Sziasztok, itt is lenne a következő rész. Ez már egy kicsit érdekesebb lesz, mivel az előző rész habár tartalmas volt, de nem léptünk benne előre a történetben.

Jó olvasást! ^.^

Luin, beérve a könyvtárba kissé meglepődött, hiszen először tapasztalta azt, hogy mások is vannak ott rajta kívül. Talán már kezdte megszokni, hogy itt mindig egyedül van, s bele tud mélyedni a könyvekbe. Bár amennyien voltak, meglehetősen csend volt, hiszen mindenki vagy tanulni, vagy kikapcsolódni jár ide. Észrevette, hogy az eddig magának kijelölt helyet, a kis padot az asztal alatt, most más vette birtokába, úgyhogy kénytelen lesz egy új helyet keresni, ahol biztosan nem zavarja senki.

Lassan és egy kicsit félénken elindult a hosszú sorok felé, és örömmel tapasztalta, hogy most kifejezetten kevesen néznek végig rajta, s veszik jól szemügyre. Mindenki el volt mélyülve a könyvek rejtelmes s tartalmas soraiban.

Úgy gondolta, hogy most is az Első Korról fog könyvet választani, hiszen még az elején elhatározta magában, hogy szeretné megismerni a tündék történelmét (legalábbis amennyire sikerül), és csak utána foglalkozni igazán azzal, amiért jött. Úgy volt vele, hogy közben lehet rájön, rossz helyen keres. Eközben megakadt a szeme egy címen: „Amroth: Világunk másodlagos teremtői, a valák" Ezzel csak egyetlen gond volt. Túl magasan volt a könyv, s létra nem volt a közelben, ha pedig elmenne egyet keresni, nem találná meg újra a könyvet, így aztán kénytelen volt mégiscsak megpróbálni levenni a könyvet, hátha valami csoda folytán szárnya kél, s lerepül kezeibe. Pedig nem volt annyira alacsony az ezüsthajú, talán az átlagnál egy nagyon picivel kisebb, inkább maradjunk annyiban, hogy a könyv volt túlságosan magasan. Szóval, ennél az oknál fogva elkezdett ugrándozni, és körülbelül a 5. ugrás után hátraesett, egyenesen a mögötte lévő könyvespolcnak, s arról az ütközés hatására leesett egy könyv, egyenesen Lin fejére, mire ő fájdalmasan feljajdult.

- Óhh, a valákra! Ugye jól vagy? – futott oda hozzá egy számára ismeretlen, épp a sorok közé beforduló tündelány.

- Persze, semmi bajom, csupán egy kissé ügyetlen vagyok. – mosolygott kínosan Lin.

- Úgy látom, mégis van egy kis baj! – húzta össze szemöldökét a lány – vérzik a fejed! Sőt, lehet agyrázkódást is kaptál! – hadarta aggódóan a tünde.

- Dehogy, semmi bajom! Tényleg jól vagyok. – próbálta meggyőzni Lin.

- Azt nem hiszem. Na gyere, elkísérlek az orvoshoz!

- Köszönöm. – mondta Lin, s felsegítette őt a lány, majd elindultak a kijárat felé.

- Egyébként, ha szabad kérdeznem, hogy hívnak? És te vagy az új lány igaz? – kérdezte a barnahajú tünde.

- Linettának hívnak, és igen én vagyok. – mosolygott kedvesen – És neked mi a neved?

- Az én nevem Elnis. – válaszolta a világosszőke göndör hajú, s világoskék szemű tündelány.

- Szép neved van. Az „ E'l " a csillagot jelenti ugye?

- Igen, a nevem jelentése pontosan csillagnő. A tiédnek szerintem nincs, legalábbis ezen a nyelven nem. – gondolkodott el a szőkehajú.

- Nem, valóban nincs. Pedig könnyebb dolgom lenne ha tudnám. – mosolyodott el Lin.

- Miért? – kérdezi kíváncsian.

- Hát igazából azért, mert csak körülölel valamilyen témát, például háború, vagy természet és így az ezekhez tartozó könyveket olvasnám csak el. Mert tudod, azért vagyok itt, hogy megtudjam kik is voltak az igazi szülein, és mi lett velük.

- Áhh értem. – mondta teljes őszinteséggel, s együttérzéssel - Tudod, én sem ismerem a szüleimet.

- És te is keresed őket, vagy már feladtad? – kérdezte.

- Áhh tudod ez bonyolult. Majd egyszer elmesélem, mert nemsokára megérkezünk. – mosolygott a göndör hajú. S eközben valóban kiléptek a palota egyik hátsóajtaján, majd egy fedett, a fal mellett húzódó széles járdán elértek egy fából készült ispotályhoz, de ők továbbmentek a mellette lévő, szintén fából készült építményhez, s oda tértek be. Belépve egyből aggódó és gondoskodó tekintetű tündék vették át Elnistől, s leültették egy székre. Mindez olyan gyorsan történt, hogy szegény lánynak még köszönni sem volt ideje.

- Köszöntelek emberlány, milyen panasszal érkeztetek hozzánk? – kérdezte kedvesen az egyik tündenő.

- Hát öhm.. – próbálta elkezdeni Luin a mondanivalóját, de kissé zavarban volt – elestem. – nyögte ki gyorsan.

- És ráesett a fejére egy könyv. Egy elég méretes könyv. Ráadásul elég magasról. – fejezte be Elnis.

- Hát igen, valóban elég vaskos lehetett az a könyv, jó nagy sebet ejtett a homlokod tetején. – kezdte el vizsgálni a tündenő, majd óvatosan bekente egy gyógyfű keverékkel s bekötözte.

- Köszönöm – mondta Luin.

- Igazán nincs mit, de máskor vigyázz egy kicsit jobban, nagyobb bajod is eshetett volna. – mondta féltően a tündenő. – Azért szeretném, ha itt maradnál estig egy kis megfigyelésre.

- Azt nem lehet! Nekem fontos kiképzésem van, és nemsokára kezdődik! – esett kisebb pánikba Luin.

- A kiképzés megvár, egyenlőre az a legfontosabb, hogy meggyógyulj. – mondta az ápoló.

- Így van, én sem szeretném ha még nagyobb bajod esne! – szólt közbe a göndör hajú.

- Hhhh – sóhajtott Lin – legyen.

- Gyere lányom, átkísérlek az ispotályba, ott majd helyet foglalhatsz egy ágyon, és ha bármi bajod van, vagy kell valami, akkor szólj nyugodtan. – mondta a tündenő.

- Rendben.

- Hagyja, majd én átkísérem. – mondta kedvesen s mosolyogva a világoskék szemű.

- Köszönöm drágám. - válaszolt kedves hangon az ápoló.

Átkarolta a fehérhajút, s most egy benti folyósón mentek át, ami összeköti a két épületet, majd helyet foglalt az egyik szabad ágyon, Elvis pedig leült mellé egy székre.

- Egyébként, te is tanulsz még, vagyis neked is most lesz az utolsó két heted? – kezdte a beszélgetést Lin.

- Igen.

- És te minek tanultál?

- Hát először harcos szerettem volna lenni, de utána, ahogy sokat segédkeztem a könyvtárba, mivel a nevelőanyám a könyvtár vezetője, így megtetszett az is, és ahogy telt az idő, valahogy elkezdtem vonzódni a gyógyítás felé. Így azt még csak 5 éve tanulom, de gyakornokként majd itt az ispotályban fogok kezdeni, viszont én lehet, hogy csak jövőre.

- Értem.

- És te meddig szeretnél itt maradni a királyságba?

- Hát ezt még nem tudom. Igazából egy évnél többet nem terveztem, de majd meglátjuk.

- Egyébként melyik könyvet szeretted volna levenni? – kérdezte széles mosollyal az arcán Elnis.

- Mindegy, majd este visszamegyek érte.

- Rendben, csak szólj valakinek, hogy segítsen, én nem biztos hogy még ott leszek.

- Jó-jó. – mondta szemforgatva Linetta.

- Ígérd meg! – szólalt parancsoló hangon a göndörhajú, de mivel mélyre játszotta a hangját, ezért nem lehetett komolyan venni, s mindketten elnevették magukat.

- Megígérem Elvis.

- Jólvan, akkor majd hátha találkozunk a könyvtárba vagy a vacsoránál, ha mástnem akkor majd holnap reggelinél. Örülök, hogy megismerhettelek.

- Rendben, és én is örülök és őszintén köszönöm a segítséged! Szia!

- Szia!

- Várj! – kiáltott utána Luin.

- Igen?

- Tudnál szólni Legolasnak, hogy nem tudok menni a kiképzésre?

- Persze.

- Ismered? – kérdezte Lin.

- Igen, régebben barátok voltunk, de mostanában nem sokat beszéltünk, de ez legalább egy jó ok arra, hogy felkeressem. – mondta kedvesen.

Ezután újra elköszöntek egymástól. Lin hátradőlt ágyában és csak akkor vette észre, hogy vannak mások is rajta kívül az ispotályban. Legtöbbjük aludt vagy épp egy könyvet olvasott. Az oldalára fordult, s behunyta szemeit, hátha elalszik, hiszen kissé fájt még a feje.

Álmodott. Egy ismerős lépcsőn ment felfelé, s egy hangot hallott fentről. Csupán annyit mondott „gyere". Már majdnem felért a lépcső tetejére, hogy meglássa ki szólt hozzá, mikor váratlanul felébredt. Az órára pillantott, s látta, hogy lassan 5 óra. ~Jól eltelt az idő – gondolta magában. Bár még mindig volt majdnem egy órája amíg elmehet, ezért benézett a mellette lévő komódba, hátha talál egy könyvet. Kihúzta a fiókot, s csak egy borítékot talált, benne egy levéllel. Bár kíváncsi volt, mégsem olvasta el, hiszen rajta volt a címzett, s a feladó, csak úgy látszik itt felejtette.

Merendisnek

                            Belnirtől

állt a levélen, gondolta biztosan egy szerelmeslevél, mi mosolyt csalt az arcára. Nem sokkal később megérkezett hozzá az ápolónő, aki „haza engedte". El is indult a levéllel a kezében az ajtó felé. Már éppen kilépett az ajtón, egy szembejövő tündefiúval összementek. Bizonyára siethetett, mert jó nagyot ütköztek. Egy fekete hajú, zöld szemű, szintén bekötött fejű tündefiú volt.

- Bocsánat, ne haragudj! – szóltak mindketten egyszerre.

- Nem, tényleg én voltam a hibás! – erősködött a fiú.

- De én is figyelhettem volna jobban. – mondta az emberlány.

- Nem nem.. Én rohantam figyelmetlenül. Itt hagytam valamit.

- Véletlenül nem ez a levél lenne az a valami? – kérdezte Lin, miközben meglóbálta a kezében a levelet.

- De ez az! – kiáltott fel örömében a fiú.

- Meg akartalak keresni, hogy odaadjam, de úgy látom te gyorsabb voltál. – nevetett Lin, miközben átadta a fiúnak a levelet.

- Nem rég jutott eszembe, és siettem ahogy tudtam, féltem, hogy elolvassa valaki. – mosolygott kínosan a fiú.

- Nincs ebbe semmi kínos dolog. A címzés alapján gondolom szerelmes levél, és ez pedig nagyon aranyos. – mosolygott Lin, miközben elindultak vacsorázni.

- Köszi, hogy így gondolod, egyébként hogy hívnak? Mert te tudod az én nevem én viszont nem tudom a tiédet. – kérdezte Belnir.

- Linettának hívnak. Még új vagyok.

- Új? Még nem is hallottam rólad.

- Te vagy az első aki még nem! – nevetett Lin.

- Meglehet, hiszen csak reggel engedtek ki. Tényleg, amúgy veled mi történt, hogy be van kötve a fejed? – kérdezte a fiú.

- Áhh semmi, csak ügyetlen voltam és a fejemre esett egy könyv. – legyintett egyet. – Na és veled?

- Engem még 2 hete támadott meg egy pók, éppen őrszolgálatban voltam a határon, és olyan hirtelen ugrott rám felülről, hogy nem vettem észre. 5 napig voltam kómában, azóta bent tartottak megfigyelésen, és ezek után határoztam el, hogy megírom ezt a levelet.

- Értem. Egyébként rám is támadtak pókok idefele jövet.

- Sajnos egyre gyakrabban tűnnek fel. – mondta, majd odaértek az étkezőhöz, ahol még viszonylag kevesen voltak. Viszont Luin örömmel vette észre, hogy barátai már ott ülnek az asztalnál.

- Gyere, ülj oda hozzánk! – ajánlotta fel Luin, mit Belnir el is fogadott. Mikor barátai meglátták a két bekötött fejűt, egyből hangos kacagásban törtek ki, s már a könnyük is kifojt a nevetéstől, mire Beren nagy nehezen kinyögött egy mondatot:

- Na mi van, tán összementetek? – kérdezte, s folytatták tovább a nevetést

- Nagyon vicces Beren, ha tudni szeretnéd az én fejemre ráesett egy könyv.. – mondta Luin s még folytatta volna, de újabb hangos kacagás tört elő a többiekből. Mikor kicsit lenyugodtak (persze Lin is rájuk szólt, mivel a bent lévő összes ember őket figyelte) folytatta – Ő is Belnir, még az ispotályban ismerkedtünk meg, és őt harc közben érte a baleset.

- Határ? – kérdezi immáron komolyan Beren.

- Igen. – válaszolt egy furcsa mosoly keretében. Mindenki bemutatkozott és mondhatni elég jól összebarátkoztak, főleg Berennel, vele egyből megtalálták a közös hangot. Vacsora után elmentek a földszinti társalgóba és ott folytatták a beszélgetést, majd Lin fejfájásra panaszkodva hamarabb elment, s a szobájába indult. Útközben megint nagy „örömére" találkozott na kivel? Hát persze, hogy a mi kis hercegecskénkkel. Elkerülhetetlen volt, hogy köszönjön neki, úgyhogy gyorsan felkészült a találkozásra és már köszönt is volna, mikor hatalmas meglepetésére a herceg előre(!!) köszönt.

- Szia Linetta, hallottam mi történt, Elnis szólt még délelőtt. – mondta tök normális hangon, legalább is Luinnak az eddigiekhez képest talán ez volt a legnormálisabb hangnem.

- Jó napot őő vagyis estét uram. – hirtelen nem tudta mit mondjon, mert eléggé zavarba jött ettől az egész helyzettől, hogy egyik nap még lenézi, másnap már előre köszön. Majd biccentett egyet.

- És hogy érzed magad? ~Urameru segíts meg kérlek, erre mégis mit és hogyan válaszoljak?? – kérdezi magában Luin.

- Jól. ~Huhh..

- Szerintem, tekintve az állapotodra, kihagyhatnánk egy hetet, és majd csak jövő hét ilyenkor folytassuk a kiképzésed.

- Rendben. ~Vajon ez csak számomra ilyen kínos? Vagy ő ezt élvezi? Eru kérlek..

- Egyébként, örülnék neki, ha elhagynád az „uram" jelzőt, mivel úgy látom nagyon egy lett a baráti társaságunk, így valószínű többet fogunk találkozni. ~mondta ezt haláli nyugodtsággal, bennem meg megállt az ütő. Hirtelen nem tudtam kinyögni semmit, úgyhogy csak bólintottam egyet.

- Jó éjt! – mondta, majd továbbment, és befordult a társalgóba, ahonnan Luin nem régiben távozott. És a fehér hajú még mindig ott áll megdermedve, majd körülbelül 2 perc után lassan elindul a szobájába, s közben azon töpreng, hogy a barátai beszéltek-e már vele, vagy csak magától lett ilyen, és ha beszéltek vele, akkor vajon miket mondhattak neki. Ezeken tűnődve, lassan felért a szobájába.

Naaa halihóóó!! Ez lett eddig a leghosszabb rész amit írtam, pár szó híján 2000 szó, úgyhogy remélem tetszett. : )

Szeretnék átírni pár dolgot, vagy nevezzük úgy megváltoztatni. Ezt a pár szót nem szeretném külön fejibe leírni.

Szóval, eltűnődtem azon a dolgon, hogy ,,vörös szem, ezüst haj".. Könyörgöm mi ő?? Egy vámpír?? Ez egy kicsit meggondolatlan volt a részemről, de ez még nagyon a régi énem volt, úgyhogy bocsánatot kérek. Az ezüst haj alatt már kifejtettem máskor hogy fehérre gondolok, de ahogy láthattátok világos szőke lett belőle, IGEN, világosszőke. De tényleg az a nagyon világos, azért hívtam még néha fehérhajúnak. És ahogy még észrevehettétek a vörös szemből világoskék lett. Így szerintem már sokkal jobban hihető a megjelenése, úgyértem sokkal jobban el is képzelhetőbb. Így egy normálisabb emberre hasonlít meg ja.. szóval ennyi.

Köszönöm a figyelmet, sziasztok!