Jó olvasást!

Az éj csendes volt. A csillagok haloványan világítottak, s a Hold erőteljes fénye ékesítette őket. A sebes folyó is lelassult éjszakára, úgy tűnt, mintha ő is nyugovóra térne. A Hold fénye, itt-ott belopódzott a sűrű ágak közé, ezzel érdekes formákat öltve a talajra. A lány ablakán is beszökött egy-egy fénysugár, megtörve ezüstös haján. Gyönyörű látvány volt, olyan földöntúli. Csupán nem láthatta senki, ő maga sem, hisz mélyen aludt, s gondolatai álmot szőttek.

Tél volt. A kicsiny, de gyönyörű falu szélén egy tó volt, mit vastag jégpáncél borított, s a távolban két torony csúcsát lehetett felfedezni, de egész halványan, mert a teteje felhőkbe burkolódzott. Négy kisgyerek próbált rajta átkelni, miközben megcsúszva a jégen elestek. De nem fájt nekik, sőt viccesnek találták és jókat kacagtak rajta. Ott volt köztük Linetta is, ki mondhatni egész ügyes volt. Az egyik kisfiúnak egy apró hópehely szállt az orrára, majd ezt követte még néhány. Egy takaros kis hóembert kezdtek el építeni a jég közepén. Hamarosan szakadt a hó, s a gyerekek sietve rohantak haza, mielőtt vihar kerekedne. Lin is hazaért testvérével, kiket anyjuk fogadott, de a nő arca rejtve volt. Hatalmas emlékezetkiesése lehetett, hiszen szinte azt is teljesen elfeledte, aki számára kedves volt.

Vidáman, mosolyogva ébredt, hiszen abból a kevés emlékből, ami megmaradt neki, most újra átélhette. Még egy kicsit furcsa volt neki az új hely, de úgy gondolta, hamarosan megszokja.

Ma is az ajtója előtt várta Elluin és Beren, csak most Lothril is csatlakozott hozzájuk útközben.

Reggeli után Lin úgy döntött, hogy elmegy kicsit a könyvtárba, hiszen azért jött ide. Beren elkísérte egy darabig, aztán mennie kellett a maga dolgára. Útközben váltottak néhány szót, bár Luin Beren előtt egy kicsit még zavarban volt, mert őt nem ismeri annyira mint a lányokat. A könyvtár egész messze volt a szobájához képest, mondhatni a palota másik végében volt.

- Most mennem kell, itt fordulj jobbra, aztán a 2. ajtónál balra. A folyosó végén szemben van a könyvtár bejárata, jobbról a tárgyalóterem, balról pedig a király dolgozószobája. El ne téveszd! – mondta Beren, majd elköszönt és indult is.

- Mi? Itt balra aztán jobbra és a dolgozószoba... Mi van? – Luinnak kicsit gyors volt a tempó, eléggé összekeveredett a fejében a sok adat. – Miért kell itt ennyi ajtónak lennie?? – mérgelődött magában, miközben már azt sem tudta, merre is jár. – Ez egy kész labirintus!!!

Már vagy 10 perce bolyonghatott össze vissza, mikor lépteket hallott. Egy kicsit megijedt, mikor meglátta az ismerős szőke fejet. Nem akart vele összefutni, hiszen tudta, hogy nem kedveli. Így hát, a másodpercek töredéke alatt kellett kitalálnia valamit. Mellette volt egy kisebb komód, min harci fegyverek voltak, mögötte pedig egy kisebb mélyedés, olyan volt, mintha egy régi alagút, mit már befedtek csak nem teljesen. Így hát fogta magát, összekuporodott, és maga elé húzta a komódot. Így várt, amíg a léptek s gazdája egyre közeledtek. A komódon volt egy rés, amin ki tudott lesni, így tisztán látta, hogy valóban a herceg az. Nagy meglepetésére megállt Luin előtt. Mintha érezte volna, hogy valaki van ott. Körülnézett, s folytatta útját. Luin ekkor megkönnyebülve hátradőlt, s csak egy roppanás szerűséget hallott, és a fal már be is dőlt mögötte. Elég nagy hangja volt, s a por és a törmelék betemette a lányt. Ő ekkor teljesen megijedt, és félrelökve a komódot kimászott, majd visszatolta a helyére. Gyorsan leporolta magát, és mintha mi sem történt volna, továbbindult. Sietőssé tette lépteit, nehogy valaki meglássa. De ekkor hirtelen egy ismerős hang szólította meg.

- Ez meg mi volt? Te is hallottad? – kérdezte Legolas, szembetalálva magát Luinnal.

- Én nem hallottam semmit. – füllentett a lány. Ekkor továbbment Legolas, s hátranézve gyanúsan végigmérte a lányt, kinek háta még kissé poros volt.

- Öhm.. Uram. – nem volt más ötlete, hogyan szólítsa meg, hiszen elvégre ő a herceg, a tiszteletet meg kellene adni neki, akkor hátha kicsit kedvesebb lesz.

- Igen? – kérdezett vissza, miközben megállt a komód előtt, mi mögül kiszállt a por. Lin csak remélte, hogy nem veszi észre.

- Hát..Ő.. Nem találom a könyvtárat.

- És ezért le kell omlasztani egy falat? – kérdezte Legolas, miközben a komódra tekintett, és Lin esküdni mert volna, hogy egy vigyort látott az arcán.

- A..a..z nem úgy volt... vagyis.. hát... én... véletlen volt... - végül csak bevallotta, hisz a helyzete menthetetlen volt.

- Az egész palota egy barlangrendszerre épült, vannak még titkos járatok, de a legtöbbet már régen befedtük, hogy ne jöjjenek be rajta mindenféle földalatti mocsadékok. Egyébként, mit keresel erre?

- Hát... Én a könyvtárat keresem,csak nem találom... - ekkor intett Legolas, hogy kövesse, majd megállt egy ajtó előtt.

- Ez lenne itt a könyvtár.

- Köszönöm.

- Nincs mit, de azt ajánlom, hogy legközelebb ne mászkálj egyedül Luin, még a végén eltévedsz, mint az a követ Suhatagból. – ekkor gúnyos vigyor csúszott az arcára, majd távozott.

- És én meg azt hitem, kezdett megkedvelni... - motyogta magába.

Belépve a hatalmas terembe, polcok sora fogadta őt, telis-tele könyvekkel. Szembe vele volt néhány asztal-székekkel, s azután az egymásra párhuzamosan elhelyezkedő polcok voltak, miknek széle tündéhez méltóan volt kifaragva. Minden bútoron más mintázat volt, de általában valamiféle növényi és állati motívum díszítette. Végigsétált az első soron, azután vette csak észre, hogy a többi sorra merőlegesen is vannak polcok, miket ő a terem végének hitt. Itt állapította meg, hogy a palota tényleg egy kész labirintus. Azt sem tudta, hol kezdje, vagy mivel kezdje. Végül elindult visszafelé, hátha van valami útmutató. Mint utólag kiderült, ott haladt el mellette. Egy egész vastag könyv volt, miben tündéül volt írva minden. Még szerencséjére a faluban tanulta az írást, így sok mindent el tudott olvasni. Úgy gondolta, hogy az első korral kezdi, s azon belül is a különféle nagyobb történelmi eseményekkel, és legendákkal. Hátha valahol szó lesz egy ezüstös hajú lányról, vagy családról. Szerencséjére a számok is bele voltak faragva az oszlopokba, így könnyedén megtalálta. Egyből szemet szúrt neki egy ,,Az első kor nagy csatái" című könyv, mi egészen vékony volt, hiszen a tündék, mint más nép sem, ezekről nem sokat tudtak. Leült egy fal melletti kis padra, s olvasni kezdett.

„Ilúvatar a valák közül Morgoth-nak adta a legnagyobb hatalmat, ki az erejét a világ megrontására haszálta."

„Igazi nevére már senki nem emlékszik, s ha valaki emlékezne is rá, akkor sem ejtené ki.."

„A bölcsek úgy tartják, hogy az Első Háború akkor kezdődött, mikor Ardát még nem formálták meg teljesen, s még semmi nem nőtt, vagy járt a Földön; s hosszú időn át Morgoth volt a sikeresebb. Ám a háborúskodás kellős-közepén egy hatalmas erejű és bátorságú szellem jött a valák segítségére, mert hallotta a messzi mennyekben, hogy háború dúl a Kis Királyságban; s ardát betöltötte kacagása. Így jött Tulkas, az erős, akinek a haragja akár az erős szél, szétoszlatja a felhőket és a sötétséget; és Morgoth menekült Tulkas haragja és nevetése elől, és elhagyta Ardát, és hosszú időn át béke volt.."

Gondolataiba elmélyedve olvasott, mire egy rideg hang szólította meg:

- Hogy haladsz, Linetta? Találtál már valami érdekeset? – kérdezte a király.

- Uram. – hajtott fejet, majd folytatta – Eddig semmi érdekes, először azt sem tudtam, hol is kezdjem.. De ahogy elnézem soha nem is fogok végezni. – mutatott a könyvrengeteg felé.

- Idővel a szürkének látszó kavicsból is előtűnik a drágakő csillogása. Csupán légy türelemmel. – mondta merő egyszerűséggel.

- Úgy lesz.

- Egyébként, nemsokára vacsora, le ne késs. – mondotta, majd távozott. Luinnak majd leesett az álla, hogy egy egész napot a könyvtárban töltött. Úgy gondolta, mivel már csak néhány oldal van, azért azt még elolvassa. Néhány perc múlva már el is indult a szobája felé, amit persze, hogy nem talált meg. Útközben a szembejövő tündék mind megbámulták, ami szegény lányt nagyon zavarta, így arra a döntésre jutott, hogy mihelyst visszatalál a szobájába, felveszi az egyik köpenyét.

Vagy 10 perce bolyonghatott, mikor egy ismerős folyosót pillantott meg. Először talált meg valamit egyedül. Gyorsan berontott, s megkereste a köpenyeket, amiket a lányokkal vettek. Az egyik szürke volt, a másik pedig halvány lila. Mivel a szokásos kék ing volt rajta, ezért a szürke mellett döntött. Felhúzta a csuklyáját, eltakarva ezzel a haját, s a fél arcát. Az étkezőhöz kicsit jobban tudta az utat, mint bármerre másfele. Kérte Erut, hogy ne fusson össze senkivel, de úgy látszik, már megint nem hallgatta meg. Előtte nem sokkal fordult be Beren Legolassal, kik meglehetősen jól szórakoztak. Szerencséjére nem vették észre, s mivel magától nem biztos, hogy odatalált volna, ezért tisztes távolságból követte őket. Az ajtó előtt megállt, s meglepődve tapasztalja, hogy amint a herceg belépett, egyből síri csend lett. Várt egy kicsit, majd észrevétlenül besurrant, s leült barátai mellé.

Sziasztok! Bocsi, hogy nagyon sokáig nem volt rész, de megvan rá az okom. Most sorolhatnám, hogy suli, ünnepek, tanulás, iskolaválasztás, ja és szombaton felvételi. Magyarán nem nagyon volt szabadidőm, de most nagy nehezen meghoztam az új részt. Remélem tetszett, szép napot! :)