Let's get down to business, to defeat... the Huns! Did they send me daughters, when I asked for sons?

Nem tehetek róla, ez a kis dalrészlet a fejemben ragadt, amióta csak rá gondoltam. Ez mindig így történik, néhány mondat képes dalokat eszembe juttatni. Elképesztően szervezett és olyan, mintha minden dal szövegét tudnám, amit valaha halottam. Ez hasznos, hogy őszinte legyek. Képzeld el, ahogy Riff off-ot játszol? Mint a Tökéletes hangban? Hasznos... nem mintha valaha játszottam volna ilyet. A fantázia erős.

Így  az I"ll Make a Man Out You-t éneklem, miközben a központban mászkálok és észben tartom a feladatom. Még mindig ki vagyok akadva, de az éneklés segít egy kicsit. Megállok és mélyet sóhajtva emlékeztetem magam, hogy meg tudom csinálni. Próbálok Mare-e gondolni, amint azt mondogatja, hogy van önbizalmam, csak erősebben kell próbálnom.

Szóval az első próbálkozás: egy mókus, akivel találkozom utamon. Látom, amint felmászik egy fára és követem. "Hello, mókus! Jó napod van?" Kérdezem és könnyen megy egy állattal beszélgetni. Bárcsak ilyen könnyen menne az emberekkel is.

A mókus természetesen nem válaszol és biztos vagyok benne, hogy Mare ezt nem fogja teljesítésnek venni, így nem számít milyen aranyos és milyen könnyen válhatnánk barátokká, tovább megyek. Tudom, hogy nem normális dolog egy állathoz beszélni, üdvözölni őket, vagy bármi, de szeretem a disney meséket, jó? Mindig is arról álmodtam, hogy amikor éneklek, majd állatok gyűlnek körém. Higgyetek nekem, sokszor próbáltam gyerekoromban. Sosem működött és ez elszomorított. Anyának kellett minden alkalommal megvigasztalnia, amíg el nem fogadtam, hogy ilyen csak a filmekben történhet.

A második próbálkozásom nem egy állat, valójában egy random lány, aki a központban dolgozik - egyenruhában van - és egymásra ütközünk. Annyira meglepődök, hogy egy pillanatra a házimat is elfelejtem.

"Annyira sajnálom," Kér bocsánatot gyorsan meghajtva fejét. Nehezen hiszem el, hogy azt hiszi vendég vagyok, de nagyon udvarias. "Nem figyeltem. Sajnálom."

Meglepetten pislogok és amikor rám néz csak mosolygok és hátralépek egyet és próbálom megnyugtatni. Még vállat is rántok, így tudja, hogy nem zavar és rám mosolyog, mielőtt tovább sietne abba az irányba, amerre tartott, mielőtt egymásba ütköztünk. Csak ekkor jövök rá, hogy a feladatom, hogy köszönjek egy ismeretlennek és ő az volt. Tökéletesen kihasználhattam volna a lehetőségem.

A harmadik próbálkozásom egy vendég. Egy pár, akikbe akkor futok bele, amikor a kertben bolyongok. Annyira boldognak tűnnek és borzalmasan érzem magam, hogy talán megzavarnám őket, így a háttérben maradok, figyelem őket és élvezem a nyári napot.

A negyedik próbálkozás egy másik vendég, de lélegezni sem bírok, amikor meglátom Miley Cyrust. Teljesen lefagyok és úgy érzem hányni tudnék, miközben az egész világ forogni kezd. Még akkor is, ha egyedül megy isten tudja hova, egy ujjamat sem tudom mozdítani. Szeretem a zenéjét és csak.. nem. Túl sok nekem.

Az ötödik vagy hatodik próba más dolgozókkal, de egyiküknek sem tudok köszönni és nagyon csalódott vagyok, ahogy közeledik az ebéd idő.  Éhes vagyok és minden egyel alkalommal elbuktam, amikor találkoztam valakivel. Csak Patrickhez tudtam beszélni - így neveztem el a mókust - és biztos vagyok benne, hogy Mare ezt nem fogja értékelni.

Talán csak állattokkal vagyok képes beszélgetni, tudjátok?

Ezzel az ötlettel a fejemben az istállók felé veszem az irányt. A lovak kedvesek és talán képes leszek beszélni egyikükkel, csak, hogy kevésbé érezzem magam egy csődtömegnek. De, amikor épp belépnék hallom, hogy valaki közelít. Természetesen elbújok, ez már ösztönből jön.  Elbújok az első helyen, amit találok és nem, ezúttal nem bokrok mögé. Az egyik ajtó mögé. És mivel fából vannak, átlátok a lécek között. Van rajta egy kis lyuk.

Visszatartom a lélegzetem, hogy rejtve maradjak, várok, amíg biztonságos előjönnöm. De a személy az istállókhoz jön, hogy a lovakkal legyen.

"Sziasztok," Üdvözli őket a személy, a fiú. Valahogy ismerős hang. "Hogy vagy, szép lány?" Kérdezi ezúttal és én nézem. Ő Niall Horan és ismét a gesztenyebarna lóhoz beszél.

Legalább nem csak én beszélek állatokkal.

"Nekem is hiányoztál," Mondja és a ló válaszol egy horkantással. Ez valahogy aranyos. "Akarsz egy kis cukrot?" Ajánlja és látom, hogy elővesz valamit a zsebéből. Nem tehetek mást, mosolygok a jeleneten. "Sajnálom, hogy több figyelmet szenteltem Aresnek." Folytatja Niall és közelebb hajol a lóhoz. "Tudod, hogy te vagy a kedvencem." Teszi hozzá suttogva és eltakarom számat, hogy elfojtsam kuncogásom. "Ki akarsz menni?" Kérdezi és a ló izgatottan horkant ezzel a többi lovat is izgatottá teszi és megijeszt.

Az összes ló reagál és annyian vannak itt, hogy nem tudok nem felsikkantani. Nem szoktam meg az ilyen dolgokat!

"Ki van ott?" Kérdezi Niall és lefagyok.

Lebuktam.

A helyemen maradok, lefagyva, mintha nem láthatna meg. Nem mintha egy T-rex lenne vagy ilyesmi, biztos vagyok benne, hogy meglátott, még akkor is, ha próbálok az ajtóba olvadni. Izzadni kezdek, amikor hallom, hogy léptek közelednek felém és tudom, hogy meg fogok halni. Nem azért, mert Niall bántana, hanem szégyentől, amiért kémkedtem utána.

Istenem. Ez rettenetes.

"Hello?" Kérdezi és nyelek egyet, de hallom, hogy közelít, de csak a szívdobogásom hallom. Félek!

Szorosan lecsukom a szemeimet, így nem látom, amikor megtalál, csak hallom.

"Te ki vagy?" Kérdezi és még mindig csukva tartom a szemem remélve, hogy eltűnök vagy valami, de nem, tudom, hogy még mindig itt van, így kinyitom a szemem és ő engem néz, homlokát ráncolja.

Hatalmas gombóc van a torkomban és remegek, visszatartom a lélegzetem és a tüdőm tiltakozni kezd, de nem tudok lélegezni.

"Jól vagy? Lélegzel?" Kérdezi és hallom a komolyságot hangjában. Próbál megközelíteni és látva a mozdulatot sikoltok egyet és hátra lépek, az ajtónak ütközök, de mély levegőt veszek.

Niall felemeli mindkét kezét megadóan és elveszem a kezem az arcom elől, amik megvédtek, de nem tudom miért teszem ezt, tudom, hogy nem bántana.

"Sajnálom, nem akartalak megijeszteni."

Borzalmasan érzem magam, mert semmi rosszat nem tett, nem kéne bocsánatot kérnie, amikor én kémkedtem utána. Szörnyű szokás! Az, hogy nem tudok részt venni a szociális életben, nem engedi meg, hogy kémkedjek utánuk. Ez kegyetlen dolog.

Arcomat még mindig kezeimmel takarom és eszembe jutnak Mare szavai. Köszönj egy idegennek, csak köszönj. Beszélni valakivel, akivel még sosem tettem, valakivel, akit nem ismerek.  Gyakorlatilag ismerem Niallt, de idegenek vagyunk egymás számára. Sosem találkoztunk, csak kémkedtem utána. Egy idegen, bár tudom a nevét és más dolgokat is.

Mély levegőt veszek és megismétlem magamban, hogy meg tudom csinálni. Legalább bocsánatot kell kérnem a csúnya viselkedésem miatt. Anya csalódott lenne, ha nem tenném, legalább bocsánatot kell kérnem.

"N-n-nem." Dadogom, még mindig arcomat takarva. Nem tudok a szemeibe nézni. "S-sajnálom."

Sikerült. Nem volt olyan nehéz. Csak nehéz volt és úgy érzem elájulok. Csak én, vagy a föld mozog?

"Nem akartalak megijeszteni. Előttem voltál itt? Nem hallottam, hogy jöttél volna." Mondja és kényszerítem magam, hogy lélegezzek.  Öt másodperc múlva elveszem kezeimet és szemeibe nézek. Annyira remegek, de édesen mosolyog rám, bátorítóan. Azon tűnődöm észre vette-e, hogy remegek, de fogadok, hogy elég nyilvánvaló. 

Bólintok, mert gyakorlatilag én voltam itt hamarabb, csak elbújtam, amikor hallottam, hogy jön.

"Sajnálom, ha megijesztettelek. Jól vagy?" Bólintok, mert ez természetesen jön, a beszédet magamra kell erőltetnem. "Niall vagyok, örvendek," Mondja és felismerem a hetedik lehetőségem a házim teljesítésére.

"Sz-szia." Mondom bizonytalanul mosolyogva. "A-ariel vagyok."

Amikor befejezem a rövid tőmondatomat izgatottságot érzek,  érzem, ahogy elmosolyodom.

Megcsináltam, köszöntem egy idegennek. Még jobb! Bemutatkoztam egy idegennek, valakinek, akivel még sosem beszéltem korábban. Beszéltem Niall Horan-el, én, Ariel Hamilton, megcsináltam a házimat!

"Vendég vagy?" Kérdezi, de a fejemet rázom. Tudom, hogy el tudom neki mondani, hogy nem, de túlságosan megszoktam a testbeszédet. "De nem vagy egyenruhában." Állapítja meg és mély levegőt veszek tudva, hogy válaszolnom kell neki.

Talán olyan, mint Mare és nem tűnik nehéznek. "É-én," Motyogok és lenyelem a gombócot a torkomban, mielőtt újra próbálom. "A tó, a... családomhoz tartozik." Válaszolom suttogva és lesütöm a szemem. Nehéz tartani a szemkontaktust.

De hallom, ahogy Niall levegő után kap és felkelti a kíváncsiságom, így felnézek és látom meglepett arckifejezését. "Szóval a testvérek egyike vagy! Ella mesélt nekem a családodról, amikor találkoztunk a tónál tavaly.... oh... bocsánat." Nevet és én vállat rántok, nem bánom, hogy meglátogatták a tavat, amikor még privát terület volt.  "Kérdezhetek valamit?" Kérdezi és én csak bólintok. "Miért? Úgy értem, édesapád miért fogadta el Rhonda ajánlatát? Annyi év után, miért?"

Nos, azt hiszem ténylen Ella Drenanra gondolt, a központ tulajdonosának a lányára és valószínűleg elmondta neki, hogy az apja hogyan akart egyességet kötni apával többször.

"Sz-szükségünk van pénzre." Válaszolok szégyenlősen és csak bólint.

"Én... Csak- Csak óvatosan Rhondával, oké?" Mondja és én a homlokomat ráncolom. Miért? Mrs Drennan nagyon jó volt hozzánk, segített nekünk és az egyesség csak a hasznunkra van. Miért kéne óvatosnak lennünk? Mit tud Niall, amit mi nem? "Egyébként akarsz lovagolni?" A fejemet rázom, hogy válaszoljak. "Oh."

"Én csak... csak erre jártam" Válaszolok halkan és aranyosan, bátorítóan mosolyog rám.

"Nagyon félénk vagy, igaz?"

Nos, beszéljünk arról, milyen amikor egy személy képes önbizalomhiányt okozni öt szóval. Érzem, hogy az arcom lángol jobban, mint máskor, vörös, mint az arcom és azt akarom, hogy a föld elnyeljen. 

"Én- sajnálom." Motyogom és ő kuncog.

"Miért? Aranyos. Egyébként, örülök, hogy találkoztunk és nagyon szerencsés vagy, hogy a tó mellett élhetsz. Annyira gyönyörű."

"K-köszönöm." Válaszolok és ezúttal vissza mosolygok rá. Egymást nézzük és olyan érzésem van, hogy egy jó srác, valaki, aki sosem bántana senkit. Valaki, akiben bízhatsz. "Ö-örülök, hogy találkoztunk, Niall."

És ezzel még egyszer rám mosolyog, mielőtt hátra lép és elég helyet ad, hogy kimenjek az istállóból, de minden lépéssel, amit megteszek a mosolyom szélesedik.

Ezt teljes sikernek is hívhatnám!

Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: