Jó olvasást!

- Na és mit keres a herceg egyedül az erdőben? – kérdezte most már ő is iróniával.

- Tán kételyeid támadnak rangom felől? – kérdezte komoran a tünde.

- Hát... végül is elég hihetetlen. De ha annyira tudod, mond meg merre van a palota kérlek.

- Nem árulok el semmit, míg nem tudom a neved emberlány. – a tőreit szorosabban kezdte el tartani a lány nyakához.

- Linettának hívnak. Elengednél végre?

- Mond, mi az utad célja?

- Mi ez, vallatás?

- Mondhatjuk annak is. – mondta még mindig komoran a tünde.

- Ha elengedsz elmondom.

- Legyen hát. De ha megpróbálsz elszökni..

- Tudom, tudom... - vágott közbe Lin, majd a tünde szépen lassan elengedte.

- Na halljuk. – nézett a szemébe a fiú, mint aki valamit megpróbálna kiolvasni.

- Elég hosszú történet lesz.

- Ráérek.

- Nos hol is kezdjem?.. Talán ott, hogy én nem ismerem a szüleimet, és rengeteg helyen jártam már, sok mindent kutattam, de az álmomban ezt a helyet láttam. Hiába mozgatott a sors, mint egy bábut, akkor is ide vágytam. Olyan volt, mintha valami húzna ehhez az erdőhöz. Egy kötél, mely sosem szakad el... - elmesélte a találkozását egykori barátaival, és a kisebb kalandot a trosztokkal.

- Az álmunk átsző sok gondolatot, s emléket, melyeket még Vaire sem szőtt bele Mandos csarnokába. Minden álomnak jelentősége van, és szándéka, de sosem tudhatjuk, hogy az a szándék ártó, avagy sem. – mikor bejezte a mondatot, lódobogás hallatszott, s megjelent két tünde. Egy fiú és egy lány, olyasmi korúak lehettek, mint az imént megismert szőke tündénk.

- Legolas! Csak hogy megvagy! Már azt hittük elvesztél! – szállt le először a világosbarna hajú tündelány a lóról, megölelve Legolast.

- Még egyszer ilyet ne csinálj, ha szabad kérnünk! – szállt le a fekete hajú tündefiú, és vállba veregette barátját.

- Na és ki ez a lány? – nézett kérdően a világoshajú, miközben alaposan végigmérte.

- É...- kezdett volna bele Lin, de Legolas közbevágott.

- Az erdőnkbe jött, majd rátámadtak a pókok. – mondta, miközben lenézően tekintett az ezüsthajúra.

- Ááá értem. Szóval akkor azért rohantál el. – mondta a fekete hajú tünde.

- Ó így már mindjárt más. Ne haragudj, az udvariatlanságunkért, Elluin a nevem. – nyújtott kezet Lin felé, aki mosolyogva fogadta. – És téged hogy hívnak?

- Linetta a nevem. – válaszolt kissé félénken.

- Az én nevem Beren. – nyújtott kezet a fekete hajú is. – Örülök, hogy megismertelek!

- Viszont. – mosolygott Lin.

A szőke tünde, nem nagyon örült látva, hogy a barátai ennyire felkarolták a lányt. Nem irigység lett úrrá rajta, csupán düh, mert nem volt biztos a lány származásában és akaratában.

- Ugye velünk jöhet? – nézett hatalmas szemekkel Elluin Legolasra.

- Nem kéne mindenkit összeszedni és bevinni a palotába.. – e mondat kissé megérintette az ezüsthajú szívét, mely oly könnyen törtet, akár egy száraz levél, mely már napok óta az avar tetején hever.

- De hisz nézz rá! Segítségre szorul! Nem lehetsz ilyen kegyetlen.

- Én kegyetlen? Csupán a népemet szeretném megóvni mindenféle jött-menttől. – válaszolt hangosan Legolas.

- Kérlek! – mondta Elluin.

- Hát legyen.. De ti beszéltek apámmal, és semmiféle felelősséget nem vállalok iránta. Főként nem, ha baja esik.

- Köszönöm. – mondta Lin, de Legolas mintha meg sem hallotta volna.

- Szállj fel mögém, hogy ne kelljen gyalogolnunk. – ajánlotta fel Beren, majd kezet nyújtott a lánynak.

Legolas füttyentett egyet, majd megjelent szürke lova, melynek fele arca és a lábán a térdéig fekete volt a szőre. Igazi királyi mén volt. Oly pompával vitte utasát, mint amilyet az megérdemelt. Szürke sörénye, mint a tavaszi friss fű, úgy lengedezett a nyári lágy szellőben.

Már teljesen besötétedett, s már a csillagok is feljöttek, mikor utasaink elérték a várat. Beletelt vagy másfél óra, mire odaértek. A palota tornyai egész közel kezdtek el csak kimagaslani, hiszen az egy barlangrendszerre épült, melynek alapja az a hegység vonulat volt, mit főhősünk látott a fák tetejéről. Nem csoda, hogy nem is vette észre. A kapu óriási volt, vasból készült, melyre hosszú indák futottak fel. Előtte egy kisebb kőhídon mentek át, mialatt sebes patak futott végig.

Belépve a kapukon Lin ámulattal nézte a hatalmas termeket. Más volt mint amilyen Völgyzugolyban, talán szebbnek is látta, de a hangulata is más volt. Most először érezte úgy, hogy hazaért.