Kinyitom a szemem és fáradtan kikelek az ágyból. Ugh! Hogy utálom a reggeleket. Lassan haladok a fürdőszoba felé, szinte már vonszolom magam. Hideg vízzel mosom meg az arcomat, remélve, hogy felébreszt, de mint az várható volt, nem segít semmit se. Hatalmasat ásítva a tükörre nézek. Fekete karikák éktelenkednek a szemeim alatt, szerencsére már nem olyan sötétek , mint voltak, de még mindig megirigyelné őket egy zombi.

Ez az! - gondolom magamban. - Az ágyamra van szükségem!

Megfordulok és az ágyam felé veszem az utam, de mielőtt visszafekhetnék, arcon csap a valóság. Hogy is felejthettem el?! A szoba másik felébe rohanok, ahol a falon a naptáram lóg. Ránézek és már nem is vagyok álmos, egy kis mosoly kúszik az arcomra. "Június 22-e" Mondom ki hangosan is. A nap, amikor Will végre megérkezik a Táborba.

Nagyon hiányzott már. Idejét se tudom mikor láttam utoljára. Hiányzik a hangja, a nevetése, az ölelése.. Persze beszélgettünk ez idő alatt, az Iris üzenetek nagyban megkönnyítették a dolgunkat, de az mégse ugyanolyan, mint szemtől szemben beszélgetni.. vagy a karjai közt lenni.

Azt mondta, 10 körül ér ide és én ott szeretnék lenni, amikor megérkezik. Az első akarok lenni, akit meglát. Ránézek az órámra, hogy megtudjam mennyi ideig kell még várnom, de szerencsére 9.45 mutat.

Gyorsan magamra kapkodom a ruháimat és megmosom a fogam, majd a kilépve a kabinomból a Nagy ház felé futok. Elszaladok néhány táborozó mellett, akik úgy néznek rám mintha valami szörnyeteg lennék, de most először őszintén nem érdekel mit gondolnak rólam. Végre láthatom Willt, és ez az egyetlen dolog ami számít.

- NICO - hallom meg, ahogy valaki a nevemet kiáltja, majd egy erős kar ragad meg és húz oda a mellkasához egy ölelésbe.

- Hey, Deathz Boy - suttogja a fülembe lágy hangon, amit úgy szeretek.

- Sunshine - mondom és egy puszit nyomok az arcára.

Mosolya kiszélesedik és egy fél lépést tesz hátra felé, de csak pont annyira, hogy a szemembe nézhessen. Legalább 10 centit nőtt mióta nem láttam. Még mindig olyan helyes mint volt.

- Istenekre! Úgy hiányoztál! - mondja, miközben végigsimít az arcomon.

- Te is nekem - behunyom a szemem és úgy élvezem ki az érintését.

Olyan jó érzés Willel lenni. Olyan érzés, mintha nem számítana mi fog történni, semmi se állhatna a boldogságom útjába, ha Sunshine velem van. Bármi is legyen Will mindig itt lesz nekem és én mindig ott leszek neki.

- Szeretlek Will Solace - mondom olyan hangosan, hogy meghallja, mielőtt ajkait az enyémre tapasztaná. Most az egyszer örülök az árnyékoknak. Nem akarom, hogy bárki is meglásson minket. Nem azért, mert szégyelleném, ami köztünk van, hanem mert ez a csók túl intenzív. Mindenemet belerakom ebbe a csókba és nem szeretném senki mással megosztani ezt a pillanatot.

- Én is szeretlek Nico di Angelo - mondja ahogy elhúzódik. Megpuszilja a homlokom, majd megfogja a kezem és összekulcsolja az ujjainkat.

- Apollo kabin? - kérdezem, miközben felkapom a földről a táskáját. Csak bólint egyet és tovább bámul rám.

- Ne is próbálj ellenkezni, én viszem és kész - mosolygok rá, mire kuncogni kezd.

- Jól van, Death Boy - forgatja a szemeit.

- Szóval, milyen volt a suli? - kérdezem. Vállat von.

- Mint minden iskola. Örülök, hogy itt lehetek és végre nyár van. A tél olyan lehangoló volt - változat gyorsan témát. Nem szólok semmit, de tudom, hogy van valami, ami zavarja. Később még ki kell kérdeznem.

- Mi a helyzet veled? Milyen volt a Hazellel töltött idő? - Hazel megkért, hogy töltsem vele a Karácsonyt és én így is tettem. Sok időt voltunk együtt, mert nagyon aggódott azóta, hogy hónapokra eltűntem. Közelebb kerültünk egymáshoz. Hazel nagyon gondoskodó és megértő lány.

- Igazán jó. Jó volt egy kis ideig vele lenni - válaszolok, miközben a hetes kabinhoz érünk. Will kinyitja előttünk az ajtót és nem sokkal később Will testvérei már köszöntik is őt.

- Azt hiszem, legközelebb egyenesen a te kabinodba megyünk - suttogja. Beleborzongok ahogy forró lehelete a nyakamat éri. Rám kacsint mielőtt a testvérei felé fordulna, hogy köszönjön nekik.

Egyedül hagy az ajtóban és próbálok lenyugodni, mielőtt az egész arcom vörös színűre váltana.

Lehetetlen vállalkozás volt. Érzem ahogy egyre jobban forrósodik az arcom.

Mi van ezzel a sráccal és miért pirultam el?