Louis Tomlinson

Olyan euforikus hangulatom van, ahogy meghallom a játék végét jelző hangot és tudom, hogy nyertünk. Végig szoros volt az állás, de szinte az utolsó pillanatban a passzommal Zayn lőtt egy elég szép gólt, így lett az eredmény 2-1. A pálya közepén bolyongók kicsit szédülve már, amikor egy másik test csapódik a hátamnak.

-Nyertünk! – üvölt a fülembe Zayn.

Őt követően megérkeznek a többiek is, így egy hatalmas ölelés félében örülünk az eredménynek. A lelátón ülök is hangosan kiabálnak, fütyülnek és tapsolnak. Imádom ezt az érzést. A pályáról lejövet kezet fogunk a másik játékos csapattal, és jót nevetünk azon, hogy ők bíztak a döntetlenbe, ha nem lett volna 5 perc hosszabbítás. Az öltöző felé haladva még nagyba ünneplünk, amikor meghallom a nevemet.

-Lou! – integet kicsit távolabbról El, de ahogy megállok egyből hozzám rohan és egy csókkal köszönt. – Ügyesek vagytok! Büszke vagyok rád. – néz rám elérzékenyülve, mire egy szívből jövő mosollyal reagálok.

Néha az agyamra megy, magamtól soha nem jöttem volna vele össze, de igazán megvallva mégis ő az egyik támaszom ebbe az elkúrt életembe.

-Köszi. – ölelem meg őt, és ekkor észreveszek valakit a háta mögött, aki lassan merészkedik közelebb és nekem eláll a lélegzetem. A göndör áll ott egyáltalán nem focimeccshez öltözve. Egy fekete csipkés inget visel, rózsaszín öltönynadrággal és egy piszkos fehér Vans cipővel

-Jaj, képzeld Harry jött el velem, mert Ella nem tudott eljönni. – nézett El is háta mögé Harry-re.

-Jó volt a meccs! – jegyzi meg, amikor odaér mellénk és kezet nyújt felém, amit kissé vonakodva fogadok el és ő ezt észre is veszi. -Nem akarok zavarni. – teszi hozzá, feltételezve a gesztusomból, hogy nem szívesen látom őt itt. Pedig ha tudná...

-Nem zavarsz. – reagálom gyorsan, és erősítésképpen megrázom a fejemet. – Viszont én megyek gyors zuhanyozok meg átöltözők. – pillantottam még gyorsan Eleanor-ra.

Az öltözőig azon gondolkodom mit kéne tennem, hogy Harry-t minél több ideig a társaságunkba tartsam. Nem is tudom, hogy miért jött el, hisz nem gondolnám, hogy annyira érdekli a foci. Nem tűnik olyan srácnak, aki a haverjaival jár meccsre vagy a TV előtt nézi popcorn-t zabálva. Mégis valamiért eljött. Lehet nem akart udvariatlan lenni, amikor El elhívta, és csak ennyi áll a sztori mögött. Nem is értem miért gondoltam arra, hogy talán miattam...

-Hé Tomlinson, ki ez bájgúnár a menyasszonyod mellett? – csapott a vállamra Zayn, ahogy beértem az öltözőbe.

-Harry az esküvőszervezőnk. – válaszolom szűkszavúan, és már rohannék is a zuhanyzók felé mielőtt leüvöltöm, hogy ne merészeljen így beszélni Harry-ről.

-Ő? – kerekedik el a szeme, bennem meg megy fel a pumpa attól, ahogy mondja. – Nála nevetségesebbet nem találtatok? – röhög fel és kíváncsian tekint rám, mintha várná, hogy csatlakozom-e hozzá.

Végül csak faképnél hagyom és bemegyek az egyik zuhanyzó fülkébe, hogy megmosakodjak, mivel eléggé kiizzadtam a játék alatt és nem állt szándékomba így sehová se menni. Hiába, hogy Zayn-t tartom az egyik legjobb barátomnak mégis szarul esett, hogy így kinevette Harry-t vagyis, ha jól értettem inkább a melegségét vette észre rajta először. Ha rólam is bebizonyosodna mindenki számára, hogy a pletykáknak van igazságalapjuk engem is közröhej tárgyává tennének. Legalábbis ezzel magyarázzák ott fent, hogy miért kell kussolnom már öt éve.

Nem akarom húzni az időt, ezért hamar végzek és indulok vissza a szekrények és padok irányába, hogy felöltözzek és minél előbb eltűnhessek innen. Ahogy visszaérek kedvtelenül veszem tudomásul, hogy még mindig Harry-n nevetnek a csapattársaim.

-Utálom az ilyen buzeránsokat. – mondja teli gyűlölettel Pete, miközben éppen a nadrágomat húzom magamra. – Kettőt szólsz neki meg már bőgve sorolja a jogait. – röhögi el magát.

Érzem, ahogy egyre dühösebb leszek és szinte az összes csapattársamnak bemosnék egyet, de észreveszik, hogy visszaértem és most már mindannyian engem néznek valamilyen reakcióra várva tőlem is. Nehéz szívvel, de megpróbálok egy nevetést kierőltetni magamból, hogy úgy tűnjön, mintha valami nagyon vicceset mondott volna. Utálom ezt a focista felfogást, hogy lenézik a gyengébbeket. Az elején engem is kipécéztek maguknak, hisz mai napig én vagyok a csapat legalacsonyabb és leggyengébb tagja. Egyedül a labdajátékom, amire senki nem tud egy rossz szót se szólni. Szóval eleresztek egy látszat nevetést, de akkor meglátom a nyitót ajtó előtt elhaladni a göndör tincseket, amiket azonnal megismerek. Éppen, hogy felkapom a felsőmet, aztán a táskámat a padról és már rohanok is.

-Harry! – kiáltok utána még mielőtt befordulhatna a sarkon.

Megtorpan, de nem fordul felém, egyszerűen megvárja, amíg beérem. Látom az arcán, hogy biztos hallotta azokat, amiket mondtak róla, de nem akarok magyarázkodni, hisz nem én mondtam őket. Kerüli a tekintetemet, így valamivel magamra kell vonnom a figyelmét.

-Eleanor? – kérdezek végül ennyit, mivel végre feltűnik, hogy nincs vele. Nem, mintha annyira hiányozna...

-El kellett mennie valahová, és azt mondta, hogy haza tud vinni. – néz végre rám. – De ha esetleg teher egy buzeránst hazavinni, majd megoldom. – szúrja csak úgy oda, ami nem esik annyira jól.

-Nem én mondtam. – nyögők ki csak ennyit a védelmembe, bár tudom, hogy elég gyenge érv ez.

Észreveszem, hogy körülöttünk egyre többen néznek minket, ami egyáltalán nem tetszik. Nem akarom, hogy erről pletykáljanak a sajtósok, és azt is szeretném elkerülni, hogy a hamarosan távozó csapat az öltözőből szemtől szembe találkozzon Harry-vel.

-Gyere. – biccentek a kijárat irányába, mielőtt nagyobb baj lenne.

Kicsit meglepődők, amikor nem ellenkezik, hanem szó nélkül követ engem.

Harry Styles

Imádtam a meccset. Nem vagyok egy nagy focirajongó, pedig Ni az, így párszor le szoktam vele ülni nézni a TV-ben, de annyira sose kötött le. Bár őszintén megmondva most se a játék kötött le annyira, hanem valaki. Na vajon ki? Onnantól, hogy megláttam a pályán szinte szájtátva néztem a ruganyos mozgását, a labdajátékát. Azokról nem is beszélve, amikor izzadtságtól vizes hajába túrt folyamatosan, amikor elvesztették az irányítást. Boldogan ugrottam fel és törtem ki ujjongásban a tömeggel együtt, amikor belőtték a második gólt és nem sokkal később vége lett a meccsnek. Egyvalaki volt szinte az egész meccs alatt - ami azért nem rövid idő -, érdektelen és inkább a telefonját nyomogatta. Az újdonsült menyasszony. Még csak megvédeni se tudnám, hogy esetleg fontos elintézni valója volt, mert láttam, hogy Instagramot frissítgette. A hangos kiabálásokra nézett rám.

-Nyertek? – ennyit kérdezett csak, de mellé odavarázsolt magára egy mosolyt.

Csak bólintottam. Összeszedte a dolgait és elindult a lelátón lefelé, én pedig még mindig megrökönyödve követtem. Azt gondolnám, hogy egy focista barátnőjeként, bocsánat menyasszonyként, ha eljön a meccsre, akkor drukkol nekik és igenis támogatja valahogy, nem pedig Instagramozik. Úgy tűnik Eleanor nem ilyen. Az öltözők felé haladunk, amikor én megtorpanok, ahogy meglátom ilyen közelről is Louis Tomlinson-t közvetlen a meccse után. Így közelebbről még...Nem! Nem gondolhatok ilyenre! Ő az ügyfelem, akinek az esküvőjét szervezem, egy Nővel! Mégis valamennyire fájó szívvel nézem, ahogy Eleanor odaszökkenve hozzá a nyakába ugorva mondja el mennyire büszke rá. Louis arcán egy őszinte mosolyt látok megvillanni, most először. Sose láttam még őt mosolyogni, de annyira gyönyörű, mintha a nap ragyogna fel. Miért nem láthatom többször? Miközben ezeken gondolkozok végre sikerül elindulnom feléjük.

-Jó volt a meccs. – rukkolok elő valami normális mondanivalóval. A kezemet nyújtom egyfajta férfias gratulációképp, de egy pillanatra látok az arcán átsuhanni egy érzelmet, amit nem tudok beazonosítani. Talán zavarja a jelenlétem, hisz eléggé hívatlanul vagyok itt. Miért is jöttem el? – kérdezem én is magamtól. – Nem akarok zavarni. – adok hangot a gondolataimnak, amikor elfogadja a kézfogásomat.

-Dehogy zavarsz! – tiltakozik, de mintha csak udvariasságból tenné. – Viszont én megyek gyors zuhanyozok meg átöltözők. – ereszt meg egy apró mosolyt, majd sarkon fordulva az öltözők felé megy.

Amikor Eleanor felé fordulok, hogy tájékoztassam majd megoldom a hazautamat, éppen megcsörren a telefonja. Ragyogó mosollyal veszi fel és szól bele, így gondolom fontos hívás lehet. Mennyire lenne bunkóság, ha szó nélkül lépnék le? Megkönnyebbülve veszem tudomásul körülbelül két perc múlva, hogy már búcsúzik a vonal másik felén lévő személytől, így majd meg tudom neki mondani, hogy mennem kell, meg valami kedves búcsúzkodást, aztán lépek is innen. De terveim megint fuccsba mennek.

-Bocsi Harry, de nekem most mennem kell. Szólj Lou-nak, biztosan haza tud vinni. Puszi. – hadarja el, és még mielőtt egy 'mi van?'-t kinyöghetnék már el is tűnik a folyosón, ami teli van emberekkel.

Fel kéne hívnom Niall-t, hogy jöjjön értem. Ez lenne a legészszerűbb megoldás. Ehelyett mégis az öltözők felé indulok meg, gondolva, hogy csak végzett már. A csapat címerével ellátott ajtó előtt megtorpanok, mert félig nyitva van, így belátni valamennyire. Vagyis pont azt látom, ahogy Louis egy törölközővel a dereka körül lép be a helységbe, valószínűleg a zuhanyzók irányából. Egy pillanatig nem is figyelek semmire csak a látványt szippantom magamba.

-Utálom az ilyen buzeránsokat! – üti meg a fülemet egy hang. Ismerem ezt a hangszínt. Egész gimi alatt ezt hallottam szinte minden irányból. – Kettőt szólsz neki meg már bőgve sorolja a jogait! – folytatja az előző hang, aztán megszólal a röhögő közönség is...aztán Louis is.

Tudom, hogy mindig is voltak és lesznek is olyanok, akik nem tudják elfogadni, hogy vannak, akik a saját nemükhöz vonzódnak. Azt is tudom, hogy rám gondolnak, hisz normális esetbe én ezt nyíltan vállalom, de arra nem gondoltam a mai szettem felvételénél, hogy nap végére egy foci meccsen kötök ki. Megszoktam, hisz elég sokszor hallgattam már az életemben, hogy „buzi", „ferde hajlamú" „faszszopó" és társait. Meg mit is várnék pont a focistáktól? De mégis a legrosszabbul az esett, hogy Louis is nevetett. De legalább ez észhez térített megint, hogy ő heteró.

Fel kell hívnom Niall-t, hogy jöjjön értem, de ekkor talpak csattogását hallom meg magam mögött. A fenébe, észrevett.

-Harry!

Megállok a forduló előtt, de nem fordulok hátra. Tudom, hogy túl sok minden az arcomra lenne írva. Pár másodperc múlva felbukkan előttem, de képtelen vagyok a szemébe nézni. Megbántottnak érzem magam, pedig nem szabadott volna hallanom ezt a beszélgetést.

-Eleanor? – kérdezi hirtelen, mire kicsit meglepődve nézek végre rá.

- El kellett mennie valahová, és azt mondta, hogy haza tud vinni. De ha esetleg teher egy buzeránst hazavinni, majd megoldom. – szúrom oda, mert eldöntöttem, hogy nem akarom elfojtani ezt a dolgot. Ha tényleg zavarja, hogy egy buzi rendezi az esküvőjét és ő is csak egy buzeránsnak tart, inkább tisztázzuk most a dolgot, hogy kereshessenek mást helyettem.... Mert én tulajdonképpen csak Louis miatt vállaltam el ezt az esküvőt. – világosodok meg. Most nyer értelmet a fejemben Mary mondandója. Louis az oka annak, hogy nem kedvelem Eleanor-t se, mert... mert én akarok az ő szerelme lenni.

-Nem én mondtam. – makogja kissé megilletődve. Talán mégse tudhatta, hogy hallottam a beszélgetésüket.

Még mindig meg vagyok rökönyödve az előbbi gondolataim miatt. Az nem lehet, hogy szerelmes lettem egy pasiba, akit nem is ismerek annyira. Ami talán még nem lenne annyira lényeges, mint az, hogy ő heteró!

-Gyere. – zökkent ki a hangja megint, ahogy a bejárat irányába bök a fejével.

Szó nélkül követem.

Sziasztok! ❤️
Köszönöm szépen az előző részhez érkezett reakciókat. 😘
xxxEsztyTomlinson