-Mégis ki lehet ez? 

-Egy ember? 

-Honnan jött?

-Olyan ismerős az arca! Mintha már láttam volna évekkel ezelőtt! 

A tömeg morajlott. Eel gárdájában hamar elterjedt a hír, miszerint új jövevény érkezett ebbe a világba. 

-Hé. Ébredj!-pofozta meg egy férfi a fiatal lányt, ki azonnal tág szemekkel nézett a világra. 

-Eldarya..-motyogott a lány. 

-Tessék?-kérdezte egy vámpír közel hajolva arcához. 

-Takarodj az aurámból, mocskos vámpír!-lökött egyet Lil az arcába tolakodónak. 

-Hé! Ne legyél ilyen heves! És ne merj velünk így beszélni. Hogy kerültél ide?-kérdezett továbbra a vámpír. 

-Asszem' megöltem valakit.-ekkor a tömeg ijedten hátrált.-Sok nem maradt meg bennem. Futottam és elájultam.  

Lil szemszöge.

Kezdtem rosszul érezni magam. Bőröm felforrósodott, és éreztem a belső tüzet. Tudjátok, azt a forrongó dühöt, amit évek óta elzártatok magatokban. 

-Valami nincs rendben vele. Hol van Miiko?-kérdezte egy magas fehér hajú pasas. 

Bőröm kifakult, és valami éles fájdalmat éreztem a hátamnál. Az emberek, aki körülöttem volt hangosan kiáltották:

-DÉMON! 

Eluralkodott a pánik. 

-Halál a démonra! Minek jöttél ide?! Felborítani az egyensúlyt, ami miattatok borult fel!?

Igazuk van. Talán halált érdemelnék. Az emberi világban sem voltam normális, és nem feleltem meg sosem annak a világnak. Ez itt sem fog megváltozni. 

Itt is kivetett leszek. Nem számít, hol vagyunk. 

-Jamon, vidd a börtönbe! Ha minden jól megy, hamar ki végezhetik a démont.

-Miért akartok megölni?-kérdeztem halkan, szinte már magamtól.-Csak azért, mert máshogy nézek ki? Nem itt éltem? Nem tudom, hogy mik itt a szabályok?

Féltem, és egyben remegtem. És égetően szomjas voltam. 

Arra eszméltem már fel, hogy a börtön hideg kövéhez löknek és bezárnak egy tetszőleges cellába. A falba ütöttem, ami miatt leomlott pár kisebb darab. Kínoztak a gondolataim...Mi lesz a szüleim sírjával? És a húgoméval? Nem fogok azért könyörögni a szabad létért. Ha akarnak végezzenek ki. Majd az idő...

Majd az idő eldönti a sorsomat. Mosolyogni kezdtem. Jól éreztem magam, még annak ellenére is, hogy egy börtönben voltam.

-Hé te.-szólt hozzám valaki, de arra sem méltattam, hogy rá nézzek.

Sokáig nem szólt hozzám, de végül ordítva rántotta fel majd negyven kilós testem a földről.

-Süket vagy?

Nem válaszoltam. Érdekelt, hogy mennyi ideig bírja. Gyönyörű szemei vonzották az embert, de valamiért hidegen hagyott. Az apró tincsek a dühös kis pofiján elég jól álltak neki, de biztos hogy egy idegesítő emberrel találkoztam össze..Vagy csak a sors hozta így, amit annyira kétlek!

-Mi a neved?-kérdezett, de megint nem válaszoltam. 

Szeretnék az idegeire menni. Tudni akarom meddig bírja idegekkel ez a férfi. 

Férfi? Alig lehet húsz éves. 

-Szóval néma vagy.-vigyorgott.-Annál jobb lesz kivégezni, démon.-nézett rám gyűlölettel teli arccal.

-Egy veszélyes lénynek, mint én halál a sorsa, nemde? Minek kell ehhez a nevem? Jelöletlen sírokba dobjátok a holttesteket, akik hasonlóak voltak, mint én? A folyó széthordja bomladozó húsunkat, amiben férgek vájkálnak! Miért kellene a nevem? 

-Csak.-komorodott el.-Kár, hogy nem vághatom ki a nyelved. Legalább nem sikítoznál és beszélnél feleslegesen.

-Kuss legyen...Ben.

-Milyen Ben?-kérdezett meglepődötten.

Ők nem tudják ki is Ben. Imádtam a creepypastákat olvasni. Megnyugtatott. 

-Aha..-rángatott fel egy kurva hosszú lépcsősoron.

-Szóval Miszter uraságodnak be sem kell mutatkozni, nem tudsz okot mondani arra, hogy te is tudd az enyém.-mondtam kissé komoran, cseppnyi titkos boldogsággal. 

Itt vagyok Eldarya-ban, és itt is fogok meghalni. Jártam én itt valaha? 

-Térdelj le.-nyomtak a földre, felesleges utasítással. 

-Mi a neved?-kérdezte egy..Rókanő.

Inkább kitcune. Több, kék rókafarok volt körülötte, és egy bot volt  a kezében. Mintha arkánpor égett volna benne. Ruhái színesek, úgy mint mindenki aki a nagy előtérben tartózkodott. Egy narancs hajú, nagy fülű lány..Vámpírok..Farkasok. 

-Lil Sad.-mondtam, felnézve rá.

-Hány éves vagy?-fogta meg a kitcune az államat. 

-Tizenkilenc.-mondtam vigyorogva, de ő is mosolyra húzta ajkait

.-Miért ölted meg azt a lányt? 

-Öngyilkosságba hajszolt fiatalabbakat. Lányok, fiúk. Neki mindegy volt. És én lettem a következő áldozata. 

-Szóval önvédelem...Nem tudunk hazajuttatni...De élhetsz itt.-ajánlották fel.

-Ezarel.-mutatott a kitcune a kék hajúra.

-Aha..Akkor mostmár elengednéd a nyakam...Manó?-mosolyogtam kedvesen, mire ő idegesen trappolt el.-It's a sad story...-mondtam utána nézve. 

-Tessék?-nézett értetlenül a narancshajú lány.-Én Ykhar vagyok. Miiko, Leiftan, Valkyon, Kero és Nevra.-mutatott végin mindenkin. 

Szóval a Nevra nevezetű hímribanc mászott az aurámba. De komolyan. Csábosan pillogott, de rosszabb volt, mint egy prosti. 

-Gyere csak!-fogta meg a felkarom, majd egy olyan terembe vezetett, ahol egy hatalmas kristály volt.

-Amikor ideértél, elkezdett világítani, és bizonyos kristály darabok a nagyhoz vonzódtak. Miért és hogyan?

-Tessék, Vámpír?

-Van nevem is, drágaságom.

-Na tudod kit nevezz drágaságnak.-mosolyogtam rá, majd ágyékon rúgtam. 

Majd bepisiltem a nevetéstől, amikor fetrengett, Mély hangot hallottam magam mellől, majd egy erős és meleg kezet a vállamon.

-Gratulálok Lil.-mosolygott Valkyon.

-Te..Megjegyezted a nevem.

Meglepődött ezen kijelentésemen, de tehetek én róla? Kezdett eredeti rossz kedvem vissza térni. Volt egy pillanatnyi boldogságom. 

-Nem is hittem volna, hogy a démonoknak szárnyaik vannak.-simította meg a fehérhajú félénken tollaim. 

-Csak óvatosan..Kérlek.

Jó érzés volt, hogy itt-még ha nem is emberként-jól bánnak velem. A gárdavezető intett, hogy kövessem. Egy szobához értünk...És ahogy bementem, még a sírás is elkapott, a röhögőgörccsel együtt.