Lábamon kötés, szemeim kisírtak, vörösek. Nagyon jó! Kinéztem az ablakon, megállapítottam, hogy elég korán van még. 

Felöltöztem, majd mindent elrendeztem magam után. Megvetettem az ágyamat, a szennyest a helyére tettem. Az asztalon találtam egy kulcsot, ami gondolom a szobát zárja. 

Kiléptem az ajtón, és megcsapott a kellemes hideg szellő. Halkan lépdeltem a folyosón, és amikor kiértem csodás látvány fogadott. Beköszöntött az ősz. A levelek ropogva jelezték jöttömet egy kisebb társaságnak, akik hamar szét széledtek. 

Haldoklás. 

A természet haldoklása. Mégis...A földanya olyan mint egy főnix. Itt képes újra éledni. Itt, nincs halálra ítélve. 

-Min gondolkozol ennyit, kishölgy?-szakított ki a Nevra gondolataimból. 

-Ahhoz nincs közöd, vámpír. 

-Csakis a sors műve lehet, hogy pont most találkoztunk. 

-Szerintem meg a lábam hozott ide, a többit képzeld csak be magadnak. 

-Szépen lekoptattad.-mondta egy lány, nevetve.-Karenn vagyok.

-Kösz. Eléggé idegesítő szegényke. 

-Óhohó! Nem hittem volna, hogy a kis démon csajszinknak ilyen felvágott nyelve van. 

-Na és aztán? Ezért a nevem Lil. Lilith után kaptam a nevemet, a többit már a szüleim találták ki. Karenn..Mi a baj? Látom rajtad, hogy valami nem okés. Igaz, démon vagyok. Lehet, nem vagyok megbízható, de jó hallgatásnak bizonyulok. 

-Csak tetszik egy srác, és túl fiatal hozzám. 

-Gondolom nem vámpír.-mondtam. 

-Talátl süllyedt.-mondta. 

Leült a fűbe, majd a kezeibe temette arcát.

Sírt. 

-Sosem érdemes az miatt sírni, ami ellen tehetsz. Menj az illető elé, hívd el egy nyugodt helyre, és mondd meg neki. 

-De..Mi lesz ha nemet mond?-hüppögött. 

-Akkor meg mi lesz? Keresel jobbat. Egy olyat, akivel romantikus estéket tölthetsz el. 

-Biztos vagy benne?-nézett rám enyhén vörös szemeivel. 

-Annyira, minthogy nekem nem árt a rózsafüzér.-mondtam előtte lógatva az említett tárgyat. 

-Köszönöm Lily!-ölelt meg, majd elrohant valamerre. 

-De nekem...Lil a nevem.....-akadtam meg. 

Sosem volt olyan, hogy becézzenek. Nem volt ki szeressen, nem volt ki tanítson. A szüleim csak nevet adtak nekem, és ennyi! Olyan katyvasz ez az egész. 

Egy csaj random megdicsér, utána elkezd sírni...Nagyon nyílt. 

A zene kertjében kötöttem ki. Pár familiáris repkedett, játszott az avarban. Nem féltek tőlem, nem ijedtek meg. 

-Miért nem?-kérdeztem magamtól. 

Nem tudnának nekem válaszolni, tudom már. Skizofréniás lennék, ha vissza szólnának, nem de? 

Egy kicsi, fekete lény a karjaimba dúrta magát. Vöröses a szemei, és a szőre fekete. Hasonlít azokra a lényekre mint a Fekete-erdőben. 

-Mi a..-vágott meglepődött arcot Valkyon. 

Rá szegeztem a figyelmemet. 

-M-másé? Nem tudtam, csak ide jöttem, és a kezembe dúrta magát!-hadartam, de ő csak mosolygott. 

-Nem, neki még nincs gazdája. Ki lett keltetve, de akié lett volna, elutasította mert félt attól, hogy úgy jár, mint Nevra. 

-Akkor ezért van a szemén olyan izé..-motyogtam.-De..Velem nem lehet..Ez a lény..

-Famíliáris a nevük. Ő egy Gallytrot. Igen ritka, és néha veszélyes.-mosolygott Valkyon.-Kérdezd meg Miikot-

-Én? De hát..Nem vagyok biztos, hogy megengedné...Meg hát, Ezarel megölne, ha vele mennék be a laborba!

-Nem olyan védtelenek. Gyerünk, menj és kérdezd meg.

-Legyen...-mondtam félve.-De nem tudom, hogy ezt a famíliáris is akarja e...-motyogtam. 

Nem hiszem, hogy ez a legjobb ötlet. Sosem volt háziállatom, lehet nem tudnék róla gondoskodni. 

Miiko szemszöge.

-Jó reggelt, Miiko..-motyogott mögöttem Lil. 

-Ó, jó reggelt.-húztam el a mondatot egy ásítás miatt.-Mit szeretnél?

-Még fél órával ezelőtt..Ez a kis famíliáris hozzám bújt....És..Izéé.-görcsölt a szavakkal.

Kezdtem ideges lenni, de nem ripakodtam rá, hiszen még meg sem szokhatta a helyzetet, Gondolom, semmiről sem tud, miért emlékszik az itt lévőkre az álmaiból, miért látott minket.

-Valkyonaztmondtahogykérdezzemmegtőledhogyazenyémlehete?!-hadart.

-Őhm...Kero majd elmond mindent róluk.

-Ezek szerint..Igen? Lehet? 

-Igen. Menj majd dél környékén a könyvtárba, jó? 

-Értettem.-mondta, majd kiment a dolgára.

Remélem, hogy semelyik gárda vezető nem mond neki semmit a múltjáról.

Lil szemszöge. 

Még csak kora délelőtt van. Délig mi a fenét csináljak?  

-Szeretnél egy nevet?-vettem magam elé a kicsit.

Kis morgás..

-Nem? Még van időnk. Igazad van.-motyogtam magam elé, mert elszökött a kezeimből. 

Hagytam, hogy menjen dolgára. Nem ragaszthatom magamhoz sem őt, sem senki mást.