"A fény erői gyógyítanak, védelmeznek és rendet visznek a világegyetembe. A sötétség erői épp ellenkezőleg... pusztulást és káoszt idéznek elő.„

- Dan Brown

______________________________

Taehyung POV:

Anyáékat amint értesítette a kórház, kaptam egy SMS-t tőlük, hogy itthon még számon kérnek engem. Nem tudtam megmaradni a seggemen. Izgultam Jungkook miatt. Jimin és Jennie az eset után öt perccel elhagyta a házat azzal, hogy nekik most menniük kell. Egy szégyen vagyok komolyan. Miért Jungkook a tökéletes gyerek? Miért csak ő a fontos mindenkinek?

- AISH!- ordítottam, majd belerúgtam a falba.

A lábam heves nyilalásba kezdett, míg én csak a könnyeimmel küszködtem. Fájt, hogy nem én élvezhetem az elsőbbség jogát, hiszen én vagyok a nagyobb és az idősebb, tehát nekem jár a figyelem. Vagy tán tévednék? Jungkooknak jár minden amit én sosem kaptam meg? Neki jár egy anya, egy apa és egy geci jó élet? Zsebemből kivettem a telefonomat, majd ráírtam a legjobb barátomra.

💬💬💬

TATA❤️: Szia... El tudnál vinni a kórházba?

Joon😎: Baj van?

TATA❤️: Jungkookot bevitték.

TATA❤️ Megint.

Joon😎: Öt perc és ott vagyok!

   💬💬

Úgy lett ahogy írta. Öt perc múlva már a ház előtt parkolt. Lassan döcögtem ki a házból, magam után kulcsra zárva az ajtót. Beültem Nam mellé, az anyós ülésre, mire ő beindította a kocsit. Nem szólt semmit út közben, de láttam rajta, hogy érdekli mi történt. Elhúztam a számat, majd megadtam neki a választ.

- Egy hülye vagyok Nam.- ráztam a fejemet tehetetlenül.

- Miért?- kérdezett vissza.- Mit csináltál vele?

- Veszekedtem a legjobb barátjával és gondolom túl nagy volt a nyomás és elájúlt. Anyámék kicsinálnak... Geciiiiii.- nyőgtem a végét, mikor arcomat a tenyereimbe temettem.

- Ki kezdte?

- Szerinted érdekel bárkit is? Jungkooknak lett baja a végére és ez épp elég ok. Mellesleg amúgy nem is lehetnének itthon a szüleink.- háborodtam fel.

Kellett emlegetnem őket, már csengett is a szürke színben pompázó telefonom. Idegesen vettem ki a zsebemből, majd mikor megláttam, hogy anya az, teljesen elfehéredtem. Vagy hússzor elmondtam a miatyánkot mire képes voltam felvenni. Remegő ujjakkal nyomtam a zöld gombra, majd a fülemhez raktam a készüléket.

📱

- Szia anya...

- Remélem van valami nyomós magyarázatod kisfiam!- szólt bele idegesebbnél idegesebb hangon.

- Figyelj nem úgy történt ahogy te azt gondolod.- próbáltam enyhíteni.

- AKKOR HOGY?!- ordított fel.

- Átjött Jungkook egyik barátja, Jimin és vele elkezdtünk veszekedni és egészen addig tartott amíg Jungkook el nem ájúlt. Nem tehetek róla!- hadartam le tömören.

- Dehogyisnem! Vigyázni kellett volna rá ahelyett, hogy elkezdesz veszekedni a legjobb barátjával, leszarva, hogy ez hogyan esik az öcsédnek!

- Dehát Jimin jött nekem!- emeltem fel a hangomat.

- NEM ÉRDEKEL!Takarodj befele a kórházba még mielőtt mi érünk be és mond, hogy mi van az öcséddel légyszives, mert nem engednek el minket a munkából.

- Jó...- halkultam el.

- Mennem kell,Taehyung.

- Rendben, szia.

- Szia!

📱

- Na?- nézett rám futva, Namjoon.

- Ha lehet, mehetnél gyorsabban.- szóltam, remegő hanggal.

Már feszített az ideg, annyira aggódtam. Életemben először azt kívántam, bárcsak ott lehetnék most azonnal Jungkookkal. Egyszerűen elviselhetetlen volt az érzés ami a mellkasomat feszítette. Mintha ki akarna törni onnan egy komplett hadsereg. Tudni akartam, hogy jól van Hogy minden rendben van vele és nincs semmi baja. 

- Haver nyugi. Biztos jobban van. Lehet, hogy már fel is ébredt. próbált nyugtatni.

- Namjoon... Csak siess kérlek.- nyögtem ki.

- Kettő sarok és ott vagyunk.- taposott a gázra.

Igazából Namjoon mindig velem volt. Minden helyzetben számíthattam a segítségére. Egyszerűen nem tudom mi lenne velem nélküle. Amint oda értünk, szélsebesen hagytam ott a kocsit, majd rohantam a recepcióra, ahol egy vékony lány nézett vissza rám.

- Jó napot, miben segíthetek?- mosolygott kedvesen.

- Jeon Jeong Guk-hoz jöttem. Kb.fél órája hozták be. A bátyja vagyok.- hadartam le egy szuszra.

- Sűrgősségi osztály, harmadik szoba.- válaszolta készségesen pár másodperc keresgélés után.

- Köszönöm.- hagytam ott szinte azonnal, amint kimondta a szobát.

Azonnal a Sűrgősségi osztály felé kezdtem el sietni. Sajnos itt nem lehet futni, bármennyire is szeretnék. Ha nem ébredt még fel akkor hatalmas nagy bajban leszek az biztos. Nem érdekelt, hogy Namjoon merre vagy hol van most vagy esetleg jön utánam, csak látni akartam az öcsémet. Szinte feltéptem a padlót, éles, hatalmas lépteimmel. A szoba ajtajá úgy vágtam ki, mintha nem tudnám, hogy még ki is szakadhat, hiszen nem mai csirke ez a kórház sem és nem mostanában újították fel. Nagy meglepetésemre Jungkook félkába állapotban feküdt és nézte a falat.

- Hú te szent istenem.- köptem ki a tüdőmet, mire rám kapra a tekintetét.- Kurvára utállak bazdmeg.- lihegtem, majd döcögve, leültem az ágya sarkára.

- T...Tae?- kerekedtek ki a szemei.

- Nem. Az atya úristen vagyok. Nyilván Taehyung.- könyököltem le a térdeimre, majd az arcomat a kezembe temettem.

Hirtelen nehezéket éreztem a hátamon, majd azt, hogy valaki nyakamba fúrta az arcát. Kétségen kívül Jungkook volt az. Szívem még gyorsabban kezdett el verni és fogalmam sem volt, hogy miért érzem azt, hogy mindjárt kiugrik a helyéről. Nehezen vettem a levegőt, torkomban pedig egyre nagyobb gombóc keletkezett amiért ennyire közel volt hozzám. Nem éreztem ingert arra, hogy ellökjem magamtól és nem is undorodtam az érintésétől. Sőt... Jól esett. Túl jól.

- Jungkook...- suttogtam, miután leemeltem kezemet az arcomról.

- Szeretném, ha annyira szeretnél, mint én téged.- dünnyögte elhaló hangon.

- Mégis, hogy tudsz engem szeretni?- értetlenkedtem, hiszen tényleg nem tudtam.

Túl sok van a számlámon ahhoz, hogy érezzem irántam bármilyen kötődést és mégis. Mégis képes azt mondani, hogy szeret engem. Önzőnek kéne lennem és tovább hajtani azt ami bennem volt eddig, de valahogy nem megy. Talán... Elfáradtam? Belefáradtam volna az örökös harcba?

- Mindennél jobban szeretlek.- simított arcomra, mit magával szembe fordított, így ráláttam az egész arcára.

Szemei csillogtak, haja pedig rakoncátlanul lógott a szemébe, mégis rettenetesen szép volt az öcsém. Alig voltuk két centire egymástól, így éreztem meleg leheletét, mi súrolta ajkaimat, miket esetlenül nyaltam meg, hiszen kiszáradtak a közelsége érzetétől.

- Mit akarsz, Kook?- hajoltam egy picit közelebb, így már ajkaim súrolták az övét, ki eufórikus hatást keltett bennem.

- Megcsókolni...- tapadt hirtelen ajkaimra.

Lehet, hogy őrültséget csináltam, de nem érdekelve semmi, visszacsókoltam. A saját öcsémmel cseréltünk konkrétan nyálat és el kell mondjam, hogy kibaszottul élveztem ahogy nyelvünk lassú táncot jár, miközben ő az arconat simogatja, én pedig a selymes haját túrom. Vége... Véglegesen elkövettünk a legundorítóbb bűnt a világon.