Az iskolabuszról leszálló Dove örömmel konstatálta, hogy a húsz perces út alatt elállt a szemerkélő eső, amely az éjszaka alatt sárdagonyává változtatta az udvarukat.

A város védjegyének számító szürke fellegek ugyan most is a helyükön voltak, az eső hiánya viszont azt jelentette, hogy van esély rá, hogy a lány a napindító tesi óráját a fülledt tornaterem helyett az szabadban töltse.

Hátravetette hát a kapucniját és a pocsolyákat kerülgetve átvágott a parkolón. Ajkai elégedett mosolyra húzódtak amikor látta, hogy Tyler rusnya furgonjának nyoma sem volt sehol.

A hátizsákja mélyén pihenő váltás tornacuccának köszönhetően elkerülhette a folyosókon kialakult reggeli tumultust, így szekrénye helyett egyből az öltözők felé vehette az irányt. Még azelőtt át akart öltözni, hogy bárkivel is kínos beszélgetésbe kellene bontakoznia.

Az udvarra vezető lépcsőn üldögélve várta meg a becsengőt. Már bánta, hogy nem hozta ki magával a vázlat füzetét, ugyanis így az egyetlen dolog, amivel várakozás közben el tudta magát valamicskét szórakoztatni a csuklóján lévő tartalék hajgumi volt.

Az udvarra érkező csoporttársai nem igazán osztották Dove lelkesedését a kinti tesi órával kapcsolatban. Tudták, hogy egy kinti órát esélytelen megúszniuk futás nélkül.

Amikor Clapp edző a várakozásoknak megfelelően bejelentette, hogy a mai órán igenis futni fognak Dove-on és a mindig makulátlan modorú Cullen gyerekeken kívül mindenki egy emberként hördült fel.

Dove szótlanságának több oka is volt. Egy részről unta már a folytonos röplabdázást, mivel az azt jelentette volna, hogy a mindenkori csapatkapitány szerepében tündöklő Danielle kiválasztva őt esélyt kapna rá, hogy beszélhessen vele, másrészről pedig szüksége volt arra a kikapcsolódásra, amit - a varráson és a tervezésen kívül - csak a futás tudott megadni neki.

Futás közben kitisztultak a gondolatai és úgy érezte, hogy ha csak egy rövid időre is de képes maga mögött hagyni a problémáit.

Clapp edző sípszavára egy mély lélegzetet vett, hogy aztán tornacipője talpát a vizes salakba vágva elindulhasson. Nem törődött senkivel csak futott és futott a saját tempójában, amíg úgy nem érezte, hogy remegő lábai nemes egyszerűséggel összecsuklanak alatta.

Jobbját szúró oldalára szorítva szabad kezével kisöpörte izzadt a homlokára tapadó rakoncátlan sötét tincseit, amik a futás alatt kiszabadultak a tarkóján lévő szoros copfjából. Kegyelemért könyörgő tüdeje ellenére még nem akart sétára váltani.

A társai nyavalygását kizárva csak az edzőcipői ütemes dobbanására fókuszált. A futballpálya körüli köröket róva a jól ismert esőillatot magával hozó menetszél, új erővel töltötte el őt.

Az előtte rohanó Rosalie Hale tarkóját bámulva elgondolkodott. Dove megesküdött volna, hogy az egész óra alatt egyszer sem látta megállni őt akkor meg, hogy a francba lehet, hogy még csak nem is liheg?

Biztos fut a szabadidejében rendezte le magában. Az egész család úgy néz ki, mintha most lépett volna ki egy divatmagazin címlapjáról, bizonyára eljárnak edzeni is.

A vártnál hamarabb felharsanó kicsöngővel a maga köré vont buborék is kidurrant, visszarángatva őt a szomorú valóságba.

A barátnője megcsalta őt, meggondolatlansága egy rendőrségi eljárás szélére sodorta és az egyetemi jelentkezéséhez szükséges portfólióján bőven volt még mit csiszolgatnia. Túl sok teher ez egy tizennyolc éves lány vállára.

- Hey Dove...- túlságosan is jól ismerte a háta mögött felcsendülő kellemes hangot, így nem tehetett mást, mint hogy menekülőre fogja a dolgot. - Várj egy kicsit!

A lépteit megszaporázó Dove makacskodását megelégelve Danielle a lány keze után nyúlt és egy határozott mozdulattal visszahúzta őt mielőtt még az elhagyhatta volna az udvart.

A hátraforduló Dove csak két arasznyira találta magát attól a lánytó, aki kevesebb mint huszonnégy órával ezelőtt ripityára törte a szívét.

Danielle közelsége egy röpke pillanat erejéig megdobogtatta a szívét, utána azonban ugyan az a csalódottsággal vegyes düh járta át a testét, a tegnapi nap folyamán is érzett. Az a kiszolgáltatottság, amely nem csak arra vette rá, hogy a mosdóban zokogjon, de arra is, hogy kilyukassza Tyler furgonjának kerekeit.

- Mit akarsz? – sziszegte.

- Beszélni veled – válaszolt a lány, mire Dove homloka ráncokba szaladt.

- Az meg sem fordult a fejedben, hogy azok után, amit velem tettél rád sem akarok nézni?

- Amit veled tettem?

- Oh bocsánat, pontatlan voltam – forgatta meg a szemeit - Azok után, amit Tylerrel tettetek közösen.

Dove látva, hogy szavai célba találnak megengedett magának egy aprócska önelégült vigyort. Danielle arcára olyan kifejezés ül ki, mintha lendületből felpofozták volna.

- Ne legyél már ilyen hisztérikus Dove... - próbálta csitítgatni őt, miután nagy nehezen sikerült rendeznie az arcvonásait - Hagyd, hogy megbeszéljük kérlek.

Danielle makacskodásának hatására kezdett kijönni a sodrából. Izzadt volt, ideges és roppant mód türelmetlen. Nem vágyott másra csak, hogy végre a zsúfolt öltöző falai között találhassa magát, ahova lehetőleg Danielle már nem követi őt.

- Ezen nincs mit megbeszélni Danielle. Szerettelek, de te képes voltál egy random házibulin két környi pia után ágyba bújni az első arra járó alakkal.

- Mondtam már hogy nekem ez az egész nem jelentett semmit Dove – megpróbált a lány kezei után nyúlni, Dove azonban kirántotta a kezeit Danielle tenyeréből. - Szeretlek és tudom, hogy bármit is próbálsz meg bemesélni magadnak te is ugyan így érzel. Elképesztően fontos vagy nekem. Te képes lennél egy részeg félrelépés miatt eldobni mindent, ami köztünk volt?

A francba is, túl jól ért ahhoz, hogy az átkozott eper illatával meg a negédes szavaival összekavarja a fejemet.

- Azt tudom, hogy bizalom nélkül ennek az egésznek semmi értelme sincsen, te pedig azt összetörted. Áthajtottál rajta egy terepjáróval, hogy pontosabb legyek.

Danielle válaszra nyitotta a száját, de Dove megelőzte.

- Ha tényleg úgy van, ahogy azt te mondod és tényleg fontos voltam neked, akkor hagyj magamra. Távolságra van szükségem, meg időre, hogy gondolkodhassak.

- De Dove... - próbálkozott tovább Danielle, a lány azonban azzal a lendülettel faképnél hagyta őt.

Amikor már csak egy kanyar választotta el az öltözőtől, Dove csuklójára egy újabb kéz szorult vasmarokkal.

- Az ég szerelmére Danielle - kiabálta türelmetlenül, hátra sem fordulva - világosan megmondtam, hogy hagyjál békén.

Dove tippje azonban hibásnak bizonyult, ugyanis a csuklójába maró ujjak - melynek szorítása biztosan aprócska ujjlenyomat alakú zúzódások egész sorát készültek hagyni a lány bőrén - nem Daniellehez, hanem Tyler Crowley-hoz tartoztak.

A fiú olyan erővel lökte neki a folyosó falának, hogy az összes levegő kiszorult a tüdejéből.

- Mi a franc Tyler, szállj le rólam! - csattant fel, a fiúnak azonban esze ágában sem volt hátrálni.

- Tudom, hogy te voltál te kis görény... - szűrte a fogai között a magas fiú.

Dove úgy döntött, hogy a legjobb taktika ha nemes egyszerűséggel játsza a hülyét, hiszen ezzel két legyet üthet egy csapásra. Nem csak időt nyerhet vele, de Tylert is alaposan felbosszanthatja.

- Egészen pontosan miről van szó?

- Ne játszd az ártatlant, tudom, hogy te szúrtad ki a furgonom kerekeit.

- Valaki kiszúrta a furgonod kerekeit? - csodálkozott el a lány.

- Mintha nem tudnád. Rajtad kívül mégis kinek állna ez érdekében?

- Hát, ha mással is ilyen elragadó stílusban szoktál társalogni, akkor jó sok mindenkinek... - morfondírozott rosszul tetetett aggodalommal Dove.

Alig volt képes visszatartania a kitörni akaró nevetését. Tylernek eközben rendesen felforrhatott az agyvize, ugyanis a lány tesi pólójának anyagát megragadva rántotta őt közelebb magához.

- Azt hiszed, hogy olyan okos vagy, mi? A szüleim ügyvédjei még a tetőt is elperelik a háznak nevezett rozoga kis kajibátok felett, csak figyelj.

- Szállj ki az arcából Crowley.

Habár személyesen soha nem volt alkalma beszélgetésbe elegyedni vele, a közös óráik alatt Rosalie Hale bársonyos hangja olyannyira belevésődött az emlékezetébe, hogy Dove bármikor képes lett volna megismerni azt.

Habár a szőke szépség nem neki címezte szavait hangjában felcsendülő feszültség még őt is megijesztette.

- Csak beszélgetünk – vonta meg a vállát Tyler, amikor azonban meglátta, hogy kivel is beszél úgy ugrott hátra, mint akibe áramot vezettek.

Volt valami tekintélyt parancsoló Carlisle és Esme Cullen nevelt gyerekeiben, amitől az ember úgy érezte, hogy nem akar velük packázni. Ebben pedig Rosalie Hale sem volt kivétel, sőt...

Ha Dove-nak választania kellett közülük, hogy melyiküktől tart a leginkább gondolkodás nélkül Rosalie-t mondta volna.

Jasper feszült szótlansága és Emmett robusztus méretei mind feszélyezték őt, ezek azonban mind eltörpültek amellett a definiálhatatlan idegesség mellett, amit a Hale lány közelében érzett.

Az angyali szépségű felszín mögött volt valami, ami egyszerre keltette fel az érdeklődését és rémisztette halálra őt.

Ahogy állt ott karba tett kézzel az elegáns ruháiban - amiről még a divatban kevésbé jártas személyek is képesek voltak kilométerekről megállapítani, hogy milyen drágák is lehettek - és tökéletes hullámokba rendezett aranyos fürtjeivel, Dove biztos volt benne, hogy a lány rászolgált a jégkirálynő becenevére.

Tylernek ezután nem maradt túl sok választása. Senki sem akart ujjat húzni a Cullenekkel

- Ennek még nincs vége – morogta fojtott hangon, hogy a hátuk mögött várakozó Rosalie véletlenül se hallhassa meg a szavait, azzal fogta magát és többet hátra sem nézve elkullogott.

Egy ideig a Dove és Rosalie párosa szótlanul figyelte Tyler távolodó alakját, amikor viszont a fiú végre valahára eltűnt a látóterükből Roselie egyetlen szó nélkül sarkon fordult és elsietett az ellenkező irányba.

Dove hiába akarta megköszönni neki a kedvességét, mire kettőt pislogott Rosalie Hale magassarkújának kopogása már el is hallt a távolban.