- Nico, kérlek, ne.. - sóhajtotta Will lehajtott fejjel.

- Komolyan beszélek, Will. ( Halálosan komolyan - adta hozza magában Nico. ) Amióta visszajöttél a táborba, megváltoztál - mondtam lágyan, próbálva elkerülni az előző vitánk megismétlését.

- Nem értheted, Nico - válaszolta és bár még mindig nem nézett rám, feltűnt, hogy a könny gyűlt a szemébe.

- Hé - érintettem meg forró arcát és magam felé fordítottam. - Soha nem fogom megérteni, ha meg se próbálod elmagyarázni nekem - egy kis mosoly jelent meg ajkain szavaim hallatra.

- Olyan jó vagy, Death Boy - mondta és közelebb húzódott hozzám. - Túl jó.

Mielőtt tiltakozhattam volna vagy bármi mást mondhattam volna, Will behunyta a szemét és megszüntette a köztünk lévő távolságot.

Ez alkalommal Apolló fia lassan, de szenvedélyesen csókolt meg, úgy, ahogy egy ideje már nem. Kezeimet összekulcsoltam Will nyaka körül, olyan közel húzva magamhoz, amennyire csak lehetett és beletúrtam a puha, szőke fürtjeibe, Will pedig belesóhajtott a csókba. Will elmosolyodott, és én sem tehettem mást. Hiányzott, hogy ilyen legyen, gyengéd, kedves és óvatos. Hiányzott az a Will Solace, akit ismertem. Hiányzott az én Sunshineom, aki mindig boldog, pozitív és gondoskodó.

Will szemébe nézek. Gyönyörűek és csak úgy ragyognak a holdfényben, a csillagok fényét sem lehet ehhez a ragyogáshoz hasonlítani. Olyan, mint egy káprázatosan napsütötte, felhő nélküli kék ég.

Will hangja hozott vissza a valóságba, amikor újra kezdett beszélni.

- Nem megy - ez minden, amit mondott. Gondolataim nagy része még mindig az előttem lévő helyes fiú körül keringtek. Teljesen megfeledkeztem, hogy miről is beszéltünk. Szemöldökráncolva bámultam rá, míg fel nem fogtam a szavai jelentését.

- Mi? D-de miért nem? Nem bízol bennem? - pár lépést tettem hátrafelé.

- Nem! - tiltakozott Will. - Természetesen megbízok benned, Nico. De nem megy. Nem az, hogy ne akarnám, egyszerűen csak nem tudom lemondani - abban a pillanatban Will olyan kicsinek tűnt. Az egykori boldog arcán fáradság és frusztráció látszódott. Szomorúsága is nyilvánvaló volt; Will, aki mindig úgy tűnt, mintha ragyogna, elvesztette minden fényét. Kín sugárzott az egész lényéből.

- Kérlek, Will. Csak segíteni szeretnék - sóhajtottam, majd kezemet a vállára tettem és lágyan simogatni kezdtem a tarkóját.

- Tudom. És mindig emlékezni fogok arra, hogy milyen sokat tettél értem. Szeretlek, Death Boy - Will megcsókolt, mielőtt én is elmondhattam volna neki, hogy szeretem.

Nem sokkal később egy nagyon fényes fehér fény vett körbe, ami miatt kénytelen voltam becsukni a szemem, és onnantól kezdve nem éreztem Will jelenlétét többé. Egy idő után kinyitottam a szeme. Nem láttam Őt. Nem éreztem sem Őt, sem a lelkét. És nem tudtam, mi történt.

Egy ideig csak ott álltam, sokkolva.

Mi a Hádész történt?