- Oké, készen állsz?

- Nem is tudom Kyung, biztos hogy ez jó ötlet?

- Most komolyan tőlem kérdezed? Te voltál az, aki előállt vele!

- De mi van, ha lebukunk?

- Erre gondolhattál volna akkor is, amikor jelentkeztél. Most már nem hátrálhatsz ki belőle! Különben is, ne használj többes számot. Nem én vagyok az, aki lánynak adja ki magát.

- Kyung! – néztem barátomra. Ennyit a bajtársiasságról.

- Most mi van? Én csak a szárnysegéded vagyok. Az én feladatom az, hogy figyeljek, ne essen le a fejedről a paróka és hogy ne lógjon ki a himbilimbid a szoknya alól. A többi már rajtad múlik. Készen állsz?

- Fogjuk rá.

- Remek! Csapjunk a lovak közé! – szállt ki az autóból. Még utoljára megigazítottam a barna parókát a fejemen és ellenőriztem, minden ott van e ahol azoknak lenniük kell, de miután egyik alma-cicim sem esett ki a helyéről és a szoknyám hosszával is minden rendben volt, kénytelen voltam követni barátomat. A kocsiból kiszállva ahogyan a szél meglebegtette a térdig érő szoknyát, a hosszú „hajamat", és ahogy Kyung felém nyújtott karjába karoltam egyetlen dologra tudtam gondolni.

Mégis hogy a fenébe képzeltem én ezt?!