Harry Styles

Felteszem a napszemüvegemet, mert vezetés közben elég zavaró tud lenni a szembe sütő nap. Bár én csak örülök, hogy április végéhez közeledve végre előkerült már a nap is és már nem annyira szürkék a napok. Éppen úton vagyok az étterem felé, ahol találkozok Eleanor-ral és Louis-val, hogy a szakácsok segítségével összerakhassák a menüt, amit az esküvőn felszolgálnak. Én ajánlottam Eleanor-nak az éttermet, mert tudtam, hogy itt elég rugalmasak, főleg ha esküvőről van szó. Talán egy kicsivel izgatottabb vagyok, mint kéne. De... még mindig nem sikerült kiűznöm a gondolataim közül Louis Tomlinson-t, és most végre megint láthatom őt és nemcsak az emlékeimre kell hagyatkoznom. Ezért egy részről már várom is, hogy vége legyen ennek és akkor talán sikerül tovább lépnem. Hisz el kell fogadnom a tényt, hogy nem egy csapatban játszunk, ahogy mondani szokás, és ő addigra már nős is lesz. Ilyesmi gondolatokkal érkeztem meg. Az étterem luxus helynek van minősítve a kinézete, de legfőképp az árai miatt. Nem azoknak a pénztárcájához van igazítva, akik csak úgy beülnének enni egyet az már biztos. De ha már luxus esküvő, akkor meg kell adni a módját, mondta minap a telefonba Eleanor, amikor érdeklődött melyik helyet javasolnám elsősorban.

A kocsimból kiszállva elégedetten vettem tudomásul, hogy sikerült a dresscode-hoz illően felöltöznöm. Igaz a fehér csipkés ing némely ember számára túlzás lehet egy férfin, de imádom az elegánsabb darabokat. Nem véletlen, hogy a pénzem nagy részét a Gucci boltokban hagyom. Ha már keresek annyit, hogy elkölthettem olyan ruhadarabokra, amik az én ízlésemnek megfelelnek, akkor miért ne tenném meg?

Ahogy megfordultam, hogy felmérjem merre találom a jegyespárt megpillantottam Louis-t, ahogy éppen kiszáll a fekete, sötétített ablakos kocsiból. Az agyam eldobom komolyan. Olyan lazasággal szállt ki, mintha csak egy modell lenne egy fotózáson. Azt hiszem az állam is leeshetett, amikor megláttam őt teljes egészében, a fekete skinny farmerében és a hófehér ingében. Fura őt nem a melegítős cuccaiban látni, de csak előnyére válik úgy érzem. Áldom magam, amiért napszemüveg van rajtam, mert ha nem takarná a tekintetemet a lencse, ezer százalék, hogy észrevenné kocsonyán logó szemeimet. Amit nem biztos, hogy ki tudnék magyarázni.

-Hello! – int felém, ahogy megfordulva meglát engem, ahogy a kocsim mellett állok.

Meg kell köszörülnöm a torkomat még mielőtt megszólalok, különben a hangom egy macskavonyításához lenne hasonló.

-Szia. – biccentek felé, de ekkor már megindul felém. Megállva előttem férfiasan a jobb kezét nyújtja nekem, míg a másikkal leveszi a napszemüvegét. Elfogadva a kézfogást nézek tanácstalanul körbe. – Eleanor? – kérdezem meg végül.

-Bocsi, hogy nem szóltunk előre, de közbejött neki egy munka. Nem akart új időpontot egyeztetni, így kettőnkön múlik, hogy mit fognak enni a vendégek. – magyarázza el, hogy miért is van itt egyedül. Az egész mondandójából csak azt fogom fel, hogy ketten vagyunk. Csak ő és én fogunk ételeket kóstolgatni.

-Semmi gond. – teszek úgy mintha ez egy átlagos dolog lenne, és amúgy nem ugrálnék örömömbe. Mert akár órákig is itt leszünk és ennyi idő alatt lehetetlen, hogy teljesen ignoráljon.

Ketten indulunk meg az étterem bejárata felé, ami a pénteki naphoz mérten viszonylag forgalmasnak számított. Mivel mi előre bejelentkezők voltunk, ezért egy kissé elkülönített asztalhoz vezettek minket, ahol kevesebben látnak ránk. A pincér tájékoztat, hogy háromfélét hoznak ki minden fogásból, amiket Eleanor már előre leegyeztetett és ezek közül kell majd eldöntenünk mik fognak a menün szerepelni. Elmondta azt is, hogy a 3 vegetáriánus vendégnek mindenképp más menüt készítenek, de azok már le vannak egyeztetve.

Louis-val helyet foglalunk egymással szemben, majd a pincér felé fordulva rendel két pohár vörösbort. Annyira sugárzik belőle a jókedv, amit nem tudok megfejteni, ugyanis eddig sose láttam őt ennyire jó kedvűnek. Talán, amikor megnyerték a meccset hetekkel ezelőtt, de az sajnos nem tartott sokáig. De most már azóta ott ül az az édes mosoly az ajkain, mióta meglátott. Lehet a jókedvének köze hozzám? Vagy valami más okozza a boldogságát?

Louis Tomlinson

Amikor reggel Eleanor megkapta a hívást, hogy átették a fotózását mára kétségbeesett, hogy így nem tud ott lenni az ételkóstoláson. Fel akarta hívni Harry-t, hogy próbáljanak meg új időpontot egyeztetni. Hirtelen ötlet volt, ahogy elkezdtem tiltakozni, hogy nem kell, majd én elmegyek Harry-vel. Úgy, ahogy én Eleanor is meglepődött a kijelentésemen, hisz addig azt szajkóztam, hogy márpedig én biztos nem megyek. Ma reggelre meg önként dalolva vállaltam, nemcsak azt, hogy elmegyek, hanem rám bízhat mindent majd megbirkózom a feladattal. Először gyanúsan méregetett, de aztán belátta, hogy ez az egyszerűbb megoldása mindennek. Így hát ahogy Eleanor elindult a munkába, én is neki álltam készülődni. Tudtam, hogy egy elitnek számító helyre megyünk, de az öltözékem felvételekor csak az járt az eszembe, hogy meg akarom mutatni Harry-nek, hogy nemcsak ő tud elegáns lenni. Persze jobban szeretem a kényelmes melegítőket és pulcsikat, de ha valakit le kell nyűgözni, akkor oda tudom tenni magam. Most tényleg arra gondoltam, hogy le akarom nyűgözni Harry-t? Azt hiszem kezdenek elmenni nekem otthonról...

***

-Azt hiszem hosszú időt együtt leszünk. – törőm meg én a csendet az étlapot tanulmányozva, ahol fel voltak sorolva az ételek, amiket a mai nap felszolgálnak nekünk. Persze nem kell az egész adagot megenni, de mire ezek mind frissen elkészülnek. Harry apró mosolyra húzva a száját ő is átfutotta a kínálatot. – Én is csak most látom a kínálatot, mert mint mindent ezt is El válogatta össze. – jegyzem meg akármilyen bénán is hangzik.

Persze tudom, hogy talán nem Harry-nek kéne bizonygatnom, hogy mennyire nem vagyok tisztában a saját esküvőmön történő dolgokkal. De az az igazság, hogy esténként, amikor hazaérek Eleanor hatalmas mosollyal az arcán meséli, hogy miket intézett vagy intéztek Harry-vel, de ezeknek az információknak a nagy része el se ér az agyamig, hogy legalább a töredékét megjegyezzem. Onnantól, hogy megemlíti Harry-t, csakis rá tudok gondolni...és arra, hogy ez mennyire nem helyes. Mert igen őszintén megmondva szívesen az ágyamba cipelném, de... tudom, hogy én ennél többet sose tudnék neki adni, hisz épp azért házasodok meg, hogy az igazi énemet is elrejtsem a világ elől. Harry nem érdemelné meg, hogy rejtegessék a nagyvilág elől.

-Nem lepődőm meg. – kommentálja egy apró mosollyal.

Megérkeznek az italok. Amíg a pincér felszolgálja őket csak nézünk egymás szemébe és udvariasan mosolygunk. Tényleg gyönyörű egy férfi. Egy biccentéssel köszönöm meg a pincérnek, aki elmondja, hogy az első előételig még öt percet várni kell.

-Gondolom nem én vagyok a legkönnyebb eset a vőlegények között. – próbálom kicsit viccesre venni a dolgot, hátha ezzel ki tudom húzni belőle, hogy vajon mit gondolhat a viselkedésemről.

Harry kicsit meglepődve néz rám, mintha nem erre a témára számított volna, de aztán elgondolkodik. Valószínűleg nem akar megbántani az őszinteségével.

-Volt már könnyebb is. – mondja végül diplomatikusan, mire muszáj felnevetnem. Annyira édesen próbál megfelelni. – Persze megértem, hogy nem minden férfit hoz lázba az esküvő, hisz úgy gondolják az csak a nők elmélete, hogy ez egy különleges alkalom.

-Te hogy kerültél bele a szakmába? – teszem fel a kérdést, ami foglalkoztat már egy ideje. Persze már olvastam a weboldalán a bemutatkozóját, de nagyon tömören van összefoglalva a dolog, és nem hiszem, hogy minden bele van fogalmazva.

Mesélni kezd. Elmondja az egészet onnantól, hogy már kiskorában mennyire imádott esküvői magazinokat lapozgatni, hogy mennyire varázslatosnak gondolta az eseményt, hogy két ember, akik megtalálták a másik felüket Isten szent színe előtt összekötik az életüket. Elmondja azt is, hogy milyen nehéz volt elindítani az egészet és eleinte másodállásban pizza kihordó volt, aztán áttér arra is, amikor már bekerült úgymond a felső körökbe, ahol már a luxus esküvőket szervezi halomszám, mint például a miénk is. Csodálattal hallgatom őt, mert úgy beszél az egészről, hogy látszik rajta mennyire szereti azt, amit csinál. Annyi olyan emberrel találkozni, akik nem is szeretik a munkájukat és nem is próbálják meg, vagy már annyira belefásultak, hogy rutinként csinálják. Közben már túl vagyunk pár étel kóstoláson, már a főételre várunk, amikor úgy tűnik kifogyott a mondanivalóból.

-És te hogyan lettél híres focista? – kérdez vissza talán udvariasságból vagy színtiszta érdeklődésből.

-Megalkuvással. – vágtam rá túlságosan hamar. Harry értetlen arcát nézve rájöttem, hogy talán ezt nem kellett volna. -Ne haragudj ez olyan... belsős poén. – korrigálom gyorsan. – Igazából mindig is focista szerettem volna lenni mióta az eszemet tudom. Anyukám már akkoriban külön edzésekre vitt, aztán gimiben már csapatkapitány is voltam. Az egyetem után a doncasteri csapathoz igazoltam, öt évvel ezelőtt pedig átkerültem ide Londonba. – foglaltam össze röviden a karrierem történetét.

-Doncaster? – kérdezte meglepetten.

-Igen, onnan valósi vagyok. – húztam ki magam büszkén, hisz igaz, hogy már évek óta Londonba lakok, de mindig is Donny lesz az otthonom és igen erre büszke vagyok.

-Holmes Chapel. – vigyorodott el. – Most már legalább tudom miért van ilyen szörnyű kiejtésed. – tette hozzá.

-Nincs szörnyű kiejtésem, csak akcentusom. – kértem ki magamnak, de nem tudtam megállni, hogy ne vigyorogjak én is.

-Aha, persze. – bólogatott úgy, mint aki hisz nekem. – Csak éppen kétszer annyi figyelmet igényelsz, hogy megértsem mit hadoválsz.

-Legalább rám figyelsz. – bólintottam elégedetten, mire annyira zavarba jött, hogy fülig pirosodott.

-Nem úgy értettem. – kapta más irányba a tekintetét, hogy még véletlenül se nézzen a szemembe.

Inkább nem mondtam semmit, mert szegényem már tényleg nagyon piros volt, mint egy paradicsom. Helyette ettem pár falatot, és vártam, hogy visszatérjen a normális színe. Szórakoztató volt nézni, hogy ennyivel zavarba hoztam, de hízelgő is. Ő is érezheti azt a vonzást felém, amit én érzek feléje? Nem hiszem.

Miközben már a desszertet fogyasztjuk tovább beszélgettünk most már Harry ötlete alapján egymás kedvenceit kérdezgetjük. Jót nevettünk egymás kedvenc filmjein is, mert míg neki az abszolút kedvence a Szerelmünk lapjai, amit már 100 látott legalább, addig nekem a Grease a valaha volt legjobb film. De meg tudom róla, hogy szeret klasszikusokat olvasni szabadidejében. Azt tudtam eddig is, hogy szereti a divatot, de állítása szerint szinte csak a Gucci vonalával tud azonosulni. Én sose szerettem a puccos öltözéket, és saját meglátásom szerint nevetségesen is néznék ki olyan ruhakölteményekben, mint amiket ő hord. Ezen nevetve egyetértett. Én inkább a sportos vonalat képviselem, főleg az Adidas márka, ami főként megtalálható a szekrényemben.

Az éttermet remek hangulatban hagyjuk el, miután letisztáztuk a szakáccsal, hogy melyik menü összeállítás lesz a legmegfelelőbb az esküvőn. Az autóink felé haladva olyan érzésem van, mintha randiztunk volna... És nem bánnám, ha tényleg így lett volna. Harry az autója felé vette az irányt, én pedig követtem őt. Kicsit megilletődve állt meg és fordult felém. Nem értette, hogy miért követtem idáig. Én se. Akartam még valamit...

-Szóval... - nézett rám kérdőn Harry, de válasz nélkül hagytam.

Mit is mondhatnék? Helyette egy lépéssel közelebb kerültem hozzá, mire ő szinte felkenődött a kocsijára, mintha megijedt volna. Talán rosszul gondoltam? De ahogy belenéztem a smaragd zöld szemekbe, olyan vágyat láttam, hogy egy hatalmasat kellett nyelnem. Még közelebb férkőztem hozzá, de ahelyett, hogy megpróbált volna még távolabb kerülni vagy egyszerűen csak kikerülni, közelebb hajolt hozzám. Csak most észleltem, hogy mennyire alacsony is vagyok hozzá képest. A szemétől elszakadva a meggyvörös ajkakkal szemeztem, amik közül előtűnt egy rózsaszín nyelv és óvatosan körbe simította vele az ajkait. Én akarom megkóstolni azokat az ajkakat. Még közelebb hajoltam, hogy véghez is vigyem a tervemet. Öntudatlanul emelkedtem lábujjhegyre, hogy tökéletes legyen minden. Már szinte éreztem az ízét, amikor... hangos dudaszót meghallva úgy röppentem el a közelebből, mintha egy puska dördült volna el mellettünk.

Az autóra pillantottam, amelyik a hangot adta ki, de már méterekre volt tőlünk a parkoló másik felén. Ki ülhet benne, és nekünk szólhatott a duda, vagy csak véletlen volt? Megláthatott bárki is, ahogy egy férfit készülök megcsókolni éppen? Ezer kérdés futott át az agyamon és a lebukástól való jeges félelem futkosott a bőrömön. El kell tűnőm innen mielőbb.