-Lil. 

-Lil, ébredj.

-Ezarel?-kérdeztem, immáron teljesen éber állapotban. 

-Mégis mi a jó isten történik veled?

-M-miért?-kérdeztem. 

Fehéres falak, klórszag. 

-Csak úgy összeestél a szökőkútnál. Így be nem engedlek a laborba basszus!-mérgelődött. 

Próbáltam felkelni, de dühös tekintettel találkoztam. 

-Nem!-ordított.-Itt fogsz maradni. Nem érdekel, hogy jól vagy e, vagy épp ellenkezel. Ewelin meg fog vizsgálni. Mindjárt itt lesz.

Ezt már az ajtóban mondta. El is tűnt. A lábamban és a kezemben uralkodó fájdalom csak nőtt. Sokáig viszont nem szenvedtetett a démonok ura, mert az említett nővér bejött. Kedvesen mosolygott, majd hozzám lépett. 

-Ewelin vagyok, és te?

-Lil.

-Mondd csak, emlékszel, hogy mi történt?

-Semmire. Képszakadás. 

-Rendben. Ellátom a sebeidet, és megvizsgál majd egy pszichológus. 

Kitágultak a szemeim. Pszichológus? Miért?!

-Ne aggódj, nem fog megenni. A neve Krejat. Ő is démon, mint te. 

-Miért vagyok elítélve, mint ilyen lény?-ordítottam.-Kurvára, hogy ki voltam rekesztve a társadalomból, el kellett hitetnem mindenkivel, hogy a hegyes karmok, a hajam, a szemeim, csak betegségek! 

-Nyugodj meg. Jó?

-Ez nem segít. Egy pszichológus sosem segít. 

Tovább nem mondtam semmit. A kis gallyrot, vagy mi a szösz a neve a kezembe ugrott. 

-Ezek szerint megtaláltad a kis kóbor famílíárist. 

-Valkyon azt mondta, hogy..

-Nyugi. Megvizsgállak. 

Volt egy szemteszt, vérnyomás-pulzus mérés. Testhő. Magasság. Súly. És a sebeket is ellátta. Próbáltam eltakarni az érzelmeimet, ami sikerült is volna, ha meg nem látom hogy belépnek. Többen is...

Miiko. Nevra. És...Ezarel. Mégis mi a fenéért? 

-Ewelin, ha végeztél akkor elvihetnék Lilt egy kicsit. 

-Persze...De.-aggódóan nézett. Kiment a két nő, és én a többivel maradtam. Lesütöttem szemeimet, majd hallgattam a halk neszeket. Az eső koppanása. A szél. Gyerekkacaj lentről. 

Ewelin szemszöge. 

-Mi a baj, Ew?

-Hát..Hol is kezdjem...? Talán a vérnyomása és a pulzusa. Nagyon alacsony, még akkor is, hogy démon. Megfelelően lát, elég jó a magassága..Vagyis..Nem tudom, hogy kellene mondanom. 

-Csontsovány, ugye?

-Nagyon ellenkezik a pszichológus ellen. Nem tudom, hogy mi történt vele...De nem kellett volna száműzni a családjával. 

-Vagy száműzzük..Vagy árt. Melyiket választottad volna, ha..Ha róla van szó?

-Fogadd el, hogy a testvéred egy démon, ráadásul egy olyan családdal száműzted akik nem bírtak ott élni. Egyszerűen meghaltak. 

-Nem tud semmit! És ez így jó. Viszont, van még valami? 

-Van. 

-És mi?

-Depressziós, és bipoláris. Valószínűleg hirtelen bekattanhat, ha valami nem tetszik neki. Szűkszavú, és nem mer megnyílni. Csak néha mond részleteket. 

-Ha majd rendbe jön, akkor elmondom neki. De addig, ez kettőnk titka. 

Lil szemszöge. 

-Mi a baj?-lépett mellém Nevra. 

-Tűnj az aurámból. Zavarsz. 

-Úúúú, nem hagytam volna!

-Te meg mi vagy? Papagáj, hogy a szerinted jó beszólásokat el kell mondani? Nem tudsz csendben maradni? Meg egyébként is! Te!-mutattam a vámpírra.-Úgy nézel ki mint egy nő. De drága elf barátom, te sem vagy más. Csak te ráadásul idegesítő is vagy. 

-Mintha érdekelne egy pokolfajzat véleménye.-mondta Ezarel. 

-KUSS LEGYEN MÁR!-üvöltöttem, de a könnyeim már folytak. 

Felhúztam a lábaim, majd azokra fektettem homlokom. 

-Miért?-motyogtam.-Miért? Miért kell ez lennem?

Egy meleg kéz simult hátamra. Simogatott, és le is ült mellém. Azt hittem Ezarel akar velem szórakozni, de Nevra volt. Rá pillantottam, majd csak annyit vettem észre, hogy megölel.