"Hé, szia." Hallom valaki hangját, amikor ellenőrzöm a mai kirándulás előtt a hajókat. Megfordulok és Harryt pillantom meg tisztes távolságban, egyszer pólót és nadrágot visel sportcipővel és melegen mosolyog rám.

A szívem gyorsabban kezd dobogni és érzem a szokásos gombócot a torkomban. Az összes tünetemet felismerem egy időben, mosolygok, amikor meglátom. Pár napja láttam utoljára és ezalatt Mareal dolgoztam a magabiztosságomon és a videónkon is. Már majdnem készen vagyunk vele, és még én is feltűnök benne, ahogy zongorázom. Csak a kezem látszik és Mare azt akarta több is látszódjon, de nem tudnám elviselni. Egy újabb bizonyíték, hogy nem tudnék előadóművész lenni és fellépni mások előtt. Még egy kamrával sem tudok szembenézni.

Mare minden napra ad nekem egy kis feladatot. Mint például, kezdeményezzek beszélgetést, üdvözöljek több embert, vegyek részt az egyik hajókiránduláson, hogy emberek között legyek. Még mindig nehéz, de megcsinálok minden feladatot és Mare mindig boldog tőle, hogy kezdek magabiztosabbá válni. Felemelő érzés látni a fejlődést.

"Hé, Harry," Válaszolok félénken, de legalább nem dadogok. 

"Hogy vagy? Nem láttalak mostanában. Elfoglalt vagy?" Érdeklődik Harry és tesz egy lépést felém. Kicsit kiegyenesedem és idegesebbé válok.

Az egyik dolog, amit Mare mondott, hogy figyeljem, hogyan reagál a testem és irányítsam. Több reakcióra kell figyelnem és le kell nyugodnom. Például az őrülten dobogó szívemre. Becsukom a szemem pár másodpercre és mély levegőt veszek, próbálok lenyugodni. Működik. Úgy értem még mindig gyorsabban, mint az általában, de nem érzem úgy, hogy szívrohamot kapok. Irányítom a testem.

"Igen, egy kicsit." Válaszolok és tovább mosolygok. "És te?"

Tudom, hogy a Harryvel való beszélgetéseim során nem beszélek sokat. Sokkal kényelmesebb, ha Timmyvel beszélek - jó barátokká váltunk, nagyon kedves, mint idősebb testvér -, Mare és még Carl is. Ő is kedves.

"Semmit nem csináltam. Csak Niallel lógtam. Profi lovagló lett." Válaszol Harry szórakozott vigyorral. "Én nem vagyok olyan jó, de próbálkozok."

"Ez az, ami számít." Mondom neki és vigyora szélesedik.

"Segíthetek valamiben, vagy végeztél?" Kérdezi következőleg és megfordulva látom, hogy már az összes hajót ellenőriztem.

Megfordulok és újra szemébe nézek. "Itt végeztem."

Harry ragyogóan mosolyog rám, szemei kicsit felragyognak a boldogságtól és újra azt érzem, hihetetlen, hogy boldognak a közelemben, hogy a barátom lehet. Nem értem, én csak egy unalmas és félénk lány vagyok.  De ő tényleg nagyon boldognak néz ki. Rájöttem miért szeretek időt tölteni vele. Rájöttem miért boldog mindenki, ha Harry rámosolyog, de ki vagyok én, hogy így megmosolyogtatom?

"Sétálunk egyet?" Ajánlja és én vállat rántok, nem bánom mit csinálunk. Idegesen boldog vagyok.

Így elhagyjuk a dokkot és a tó körül sétálunk, nyugodtan. Eleinte nem beszélünk és talán nekem kéne megtörnöm a jeget, de mindenki tudja, hogy nem vagyok ilyen. Megszoktam a csendet. Ezért továbbra is csendben sétálunk, de tudjátok mit? Nem kínos. Úgy értem, az, de nem annyira. Van valami megnyugtató Harryben, mintha a jelenléte lenyugtatna.

Észre sem vettem, de beléptünk az erdőbe. Alig veszem észre, mert megszoktam. Annyira ismerem a környéket, hogy csukott szemmel is járhatnék. De Harry nem és elkezd botladozni.

Nem tehetek róla, de kuncogok. Úgy értem, kevés dologban lehet felbukni, de ő megtalálja őket: faágak, kövek, botok, bármi. Nem esik el úgy, mint mikor követett az erdőbe, de botladozik folyamatosan és én végig kuncogok. Próbálok uralkodni magamon, de nagyobb, mint én és tudom, hogy kényelmetlenül érzi magát; elpirul meg minden.

"Az erdő nem a megszokott környezetem." Mondja és újra kuncogok.

"Észrevettem." Válaszolok és mivel tudom, hogy el fog esni, ha nem segítek neki a kezem nyújtom felé. "Gyerünk, jussunk ki innen. Van egy ösvény, nem kell a fák között menni." Mondom és a kezem még mindig felé nyújtom.

Harry nézi egy ideig és látom a meglepettséget arcán, ahogy szemöldökeit felhúzza. Egy pillanatra azt hiszem nem fogja elfogadni a kezem és azt hiszem túl messzire mentem, de aztán aranyosan elmosolyodik és megfogja a kezem.

A szívem újra a torkomban dobog és érzem a bőrét enyém ellen, hosszú ujjait a kezem körül és erősen tartja. A keze meleg és a gyomrom összeszorul jó értelemben, ahogy még sosem éreztem. Mély levegőt veszek és uralkodni akarok minden mozdulatomon. Én uralkodom magam felett.

Az utunkra koncentrálok és kivezetem Harryt a fák közül és a csapdák közül, amikben eleshetett volna. Nem enged szorításán kezemen és érzem, hogy a szívem erősen és folyamatosan dobog végig, hangos, talán túl hangos. Csak én hallom?

Végül magunk mögött hagyjuk a fákat és újra biztos terepen vagyunk.  Itt nincs veszélyben Harry, szóval tudom, hogy ideje elengednem a kezét, de tetszik, ahogy fogom a kezét, olyan mintha így kéne lennie. Tudom, hogy nincs okom tovább fogni a kezét, így engedek a szorításomon, nem fordulok meg, hogy ránézzek. Habár érzem, hogy ő tovább tartja, habozva engedi el, még egyszer megszorítja, mielőtt elengedi, túl hamar ahhoz, hogy elhiggyem tényleg fogta a kezem.

"Biztonságban vagy." Jelentem ki és még mindig előre nézek tudva, hogy Hary mögöttem van.

"Köszönöm, hogy megmentettél a saját ügyetlenségemtől." Mondja és én elmosolyodom, még mindig próbálok uralkodni az idegességemen és próbálom uralni a reakcióimat. "Kerülni fogom a fákat és a bokrokat. Nem vagyunk barátok,most már látom."

Ismét kuncogok azon, mennyire könnyedén beszél. Mintha mindig is barátok lettünk volna, mintha ez normális lenne. Hátra fordulok, hogy ránézzek a vállam felett és boldogan mosolyog rám.

"Jól ismered ezt a helyet, nemde?" Kérdezi és én bólintok, így mellém lép. "Egyszer jöttem ide egyedül és majdnem meghaltam." Vallja be és én pontosan tudom, hogy miről beszél.

Azt hiszem el kéne neki mondanom, hogy én mentettem meg aznap. Úgy értem, semmi okom sincs nem elmondani. Ez csak... tudom, hogy megkérdezné miért bújtam el vagy miért nem mondtam el korábban. Meg kéne neki magyaráznom dolgokat, amiket még én magam sem értek. Nem vagyok jártas a beszélgetésekben. Nem hiszem, hogy el tudnám neki magyarázni. Talán később, amikor jobban el tudom magyarázni mi folyik a fejemben.

"Csak ne vessz el az erdőben soha." Próbálok viccelni és ő ismét ragyogóan mosolyog.

Harry mindig ilyen, úgy tűnik. Mindig mosolyog és boldognak látszik. Azt tűnődöm milyen, amikor szomorú. Amikor fáradt és csak el akar futni mindenkitől. Nehéz elhinni, hogy valaki lehet mindig boldog.

"Tetszik itt? Úgy értem.... a központban." Kérdezem meglepve magamat, hogy beszélgetést kezdeményezek.

"Igen," Mondja és ezúttal a mosolya más. Újra sétálni kezd és én követem. "Úgy értem, szeretem a munkám. Amit csinálok, és imádok színpadon lenni, de mindennek nagy ára van. Néha úgy érzem csak megszokás, érted? Mintha senki sem lennék, mintha a nevem nem jelentene senkinek semmit. Szeretem elfelejteni, hogy van munkám és felelősségem. Szeretek csak pihenni és önmagam lenni, nem egy imidzs. Egy termék."

Meglep, hogy ennyire nyitott és elmond nekem ilyen dolgokat. És észreveszem, hogy mosolya ezúttal szomorú.

"A hírnév megterhelő. Az egyetlen része, amit utálok a munkámnak, hogy nincs privát szférám. Ezért szeretem ezt a helyet, ahol bár az emberek ismernek, nem kezelnek másképp. Itt pihenhetek és elfelejthetem, hogy híres vagyok. És tudom, hogy a többi vendég is ezt érzi. Imádom ezt a helyet." Folytatja Harry és amikor rám néz mosolya még mindig szomorú, de látom, hogy őszinte, tényleg nagyon szereti ezt a helyet.

"N-nem tudom megérteni hogy érzel," Kezdem és látok egy kis csalódottságot a szemében. Azt várta, hogy valaki tényleg megérti mit érez? "De én is szeretem ezt a helyet. Ez volt az otthonom egész életemben. Biztonságos. Azt hiszem te is biztonságban érzed magad."

"Igen." Válaszol és rámosolygok, olyan boldogan, ahogy csak tudok. Ennyit tehetek. Sosem fogom megérteni a hírnév árát, és nem is akarom. Csak a zenéből akarok élni, nem akarom a másik részét.  Az ára, amiről Harry beszél az, amit Mare annyira akar. Ezért tökéletes az egyességünk, mert úgy akarok élni a zenéből, hogy ezt az árat ne fizessem érte. "Ez olyan, mint egy biztonságos mennyország."

Egyetértően mosolygok és tovább sétálunk. Harry kérdéseket tesz fel erről a helyről, hogy milyen volt itt felnőni. Még arra is rávesz, hogy megmutassam neki a kedvenc helyeim. Természetesen a tó az első, de már helyeket is nagyon élvezek. Még a termőföldet is megmutattam neki, mert nagyon kíváncsi volt.

Rájövök, hogy olyan dolgokról, mint a tó nem nehéz vele beszélgetni. Ezek a témák biztonságosak.

Amikor közel érünk a földhöz látom, hogy Timmy a járműnél dolgozik. Ért a motorokhoz, így ő tartja kézben a járművet is. Plusz, apának a városba kell mennie holnap és a járgánynak tökéletes állapotban kell lennie.

"Hé, Ariel!" Üdvözöl  és alig néz felém. De aztán megáll és szemei tágra nyílnak, hogy van társaságom.

"Szia, Timmy. Ő itt Harry, Harry ő itt Timmy." Mutatom be őket egymásnak. Sosem gondoltam volna, hogy erre képes vagyok. "Körbevezettem." Mondom Timmynek mosolyogva és még mindig csak bámul minket, a ledöbbenés sugárzik minden arcvonásából.

Nem tudom mi jár a fejében, de a mosolya vigyorrá szélesedik, amikor Harryt nézi. "Örvendek, Harry." Mondja és megrázza a kezét. Aztán rám néz, még mindig vigyorogva. "Szóval ő az a fiú..." Suttogja és a szemeim tágra nyílnak a rettegéstől.

"Timmy!" Nyafogok és ő nevet. Harry zavartan néz.

"Rendben. Nos, ezek a termőföldek, szóval most már tudhatod, hogy minden zöldség, amit eszel friss és itt nevelt. A legjobbat a legjobbaknak, igazam van?" Mondja Timmy könnyedén. "Egyébként, vissza kell mennem dolgozni. Vigyázz rá, jó?" Címezi Harrynek.

"Vigyázok." Válaszol azonnal Harry és egymásra néznek, kommunikálnak, amit én nem értek.

Aztán Timmy visszatér a járműhöz és Harry rám mosolyog, de valami más a szemében.

"Visszamenjünk?" Ajánlja és én bólintok, el akarok innen tűnni. Egyre furcsább kezd lenni a helyzet.

Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: