Amikor este a központba megyek, még mindig levakarhatatlan a vigyor az arcomról. Nem tudok megszabadulni tőle. Végre tettem valamit a szorongásom ellen, végre kapcsolatba léptem emberekkel és ez boldoggá tesz. A lehetőség, hogy valódi barátokat szerezhetek, életem eddigi legjobb dolga, ami történt velem. Tudom, hogy sosem leszek olyan magabiztos és nyitott lány, mint, amilyennek anya gondolt a nevem alapján, de legalább nem leszek többé egyedül. Van esélyem, hogy barátokat szerezzek. Úgy értem, itt van Harry, aki valami őrült okból a barátom akar lenni. Ott van, Mare, aki segít nekem és én is segítek neki. És itt van Timmy is... sosem gondoltam rá mennyire barátságos és boldog tud lenni. Most már értem apa miért kedveli annyira, jó társaság apa számára. Örülök, hogy Timmy itt van velünk.

Tényleg barátokat szerezhetek.

Amikor a központba érkezek senki sincs itt, mint mindig, így teszem a dolgom. Behangolom a hangszereket és megtisztítom őket. Úgy tűnik valaki tényleg használta ma a termet. Ez furcsa, boldog vagyok, hogy valaki élvezte ezt a helyet, de ugyanakkor, zavar is. Azt hiszem egy kicsit féltékeny vagyok, mert ezek nem az én hangszereim,  ez a hely nem tartozik hozzám. És ez szomorú, mert szeretnék egy olyan helyet, mint ez.

Később, mikor végzek és elhatározom, hogy gyakorlok egy kicsit a hegedőn az ajtó kinyitódik. Megijedek, de nem ezúttal nem végzem a földön, ami fejlődés. Megnyugszom, amikor rájövök csak Mare az és nem valaki más. Tudom, hogy fejlődőm, de nem akarok túl messzire menni, nem tudom képes lennék-e beszélni egy olyan emberrel, akivel még sosem találkoztam. Mindenkivel, akivel eddig beszéltem, már találkoztam korábban, valahogy már szembe néztem velük. Olyanok, akiket ismertem.

"Hé, Ari." Üdvözöl Mare. "Hegedűnap? Van itt olyan hangszer, amint nem tudsz játszani?" Viccel könnyedén, miközben felém közelít.

"A duda." Válaszolok és csak nevet, tényleg nevet, habár komoly vagyok. Tényleg nem tudok rajta játszani. Egyet sem láttam még.

"Fogadok egy nap alatt megtanulnál rajta játszani." Állítja Mare és nem tudok nem elmosolyodni azon, milyen biztosnak hangzik, mennyire biztos benne, hogy ilyen rövid idő alatt meg tudnék tanulni játszani a dudán. Ez annyira...elképesztő érzés, hogy valaki ennyire vakon bízik benned, valaki, aki nem a rokonod és nem kötelessége, hogy támogasson, mint apa. "Ma valahogy máshogy nézel ki, Ari. Valami más a szemedben. Annyira...csillognak." Bámul Mare óvatosan, tetőtől talpig végigmér és ajkai mosolyra húzódnak. "Mi történt ma veled?"

Nem tudok mit tenni hatalmas mosolyom ellen, amikor eszembe jut mi történt ma reggel. "Beszéltem Carlal," Kezdem, "Követtem a házihoz adott utasításokat. Jó érzés volt."

"És még mi?" Kérdez tovább Mare, hogy folytassam, csípőjét enyémhez nyomja és elveszi tőlem a hegedűt.

 Érzem, ahogy forrósodik az arcom és elfordulok, remélve, hogy Mare nem veszi észre. "T-találkoztam....találkoztam azzal a sráccal, akiről meséltem neked." Vallom be suttogva.

"Aw, annyira imádni való vagy, amikor elpirulsz, Ari! Szóval nagyon odalehetsz ezért a srácért, huh?"

Lefagyok, amikor meghallom. Oda vagyok? Én? Harryért? Ez sosem fordult meg korábban a fejemben. Úgy értem, kedvelem Harryt, annyira kedves fiúnak tűnik, de rajongani érte... annyira...nem is tudom elmagyarázni.  Azt hiszem, sosem kedveltem senkit ilyen értelemben.  Sosem éreztem vonzódást senkihez, nem hiszem, hogy felismerném, ha valakiért rajonganék. Eddig csak rejtőzködtem az emberek elől. Az, hogy egy sztárért rajongok, nem olyan, mint egy átlagos emberért. Ahhoz, hogy valakit kedvelj igazán meg kell ismerned, egy rajongás csak fantázia; ez teljesen más dolog.

Nem tudom oda vagyok-e Harryért. Kedves és nagyon jóképű, de ez elég? Tudom, hogy folyamatosan rá gondolok és nagy szerepe van abban, hogy túl akarok lépni a szégyenlősségemen, de ez azt jelenti, hogy oda vagyok érte? Hogy lehetnék ebbe biztos? Van rá mód, hogy rájöjjek?

"É-én nem tudom. Kedves," Válaszolok még mindig kerülve a szemkontaktust és elsétálok.

"És ragyogóan mosolyogsz minden alkalommal, amikor róla beszélsz! Mi a neve? Gyerünk! Mesélj róla többet!" Sürget Mare és követ. "Kérlek! Segíts, hogy újra tinédzsernek érezzem magam újra!" Könyörög és én nevetek, nem nézek rá.

"Tényleg nem tudom, hogy én....oda vagyok-e érte. Kétszer beszéltünk és nem vagyok a leg...sokatmondóbb. Biztos vagyok benne, hogy nem tettem rá túl jó benyomást." Hadarok és Mare a szemét forgatja.

"Ez a kezdet, Ari. Nem mondom, hogy szerelmes leszel, csak egy kis vonzalom, tudod? Gyerünk, a nevet." Erősködik, de sóhajtok. Nem hiszem, hogy annyiban hagyná.

"Harry." Válaszolok és érzem, hogy az arcom lángol. Nem tudom irányítani és tudom, hogy ez csak rosszabbá teszi az egészet, mint amilyen valójában.

"Aw, hát nem imádni való vagy? Oké, akkor tovább dolgozunk, hogy....jobb benyomást tudj rá tenni legközelebb." Kacsint és kuncogok. " Sok kutatást végeztem, tudod? Arra gondoltam pszichológiai diplomát teszek, ha nem kötöttünk volna egyességet. Mindig is szerettem a pszichológiát." Hadarja és újra kuncogok.

Így dolgozni kezdünk. Elmagyaráz dolgokat, amiből megértem a helyzetemet kicsit jobban. Rávesz, hogy meséljek neki az életemről, remélve, hogy rájövünk mi lehet az állapotom oka. Természetesen, anya halála az első lehetőség, de nem ez az. Anya egészsége lassan romlott és azt hiszem tudta mi fog jönni, így mindig felkészített minket, hogy pozitívan álljunk hozzá a halálhoz.

Sosem volt semmilyen traumatikus tapasztalatom, ami előidézhette volna ezt a zavart, szóval nehéz megtalálni a pontos okot. Szóval rájövünk, hogy a múltban való vájkálás nem segítünk rajtunk, így ehelyett a jelenre koncentrálunk.

Sokáig maradunk, mert beszélgetünk és gyakorlunk is egy kicsit. A dal jól hangzik és Marenek máris van ötlete a videóval kapcsolatban. Annyira kreatív és energiával teli.

"Tudod,  gondolkodtam," Mondja, ahogy rájövünk, hogy késő és ideje mennünk. "Ha ez az egész működik majd és megcsináljuk, ha bejön az üzlet, és egyre magabiztosabb leszel részesülhetsz a dalokból. Úgy értem, mint dalszövegíró, tudod? Szeretnéd? Azt gondoltam ez csodálatos lenne számodra. És aztán másoknak is írhatnál dalokat."

Meglepetten pislogok, lenyűgöz mennyire sokat gondolkozik ezen. Akár működni fog, akár nem. És ezt kettőnkért teszi, nem csak magáért, míg én csak a saját kis fejlődésemre gondolok.

Egy dalíró....nagyon királyul hangzik. Mare... nem, ha megcsináljuk és bejön az üzlet akkor ismertté válhatnék, mint a dalírója. Igazi csapat lennénk és nem kéne szembe néznem a tömeggel, de tényleg élhetnék a zenéből, és nem teljesen Mare árnyékában.

"Nagyon királyuk hangzik." Válaszolok apró mosollyal.

"Remek! Keményen kell dolgoznunk.  Meg fogjuk csinálni, pszichológus leszek és nem fogok pénzt elkérni a kezelésedért." Kacsint és én nevetek.

"Áll az alku!" Értek egyet nevetve.

Miután elköszönünk és elmegy én haza indulok. Nagyon késő van, így nem állok meg a tónál, de nagyon boldog vagyok. Mare tele van élettel és olyan pozitív. Mindig is pozitív személy voltam, anya mindig azt mondta az emberek jók, addig, amíg be nem bizonyítják az ellenkezőjét. Mindenki megérdemli a feltétel nélküli bizalmat. Mare nem ilyen fajta pozitív személy, de tele van energiával.

És emellett.... a tény, hogy egyre könnyebb vele beszélnem és viccelődnöm körülötte, boldog vagyok, mert nem számít sikeresek leszünk-e, össze jön-e vagy nem, akkor is eljutunk valahová. Azt hiszem Mare jó pszichológus lesz. Úgy értem, rávett, hogy beszéljek az életemről. Már terapeuták erre nem voltak képesek. Ha ez nem elképesztő, akkor nem tudom mi számít annak.

Szóval, mosollyal az arcomon fekszek le, rájőve, hogy milyen sokáig boldog vagyok. Nem mintha nem lettem volna korábban boldog, de nem tudom, ez most más. Úszom a boldogságban. És tudjátok mit? Nagyon jó így érezni.

És ugyanilyen boldogan kelek fel másnap. Hatalmas mosollyal üdvözlöm Timmyt.

"Whoa, csak nem boldog vagy?" Mondja Timmy és lelkesen bólintok. "Nagyon jó így látni, amikor így mosolyogsz. Van valami oka, hogy ilyen izgatott vagy ma?" Kérdezi és zavarban vagyok, mert Harryre gondolok, arra, hogy talán találkozom ma vele. Beszélni fog velem? Beszélni fogok vele? "Vagy úgy kérdezzem, valaki? Ariel?"

Most már tudom, hogy elpirultam, Timmy nevetni kezd.

"Ez nem az, amire gondolsz." Mondom és ő még mindig nevet.

"Ne aggódj, nem mondom el apádnak, hogy barátod van. Fogadok nagyon védelmezővé válna."

"Nincs barátom." Mondom, de idegesen elpirulok, ami szórakoztatja Timmyt.

"Csak legyél óvatos Ariel, oké? Nagyon aranyos lány vagy, de.... nos.... nincsen tapasztalatod és nem mindenki jó. Légy óvatos, jó?"

Kicsit megnyugszom és Timmyt nézem, melegséget érzek, mert törődik velem. Majdnem olyan, mint mikor Suzanne beszél hozzám, mint egy idősebb fiútestvér.

"Fogok," Mondom és őszintén nem gondolom, hogy Harry bárhogy is bántana.

Oh...ez úgy hangzott, mintha reménykednék benne, hogy....a barátom lehet. Ugyan, ez sosem fog megtörténni. Álmodozó vagyok, de még én is tudom, hogy ez lehetetlen. Egy szupersztár, aki a szünetét tölti itt. Én vagyok a szégyenlős lány, aki alig tud beszélni és, aki sosem fogja elhagyni ezt a helyet. Semmit sem tudok adni neki és abban sem vagyok biztos, hogy úgy kedvelem Harryt. Azok a fajta érzések túl idegenek nekem.

Csak Harry barátja akarok lenni. Barátokat akarok szerezni. A szerelem és ilyen dolgok jöhetnek később. 

"Jó," Folytatja Timmy. "Egyébként, ha valaki valaki tesz veled valamit, csak mond el nekem, Ariel. Elverem őket érted. Tekints a bátyádnak, most, hogy a nővéreid elmentek."

Kuncogok és nem tudok nem mosolyogni. Mindig is akartam egy bátyót, tudni akartam milyen érzés. Azt hiszem most van egy, vagy valami olyasmi és ez nagyon jó érzés.

"Köszönöm, Timmy," És tényleg komolyan is gondolom, még akkor is, ha soha nem lesz szükségem arra, hogy valakivel verekedjen értem, de akkor is jó tudni, hogy törődik velem.

Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: