"A sötétség nem olthatja ki a fényt, ahhoz nem elég erős. Csak a fény képes legyőzni a fényt.„

____________________________

Mikor beértem a szobámba, egyből az ágyamat vettem célba, mibe esetlenül vágódtam be, mint egy darab fa. Kellett nekem valaki. Valaki akivel kiszakadhatok innen, ebből a börtönből. Még ha nem is léphetek ki, de az, hogy áthívjak valakit az nem volt megtiltva. A napok során, mikor még Jungkookot bent tartották, jobban megismerkedtem Jennie-vel. Nagyon aranyos lány és nagyon kedvelem, szóval ráírtam, hogy nem-e szeretne átjönni. Persze azonnal válaszolt és persze azt, hogy nagyon szívesen átjönne, ígyhát átküldtem neki a házszámunkat.

Jungkook POV:

Olyan húsz perc múlva kuncogásokat hallottam lentről. Jól tudtam, hogy ez a valaki akinek nagyon vékony a hangja az csakis Taehyunghoz tartozó ember lehet. Én még át sem hívhatom Jimint vagy Jin-t, ő meg bárkit akit akar. Ez igazából igazságtalan velem szemben nézve. Hiszen ő bántott engem, ő a sötétség akit el kellene kerülnie mindenkinek aki csak él ezen a földön. Magam mellé néztem ahol a telefonom pihent a kis komódomon. Halvány mosoly jelent meg az arcomon mikor fairnek éreztem azt amit most tenni fogok.

💬💬💬

Kookie❤️: Szia Chimmy❤️

Chim❤️: Szia Kookie!

Chim❤️: Jól vagy?

Kookie❤️: Igen köszi ❤️❤️

Kookie❤️: Nincs kedved átjönni?😋😋

Chim❤️: De van!!😍

Kookie❤️: Akkor egy húsz perc múlva átjönnél?

Kookie❤️: Majd én ajtót nyitok neked, mert ahogy hallottam Taehyunghoz jött valami csaj🤮🤮

Chim❤️: Rendben😂

💬

A telefonomat visszaraktam a helyére, majd kikecmeregtem az ágyamból. A fejem rettenetesen fájt, így amilyen gyorsasággal csak tudtam jelenleg, elmentem a fürdőszobába, ahol a csap melletti kis komódon volt az összes gyógyszer. Kikerestem azt amit a doki írt nekem fel, majd vettem belőle két szemet és szinte azonnal lenyeltem.

- Várj, Jennie lassabban!- nevetett Taehyung lent a konyhában.

Fejemet a tükör felé vezettem, majd szomorúan vettem észre hogyan nézek ki. Csúnya vagyok. Nem is kicsit. Tele van lila, zöld foltokkal az arcom. Egyszerűen undorító. Mit fog szólni Jimin hozzám? Biztos, hogy rosszul lesz a látványtól. Nem is csodálom, hogy Taehyung inkább "Jennie" arcát bámúlja helyettem. Hülye vagyok. Túlzottan is az. Azt sem tudom, hogy miért nem olvastam be eddig a testvéremnek a sok szemét beszólásáért. Egyszerűen csak nem ment. Vágyok a szeretetére, de ezt sosem fogom megkapni. Miért értékel többre egy idegent, mint engem? Miért vele van szívesebben? Mire választ kaphattam volna minderre, kopogást hallottam a bejárati ajtó felől. Szélsebességgel robogtam le a lépcsőn, majs figyelmen kívül hagyva a konyhában hülyéskedő párt, nyitottam ki az ajtót.

- Szia, Kookie!- engedte be magát, Chimmie.

- Sziaaa!- öleltem meg azonnal, mire ő magához szorított.

- Elég ramatyul nézel ki...- motyogta vállamba.

- Tudom.- bújtam el a nyakhajlatába.

- Taehyung merre van?- suttogta a lehető leghalkabban, nehogy Jungkook meghallja.

- A konyhában.- súgtam vissza.

- Mindjárt jövök.- kacsintott, majd otthagyott.

Nem tudtam mi volt a terve, de nem éreztem semmi jót. Hát persze, hogy nem! Hiszen a szeszélyes legjobb barátom és a tuskó bátyám került egy zárt térbe. Méghozzá Jimin ki nem állhatja Taehyungot. Mikor már mentem volna, elhesegetni a viharfelhőket, meghallottam a barátom hangját, aki idegesen ordította Taehyungnak, hogy most miatta nézek úgy ki, mint egy abnormális (Köszi Jimin igazán jól esett). Befutottam a helyiségbe, de a látvány sokkos volt. Taehyung és Jimin egymás arcába ordibáltak, míg a számomra ismeretlen lány, ugyan olyan tátott szájjal nézte a jelenetet, mint én.

- MI AZ, HOGY JUNGKOOK TEHET RÓLA TE ÁLLAT?!- ordibált torka szaladtából a kisebbik fél.

- Ő KELLETT, HOGY HISZTIZZEN, MIKOR TUDJA, HOGY UTÁLOM ŐT TELJES SZÍVEMBŐL!- ordította vissza.

Szemeimbe könnyek gyűltek, majd elkezdett forogni velem a világ. A fejem sajgott, a látásom homásoly volt,a világ pedig forgott velem.

- Elég...- nyőgtem ki tehetetlenül.- Állj
... Álljatok... Le...- fogtam homlokomra, majd neki dőltem a falnak.

A testem elnehezűlt, majd csak annyit vettem észre, hogy összeesek, majd teljes sötétség. Nem láttam semmit, nem éreztem semmit és a testemet sem éreztem. Mitha... Mintha meghaltam volna.

Taehyung POV:

- Úristen!!!- visított fel Jennie, mire mind a ketten oda kaptuk a fejünket.- E...el ájul!- mutatott a padlón fekvő öcsémre.

Szemeim kitágúltak, majd azonnal oda siettem hozzá. Letérdeltem, s fejét a lábamra tettem. Elöntött a pánik. Nem mozdult. Nem éreztem, hogy lélegezne. Szemeimet mardosta a könny. Tehetetlenül néztem Jiminre aki már a mentőket hívta. Nem vigyáztam Jungkookra elég jól. Anyáék kicsinálnak... Viszont, ha meghal akkor az nekem csak jó, nem? Végre én lennék a kedvenc, az akit istenítenek és a legjobban szeretnek. Viszont engem vonnának felelsősségre. Na meg...meg ki idegesítene minden nap? Kinek a fejéhez vághatnám a sok sértést? Kit verhetnél félholtra? Kinek csinálhatnél papír nyuszit?

- Na ide figyelj, Jungkook! Nem engedem, hogy elmenj! Velem maradsz, érted? Kellesz még nekem úgyhogy ne most bassz el mindent!- érintettem össze homlokunkat.- Bármit megteszek csak kérlek maradj itt!- simítottam meg arcát, mire megéreztem, hogy elkezdett levegőt venni.- Ügyes vagy...- csuklott el a hangom.

Miért érzek némi kötődést iránta? Miért rémít meg a tudat, hogy lehet meg fog halni és itthagy? Miért nem gyűlölöm már annyira amennyire kéne? Bevallom, hogy féltem. Utálni akarom, de nem tudom. Össze-vissza beszélek egyfolytában. Megőrülök Jungkook miatt. Pár perc múlva megjelentek a mentősök, majd feltették egy hordágyra és már rohantak is. Vele mehettem volna. Vele kellett volna mennem. De ezt sem tettem. Lefagyva ültem, s hallottam ahogy elhajt a mentős kocsi.

- Taehyung?- gugolt le mellém, Jennie.- Ne izgulj, nem lesz semmi baja.- simogatta meg a hátamat.

- Ha meghal akkor én is vele halok.