Mare fantasztikus munkát végzett a videóval. Úgy értem, nem profi vagy ilyesmi, de én szeretem. Annyira művészi és a ténytől, hogy fekete-fehér csak még jobban tetszik nekem. Tetszik a közeli felvétel a kezeimről, miközben játszom és Mare gyönyörű. Van valami benne, ami elcsábít mindenkit. Olyan, mintha nem is számítana, hogy mit és hogyan énekel, lenyűgöző látvány. Úgy értem, akár le is némíthatod a videót, akkor sem tudod levenni róla a szemed. Úgy gondolom nincs szüksége a hangomra, ahhoz, hogy csillogjon a színpadon, csak meg kell ragadni a jó emberek figyelmét.

Láttam a videóban és számomra nyilvánvaló, hogy sztárnak született. El kell ismernem, mert annyira otthonosan érzi magát a képernyőn, mintha sehol máshol nem kéne lennie csak ott. Én sosem leszek ilyen. Valójában, egy másodpercre látszom a videóban, ahogy zongorázom és hatalmas a különbség közöttünk, hihetetlen. Meg tudod mondani, hogy legszívesebben elfutottam volna, hogy nem vagyok a kamera elé való. Nem nekem való.

Mintha nem tudtam volna eddig is, a videó csak még jobban bizonyítja, hogy nem vagyok a színpadra való, a rivalda fény mögött a helyem, ahol kényelmesen érezhetem magam, ahol önmagam lehetek. Nem vagyok olyan elbűvölő személyiség, mint Mare, de a zeném elvégzi a munkát. Nem kell megmutatnom az arcom. Más zenészek használhatják a zenémet és ez több, mint elég nekem. Ha nem Mare, talán mások. Tetszik. Úgy értem, nem ez a gyerekkori álmom, de nem minden álom válhat valóra és abból kell a legtöbben kihozni, amivel rendelkezünk.

A dalszöveg író a legjobb, amit ki tudok hozni magamból.

Habár a videó imádni való és Mare kitűnő munkát végzett, nem sok ember vette észre. Tudtam, hogy ez fog történni, úgy értem, sok csodálatos felfedezésre váró ember van az interneten. Annyi tehetséges ember él, nehéz megragadni mások figyelmét, amikor ennyien akarják ugyanazt a rivaldafényt.

Csalódott vagyok. Azt hittem mindenki imádni fogja a videót, de alig van ötven megtekintésünk és egy szavazatunk.

Köszönjük, annak aki kedvelte a videónkat.

"Nos, gondoltam, hogy ez fog történni," Mondja Mare egy nappal később, amikor újra a videót néztük. "Túl tökéletes lett volna, ha felfedeznek egy videó miatt."

Tudom, hogy szomorú és csalódott, de mosolyog és felemelve tartja a fejét. Azon tűnődöm erre hogy képes. Tudom, hogy ez fontos neki, talán túlságosan is. Hogy nem veszti el mosolyát? Úgy értem, tudom, hogy az esélyem, hogy dalszövegíró legyek és ha ez nem működik sosem leszek az, és már ezt is akarom. Nehéz mosolyognom mióta megosztottuk a videót, de  ő megtartotta a jó kedvét. Ez hogy lehetséges? Úgy értem, ezt akarja és harcol érte régóta, én csak most kezdtem és máris megszakadt a szívem.

"Talán tovább kell várnunk," Ajánlom, de nem úgy hangzom, mintha hinnék benne. 

Mare szomorúan rám mosolyog, tudja, hogy érzek valójában. "Ariel, ez nem a vég. Meg fogjuk csinálni, egy csapat vagyunk, igaz? És nézd itt vagyunk. Csak a megfelelő embernek kell látnia. Ne veszítsd el a reményt."

Rám mosolygok és megölelem, mert annyira erős, mert annyira reményes és ereje van. Megérdemli az álma beteljesülését, megérdemli, hogy több ember tudja milyen csodálatos ember.

Megjegyezném, hogy Harryvel is töltök mostanában időt . Általában a tónál, felbukkan éjfél előtt  és a dokknál beszélgetünk. Örülök, hogy könnyebb vele beszélni. Úgy értem, minden alkalommal ideges vagyok, de rájöttem, hogy csak akkor, ha Harryvel beszélek. Kétszer találkoztam Niallel és nem voltam ideges. Carl imádni való, rövid baráti csevejeket folytatunk és ez segíti a fejlődésem. Más emberekhez is beszélek - és beszéd alatt a köszönést értem. Csak Harry mellett vagyok ilyen ideges, de attól szeretek vele lenni.

Harry annyira kedves és vicces, különleges. Szereti megnevettetni az embereket, vagy boldoggá tenni őket. Mindig vicces dolgokat mesél az életéről, a barátairól és az életének arról a részéről milyen a világ legnagyobb fiú bandájának a tagjának lenni. Úgy érzem, mintha ismerném Louist, Liamet és  Zaynt, habár még nem is jártak a központban. Még arra is rávesz, hogy meséljek neki az életemről és nem mintha érdekes lenne, de ő még több kérdést tesz fel nekem. Sokat beszélgetünk, miközben a szívem őrülten dobog a közelében, miközben a gyomrom görcsöl és ideges vagyok.

Mare azt mondja, azért érzek így, mert tetszik nekem. Azt hiszem igaza van. Úgy értem, úgy érzem magam, mint a lányok a könyvekben és a filmekben: sokat gondolkozok rajta. Ha nem a Mareal közös munkámra gondolok, általában ő jár az eszemben. Szomorú vagyok, amikor nem találkozunk, vagy el kell köszönnünk. Ha más lennék, ha más személyiségem lenne, akkor lehetséges lenne. Tudom, hogy Harry nem az a fajta, aki nem kedvel egy lányt, azért, mert nem híres vagy csinos. Az érdekli mit tud adni a lány, és úgy értem, milyen belsőleg. Harry randizna egy normális lánnyal, de én nem vagyok normális. Átlagos vagyok, de nem normális. Nehéz számomra, hogy beszéljek vele, alig tudok egy idegen szemébe nézni, még mindig nem tudok szabadon beszélgetni idegenekkel. Olyasvalaki vagyok, aki fél az emberektől ok nélkül. Hogy kedvelhetne egy olyan lányt, mint én? Hogy kedvelhetne engem?

Olyasvalakit kedvelni, mint Harry könnyű. Könnyű beleszeretni, csábító mosolyába, idióta vicceibe, imádni való nevetésébe, jó szívébe és kedvességébe. Hogy kedvelhetne  ő engem? Olyasvalaki  kedvelhetne, mint... Mare. Jól nézne ki mellette. Ő egy jó lehetőség Harrynek.

A pároknak kéz a kézben kell sétálniuk, együtt. Az egyik nem húzhatja  a másikat. Úgy érzem Harry és Mare tökéletesek lennének együtt. Harrynek mindig húznia kéne, mert le lennék maradva, nagyon le lennék maradva és nem tudnék olyan lenni, mint ő. Sosem működne.

És azt hiszem Mare megragadta Harry figyelmét. Csak egyszer találkoztak, de kérdezett róla engem.

"Szóval.. az a lány, Mare. Segítesz neki a zenéjével kapcsolatban?" Kérdezte pár nappal korábban.

"Uh.. igen ." Válaszoltam, össze voltam zavarodva miért hozta fel, amikor az x-faktor előtti életéről beszéltünk. "Énekes akar lenni."

"Ez jó." Válaszolt és aztán a beszélgetés meghalt, a horizontot bámulta és én azon tűnődtem mi járhatott a fejében.

És még ha tudom is, hogy Mare - vagy bármelyik másik lány - jobb lenne Harrynek, még ha a racionális felem tudja is, hogy semmi esélyem többre, mint barátság, fáj.  Sosem éreztem így korábban, sosem éreztem ilyen fájdalmat a mellkasomban és súlyt a vállamon. Régebben is akartam dolgokat, amiket tudtam, hogy nem kaphatok meg, de Harry más.

A szívtörés más.

Tudom, hogy sok lány érez így a világon. Lányok, akik sírnak és átkozzák a szerencséjüket, mert sosem lehet a övék Harry. Szerencsés vagyok, mert találkoztam vele. Hívhatom a barátomnak és ez sokkal jobb, mint a semmi. Hálásnak kéne lennem, hogy a barátja vagyok ahelyett, hogy búslakodom, hogy nem kedvel olyan módon. Ráadásul, tapasztalok egy olyan érzést, amit korábban nem, így több értelemben is nyerek.

A történések miatt, hogy a videó nem lett sikeres és rájöttem, hogy Harry nem szerelmes belém, elvesztettem a mosolyom. Nem mintha, most nyomorult lennék, de mivel annyi ideje olyan boldog voltam, hogy nem tudtam letörölni a vigyort az arcomról...nos, evidens a változás.

"Ariel," Szólal meg apa, amikor vacsorázunk. Ránézek jelezve, hogy folytassa. "Jól vagy? Mostanában szomorúnak tűnsz. Minden rendben van? Történt valami?"

Szomorúan mosolygok, mert apa észrevette a hangulatváltozásom. Nem vagyok jó az érzéseim elrejtésében, abban, hogy úgy tegyek, mintha semmi sem történt volna. Nem tudok mosolyogni, amikor szomorú vagyok a történések miatt.

"Jól vagyok, apa. Csak...a dolgok nem mindig mennek úgy, ahogy mi szeretnénk." Mondom neki és ahelyett, hogy megnyugtatnám csak még komolyabban néz rám.

"Hercegnőm, mi történt?" Kérdezi és mély levegőt veszek.

"Semmi, apa. Semmi komoly, csak valamit terveztünk, ami nem jött össze. Ennyi."

Apa csendben marad egy ideig, engem néz és gondolkozik mit mondjon. Tudom, hogy erősen próbálkozik. Ugyanolyan az arca, mint, amikor valami bátorító és fontos dolgot akar mondani nekem. Azelőtt anya feladata volt a lelkesítő beszélgetés és meg is tette minden nővéremmel, így amikor apára hárult ez a szerep rájött milyen nehéz is.

"Bármiről is legyen szó, hercegnőm, emlékezned kell, hogy a dolgok okkal történnek. Tudom, hogy nehéz elfogadni és azt kívánjuk bár ne így lenne, de a jobb dolgok később jönnek, még akkor is ha eleinte nem látjuk őket." Mondja melegen mosolyogva és megfogja a kezem. "Talán így kellett lennie, talán ez az ajtó bezárult, hogy egy új nyílhasson. Ne hagyd, hogy a csalódottságtól ne lásd az új ajtót, ami nyitva áll előtted."

Egy új és másabb mosoly kúszik ajkaimra és megszorítom apa kezét, rájövök, hogy igaza van. "Ez igaz, apa. Köszönöm." Mondom neki és még fel is állok, hogy megöleljem, azokat a szavakat mondta nekem, amiket hallanom kellett.

"Mindig van másik út, Ariel." Emlékeztet és én bólintok, elhúzódom tőle és rá mosolygok reménykedve.

Tényleg dalszöveg író akarok lenni, még akkor is, ha képtelen vagyok előadni a saját dalomat. Ezt akarom csinálni és Mare sem adta fel, pedig sokszor elbukott, most én sem adhatom fel. Tovább  kell próbálkoznom és nem kell félnem, mert itt van nekem Mare. Egy csapat vagyunk és meg tudjuk csinálni. Csak próbálkoznunk kell, valaki majd meghallgat minket. A megfelelő embert kell megfognunk.

"Köszönöm apa," Mondom még egyszer, mielőtt visszaülök a székembe és befejezzük a vacsorát.

Este, amikor elhagyom az otthonom és a központba megyek már dalszövegek jelennek meg a fejemben és fejlesztem őket, a zene és a szöveg, miközben takarítom a szobát és hangolom a hangszereket. Dúdolok és változtatok a szövegen, hogy jobban hangozzon és amikor végzek, végre leülök a zongora elé és eljátszom, több dolgot változtatok, miközben hallom. Pár papírt is hoztam, hogy leírjam.

Ez nem egy szerelmes dal, nem depresszióról szóló dal; ez egy dal, ami reményt ad, egy dal, ami azt mondja, ha valami nem sikerül mindig vagy másik út, még mindig van esély. Talán ez a legfülbemászóbb és felemelőbb dal, amit vala írtam és már látom Maret gondolatban, ahogy táncol és a tömeg együtt ugrál vele. Tudom, hogy ő az egyetlen, aki életre keltheti ezt a dalt. Van energiája, megjelenése, hogy ezt a dalt úgy előadja, ahogy gondolom. Ez az ő dala. Ez a tükörképe, pozitív személyiség, valaki, aki sosem adja fel, aki tovább harcol, mert ha egy ajtó bezárul  egy újabb kinyílik és, ha nincs másik ajtó, akkor van ablak és ő majd kinyitja. 

Ez Mare dala.

Tovább dolgozom, rájövök, hogy gitáron sokkal jobban hangzik és amikor végzek nevetek és energiával telinek érzem magam. Erre a dalra volt szükségem.

Tapsot hallok és csak aztán jövök rá, hogy Mare áll velem szemben és engem néz, mosolya gyönyörű és széles. "Elképesztő volt. Imádom ezt a dalt."

"Ez a tiéd." Mondom ."Neked írtam." Teljesen meglepettnek tűnik és meghatódottnak és elém futva megölel.

"Köszönöm." Mondja. "Soha senki nem tett értem ilyen csodálatos dolgot."

"Az én örömömre szolgált." Válaszolok őszintén. "Most pedig, gyakoroljunk együtt, mert ezzel a dallal eléred a célt."

"Elérjük." Javít ki mosolyogva.

"Elérjük a célt." Értek egyet.

Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: