Jimin POV  

Amikor meghallottam a kórterem ajtaja mögül a dulakodás hangjait, a szívem valósággal kalapálni kezdett.

" Ha még egyszer baja esik, soha nem fogom megbocsátani magamnak! "

Nem gondolkodtam, csak cselekedtem.

Berontottam a szobába, leszedtem Nináról egy férfit, akinek szinte vérben folytak szemei, és a lány elé ugrottam, hogy védelmet nyújtsak neki.

" Szép kis harmadik nap..."
(Akinek nem rémlik, Jimin már két napja jár Ninához, hogy kiengesztelje, amiért kiállhatatlanul viselkedett vele)

A lány megkerült engem, én pedig csodálkozva meredtem rá, nem értve a helyzetet amibe csöppentem. Hangja határozott volt, egy perce sem ingott meg, szemeivel szikrákat szórt, úgy beszélt az idegenhez, aki végül megnyugodott, és szó nélkül, csalódottan elhagyta a termet.

Hihetetlen, hogy még egy ilyen zűrös helyzetben is mennyire kezelni tudta az eseményeket úgy, hogy nem vesztette el a fejét közben. „Nem úgy, mint amikor velem vitázott..."
Hirtelen mintha elhagyta volna az erő, egy pillanatra összerogyott, majd rögtön felegyenesedett.

- Nina...? – szólítottam meg. „Aggódom...nagyon is..."

- Jól vagyok! – törölte le halvány könnycseppjeit, mosolyogva felém fordult.

„Ez a lány..." – ráztam meg a fejem gondolataimban.

- Nem hazudsz jól – léptem hozzá - egy kicsit sem. – magamhoz húztam, és szorosan ölelni kezdtem, mire ő felszisszent, és elhúzódott.

- Azt hiszem, megint felszakadt... – kapott sérült vállához.

- Bocsánat, nem akartam fájdalmat okozni – elkaptam a fejem. Szégyelltem magam, amiért teljesen kiment a fejemből, hogy egy sebesült emberrel vagyok.

- Nem a te hibád, az a rohadék az oka - magyarázta - mikor megpróbált leteperni, én meg tiltakoztam, felszakadt a sebem.

- Mutasd. – léptem hozzá közelebb, ő pedig szó nélkül tűrte, ahogy hozzáérek a sebéhez, és tanulmányozni kezdem azt.

- A fiókban van kötöző meg gézlap. - mutatott az éjjeli szekrény irányába, ami az ágy mellett volt.

- Addig ülj le. - adtam ki az utasítást.

Ő helyet foglalt, és előkészítette a felületet a kezelésre, míg én megkerestem a kötözőt, a gézlapot, és a betadint.

Igyekeztem hamar ellátni őt, hogy minél hamarabb elmehessünk innen. Szerencsére sikerült, és gyorsan elpakoltam mindent.

-Köszönöm.

- Nem tesz semmit – mosolyogtam rá.

- Egyébként igazad van, tényleg nem tudok jól hazudni. – nevetett – Köszönöm, hogy időben jöttél.

- Semmiség.

Egyre közelebb kerültünk egymáshoz, míg végül ölelésbe zártuk egymást, és így álltunk, ketten, egymást ölelve a kórterem közepén.

-Menjünk haza. – toltam el magamtól annyira, hogy a szemébe nézhessek.

Ő bólintott, majd pakolni kezdett, én pedig hamar aktivizáltam magam, és a segítségére siettem.
A következő pillanatban már lent voltunk a parkolóban, és Rin idegszálait borzoltuk, majd már az autóban ültünk egytől egyig, indulásra készen.

„ Kíváncsi vagyok, vajon tényleg úgy érez-e irántam, mint ahogy én iránta..."

A mellettünk elsuhanó tájat kémleltem, és eszembe jutott a kutyám, aki már hosszú ideje elveszett, és még nem akadtunk a nyomára. Előre hajoltam, és magam elé meredtem, úgy idéztem fel azokat az emlékeket, melyek Bong In-hez kapcsolódnak, majd ismét hátra dőltem, fejemet a hátsó ülés támláján pihentetve, és újra a mellettünk elsuhanó, homályos tájat kémleltem.

- Jimin, van kutyád? – ütötte meg a kérdés a fülem, mire felkaptam a fejem.

Beszélgetni kezdtünk, és én elmondtam mindent, hogy elveszett, hogyan nézett ki, és milyen a jelleme. Alig láthatóan a két lány összenézett, majd Nina hátra fordult, és ezt mondta:

- Lesz számodra egy meglepetésem!

A fantáziám azonnal elkezdte mozgatni azokat a kis fogaskerekeket a fejemben, különféle lehetőségeket kreálva, ám elhessegettem azokat. Elvégre, a meglepetés csak akkor meglepetés ha nem tudjuk mi lesz az.

Nina lakásánál voltunk, éppen a holmikat hordtuk be.
Rin kiment egy újabb adagért, mi pedig a nappaliba mentünk. Megszomjaztam, és mintha a gondolataimba látna, megkérdezte, hozhat-e valami innivalót. Udvariasan kértem egy kevés vizet, és amíg a frissítőmre vártam, körülnéztem a helységben. Igazán rendezett, elegáns, de mégis vad, nem luxuskivitel, mégis sejtet egy kisebb anyagi háttérre való utalást. Lassan helyet foglaltam az egyik fotelben, úgy nézegettem az előttem lévő asztalon díszelgő üvegszobrot, ami egy tigrist formált.

Lépteket hallottam, én pedig már fel akartam állni a fotelből, amikor rám parancsolt, hogy maradjak, és csukjam be a szemem, majd tárjam szét a kezem. Nem értettem, hogy egy pohár víz miatt miért kell ilyeneket tennem, míg végül egy meleg, és – feltételezem – puha valami került az ölembe.
Szemeim kinyíltak, és az én drága kiskutyám, Bong In nézett fel rám, csillogó szemekkel.

A többit meg már tudjátok az előző részből.

...

Felálltam, és Bong In-t a fotelbe tettem, amit rögtön el is foglalt , keleti kényelembe helyezve magát. Közelebb léptem hozzá, és szorosan megöleltem őt.

- Köszönöm! - mosolyogtam. Szívemből jövőn, hálával teli. És ezt Neki köszönhetem.

- Nem tesz semmit. - szabadkozott.

Már tudtam mit érzek, és biztos voltam abban, hogy ő is úgy érez, ahogy én.
Eltoltam magamtól annyira, hogy a szemébe nézhessek.

- Nina, én azt hiszem... hogy... nos... kedvellek... - hebegtem végül, közben elpirultam, mint egy kisgyerek.

Ő kuncogott, arca szintén pirosodni kezdett.

- Ha már itt tartunk - közelebb hajolt, és a fülembe suttogott- azt hiszem, én is kedvellek.

A szavak, melyekre titkon mindig is áhítoztam, végre elhangzottak.

A lány újra velem szemben állt, én pedig egy kis lépést tettem felé. Lassan bár, de biztosan hajoltam közelebb hozzá, arcát végig simítottam ujjaimmal, végül ajkaink összeértek.

Ó, édes istenem, milyen puha ajkai vannak!

Ő visszacsókolt, s karjaival átkulcsolta a nyakam, én pedig a derekánál fogva húztam magamhoz közelebb.

Nem akartam elengedni. Soha többé.