"Uh..." Motyog Harry és idegesen elpirulva félre néz. "Szóval... életben maradok?" Kérdezi és a kérdése miatti zavartságomnak köszönhetően túllépek a ledöbbenésen.

Pár másodpercet vesz igénybe mire megértem szavai jelentését és, amikor sikerül ajkaim o alakot formálnak, mielőtt kuncogok. Újra szemembe néz és egy kínos mosoly játszik ajkain. Hátralépek hosszú lábai közül, így ismét normál távolságra állunk egymastól. A szívem még mindig őrülten dobog, de erre koncentrálok más probléma helyett.

"Nos a seb komolyabb,mint amire számítottam, de úgy tűnik túléled. Gratulálok, szerencsés srác vagy." Mondom neki mosolyogva és egyáltalán nem gondolok az iménti helyzetre.

Mosolya szélesedik és kuncog természetesen.  "Valóban szerencsés vagyok. Ez a második alkalom,hogy majdnem a tóba fulladtam. Talán távol kéne tőle maradnom,tudod?"

 Szemeim tágra nyílnak,amikor megemlíti az első esetet,amikor bele esett a tóba és beütötte a fejét. Ugyanazon gondolkozok és egy pillanatra elfelejtem,hogy ő volt az és emlékezhet arra az alkalomra. Ez sokkal másabb,mint a múltkori,de arra is emlékszik.

Arckifejezésem arra buzdítja,hogy tovább folytassa, így miközben feláll és a radiátorhoz sétál mesél nekem. "Amikor ideértünk ide hoztam Niallt,hogy lássa ezt a helyet. Ez volt a központ új látványossága és látni akartam. És, nos csakúgy,mint ma azt gondoltam körül tudok nézni anélkül,hogy megölném magam." Harry nevet, de én komoly maradok és a hátát nézem. "Röviden, megcsúsztam és a tóba estem. Niall már nem volt ott, mert ideges lett és elment.  Amikor beleestem a tóba beütöttem a fejem és elájultam. Nem tudom ki, de egy lány megmentett.  Majdnem úgy,mint most te." Ezúttal megfordul és szélesen rám mosolyog. "Megmentett igen,de lelépett, amint kikerültem a vízből. Azt hiszem énekelt nekem vagy valami, nem tudom alig voltam éber és nem láttam igazán. Csak tudom, hogy ő mentett ki a vízből és aztán elmenekült,amikor Niall visszajött,hogy segítsen. Elmondhatom az a sérülés rosszabb volt. Nem volt olyan mint te, nem győződött meg arról,hogy jól vagyok-e." Észreveszem, hogy arca elsötétül,ahogy tovább folytatja a történetet az ő szemszögéből. "Másnap visszajöttem,kerestem, hogy megköszönjem. Úgy értem eltűnt miután megmentett, de akkor is megmentett. Habár nem akarta,hogy megtaláljam. Sokszor jöttem ide,hogy megtaláljam és szó szerint elbújt előlem. Nem tudom miért,nem bántottam volna, csak meg akartam köszönni. Egyébként hagytam neki egy üzenetet, mert nem akartam erőltetni.  Válaszolt és azt mondta meg van az oka, de akkor is bánt, azt hiszem azért mert elmenekült előlem."

Mély levegőt veszek.  Sosem gondoltam volna,  hogy az,hogy elmenekülök előle bánthatja. Sosem gondoltam erre.  Én csak...féltem?  Nem tudom.  Talán csak gyáva voltam.  De ezúttal vele vagyok és meggyőződöm róla hogy jól van.

"S-sajnálom" Mondom és a fejét rázza. 

"Nem a te hibám. Sejtem ki ő. A barátod, Mare. Úgy értem láttam a videótokat." Mosolyog és nem tudok levegőt venni. És a hangja nagyon ismerős. Ami kiakaszt, mert miért nem fogadta el a hálámat? Miért menekült el előlem?  És amikor bemutattál minket egymásnak...úgy viselkedett,mintha nem ismerve. Még a nevét sem tudtam,végig Tavi lánynak hívtam "

Látom,hogy tényleg nagyon ideges és rettenetesen érzem magam. Talán most rögtön el kéne neki mondanom, hogy én voltam és,hogy sajnálom,de egy szót sem tudok kinyögni. Nem akarom,hogy ilyen mérges legyen rám,de nem igazságos, hogy Marre mérges,amikor ő semmi rosszat nem tett. Én csináltam ezt a felfordulást és az én felelősségem, hogy rendbe hozzam. Csak nem merek megszólalni.

"Egyébként már nem érdekel.  Úgy értem, igen,feldühít,de már történelem. Lezártam,amikor megkaptam a válaszát. Csak ami ma történt... eszembe juttatta az egészet és nos- most már jobban érzem magam. Jobb,hogy így végződött"  Mondja gyengéden és ezúttal édesen mosolyog és szemembe néz.

Szörnyen érzem magam,de nem tudok semmit mondani,  még mosolyogni sem tudok,amikor tesz egy lépést felém.

"Köszönöm,Ariel. Hogy megmentettél ma." Mondja és a kezemért nyúl. Hagyom neki. Őszintén még ha vissza is akarnék húzódni se lennék rá képes. Földbe gyökerezik a lábam. Azt hiszem még a szívem is megállt.

De aztán kezemet szájához emeli és gyengéden megcsókolja és végig a szemembe néz. Ugyanazt csinálja,mint reggel,amikor felköszöntött.

"Sz-szívesen, Harry" Mondom végül. Ahogy első alkalommal nem tettem. Végre elfogadtam a háláját. 

Nem ezért kezdtem el dolgozni a betegségem ellen? Hogy képes legyek egy "szívesen"-t mondani valakinek, ha megmentem?

"Bárcsak te lettél volna első alkalommal is a megmentőm." Suttogja továbbra is a kezemet fogva, csodálva nézi ujjaimat. "Jobb lett volna."

Én voltam... Csak más voltam akkor,  mondom magamban, mert a szavak nem jönnek ki a torkomon.

Most kibírtam mondani, hogy szívesen, de még mindig gyáva vagyok. Nem akarom, hogy csalódjon bennem. Nem akarom, hogy mérges legyen rám. 

Nem tudom mit mondjak, vagy mit tegyek, ráadásul Harry az ujjaimmal játszik és ettől csak még gyorsabban dobog a szívem.

Harryvel lennem nem egészséges rám nézve.

"Szóval...miattam beleestél a tóba, a viharban futottunk és valószínűleg meg is fáztál miattam. Nem mondhatod, hogy egy mindennapi szülinapot ajándékot kaptál." Viccelődik és ezúttal kicsit ellazulva nevetek.

"Különleges volt." Találom meg a hangom újra és válaszolok.

"Senki sem mondhatja, hogy nem vagyok jó az emlékhagyásban." Folytatja szórakozott arckifejezéssel.

Észre sem veszem mit csinálok, a szemei, a mosolya megmelengetik a szívem és segítenek túllépni a bűntudatomon és a a szégyenérzetemen. Megszorítom a kezét, azt amelyikkel még mindig fogja az enyémet és lenéz rá, mielőtt megmozdítja ujját, összefűzi kezünket és a szívem megáll tőle.

"Szóva, Ariel..." Mondja még mindig összekulcsolt kezünket nézve. Én is azt teszem. "Tudod, hogy a központban minden éven van egy bál? A tavalyi jó volt. Niall és Ella ott találkoztak..mondhatni. Legalábbis a történetük ott kezdődött. Egyébként, az ez évi öt nap múlva lesz és azon tűnődtem... nos, hogy talán eljössz rá."

Meglepetten pislogok és felnézek arcára. Először nem néz a szemembe, de pár másodperc múlva felnéz és reményt és bizonytalanságot látok szemében.

Egy buli...egy nagy buli... hírességekkel tele. N-nem hiszem, hogy kész vagyok rá. Tanulom, hogy kapcsolatba lépjek az emberekkel, de egyszerre csak eggyel. Úgy értem, még Carl ölelését sem tudtam ma elfogadni.  Hogy birkóznék meg ezzel? Valószínűleg megfulladnék és pánik rohamom lenne. Olyan lenne, mint, amikor iskolába kellett járnom és ez megrémiszt.

"N-nem hiszem. A bulik nem neked valóak. N-nem vagyok rá képes." Mondom neki és látom a csalódottságot a szemében és nem tetszik. Igent akarok mondani, elmenni csak miatta. "Sajnálom én csak...szociális idegesség szindrómában szenvedek és..."

"Rendben van, értem. " Mondja és érzem, hogy ujjával végigsimít kézfejemen.  "É-én.. csak azt gondoltam király lenne együtt lenni. De megértem, ne aggódj. Nem akarnám, hogy rosszul érezd magad."

"Sajnálom." Ismétlem megint, de a fejét rázza és kezemet ismét ajkához emeli és megcsókolja.

"Ne, jó? Ki tudhatja? Talán a jövőben jól fogod magad érezni egy partiban velem." Viccel és ajkaimat összepréselem.

A jövőben..mikor? Amikor valahol máshol lesz én pedig még mindig itt? Nem hiszem, hogy minden éven visszajönne csak azért, hogy lásson vagy valami. Valószínűleg ennyi jutott nekem Harryből. És ez olyan, mint egy tőr a szívembe. Fáj, amikor arra gondolok, hogy egyszer elmegy és soha többé nem látom újra. És mivel ez fáj, azt hiszem erősebbek iránta az érzéseim, mint hittem. Ha eszembe jut a nem régi jelenet.... amikor, amikor azt gondoltam, hogy meg fog csókolni.

Még ha vannak is érzései irántam milyen jövőnk lehetne? Gyakorlatilag egy másik világban élek. Egy világban, ahová elmenekülni jár, mert itt nem egy híresség, itt csak egy vendég. Nem akarom azt hinni, hogy tetszem neki, még akkor sem, ha úgy tűnt meg akart csókolni, mert ha vannak érzései csak még jobban fog fájni ez az egész.

A szívemben zajló fájdalom miatt közelebb lépek egyet, elengedem kezét, hogy átölelhessem nyakát. Megölelem Harryt és tisztán látszik, hogy meglepem, de hamar észhez tér és visszaölel, karjait szorosan nyakam köré szorítja és orrát a nyakamhoz fúrja. Őt tartva remélem, hogy testének melege enyhíti a fájdalmam. De még mindig fáj, nem számít milyen szorosan ölelem.

"Hé, minden rendben, tényleg." Mondja és érzem, hogy a keze hátamat simítja. "Tényleg."

Nem mondok semmit, csak ölelem és becsukom szemem remélve, hogy ez a pillanat örökre tart. Remélve, hogy ez  nap sosem ér véget. De semmi sem tart örökké természetesen és ezúttal Harry húzódik el és töri meg az ölelést. Megfogja a vállam és a szemembe néz, próbálja kitalálni mi folyik a fejemben.

"Ariel, jól vagy?" Kérdezi és én bólintok, kezeim lecsúsznak válláról és végül a pulcsiját fogom.

"Igen, csak... semmi." Mondom, de nem hisz nekem és tudom, hogy mondani akar valamit, amikor kinyílik.

"Ariel, hercegnőm, itthon vagy?" Hallom meg apa hangját és rájövök, hogy Harry és én nem vagyunk egyedül ebben a világban.

Hátralépek azonnal, megtöröm az össze kapcsolatot Harryvel, amikor apa feltűnik előttünk. Látom a zavartságot arcán és az elégedetlenségét, hogy egy fiú van a házban. Egy fiú, aki az ő ruháit viseli.

Oh, istenem, ez nem tűnhet számára jó dolognak.

"Ariel, mi folyik itt?"

"Apa!" Kiáltok fel meglepetten. "Uh, ő itt Harry, a barátom. Mi..uh.. beleestünk a tóba, mielőtt esni kezdett és,...nos, kölcsön adtam neki pár ruhád. Remélem nem bánod." A legjobb kiskutya szemeimmel nézek rá, de a homlokát ráncolja. "Jól vagy?"

"Haza vittem Timmyt, amikor esni kezdett." Közelít apa, még mindig komolyan. "Hello, Richard Hamilton vagyok, Ariel apja." Mutatkozik be és kezet nyújt Harrynek.

"Hello, Mr Hamilton, Harry vagyok. Örvendek." Rázza meg Harry a kezét udvariasan mosolyogva. "Ariel szülinapját ünnepeltük, mielőtt, nos,felborultunk."

Apa rám néz és én csak mosolygok, imádkozom, hogy jól viselkedjen. "Remélem vigyáztál rá."

"Ahogy tőlem telik, igen." Válaszol Harry és szórakozottan mosolyogva néz rám. 

"Nos...még mindig esik, szóval egy csésze teát, esetleg?" Kérdezi apa kedvesebb arckifejezéssel.

"Jó lenne, uram." Válaszol Harry és én sóhajtok. Legalább a legrosszabbon túl vagyunk, azt hiszem.

Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: