Esme aranybarna szemei egy igazi műértő alaposságával vizslatták a Rosalie kezében tartott rajzlapot.

- Ez gyönyörű Rosalie – jelentette ki a nő, szív alakú arcán megjelenő mosoly láttán pedig Rosalie viszonozta a gesztust. – Keresünk neki egy szép keretet...

A zongora mögött ülő Edward száját – fel sem nézve az elefántcsont színű billentyűkön táncoló hosszú ujjairól – egy halk, de annál megvetőbb horkantás hagyta el.

Rosalie csak egy haragos pillantással felelt. Nem volt szüksége rá, hogy hangosan kiejtse az elméjén átsuhanó sértőbbnél sértőbb szavakat. Edward telepata képessége révén úgyis hallott mindent.

- Edward, viselkedj... - dorgálta meg a fiút Esme.

- Mit nézünk? – dugta ki a fejét a konyhából Emmett, hogy aztán egy szempillantás alatt átvágjon a nappalin és feltűnjön az erdőre néző hatalmas ablakok előtt álldogáló páros mellett. Edward zongorája mellett elsuhanva azonban nem hagyhatta ki a lehetőséget, hogy alaposan összekócolja a testvére bronzszínű tincseit.

- Rosalie-nak van egy csodálója – adta meg a választ a kanapén olvasó Carlisle.

- Több tucat is van, – legyintett egyet a Emmett. A vigyora láttatni engedte kisfiús gödröcskéit - de ő az első, aki esélyt is kapott rá, hogy beszélhessen vele.

Nagy kezeivel a rajzlap után nyúlt, mire a szőke hajú lány angyali arcán aggodalom suhant át.

- Óvatosan... - figyelmeztette őt. A Cullen család tagjaként eltöltött hosszú évek alatt nem egy kellemetlen incidenst okozott az, hogy Emmett rosszul mérte fel az erejét.

- Melyik ez a Dove Marshall? – vonta össze a szemöldökét a rajzlap szélére firkantott aláírást vizslatva.

Mielőtt még bármelyikük is válaszolhatott Jasper – aki Carlisle-hoz hasonlóan az ölében pihenő könyvbe merült – megelőzte őket.

- Barack és mandula illat. Irodalomról.

Jasper kijelentése nyomán olyan feszültté vált a levegő a nappaliban, hogy a mézszőke hajú vámpír legszívesebben visszaszívta volna az egészet.

Mindannyian tudták, hogy mekkora kihívást jelent neki a szomjúsága kontrollálása.

- Nem ő volt az, aki kiszúrta annak a srácnak a kereteit, akivel a barátnője megcsalta?

- De...

- Menő.

- Szegény lány – csóválta a fejét együtt érzően Esme.

- Csak egy ember – mormogta Rosalie. – Majd túllesz rajta.

Alice, aki éppen a hosszú ebédlőasztalon lévő csokrot rendezgette elmosolyodott. Hamarabb, mint gondolnád.

Ahogy ez a gondolat átsuhant Alice elméjén, olyan dolog történt ami a halandó füleknek talán fel sem tűnt volna, de a szobában lévő felerősödött érzékekkel megáldott vámpírok figyelmét nem kerülhette el: Edward elvétett egy hangot.

A fiú felkapta a fejét és hitetlenül bámult apró termetű testvére irányába. Végül Esme volt az, aki megtörte a szobába beálló csendet.

- Mindenesetre nagyon tehetséges lány.

- Tényleg az – bólintott Alice, miközben megpróbálta elrejteni a korábbi látomása részleteit a gondolataiban turkáló Edward elől. – És a ruhákat, amiket tervezett még nem is láttátok.

A zongorajáték helyét Emmett öblös nevetésének hangja töltötte ki.

- Alice szerzett magának egy új játszótársat.

- Nem Alice... - válaszolta Edward, mire Alice szemei fenyegetően megvillantak.

Fogd be figyelmeztette őt a gondolatain keresztül.

- Tessék?

Edward már éppen válaszra nyitotta volna a száját, Alice azonban gyorsabb volt nála.

- Volt egy látomásom amiben ő is benne volt – fordult a szőke hajú testvére felé. - A segítségünkre lesz szüksége.

- Az összetört szívű halandók pátyolgatása nem a mi dolgunk – húzta össze a szemeit Rosalie, azzal kihúzta Emmett kezéből a rajzott és felrohant az emeletre.

- Biztos, hogy jó ötlet belefolyni az emberek ügyeibe? – kérdezte Carlisle, amikor Rosalie szobájának ajtaja egy halk kattanással bezárult mögötte.

- Láttam, amit láttam Carlisle – mosolyodott el mindentudóan Alice. - Minden rendben lesz. Rosalie is meg fog enyhülni.

Csak kell neki egy kis noszogatás...

⋆✧—— ✧ *⋆* ✧ * ⋆ * ✧ *⋆* ✧——⋆✧

Az elmúlt néhány nap teljességgel eseménytelenül telt. Dove taktikája - miszerint minden szabad pillanatát betáblázva a munkába temetkezik, hogy még csak ideje se legyen az érzelmeivel foglalkozni - bevált.

Plusz műszakokat vállalt az étteremben, a szabad délutánjait pedig varrással és tervezéssel töltötte el. Így lassanként elérkezett ahhoz a ponthoz, hogy az utolsó igazításokat a próbababák helyett már a modelleken kellett elvégeznie.

- Szia Thalia! – köszönt rá az egyik reggel a szekrényében pakolászó göndör hajú lányra. - Ráérsz ma délután egy igazításra? Már csak az utolsó simítások vannak hátra, de szerintem ez lesz az eddigi legjobb kollekcióm...

- Bocsi, de nem lehet – sütötte le a szemét a lány.

- Oh értem, semmi baj... Akkor majd keresünk egy másik időpontot, ami jó mindkettőnknek. – mosolyodott el, de Thalia csak a fejét rázta.

- Nem fog összejönni Dove.

- Ezt meg mégis, hogy érted?

- Úgy, hogy nem tudok neked többet modellkedni. Húzós ez a végzős év, és egyszerűen nincs rá időm.

Akkor persze nem panaszkodtál, amikor a tavaly ingyen és bérmentve csináltam meg a ruhádat az év végi bálra.

- Figyelj, ha lekoptatsz legalább annyit tegyél meg, hogy megmondod az igazi okát...

Thalia egy ideig vacillált, majd végül Dove fürkésző tekintetét elkerülve így szólt:

- Tyler fizetett nekem...

Dove-nak kellett pár másodperc és jó néhány mély lélegzetvétel, hogy a száját elhagyni akaró cifra káromkodás helyett egy fokkal szofisztikáltabban tudjon nyilvánulni meg a diákokkal teli folyosón.

- Miért? – csak ennyit bírt kinyögni.

- Sajnálom, de mivel lecsúszok az ösztöndíjról, minden pénz jól jön az egyetemhez...

Dove ezután csak bólintott egyet és faképnél hagyta Thaliát. Nem rajta akarta kitölteni a dühét, és mivel neki is igen nagy szüksége volt a kitartó munkával összekuporgatott pénzre az egyetemhez, nem engedhette meg magának, hogy rálicitáljon Tyler ajánlatára.

Thalia kiesése és a Danielle-el való szakítása után egy csapásra két modellt is elvesztett, akiket - hacsak nem akart elbúcsúzni a régóta dédelgetett álmaitól - mihamarabb pótolnia kellett.

Annyira dühös volt, hogy csak akkor vette észre, hogy az oldalára szegődő Camille a nevét szólongatja, amikor a lány meglengette az arca előtt a kezét.

- Jól érzed magad Dove?

- Remekül.

- Tikkel az ér a homlokodon, csak nem megint vele beszéltél?

- Tyler pénzt ajánlott Tháliának, ha soha többet nem modellkedik nekem, ő pedig elfogadta – szűrte a fogai közt – Szóval, ha egy kis mellékesre vágysz akkor hajrá...

- Tudod, hogy sohasem csinálnék veled ilyet – rázta meg a fejét Camille, pasztell rózsaszín tincsei pedig csak úgy repkedtek feldúlt arca körül. Általában nem volt könnyű felhúzni őt, meggondolatlan kijelentésével azonban Dove-nak most valahogy mégis sikerült. - Szóval ne rajtam töltsd ki a haragodat, rendben?

- Igazad van, sajnálom – motyogta, miközben lelassította lépteit, hogy a lány szemébe nézhessen. – Hülyén viselkedtem.

- El van nézve – bólintott Camille. – Inkább azt mond meg, hogy most mit fogsz csinálni.

- Beverem Tyler képét.

- Úgy értem a modell kérdésben.

- Hát úgy néz ki, hogy keresnem kell két beugrót, akikre rá tudom igazítani Thalia és Danielle méreteire szabott ruhákat...

- Vagy elég, ha beismered, hogy egy lúzer vagy, és feladod az egészet – szólalt meg egy önelégült hang a háta mögül, mire Dove villámgyorsan megpördült a tengelye körül.

Most már biztos volt benne, hogy a kerekei helyett másodjára srác arca fogja bánni a dolgot.

Camille megpróbálta visszahúzni őt, de Dove már képtelen volt tiszta fejjel gondolkodni.

- Te szemétláda! – morogta, majd azzal a lendülettel a közeli szekrénysornak lökte a vigyorgó fiút - Igazán kereshetnél magadnak egy másik hobbit azon kívül, hogy megkeseríted az életemet!

- A szívatás társasjáték Dove – válaszolta Tyler, miközben könnyű szerrel ellökte őt magától. Jóval erősebb és nem egészen egy fejjel magasabb volt nála, fair küzdelemről tehát szó sem eshetett.

A köréjük gyűlt kíváncsiskodó tömeg - akik valószínűleg csak az ingyen cirkusz miatt szakították meg a termeik felé vezető sétájukat, - csak akkor húzódtak hátrább, amikor a folyosó végén feltűnt Greene igazgató a védjegyének számító paprikapiros ábrázatával.

- Mi ez a csődület itt? – kérdezte a férfi, inkább csak a látszat kedvéért, apró szemei ugyanis már rég a diáktársaik gyűrűjében álló Dove-ra és Tyler-re fókuszáltak.

- Ti ketten! – csattant fel ellentmondást nem tűrő hangon, vaskos ujjaival a párosra mutatva. – Most azonnal indítsatok az irodámba!

┌───── -ˋˏ ∵ ✉︎ ∴ ˎˊ- ─────┐
Elértük az 1k megtekintést!
Köszi skacok<3
└───── -ˋˏ ∵ ✉︎ ∴ ˎˊ- ─────┘