Kalitkaroncsunk töppedten hever
A lábunk alatt, mint szürke csonthalom
És az ablakon, a tiszta üvegen
Kòkadva tùlcsordul a fény.

Tèpkedi lombjàt a nagy fa a kertben
Hogy újra viràgozzon majd sok száraz ága
Ès szànva döngicsèl a mèh, pedig
Mèze mennyei ambròzia.

Aranybòl rezeg a szàzkarù csend
De összegyűrt kartonlemezeket söpörnek az utcán
Csupàn elhullott szavak azok, mert
Semmi sincsen ingyen.

Babèrkoszorù csücsül izmos vàllunkon
De a küzdelmünk titok, nincsen semmi dráma
- Pedig a világra kivetül, és hiába miènk
A vìvmànyunk, azt mindenkinek tudnia kéne.