Tisztulni kezdett a látásom. 

-Végre felébredtél drágaságom.

-Mégis hol vagyok?

-A halott démonoké ez a sziget. A meghalt démonok mindig ide gyűlnek össze haláluk után. Természetesen csak várnod kell picinyem.-emelte meg fejemet az államnál. 

Csodálatosan szép zöldek a szemei. 

-Akkor most már halott vagyok?

-Még nem teljesen. Valamily hajszál vékonyka érzelem a lelkedet ősszekötni a testeddel. Ez így nem helyes!-ingatta a fejét az idegen

-Mi a neved?-kérdeztem. 

-William vagyok.-mondta az illető.

-Lil Sad. 

-Miért vagy te ennyire szomorú lélek? Hmm? Mondd csak. Van kit szeretned?

-Nem tudom..-mondtam bizonytalanul. 

-Nem tudod? Eddig kit szerettél nagyon? Kihez ragaszkodtál? 

-Azokhoz..Akikkel élek. A világukba csöppentem. De azt hiszem, velük éltem már azelőtt is. 

-Kérsz teát?-kérdezte William, majd a kezembe nyomta az említettet.-Cukrot?

-Kö-köszönöm. 

William rengeteg cukrot tett a teába, amin egy alak rajzolódott ki. Ezarel volt..Azt hiszem. A szoba szinte teljesen sötét..És a sarokban ült. Mindenhol papírok. Rendetlenség. 

-Látom érdekel mi van vele. Jól ismered a fiút?-kérdezte a fülembe suttogva.-Nézd csak tovább..

A kép újra megváltozott. Miiko volt az. A kristály előtt ült, és sírt. Könnyei csak úgy folytak. Mintha fizettek volna neki ezért. 

-Miért sírnak?

-Fontos vagy nekik. Nem tudhatod miket éreznek. Miiko is olyan rideg! De azért nem volt szép tőlük amiket veled tettek. 

-William! Ezt hogy érted?!

-Shh...Nézd tovább...

Nevra. Átlagosnak nem mondható ruhája helyett egy teljesen fekete ruha volt rajta. Miért? Sokaknak ez volt a viselete. 

-Miért?-néztem beszélgető társamra, de minden halványulni kezdett.

-Majd ha eljött az ideje a halálodnak...Akkor itt leszek, és várni foglak Lil. Addig is...Találd meg az életed értelmét...-halkult el. 

Egy ravatalozóban ébredtem. 

-Mégis mi...?!-ájult el egy lány.

Talán Ykhar? 

Kikeltem a koporsóból..Kellemetlenül vettem észre, hogy másik ruhában vagyok. Egy fekete, bokáig érő ruhában. 

Találjam meg az életem értelmét? Mégis mi lehetne az? Szerelem? Család? Harcolás a hazádért? Mégis mi? 

-Hol vagytok?-motyogtam.-Miiko! Ezarel! Nevra! Kero! Jamon! Valkyon! Leiftan! Hol vagytok? 

Ezarel szobájának az ajtaját vertem teljes erőmből. 

-EZAREL!!-kiabáltam.-NYISD KI EZT A SZÁJBA BASZOTT AJTÓT!

Narrátori szemszög.

Ezarel nem hitt a fülének. Mi?! Lil él? 

Lehetetlennek tartotta, de kinyitotta az ajtót. Nem hitt karikás szemeinek. Lil állt ott. 

-M-MI?! DE! MEGHALTÁL AKKOR! CSAK SZIVATTÁL!?-húzta magához az elf a démon lányt. 

-Mi történt veled? Nem értem mit mondasz. Vagy miért csinálod ezt. Engedj..

De persze hogy nem lett elengedve. Ezarel szorosan ölelte, és zokogott. Nem tudta megtartani magukat, a földre zuhantak. 

-Nincs semmi baj..-suttogott Lil, miközben átölelte "barátját". 

-Nem tudtalak megmenteni...Nem tudtalak..-ismételgette. 

-De itt vagyok...Nem ígérem, hogy mindig a seggedben leszek, de kapard már magad össze ember!

Meg sem hallotta. Csak ölelte, és nem engedte.