Ekkor már tudtam, hogy valami nincs rendben.

Az árnyékutazás mindig is egyszerű volt számomra. Szinte már természetes. Azonban, soha nem éreztem még ilyet. Olyan volt, mintha fuldokolnék. Valami nem stimmelt, nagyon nem.

Megváltoztattam a tervem és egyenesen New Yorkba mentem. A lehető leghamarabb ki kellett jutnom innen.

Az engem körülvevő sötétséggel harcoltam, próbáltam kijuttatni magam újra a fényre. Ugyanakkor, úgy éreztem, minden mozdulattal egyre mélyebbre és mélyebbre kerültem. Nem engedhettem, hogy ez az akármi győzzön. Meg kellett találnom Willt. Segítenem kellett neki.

Behunytam a szemem. És az összes megmaradt erőmet felhasználva visszajutottam. Hirtelen felkeltem. Kifújtam a levegőt, amiről nem is tudtam, hogy visszatartottam és, mielőtt rájöttem volna, hogy hol is vagyok, a szemeim becsukódtak, én pedig elájultam.