy képes kezelni.

Kéz a kézben várakozunk, ahogy halljuk, hogy a zene megáll és Mrs Drennan a színpadra sétál. "Jó estét, mindenkinek. Remélem kellemes estéjük van. Ma estére van egy különleges meglepetésünk, remélem élvezni fogják. Mindig ti szórakoztatjátok a világot, most ideje, hogy mi tegyünk ezt. Élvezzétek" Fejezi be Mrs Drennan és úgy érzem elhányom magam, de Mare még egyszer megszorítja a kezem, mielőtt elenged és a színpadra sétál, ahol a banda már játszik.

Mély levegőt veszek és messzebb sétálok a színpadtól, messze az emberektől. Egyedül vagyok itt, senki sem néz. Olyan, mintha a szobámba énekelnék. Senki sincs körülöttem. Meg tudom csinálni.

Tudom mikor kell énekelnem, mert hallom a zenét, a megfelelő hangot. Elkezdek énekelni, remélem, hogy Mare is ezt teszi. Becsukom a szemem és csak éneklek, érzem a zenét a testembe, hagyom, hogy a világot kizárjam és csak elképzelem, ahogy Marrel a zene szobában vagyunk, bolondozunk, nevetünk, táncolunk és éneklünk. És a refrénre már nem remegek többé, csak érzem a zene erejét és olyan, mintha új ember lennék.

A zene végére érzem, hogy vibrál bennem az energia, úgy érzem a világ tetején vagyok, mint az Imagine Dragon dalban. De aztán tapsot hallok és az emberek ujjonganak.

Meglepetten pislogok. Ők.... tetszett nekik a dal. Tetszett nekik, amit hallottak és hallottak engem. Tetszett nekik. Nagyon boldognak tűnnek.

A színpadhoz futok, de rejtve maradok és látom őket. Látom, hogy őrülten tapsolnak és ujjonganak és nem hiszem el. Mindannyian a zeneiparban dolgoznak, tudják milyen ez. És tetszett nekik a dal. Tetszett nekik a dal, amit írtam és amit elénekeltem. Tetszett nekik Mare előadása. Tetszett nekik, amit ma csináltunk!

Istenem!

Eltakarom a számat és tovább figyelek. Látom mindannyiukat és aztán Marre nézek, aki sugárzik. Bárcsak láthattam volna. Fogadok, hogy csodálatos volt, lenyűgözte őket a személyiségével. Fogadok csodálatos volt.

Mare érez engem és rám néz, sugárzóan mosolyog rám és tudom, hogy azt érzi, amit én. Ez tényleg megtörtént és tudni, hogy tetszett nekik a dal a legcsodálatosabb érzés, amiben valaha részem volt.

Ezt kell csinálnom. Úgy értem, több dalt kell írnom, amit az emberek szeretnek. Dalokat, amiket az emberek megtapsolnak, mint ma. Nem érdekel, hogy Mare énekli őket, vagy valaki más. Csak ki akarom adni a zeném.

Oda akarok futni Marehez és megölelni, mert ő adta nekem ezt a lehetőséget. Nélküle ez sosem történt volna meg.

Kis idő elteltével elhagyja a színpadot és felém rohan és annyira szorosan öleljük egymást, hogy már fáj.

"Megcsináltuk! Imádták! Istenem, láttad a reakciójukat? Imádták! Imádták a dalod és az előadást is. Ari, megcsináltuk!" Fakad ki újra és megölel.

"Nem hiszem el!" Majdnem sírok, annyira boldog vagyok.

Ezután csak nevetünk. Annyira csodás, hogy így maradnánk örökre, ha Mrs Drennan nem jönne.

"Mare, kedvesem, az emberek beszélni akarnak veled." Mosolyog és aztán rám néz. "Ariel, édesem, csodálatos voltál te is. Ez a dal elképesztő."

"K-köszönöm, Mrs Drennan." Mondom és boldogan mosolyog rám.

"Ti ketten lenyűgöztétek az embereket. Mare, menj és nyerd meg őket. Te is mehetsz, Ariel. Azt hiszem jobb, ha együtt mentek." Ajánlja.

Mare rám néz azt üzenve, hogy ez jó ötlet, de én nem gondolnám. Úgy értem, nem tudok idegenekkel beszélgetni. És mi van akkor, ha fontos emberek? Oh, nem, majd Mare elintézi.

"Azt hiszem jobb, ha mész." Mondom Marenek és ő megfogja a kezem. "B-biztos vagy benne?"

"Igen, nem akarom mindent elszúrni. A-azt hiszem, jobb, ha.."

Nem kell befejeznem, mert érti mi jár a fejemben, így megölel és megpuszilja a fejem tetejét. 

"Keresd meg, Ari." Suttogja nekem. "Én ezt elintézem."

És ezzel elmegy Mrs Drennanel és egyedül vagyok a backstageben ismét. Mély levegőt veszek. Meg kell találnom egy bizonyos fiút ma este és meg kel lepnem, hogy itt vagyok és talán csodás időt tölthetünk együtt. 

Igen, megyek és megkeresem Harryt.

Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: