Száll egy holló, magasan az égben,

Levelet visz csőrében, piros pecsétes levelet.

Lábán egy gyűrű, melyre tulajdon neve van írva,

S, hogy hova viszi? Az erdei királyságba.

Elrond urunk sokáig törte fejét, hogy ki lehet e lány. Kutatott a könyvtárban, de úgy látszik hiába. Végig nézett rengeteg kötetet a másodkorról, de igazából ő maga sem tudta, hogy valójában mit is keres. Céltalanul bolyongott a sorok között, a végtelen csendben, csupán a cipője talpa és a könyvtár keményfából készült padlójának találkozása törte meg. Fel-feltekintett még a legmagasabb polcra is, melyek Völgyzugoly belső terének szinte legmagasabb pontjáig nyúltak. Így telt el jó néhány nap, mire úgy gondolta ír egy levelet egyenesen az erdei királyságba, Thranduil királynak.

Kedves, Thranduil barátom!

A minap járt nálunk egy igen különleges személy, illetve lány. Hasonlít egy vala pár gyermekére, pontosabban Nessa és Tulkas-éra. Azért is írom ezt neked, mivel éppen hozzád tart 5 troszt kíséretével, hogy választ kapjon hovatartozásáról. Annyit tudok még, hogy álmában sokat látta az erdőt, ezért is tőled kér segítséget. Légy vele kedves és fogadd be, legalább addig, amíg ki nem derül, hogy ki is ő valójában. Mint mondtam, ez még nem biztos!! Viszont szeretném, ha te is el kezdenél kutatni, utánanézni pár dolognak. Ha jól számolom még 2-3 hét és odaérnek. Most valahol a Köd-hegységnél lehetnek. Várom válaszodat!

Suilad: Elrond, Eärendil és Elwing fia

***

Harmadik napja menetelnek fel a hegyre, akadályok és nehézségek közepette. Az örökké tartó, égbenyúló, kemény, kopár és jeges sziklafal mögül, végre a másik oldalról is szűrődött át fény. Elérték hát a hegy csúcsát, a havas mezőn át, vissza nem nézve tették meg az utolsó lépést, ami felfelé vezetett, onnastól már csak lefelé vitte a lábuk.

Csak a nap végén álltak meg pihenni, hiszen a hegy csúcsán túl hideg volt. Tábort vertek egy síkabb, kevésbé jeges, havas területen, ahol a szélén magasabb sziklák nyúltak fel, így felfogva a hideg, vad szelet.

- Lassan meg kéne állnunk! A lovaink is elfáradtak és én is, és szerintem ti is. Ott pont jó lenne. – mutatott Linetta az előbb leírt helyre.

- Jó ötlet! Szerintem, tökéletes hely arra, hogy 1 napi pihenőt tegyünk. Nehéz volt feljutni a csúcsra, megérdemeljük. – válaszolt Kratosz. – Mindenkinek megfelel? – kérdezte, amire csak egy bólintással válaszoltak.

Leterítették pokrócaikat, letakarták lovaik hátát majd aludni tértek. Persze valaki mindig őrködött, nehogy váratlan események érjék őket, melyeken még a valák is meglepődnének. Kissé fáztak, mint a hegyen szokás, de ez nem zavarta őket alvás közben, csak a szél ami be-be szökött a falat nyújtó sziklák közt, és belekapott lelógó takarójukba. Egészen másnap reggelig húzták a lóbőrt.

- Egyetek, igyatok és utána indulunk tovább. Remélem kipihentétek magatokat, csak este fogunk újra lepihenni.

Lefelé nem sokkal haladtak gyorsabban, hiszen figyelni kellett a jégre, nehogy megcsússzanak. Nemsokára elértek oda, ahol már nincs jég, és hó is alig akad. Szerencséjük volt, mert a szél is enyhült, igaz port még mindig kavart amennyi akadt a hegyen. Este ahogy tervezték megpihentek, majd reggel továbbindultak.

- Most már könnyebb lesz a dolgunk, innentől szinte már csak lejtő van. Akár fel is ülhetünk a lovakra. – szólalt meg Kratosz. Úgy is tettek, vágtáztak, szinte repültek le a hegyről. Majd mikor leértek, megszólalt Linetta.

- És innen hogyan tovább? Hova megyünk? Milyen messze van még? Mikor érünk oda? – kérdezte izgatottan.

- Nyugodj meg lányom, még legfeljebb 2 hét és oda érünk. Július elejére ott is vagyunk.

- Akkor az már nem olyan sok.

- Nem hát. – mosolygott Kratosz.

- Most merre megyünk?

- Hmm.. – gondolkozott egy rövid ideig, majd így folytatta - most egy kicsit északnak tartunk majd, hogy elérjük azt a tünde utat, ami egyenesen a királyságba vezet.

- Mert van másik is? – kérdezte kíváncsian.

- Van. De az az út másfelé visz és veszélyesebb. Óútnak hívják. Arra akkor térj rá, ha tóváros felé tartasz és nem akarsz betérni a tündékhez.

- Értem.

Badaser amikor nem figyeltek a többiek, elhívta beszélni Kratoszt.

- Nem gondolod, hogy veszélyes arra menni? Hiszen te is tudod a szóbeszédet. Arrafelé alakváltók élnek.

- Tisztába vagyok vele, hogy nem veszélytelen arra menni, de az eddigi utunk sem volt az, nehogy már most kezdjünk el hátrálni. – hangja nyugodt volt, de egy kis düh érezhető volt benne. – Ha nem akarsz velünk jönni, akkor menj vissza anyánkhoz.

- De veletek megyek. Csupán kételyeim vannak.

- Majd elmúlnak. Mindig jusson eszedbe, hogy mi ajánlottuk fel e szegény lánynak, hogy segítünk neki. És már nem sok van hátra az útból. Az erdőbe úgy sem megyünk be.

*Másnap*

- Ti nem érzitek? – kérdezte Linetta.

- Mit?

- Ma olyan más minden. Szokatlan előjeleket hoz a szél.

- Csupán rossz idő van, semmi több.

- Nem.. – fülét hegyezte dél-felé, merről a szél fújt. Nemcsak a szél susogását vélte felfedezni, hanem hangokat hallott ki belőle. – Mintha valamik jönnének..

- Vagy valami.. – mondta Badaser, Kratoszra nézve.

- Ezt hogy érted? – kérdezte Linetta.

- Majd mindent elmondok. Most futás! Gyertek utánam!

Nekiiramodtak, és csak futottak. Nem értette, hogy miért. Félt attól, hogy mi lehet az, ami elől ennyire menekülni kell. Nem hiszi, hogy orkok, azokkal szembeszállnának. ~ Mi az, hogy ,,vagy valami"? – gondolta magában. ~ Talán egy varg? Egy óriásvarg? Nasgul? Bár a nasgulokról rég nem hallani. Lehet, csak egy legenda..

Elértek lovaikhoz, gyorsan felpattantak rájuk, és egyből vágtára fogták. Mivel egy erdős részen voltak, ügyesen kellett a fák között cikázniuk. Vékony törzsű, magas fák voltak, így azokat könnyedén átugrották ménjeik, kiket a vad szél elválasztott a talajtól. Már most hullatták leveleiket, pedig még csak nyár eleje van.

Nemsokára kiértek az erdőből, és megpillantottak egy házat, és messze-messze tőle még néhányat.

- Íme, az úti célunk! – mondta Kratosz.

Ekkor hátrapillantottak, és valami olyasmit láttak amitől kis híján falfehérek lettek. Néhány varg követte őket, de nem ez volt a ,,furcsa", hanem az ami a vargokat támadta.

- Ha azon a kapun bejutunk, biztonságban leszünk! – szinte üvöltötte, hogy az óriások csatazajától lehessen hallani.

Mikor beértek a kapun, egyből leugrottak lovaikról és bereteszelték azt, még mielőtt az óriások oda értek volna.

- Ez mégis mi a jó vala volt?? – kérdezte falfehéren és ijedten Linetta.

- Mesélj csak.. – nézett Badaser Kratoszra.

- Ő egy alakváltó.

- Barát vagy ellenség? – kérdezte Jefen.

- Nos... igazából egyik sem.

- Egyik sem? Ezt hogy érted?

- Nem tudni, hogy a vargokat üdözte-e vagy minket is. De lehet, hogy törpnek nézett.

- És az miért baj? – kérdezte Linetta.

- Mert az alakváltók nem kedvelik a törpöket. És gondolom a rokonaikat sem... - felelt komoran Badaser.

- De ezt még nem tudhatjuk biztosan. Megvárjuk még visszaváltozik és beszélünk vele.

- Na és szerinted meghallgat minket?

- Szerintem igen.

- Szerintem pedig nem. Én meg mondtam, hogy ne erre jöjjünk! De persze mindig az van amit te mondasz!

- És akkor elárulnád, hogy mégis merre mentünk volna?

- Kelet-felé, vagy még északnak, egy jó nagy és BIZTONSÁGOS kerülővel! – ekkor már zengett tőlük az egész környék.

- Elhallgatnátok végre? Elárulnátok, hogy mégis mi volt ez? És mit keresünk itt? Tegyétek félre a négyzeteltéréseiteket, és inkább azt beszéljétek, hogyan jutunk ki innen minél hamarabb, ha már ide jutottunk! – Mindenki elhallgatott Linetta szavaira. Meglepődtek, hogy ily parancsoló hangneme is van. De úgy látszik hatásos volt.

- Mint mondtam, ő egy alakváltó, és ahogy láttad, bizonyára egy óriási medve.

- Értem én, de miből lett ilyen?

- Eredetileg ember és azért változik át, hogy megtisztítsa a környéket a gonosz lényektől. Legfőbbképp az orkoktól. A nevét nem tudom, de majd beszélünk vele. – váltott nyugodt hangnemre Kratosz.

- De... - szólt volna bele újra Badaser.

- Nincs de. Egyikőnk igen is szóba fog elenyedni vele. – mondta Nergál.

- Majd én. – szólt Linetta.

Sziasztok, remélem tetszett. Próbáltam kicsit színesebbé tenni képekkel!