“Én sötét szerelemnek hívom. Ezt mondják azokra, akik szerelmesek, de nem teljesülhet be.„

________________________________

!!!+16!!!

Nem tudtam mit mondani neki. Eddig is tudtam, hogy szeret, de most valamiért máshogy hangzott az egész. Valamiért úgy éreztem, hogy én is hasonló dolgokat táplálok, mégsem tudtam ki mondani neki. Helyette selymes hajába pusziltam, majd szorosabban húztam magamhoz. Gyűlölöm azt amit tesz velem ez a fiú. Gyűlölöm amiért mindig ő a jó és én a rossz. Gyűlölöm amiért sosem fogom tudni oly' annyira utálni, hogy ő belepusztuljon.

- Figyelj, Kook...- váltottam át még a komolyabbnál is komolyabbra.

- Igen?- simogatta az alkaromat.

- Hamarosan elköltözök itthonról.- közöltem vele a mostmár sajnos egyértelmű tényt.

Tudom, hogy a végén úgyis át fognak rakni az apámhoz és még a szülinapom közelében sem vagyok sajnos, miven pont, hogy szeptember közepe van és december 30.-án születtem. 2,5 hónap van még vissza addig. Ez alatt pedig vagy 5x át tudnak rakni apámhoz és akkor már vége lesz mindennek. Többet nem láthatom Jungkookot és valószínűleg a fiúkat sem, ami számomra hatalmas kín lenne.

- Még mindig el akarsz menni...?- kérdezte szomorúan.

- Nem.- ráztam meg a fejemet azonnal.

- Akkor miért?- fordúlt velem szembe, majd hirtelen az én meglepetésemre, beleült az ölembe, így láttam könnyes szemét, mibe rakoncátlan fufruja, szemtelenül lógott bele.

- Muszáj.- válaszoltam tömören, érzéstelen hanggal, gondolva, hogy így talán nem fáj neki annyira.

Szemeiben megcsillant a fájdalom, mit régen oly' annyira szerettem, de most keserűség lepte el az elmémet. Látásom elködösült, majd kezeimet csípőjére tettem, s én is felültem, így alig volt köztünk 2cm távolság.

- Legszívesebben most megcsókolnálak...- csúszott ki a számon véletlenül a gondolatom.

Cseresznye piros ajkai, mik kissé ki voltak száradva, úgy hívogattak engem, mint még eddig soha. Különleges érzés volt ami most kialakult. Puha, kerek feneke nyomta az ágyékomat, ajkaink pedig majdnem összeértek. Forró volt a hangulat köztünk, így csak próbáltam nem túl átlátszóan felizgulni a testvéremre.

- Akkor csókolj meg!- lehetle ajkaimra, kéjes hangon, vágyakozva arra, hogy végre összeérintsem párnáinkat.

- Nem tehetem meg. A testvérem vagy.- vettem egy mély levegőt.

- És? Nem érzed te úgy, hogy meghalnál, ha most nem érintenéd össze az ajkaidat az enyémekkel? Hogy nem érezheted azt a csodálatos érzést amit keltesz bennem és, hogy bármit megtennék érted amit csak szeretnél csak, hogy boldog legyél?- döntötte homlokát az enyémnek.

- Ne csináld ezt...- nyőgtem fel halkan, mikor elkezdett mozogni a csípőmön

- Mit?- kuncogott, azon szórakozva, hogy szinte tehetetlenül ülök rajta, s apró nyőgésekkel díjazom amit csinál, hiszen nem tagadom, kurva jó érzés volt.

- Szálj le rólam vagy a nadrágomba élvezek.- fúrtam fejemet nyakába, mibe apró puszikat hintettem.

- Mi lenne, ha kiszabadulnál belőle?- nyúlt le a férfiasságomhoz, majd benyúlt a nadrágom alá, s kezével elkezdett simogatni, boxeren keresztül.

- Istenem...- vetettem hátra magamat a párnák közé, jelezve, hogy megadtam magamat neki.

- Gyönyörű vagy, Taehyung.- suttogta a fülembe.

Pólómat pik-pak lekapta rólam, így rálátást nyert a kidolgozott felsőtestemre, mire ő csak beharapta az alsó ajkát, s elengedett egy hatalmas sóhajt, miközben kockáimon simított végig. Szemeivel csak úgy falta a testemet, mintha a legínycsiklandozóbb ételt tárták volna elé az imént.

- Tetszik?- mosolyodtam el, önelégülten.

- Nagyon...- suttogta, majd lehajolt, s csókokkal kezdte el behinteni a hasfalamat.

Annyira jó volt ott is érezni az ajkait, hogy szinte már a fellegekben jártam. Sosem éreztem még ennyire szabadnak magamat, mint Jungkookkal. Előtte volt már pár barátnőm, viszont egyik sem tudta elérni azt, hogy ilyen rövid idő alatt felizguljak arra amit csinál, most pedig állok mint a cövek és várom, hogy végre többet is tegyen velem, mint szimpla simogatás a boxeremen keresztül. Szinte már fájt, annyjra szűk volt rajtam a ruhaanyag. Ajkai olyan puhák voltak, mint a frissen mosott párnái, mikbe fejemet élvezettem toltam az érzelem bombától ami körbejárt. Mocskosnak és undorítónak éreztem magamat, ugyanakkor semmi sem érdekelt Jungkookon kívül.

- Veled akarok lenni, Tae...- suttogta kéjes hangon, alhasamra.- Csak téged akarlak.

- A tied vagyok...- sóhajtottam, már többért könyörögve.

- Akkor jó.- hagyta abba az egész műveletet, majd mellém feküdt, mintha semmit sem csinált volna.

Arcomon kiült a tömény döbbenet. Most komolyan abba hagyta? Itt? Mikor már félkész állapotban voltam? Most szórakozik velem? Ez most akkor mire volt jó? Kerek szemekkel néztem a plafont, sokkolva, nem szólva egy szót sem. Teljesen kiakadtam.

- Ez volt a büntid.- bújt hozzám, karját átdobva a mellkasomon, így rajtam csimpaszkodott.

Tanácstalan voltam és mérges. Nagyot fújtatva, hámoztam le magamról a mellettem fekvő karját, majd a pólómért nyúltam, hogy felvegyem. Forrt bennem a düh. Fel voltam izgulva és méghozzá a testvéremre. Eljutott a tudatomig, hogy mit is csináltunk és hogyan reagáltam rá alig egy perce, s elfogott az undor. Keserűséget éreztem a számban, mi az istenért se akart elmúlni. Mikor végre magamra szenvedtem a pólómat, csak ültem az ágyon, a hajamat idegesen tépve, indulatosan fújtatva, mint egy bika aki vörös zászlót lát. Azon gondolkodtam, hogy kirohanjak-e és azonnal elmenjek zuhanyozni, vagy veszekedjek az öcsémmel. Az első opciót választottam, mivel semmi kedvem nem volt a drámához.

- Elmegyek, veszek egy zuhanyt.- mondtam monoton hangon.

- Megyek veled.- pattant fel.

- Pihenned kéne.- húztam a számat.- Mellesleg nem akarok veled fürdeni.- sétáltam az ajtóhoz.

Arcán tisztán láttam, hogy szomorú, viszont hallgatott rám is vissza feküdt az ágyába, minek én nagyon hálás voltam. Fogalmam sincs, hogy mit tettem volna vele, ha ott áll előttem anyaszült mesztelenül, kiszolgáltatva magát nekem. Mellesleg ideges is vagyok és a farkam áll, mint egy fa. Utálom az öcsémet komolyan mondom. Be kéne szereznem magamnak egy csajt, vagy az öcsémnek, mert ez így nagyon nem lesz jó. Mióta megcsókolt nem vagyok magam, magatehetetlennek érzem magamat és mérhetetlenül gyengének. Én pedig utáltam gyengének látszani. Kétségbeejt az az érzés amit iránta táplálok. Nem tudom, hogy mi is ez, de bármit megtennék Jungkookért, ugyanakkor idegesít, ha nincs mellettem. Nagyon nem akarok szerelmes lenni belé. Bármit megadnék amit csak kíván, de azt, hogy szeressem azt nem adhatom meg. Sosem adhattam és most sem tehetem. Ő pedig ezt jobban tudja, mint bárki más, mégis el akarja érni. Hihetetlen ez a fiú. Nem fogom engedni az anyáméknak, hogy elvigyenek engem mellőle. Már most érzem, hogy ez nem csak nekem, de Jungkooknak is a halálos ítélete lenne. Szeretném, ha boldog lenne, de azt is, hogy szendvedjen.

Undorító vagyok.