Berci nem jött vissza egy óra múlva, telefonját pedig itt hagyta, így esélyem se volt arra, hogy felhívjam őt. Gondolataimat valamilyen szinten elterelte a kis Márk és a vele való játszás, de amikor ők elindultak haza és mi elkezdtük a délutáni próbákat minden gondolatomat Berci kötötte le és az, hogy vajon hol lehetett és jól volt-e? A kocsija pont akkor kanyarodott be az úton, amikor nem bírtam tovább és a próba kellős közepén elsírtam magam és leroskadtam a földre. Mikor megláttam felénk közeledni, a könnyeim elapadtak és csak néztem őt.

- Folytassuk – álltam fel mintha mi sem történt volna.

- Nem szeretnél egy kicsit pihenni? – kérdezte Laura csendesen.

- Nem – szűrtem a szavakat az összeszorított fogaim közt.

- Legalább beszéljétek meg. Ha ti szét vagytok csúszva, akkor a csapat is.

- Én nem fogok utána futni magyarázatért. Még csak bocsánatot sem kért – szorult ökölbe a kezem és Berci felé pillantottam, aki most vett ki a csomagtartóból egy nagy táskát.

- Gondoltam kellene valami új egyenruha. Sokáig tartott, míg elkészült – lépett oda hozzánk és egyesével mindenkinek odadobott egy egyszerű fekete kapucnis pólót, hátán az LMNTRIX felirattal.

Egy részem azonnal elérzékenyült ettől a gesztustól, de nem felejtettem el az arckifejezését, amikor oda akartam neki adni Márkot. Nem szeretné a gyerekeket? De ha ez a helyzet, akkor miért ment bele abba, hogy felneveli más gyerekét? Össze rezzentem, amikor Berci odaadta nekem a pólót, és ujjai hozzáértek a tenyeremhez.

- Bocs a késésért – mondta és megpróbálta elkapni a tekintetem, de én mindenre néztem csak rá nem.

- Nem kell bocsánatot kérned. Nem vagyok börtönőr – léptem el tőle.

- Nóri – kapta el a kezem és ujjai a csuklóm köré fonódtak. – Beszélni szeretnék veled.

- Majd később – nyögtem ki.

Féltem ettől. Féltem, hogy mit akart nekem mondani. Beszélni szeretnék veled. Mennyi mindent jelenthetett ez a három kis szó, és ilyen állapotban a lehető legrosszabbra tudtam csak gondolni. Szakítani szeretne velem? Megijedt attól, hogy én ennyire szeretem a gyerekeket és ő nem akar apa lenni? De hát nekem se kéne még gyerek. Előbb a karrier utána a családalapítás. Háborgó gyomorral álltam be a helyemre, a háromszög csúcsához, egyik vállamra Laura tette a kezét, a másikra pedig Anna aztán táncolni kezdtünk. Ja, igen a nagy aggodalom miatt arról elfelejtettem szólni, hogy a csapatunk kibővült három lánnyal és három fiúval. Jött Zoé és Kinga, akik hozták magukkal Andit, Mátét, Dávidot és Gábort. Így már nem 8-an voltunk, hanem 14-en és reményem szerint ez a létszám egyre csak nőni fog és biztos vagyok abban, hogy nem fog rajtunk túlnőni. Még pedig azért, mert több csapatunk is lesz. Lesz egy itt lent a Balatonnál, mi Pesten valamint számos másik városban. Persze mindez csak az én fejemben létezett, de lenne értelme terjeszkedni. Csinálhatnánk táborokat, ahol mindenki összegyűl és ismerkedik.

- Elárulod, mi jár a fejedben? – kérdezte, Berci miközben folyamatosan táncoltunk.

- Sok minden – vágtam, rá miközben fülembe bekúszott Békefi Viki és Feng Ya Ou éneke.

Az ő dalukra lesz a negyedik táncunk, velük fogunk zárni, mert ez lesz a leglátványosabb. Lesznek benne fáklyák és függönyök. Ez a táncunk tényleg a megszokottól eltérőbb lesz, de jócskán lesz benne, hipp-hopp. A szám végén lihegve kapaszkodtam Bercibe, fejemet egy pillanatra a nyakába fúrtam, majd kibontakoztam a karjaiból és a kulacsomhoz mentem, hogy leigyam magam a sárga földig. Berci ugyanígy tett, de a nagyját magára locsolta és én megbővülve figyeltem, ahogy a vízcseppek végig folytak a mellkasán. Legszívesebben az ajkammal követném az útjukat, le egészen a nadrágjáig, ahol... Nem, nem fogok erre gondolni, mikor lehet, hogy hamarosan Berci már szakítani is fog velem. Feleslegesen fájdítom csak itt a szívemet.

- Most már beszélhetünk? Nem fogok tudni koncentrálni, ha nem beszélünk – túrt a hajába Berci.

- Beszéljünk – biccentettem majd sarkon fordultam és a part felé indultam.

Berci csendben sétált mellettem, csupán akkor mordult fel, amikor a Futótűzből pár lány gúnyosan felnevetett, mikor elhaladtunk mellettük. Nem is törődtem velük, csak mentem tovább. A homokozónál mosolyogva figyeltem a kislányt, aki tetőtől talpig homokosan épített a homokvárnak egy újabb tornyot. Mellette egy 25 év körüli srác guggolt, én pedig elgondolkodtam azon, hogy vajon az apukája-e vagy a nagytesója. Nem kizárt, hogy az apukája, ahogy az sem, hogy a tesója. Sok szülő vállal gyereket, akkor, amikor már van egy kamasz gyermekük. Én is örülnék, ha anyuék összehoznánk egy kisöcsit, vagy egy hugicát.

- Na, hogy halad az én két szemem fénye? – lépett hozzájuk egy lány, mire a kislány és a férfi is vigyorogva felpillantottak.

Megmelegedett a szívem, ahogy hármójukat figyeltem és nem egyszer hátrapillantottam a vállam felett, hogy diszkréten tovább figyeljem őket.

- Szereted a gyerekeket? – kérdezte Berci kedvesen, én pedig ijedten rápillantottam, és nem mondtam semmit.

Egyszerűen nem mertem azt mondani, hogy igen szeretem őket, mikor Berci pont azután rohant el, hogy oda akartam adni neki Márkot. Egyértelmű, hogy valami baja volt a gyerekekkel. Lehet, hogy idegesítőnek találta őket, vagy nem tudom. Némelyik engem is idegesíteni szokott, de azok az ártatlan újszülött kisbabák, ugyan, hogy lehetnének idegesítőek? Ők a sírással tudtak csak kommunikálni és jelezni, hogy valami nincs rendben. Leültem az egyik szabad padra és a Balatonban fürdő embereket kezdtem el figyelni megpróbálva valami történetet kreálni hozzá. Vajon mi a foglalkozása annak a 60 év körüli, de még mindig jó vágású bácsinak? Vajon minek szeretne tovább tanulni, az a szemüveges lány? Vajon összejön-e az a vörös hajú lány, azzal a sráccal, akit sóvárogva figyel, miközben a srác egy másik lányt ölel? Szívem szerinte odakiáltottam volna neki, hogy ne adja fel és álljon a sarkára, de nem tettem.

- Mielőtt bele kezdesz, megkérdezhetem, hogy mit csináltam rosszul? – törtem meg a csendet.

- Hogy érted azt, hogy mit csináltál rosszul? – kérdezett vissza.

- Tudod te azt – vontam meg a vállam. – Ne kerülgessük a forró kását, mond ki, hogy szakítani akarsz, de előtte szeretném tudni, hogy mit csináltam rosszul – néztem rá a könnyeimmel küszködve.

Berci döbbenten meredt rám, aztán felállt és elém lépve szorosan magához ölelt, ajkát az ajkamra tapasztotta, nyelve utat tört a számba és táncba hívta az enyémet. Az, hogy megcsókolt hihetetlenül nagy megkönnyebbüléssel töltött el, és a karjába beleolvadva mohón viszonoztam a csókját, körmeim a hátába vájtak, ahogy szorosabban magamhoz öleltem őt.

- Szeretlek, kibaszottul szeretlek érted? – kérdezte a számba súgva a szavakat és mélyen a szemembe nézett.

Elsírtam magam ő pedig szorosan magához ölelt, kezével a hátamat dörzsölgette, ajkát a homlokomnak nyomta.

- Annyira sajnálom, amiért...

- Nem, túlgondoltam, én csak... annyira aggódtam, amikor nem jöttél vissza, amikor ígérted és... csak a legrosszabbra tudtam gondolni, amikor azt mondtad beszélni szeretnél velem.

- Istenem Nóri, tényleg beszélni szeretnék veled, de már attól tartok, nem lenne helyes, ha most tenném. Nem amikor ennyire felzaklattalak. Azért mentem el, hogy kicsit végig gondoljam a dolgokat.

- Mi bajod volt Márkkal? – kérdeztem szipogva.

- Semmi! Egyáltalán semmi bajom nem volt vele, nagyon aranyos volt – jelentette ki.

- Akkor?

Berci erre elhúzódott és leült mellém. A térdére támaszkodva a Balatonra meredt, arca idegességről árulkodott, és habozva az ajkába harapott. Csendben vártam, mert valamiért éreztem, hogy időre volt szüksége és, hogy amit mondani fog az fontos lesz.

- Nekem nincs szükségem arra, hogy óvszert használjak – suttogta végül.

- Zita gyógyszer szedett? – kérdeztem.

- Nem. Nekem... nekem nem lehet gyerekem Nóri – szorította ökölbe a kezét.

Nem tudtam megmondani, hogy mit éreztem pontosan, mikor ezek a szavak elhagyták az ajkát, de azt tudom, hogy hideg vízként ért az egész, sőt olyan volt, akár mint egy gyomron rúgás. Az elkövetkező pillanatokban nem egy a lelkem mélyén dédelgetett álom robbant darabjaira és a fájdalom a szívembe markolt, mert tudtam, soha nem fogom a karomban tartani a vérünket. Közelebb csúsztam Bercihez, kezemet a vállára tettem és megszorítottam. Ő vett egy reszketeg lélegzetvételt és lassan felém fordította a fejét.

- Annyira sajnálom Berci – suttogtam, és a hangom elcsuklott.

- Én nem sajnáltam. Miután Zita elvetélt és mi összejöttünk, mindenáron egy újabb gyerekkel akarta pótolni a hiányt, én pedig bele mentem, mert szerettem őt és azt akartam, hogy boldog legyen. De hiába próbálkoztunk, a gyerek csak nem akart összejönni, Zita pedig magával rángatott, hogy vizsgáltassam ki magam. Kiderült, hogy képtelen vagyok gyermeket nemzeni. Akkor megkönnyebbültem. Zitával a kapcsolatom ezután megváltozott, és amikor hevesebben vitatkoztunk, mindig hozzám vágta, hogy minden más lenne, ha képes lennék gyereket csinálni neki.

- Berci – kezdtem a szavakat keresve.

- Rájöttem, hogy miért könnyebbültem meg akkor. Nem Zita volt az igazi, hanem te vagy az. Tudom Nóri, mert amikor megláttalak Márkkal a karodban és láttam, hogy mennyire boldog vagy, hogy mennyire jól áll a kezedben egy kisbaba, hogy mennyire ragyogsz csak arra tudtam gondolni, hogy... bárcsak képes lennék rá, bárcsak megtudnálak ajándékozni téged egy gyermekkel. Veled szeretném ezt átélni Nóri – nézett rám a könnyeivel küszködve. – Annyira szeretném, ha láthatnálak téged a közös gyermekünkkel, de ez lehetetlen. Sajnálom Nóri.

A fejemet rázva néztem rá és köré fontam a karom, ő pedig szorosan belém kapaszkodott, válla rázkódott a zokogástól. Eleredtek a könnyeim, pedig tudtam, most erősnek kéne lennem, de képtelen voltam rá. Nem tudtam rezzenéstelen arccal nézni, ahogy a férfi, akit szeretek sírt.

- Most jól figyelj rám Berci. Tudom, hogy nehéz most ezt elhinni, de nincs minden veszve. Nem egy gyermek van árvaházban, mert a szüleik elhagyták őket. Tudom, ő nem a mi vérünk lesz, de képesek vagyunk úgy szeretni és felnevelni őt, mintha az lenne. Nem akarom meghallani azt, hogy jobb lenne nekem, ha mást keresnék, ha egy olyannal jönnék össze, aki teherbe tudna ejteni, mert úgy sem fogok rád hallgatni. Szeretlek Berci, és akkor is szeretlek, ha nem lehet gyereked!

Berci hosszasan hallgatott, lélegzetvétele egyre egyenletesebb lett, és amikor rám nézett már kevésbé volt zaklatott. Az arcára simítottam a kezem, mire behunyta a szemét, aztán oldalra fordította a fejét és egy csókot nyomott a tenyeremre. Ujjaimmal letöröltem a könnyeit, majd hozzá hajoltam és egy hosszú gyengéd csókot leheltem az ajkára.

- Khm – köszörülte meg ekkor a torkát apu, mire hátra húzódtam. – Hamarosan indulás – mondta.

Kitartóan meredtem az arcára, míg rá nem jöttem arra, hogy mi is olyan furcsa apun. A szemei vörösek voltak a sírástól. Eltátottam a szám, ő pedig zavartan lesütötte a szemét és megvakarta a fejét.

- Ne haragudjatok. Véletlenül hallottam, mit beszéltetek, de csak a végét – szólalt meg végül, mire Berci kisé összerezzent. – Sosem szabad feladni fiam és az a legfontosabb, hogy ott legyetek egymásnak – tette Berci vállára a kezét.

- Köszönöm – bólintott Berci hálásan.

- Hm... ha szeretnél valakivel beszélni a dologról, akkor nyugodtan keress meg – tette hozzá apu, én pedig elsírtam, magam annyira elérzékenyültem.

- Jaj, apu annyira szeretlek – vetettem a nyakába magam zokogva.

- Jól van, na, ne itasd itt az egereket – paskolta meg a hátam. – Fellépésetek lesz, szedjétek össze magatokat!