Anna folyamatosan a tömeget kutatta, abban reménykedve hátha kiszúrja a tehetségkutatós pasast. Elmondása szerint, ha meglátja, azonnal felismeri, mert ő az egyetlen, aki minden évben itt volt és könnyű megismerni a kusza szőke hajáról, és az aranybarna szeméről. Azt hiszem Anna nem is azért akarta annyira látni a pasit, mert ő a tehetségkutatós ember, hanem azért, mert biztosan bejött neki. Ott hagytam Annát, had leskelődjen és hátra mentem a sátorba a többiekhez, ahol legnagyobb meglepetésemre megpillantottam Anna szívszerelmét, ahogy beszélgetésbe elegyedett az egyik munkással. Mosolyogva siettem vissza Annához és szó nélkül magam után húztam, ő pedig tiltakozva követett.

- Mondtam, hogy szeretném megtalálni – kezdte, aztán a tekintete megakadt a férfin és megtorpant. – Ó – sóhajtott fel.

- Na, menj. Beszélgess vele – toltam előre finoman.

- Nem, nem lehet. Azt fogja hinni, hogy csak azért környékezem meg, hogy minket válasszon – tiltakozott azonnal és megvetette a lábát, hogy ne tudjam tovább tolni.

- Ne legyél már ilyen nyuszi – szóltam rá.

- Hé, ki várt három évig? – vágott vissza.

- Nekem úgy tűnik, hogy neked se kevesebb – replikáztam, mire felnyögött, és nem mondott többet, mert tudta, igazam volt.

Belekaroltam, és magam után vonszoltam a sátor alá, aztán mikor a férfi közelébe értünk, löktem egyet Annán, aki erre nekiment egy vízballonnak és kapálózva próbálta visszanyerni az egyensúlyát. A férfi az ijedt sikkantásra, azonnal felkapta a fejét, kinyúlt, elkapta Anna kezét és magához húzta, mire Anna a férfi mellkasának csapódott. Elégedetten biccentettem és Berciékhez siettem, akik szintén a jelenetet figyelték.

- Meglökted – jegyezte meg Berci szórakozottan.

- Nem tudom, miről beszélsz – kaptam ki a kezéből a poharat és belekortyoltam, majd fintorogva vissza is passzoltam neki. Nem szeretem a sima sört. – Veletek is beszélt? – intettem a férfi felé.

- Igen, kíváncsi volt, hogy mi történt. Emlékezett, hogy én a Futótűzben voltam – biccentett majd magához ölelt és érdeklődve figyeltük Anna szerelmi életének fellendülését, ugyanis nagyon úgy tűnt, hogy a tervem bevált, mert most Anna valósággal ragyogott, és amikor elindultak, Anna köszönömöt tátogott felém.

Széles vigyorral néztem utána, majd a tekintetem az engem figyelő Zolira ugrott.

- Csak tudnám, a saját szerelmi életedet miért nem intézed el ilyen könnyedén.

- Mert az az én feladatom – vigyorgott Fanni és jelentőségteljesen rám nézett, majd Bercire.

- Nagy volt a lendület mi? – nézett hol rám, hol pedig Fannira Berci vigyorogva.

- Még szerencse, hogy te ott voltál és elkaptad – bólintott Fanni majd mindannyian Zitáék felé fordultunk, akik ledobták a cuccaikat az egyik sarokba és tudomást se vettek rólunk.

- Sziasztok – köszönt oda Olivér vidáman, majd fintorogva bemutatott nekik, amikor egyik sem köszönt vissza. – Bunkók – morogta.

- Engedd el – veregette meg a vállát Dominik, de közben ő is őket méregette, leginkább egykori legjobb barátját, Alexet, aki most már Tomival röhögött valamin. – Hát haver, úgy tűnik mindketten buktunk egy barátságot.

- Igyunk az igaz barátokra – emelte magasba ünnepélyesen a sörös üveget, majd Fannira nézett és elmosolyodott. – És igyunk a legfényesebb csillagra az égen.

Fanni mosolya tényleg olyan, mint a legfényesebb csillag, én pedig meghatottan figyeltem, ahogy Olivér szoros ölelésbe vonta az én apró barátnőmet, majd két keze közé fogta az arcát és megpuszilta a homlokát. Nem, nem kezdett el vele smárolni, pedig Olivérből ezt néztem volna ki, csak nézett Fanni szemébe és hüvelykujjával az arcát simogatta. Szorosabban dőltem Bercinek és felnéztem rá, közben az ajkamat tartottam felé, hogy én bizony csókot kérek, ő pedig felnevetett, és eleget tett néma kérésemnek.

- Mindenki szerelmes – sóhajtott Laura, mire rápillantottam aztán a bátyámra.

- Srácok – csóváltam meg a fejem mosolyogva. – Tesó – néztem Zolira, mire felpillantott rám.

- Nem kezdek energiabombákkal, egyszer már megjártam, te is tudod – mondta.

- Laura nem Vanessza – nyúltam a keze után. – Hallgass rám. Vanesszát utáltam, Laurát nem utálom.

- Köszi – nevetett fel az említett. – De nem értem miért folyik erről a szó. Nem tetszik a bátyád – magyarázta.

- Ha neked nem tetszik a bátyám, akkor én se vagyok szerelmes Bercibe – vontam fel a szemöldököm.

- Állj le – meredt rám Zoli összehúzott szemekkel.

- Oké, jó talán még sem olyan rossz a bátyád – sóhajtott fel Laura. – Hajlandó vagyok randizni vele.

- Mi az, hogy hajlandó vagy? – tátotta el a száját Zoli és döbbenten Laurára meredt. – Emlékeztetnélek, hogy elvittelek csónakázni, mert szerettél volna elmenni oda. Ezek után ne mond nekem azt, hogy hajlandó vagy! Tudom, hogy szeretnéd, ha elvinnélek randizni!

Nevetve figyeltem őket, majd megfordultam Berci karjaiban, aki lenézett rám.

- Nagyon elemedben vagy ma – simogatta meg az arcom, én pedig a tenyerébe hajtottam a fejem és elmosolyodtam.

- Boldog vagyok és szeretném, ha a számomra fontos emberek is boldogok lennének – fúrtam a fejem Berci mellkasába és mélyen magamba szívtam az illatát.

Fél óra múlva Anna és a férfi visszaértek, Anna kezében egy hatalmas plüssmaci, amit idefelé jövet a céllövöldénél láttam. Ezek szerint a férfi megnyerte a macit Annának. Zita tekintete hosszasan elidőzött rajtuk, majd láttam, hogy az arcán felismerés gyúlt és megkeményedtek a vonásai.

- Srácok – köszörültem meg a torkom és Zita felé intettem, aki mint egy buldózer úgy sietett felénk, arcán gyilkos düh.

- Hogy nem sül le a pofátokról a bőr? Mindent bevettek, csak, hogy tönkre tegyetek igaz? – kérdezte a fogát csikorgatva és egyáltalán nem próbált halk lenni.

- Higgadj le – kérte Berci komoran. – Nem csinálunk semmit.

- Hát persze, hogy nem – csapta össze a tenyerét és gúnyos mosollyal az arcán végig mért minket. – Mondtam neked, mennyire szeretném, ha minket választana. Ezerszer mondtam Berci, és most ezt is el akarod szedni tőlem azzal, hogy elcsábíttatod – dühöngött.

- Te nem tudod, mit beszélsz – nevetett fel erőltetetten Berci és finoman visszahúzott maga mellé, hogy még csak kísérletet se tegyek arra, hogy nekiugrok Zitának.

- Minden rendben? – lépett hozzánk a férfi, aranybarna tekintete hol Bercire, hol pedig Zitára vándorolt.

Mellette Anna állt, és idegesen rágcsálta a szája szélét, miközben őrült erővel szorította magához a macit. Megnyugtató mosolyt villantottam rá, aztán Zitára szegeztem a tekintetem, várva azt, hogy most mit fog vajon tenni.

- Igen. Minden rendben – morogta Zita és sarkon fordulva visszament a csapatához.

- Ő se olyan már, mint régen – jegyezte meg a férfi, aztán visszafordult felénk. – Téged még nem ismerlek. Ethan Fitz vagyok – nyújtott kezet.

- Gergely Nóra – ráztam meg a kezét mosolyogva.

- Mi volt a vita tárgya? – érdeklődött.

- Szerintem az, amit említettem – köhintett Anna zavartan.

- Valahogy sejtettem – biccentett.

- De mi nem... - kezdtem azonnal ijedten.

- Tudom, Anna már elmondta és egy percig se gondoltam arra, hogy így akartok befolyásolni. Nem ez az első munkám, felismerem a pénzhajhászokat és a tehetséget. Sok sikert nektek – mosolygott ránk, majd elköszönt, mert előre kellett mennie, hogy lássa az összes lehetséges csapatot.

Az LMNTRIX a harmadik volt a fellépő csapatok között, közvetlen a Futótűz után. A csapattal úgy döntöttünk, hogy ezúttal a Tűz című számmal kezdünk, aztán jönnek csak a fiúk, majd mi lányok és végül a Lost In The Wild, mert az lesz a leglátványosabb. Bíztam benne, hogy ezúttal is sikerülni fog az ugrás, és múltkor nem csak szerencsénk volt. Bercivel párszor elpróbáltunk egy puha matracon állva és akkor nem volt semmi probléma, úgy, hogy most se legyen, mert akkor nagyon dühös leszek. A színpadra lépve kikapcsoltam az agyam és csak a zenére koncentráltam, hagyom, hogy átjárja a testem és táncba hívja szívemet.

Sikerült megcsinálni az ugrást! A tömeg vastapsban tört ki az előadásunk végén, én pedig boldogan vigyorogva hajoltam meg, szívem a torkomba dobogott és tudtam, hogy a közönséget sikerült megnyernünk magunknak. Még akkor is tapsoltak, amikor mi már nem voltunk a színpadon. Odalent aztán egymás nyakába borulva örömködtünk és nem kerülte el a figyelmem, hogy Laura és Zoli jó hosszasan ölelték egymást, de helyettük inkább a saját pasimra koncentráltam, akinek csillogó tekintete egy pillanatra sem szakadt el rólam.

- Megcsináltuk! – mosolygott.

- De meg ám – karoltam át a nyakát és enyhén lábujjhegyre álltam, hogy a szemünk egy vonalba legyen. – Hogyan tovább? – kérdeztem az arcát fürkészve.

- Majd kiderül – hajolt hozzám és megcsókolt.

Nagyon hamar ki is derült. A színpad már Caramellé volt amikor Ethan megtalálta a társaságunkat, mi pedig azonnal abba hagytuk a szórakozást és a lélegzetünket visszafojtva rá néztünk. Nem tápláltam nagy reményeket, ahhoz, hogy minket fog választani, de feszülten fürkésztem Ethan arcát, amiről semmit se tudtam leolvasni.

- Sajnálom srácok. Iszonyatosan jók voltatok és én titeket akartalak, de nekem is vannak főnökeim – szólalt meg végül őszintén nézve ránk.

- Ki nyert? – kérdezte Berci és közelebb húzott magához.

- A Spark.

- Ők tényleg jók voltak – biccentettem elismerően. – Sok sikert nekik.

- Ja, igen – bólogattak a többiek is.

Ethan kisé csodálkozva nézett ránk. Szerintem nem volt hozzá szokva, hogy valakik ilyen korrektül elfogadják, ha más győz. Hát mi már csak ilyen jó fej banda voltunk, akik együtt tudtak örülni más sikerének, amennyiben az a csapat valóban jó volt. Mondjuk a Futótűz sikerének nem örültünk volna annyira.

- A többiek elküldtek a francba – túrt a hajába.

- Mi nem ők vagyunk – mosolygott Anna.

- Tényleg nem haragszol? Láttam rajtad, hogy mennyire akarod – fordult Ethan Anna felé.

- Majd jövőre.

- Akkor? – pillantottam Bercire halvány mosollyal az arcomon.

- Akkor – húzott közelebb magához.

- Megpróbáljuk?

- De meg ám – jelentette ki vigyorogva. – Van egy lakásom... - kezdte és megsimogatta a karom, majd a keze újra a derekamra siklott. – ami túl nagy egy ember számára – folytatta, nekem pedig a torkom környékére ugrott a szívem.

- Igen – suttogtam.

- Komoly? – kérdezte meglepett mosollyal. – Azt hittem gyorsnak találod... hihetetlen, de csak két hete – nevette el magát.

- Nem érdekel, nekem az már három év – húztam le magamhoz a fejét és hosszasan megcsókoltam. 

Na halihó! Kint van az utolsó fejezet! Itt elköszönök Nóritól és Bercitől, hagyom, hogy a történetük tovább éljen a ti fejetekben! Tudom, hogy maradtak függővégek, és nekem is hiányérzetem van, de azt hiszem nyitva akartam hagyni egy kiskaput, hogy idővel visszatérhessek hozzájuk és megírhassam a folytatást. Ki tudja, lehet, egyszer egyetemistaként köszönnek vissza rátok ;) Nektek, hogy tetszett a Life is Dancing? Ki lett a kedvencetek? Kérlek, mondjátok el nekem a véleményeteket!

Ui: Hamarosan felteszem az új történetem, ami a Reménysugárhoz és a Szívdobbanáshoz hasonlóan tanár-diák kapcsolattal foglalkozik. A címe: Jár nekem a tündérmese?