A földön ülve a bőröndöm tartalmát válogattam, mert már nagyon ráfért egy kis rendbetétel. A koszos ruháimat egy zacskóba gyömöszöltem a többi tisztát pedig szépen összehajtogattam, majd amint végeztem az én bőröndömmel Berciét vettem kezelésbe. Épp az egyik fekete pólóját szimatoltam meg azon gondolkodva, hogy vajon tiszta-e vagy sem, amikor ő lépett be a szobába, két ruhazsákkal a kezében. A küszöbön aztán megtorpant és csodálkozva nézett rám.

- Mit csinálsz?

- Rendet teszek. Ez tiszta vagy sem? – lóbáltam felé a fekete pólót.

- Á már értem. Akkor te voltál az, aki rendet tett benne a múltkor – esett le neki.

- Igen, én, de úgy látom, nem becsled meg más munkáját – húztam össze a szemem, mire felkuncogott és a ruhazsákokat a fürdő ajtóra akasztotta. – Azok mik? – kérdezem kíváncsian.

- Nem tudom. Általában miket szoktak ruhazsákokban tartani?

- Én abba tartottam a néptáncos ruháimat.

- Hideg.

- Új egyenruhák a csapatnak?

- Hideg – vigyorgott rám.

- Menyasszonyi ruha? – vontam fel a szemöldököm kérdőn.

- Még mindig hideg, de ha szeretnél egy random esküvőt, akkor...

- Előbb át kell esned a kihallgatáson – tápászkodtam fel és közelebb sétáltam hozzá, meg a ruhazsákokhoz. – Apa halára fog rémülni, amiért pasim lett, alig pár nap alatt.

- De engem ismer...

- Szerethet téged úgy is, mint a saját fiát, akkor is puskával fog elkergetni, ha nem tart téged elég jónak hozzám – öleltem át a derekát mosolyogva, majd az egyik ruhazsákért nyúltam és lehúztam a cipzárt.

Pár pillanatig csak néztem a sötétkék kisestélyire és azon agyaltam, hogy vajon milyen alkalom miatt hozta ezeket most Berci? Alaposabban is szemügyre vettem a ruhát, aminek A vonala volt, aszimmetrikus és térdig érő, és ha megmozgattam, enyhén csillogott is. Áhítattal húztam, végig a kezem a ruha anyagán majd Bercire pillantottam, aki mosolyogva figyelt.

- Tetszik?

- Igen nagyon, de... - kezdtem a szavakat keresve, mire elém tartott két jegyet a Diótörő előadására.

Kikerekedett szemekkel, vigyorogva kaptam ki a kezéből a jegyet és tüzetesebben is szemügyre vettem, miközben a szívem a torkom környékén dobogott. Még otthon én is ránéztem az oldalukra, mert láttam, hogy lesz itt Keszthelyen előadás, de amikor jegyet akartam venni, csalódottan láttam, hogy mind elfogyott. És most itt tartottam a kezemben két jegyet, amik a lehető legjobb helyre szóltak. Felpillantottam, és Berci nyakába ugrottam, aki nevetve ölelt át engem.

- Hogyan és miért? – kérdeztem boldogan. – Vagy várj. Ez a jegy neked és Zitának szól? Berci – ráncoltam a homlokom.

- Szerinted Zita végig nézne egy ilyen előadást?

- Otthon mikor megnéztem már egy jegy sem volt, pedig elég hamar ránéztem az oldalukra. Akkor mégis, hogy lehet, hogy neked van két jegyed? Vagy Zitáé lett volna, vagy pedig titokban te is évek óta szeretsz és előre eltervezted ezt az egészet – találgattam.

- Sajnálom, de csak annyi történt, hogy egy ismerősöm mégsem tud elmenni, és én megvettem tőle a jegyeket. De azt hiszem, annak örülni fogsz, hogy már Almádiba megtettem és egy pillanatig se gondolkodtam azon, hogy kit vigyek magammal – nézett a szemembe, én pedig elérzékenyülve néztem vissza rá.

- Hajlandó vagy végig ülni velem egy előadást?

- Biztosan szép lesz, ha meg nem köt le, akkor nézlek téged. Gyönyörű vagy, amikor beleéled magad valamibe – simogatta meg az arcom.

- Berci?

- Igen?

- Miért nem csókoltál meg egyszer sem? – kérdeztem csendesen, mire az ajkába harapott.

- Elhiszed, ha azt mondom ki akartam várni a tökéletes pillanatot?

- És az mikor lett volna?

- Majd megtudod, ha ott vagyunk – mosolyodott el, aztán lehajolt és az ajkát az ajkamra tapasztotta.

Képtelen voltam levenni a tekintetem Berciről, ahogy öltönyben lépkedett mellettem a színház felé, ahol már hosszú sor kígyózott a bejutásra várva. Mellette lépkedve hihetetlenül szerencsésnek éreztem magam, főleg akkor, amikor elkaptam pár lány irigy pillantását. Büszkén húztam ki magam, hogy igen ő az én pasim, és bár még én se nagyon hittem el, de ő az én pasim!

- Remélem ez az este kárpótolni fog a délutáni incidens miatt – pillantott le rám Berci, én pedig válasz helyett megcsókoltam őt.

- Ez a legtökéletesebb szülinapom – súgtam, mire elmosolyodott.

- Ennek nagyon örülök.

Kisé félreállva várakoztunk a bejutásra, sehova sem tolakodtunk, mert a jegyünk úgyis megvolt és senki sem foglalhatta el, így tök felesleges a sietség. Amíg várakoztunk, azon gondolkodtunk, hogy hány koreót kéne még összeállítanunk és milyen dalokat kéne felhasználnunk. Az oké, hogy volt egy ütős koreónk, de mellé kelleni fog még legalább három, hogy rendesen meg tudjuk mutatni magunkat és ki tudjuk tölteni azt a 15 percet. A Futótűznél is 15 perc volt ránk szánva. Gondolom nekünk is annyi lesz majd.

- Szerintem mehetne egy magyar dal is – vetettem fel.

- Magyarokra még sose táncoltunk – ráncolta a homlokát meglepetten.

- Akkor hülye ötlet?

- Nem, nem hülye ötlet. De én még nem találkoztam olyan csapattal, akik magyar dalra táncoltak volna.

- Ezért fogunk kitűnni a tömegből és amúgy is rengeteg klassz magyar dal van. Lassú gyors egyaránt. Például Békefi Vikinek és Feng Ya Ou-nak a Tűz – jutott eszembe.

Erre a dalra nem tudtam nem táncolni így volt is egy kész koreóm, de bármikor át tudtam alakítani. Az agyam azonnal dolgozni kezdett, Berci pedig nevetve figyelt engem.

- Imádom, hogy ennyire lendületes vagy – húzott magához és megpuszilta a homlokom. – De most tedd félre egy kicsit az alkotást és élvezd az estét.

- Mi van, ha kedved kapok és ráveszlek, táncoljuk el a Diótörőt? – kuncogtam fel.

- A négy fal között bármikor – súgta, mire megborzongtam.

Egy részem azért bánta, hogy annak idején ott hagytam a balettot. Kényelmesen elhelyezkedtem a széken, ahonnan tökéletes rálátásom nyílt a színpadra és nem ült előttem senki olyan, aki kitakarná a kilátást. Utolsók közt foglaltuk el a helyünket, így csakhamar a munkások behúzták a függönyöket, a fények lekapcsolódtak és egyedül csak a színpad maradt megvilágítva. Berci keze a combomra siklott, én pedig mosolyogva tettem a kezem a kezére és a színpadot eltakaró piros függönyt fürkésztem arra várva, mikor húzzák már szét. Egy gépi hang megszólalt, hogy az előadás kezdetét veszi és, hogy mindenki némítsa le a telefonját, majd kényelmesen dőljünk hátra és hagyjuk, hogy elkalauzoljanak minket egy varázslatos világba. Körülöttem páran elővették a telefonjukat és lenémították, én pedig magamba mosolyogtam ezen. Látszott, hogy ritkán jártak ilyen helyekre. Én már odakint kikapcsoltam a sajátomat és Bercire is rászóltam, hogy tegyen ugyanígy. Anyuval nem egyszer voltunk már színházban, vagy balett előadáson, de a Diótörő mindig kimaradt. Vagy túl későn akartunk jegyet venni, vagy mindig olyan időpontban volt, ami nem volt jó vagy nekem, vagy anyunak. Izgatottan dőltem, előrébb amikor megmozdult a függöny, majd lassan széthúzódott és a falra kivetítve egy családias kis nappali vált láthatóvá, karácsonyfával. A színpadon aztán felbukkant maga Clara a házvezetőnővel és fát díszítettek, aztán a kanapé mögül Tomi Clara öccse is felbukkant, aki megdézsmálta a mézeskalácsházat. Megbűvölve meredtem az előadásra, a dal bekúszott a fülembe és táncba hívta a szívemet. A táncosok össze lépését áhítattal figyeltem végig, és lélekben én magam is ott táncoltam velük együtt. Kívülről szemlélve a balett egy légies tánc és a fiúk úgy emelgetik a lányokat, mintha pehelykönnyűek lennének, a lányoknak a mozgásuk olyan könnyed mintha nem is lenne tele a lábuk sebekkel. Semmit sem mutattak abból, hogy fáj nekik és hiába figyeltem őket árgus szemekkel, semmi fájdalomra utaló jelet nem láttam rajtuk. Se egy finom fintort, se egy kis bicegést. Igazi profik, akik mindent megtettek a tökéletes előadás kedvéért, arcukon pedig az őszinte öröm, amiért ők lehettek itt a színpadon és adhatják át nekünk ezt a csodát.

Panaszos sóhaj hagyta el az ajkam, amikor lement az első felvonás és következett a 15 perces szünet.

- Kell menned mosdóba? – érintette meg a kezem Berci, én, pedig mint aki most ébredt egy hosszú álomból, zavartan ránéztem.

- Ismerjük egymást? – érdeklődtem, ő pedig először döbbenten rámeredt, aztán a fejét rázva elvigyorodott.

- Térj vissza közénk Nóri, te Clara pedig menj haza a Diótörődhöz.

Mosolyogva álltam fel, mire Berci is felállt és a kezemet megfogva az emberek közt átcsusszanva sietősen a mosdók felé indultunk. Sorban álás közben a büfé kínálatát vettük szemügyre és meg is beszéltünk, hogy iszunk fejenként egy-egy jegesteát és talán eszünk egy adag gesztenyepürét is, mert nagyon finomnak tűnik, sok habbal a tetején.

- Vélemény? – kérdeztem izgatottan.

- Ki a Diótörő? – kérdezte vissza válasz helyett.

Csodálkozva néztem rá, aztán persze eszembe jutott, hogy ő biztos nem látta Barbie és a Diótörőt, mert akkor tuti nem kérdezne ilyet. Titokzatosan mosolyogtam rá, majd beléptem a női mosdóba és elfoglaltam a szabad WC-t. Pár perccel később már a büfé előtti sorban álltunk és azért drukkoltunk, hogy senki se vigye el előlünk a gesztenyepürét, mert akkor nagyon mérgesek leszünk. Szerencsénk volt. Lehet, hogy senki sem pályázott a mi gesztenyepürénkre, de az is lehet, hogy megijedtek tőlünk, ahogy normálhangon azt beszéltük, mit kap az, aki el meri vinni a gesztenyepürénket. Miután megettük a gesztenyepürét és közben a kinti forgalmat figyeltük, vissza indultunk a helyünkre, hogy ne kelljen embereken át másznunk. Útközben megálltunk fotózkodni a Diótörőt hirdető plakát előtt. Csináltunk olyan képet is, amin csak én vagyok, valamint olyat is, amin Berci is rajta van. Oké nem bírtam megállni, hogy ne csináljak egy olyan képet, amin leutánzom Clara plakáton lévő mozdulatát, de hát, na.

A második felvonás sokkal gyorsabban elrepült, mint az első és én egyszerre voltam boldog, élményekkel teli és szomorú, amiért ilyen hamar véget ért. Órákig képes lettem volna még nézni. Széles mosollyal az arcomon, állva tapsoltam meg őket és több nézővel együtt ordítottam, hogy vissza. És ők vissza is jöttek egy utolsó tánc elejéig. Berci keze a derekam köré fonódott a mellkasához húzott és egy helyben ringatózva figyeltük a ráadás táncot, ami tele volt gyönyörűbbnél gyönyörűbb elemekkel.

- Szeretnék velük találkozni – fordultam Berci felé izgatottan, amikor kiértünk az előtérbe. – Biztos előre szoktak jönni.

Berci az ajkába harapva nézte meg, hogy mennyi az idő.

- Ne haragudj, de arra nincs időnk, hogy megvárjuk őket.

- Miért nincs? A hotelbe bármikor be lehet menni...

- Innen még vacsorázni megyünk, kilencre van foglalásunk – magyarázta.

- Ó – pislogtam nagyokat és én is megnéztem hány óra. – Odaérünk 5 perc alatt?

- Remélem – fogta meg a kezem és az embereket kerülgetve a kijárathoz siettünk.

Beültünk a kocsiba és Berci már azonnal kanyarodott is ki a parkolóból, majd besorolt a forgalomba és a megengedettnél egy kicsit gyorsabban hajtott.

- Nem kéne még vacsorázni is vinned – pillantottam rá zavartan.

- Nem jó első randi program?

- Azt hittem az már megvolt Tihanyban – mosolyogtam rá, mire elvigyorodott.

- Tekinthetjük azt is első randinak. De amúgy is ma szülinapod van és azt rendesen meg kell ünnepelni.

- Honnan tudtad egyébként?

- Jó barátom a Facebook.

- De én nem tudom a tiédet – vallottam be.

- Karácsonykor van. Nem is nagyon tartom. Egybe szokott lenni a kettő, így mindenkinek csak egyszer kell ajándékot venni.

- Tőlem kétszer fogsz kapni – szögeztem le.

- Angyal vagy – fogta meg a kezem és egy csókot lehelt a kézfejemre. – Azt szerettem volna, ha a Balatonparton tudunk vacsorázni, de mind kilenckor bezárt már.

- Nekem egy piknik is tökéletesen megfelelt volna. Úgy, mint múltkor a kocsi motorház tetején.

- Jó is volt az – biccentett. – De most meg akarom adni a módját.