Nina POV  

Mintha a fellegekben jártam volna, megszűnt körülöttünk létezni minden, és nem maradt más, csak a pillanat a maga értékével, jómagam, és Park - Mr. Jégszív - Jimin, akinek a szíve már koránt sem olyan fagyos, mint volt. (Érthetetlen okokból, természetesen.)

Szívem hevesen kalapált, már-már arra buzdított, hogy többet akarjak, de ellen álltam saját magamnak. Ajkaink szétváltak, és újra egymás ölelésében találtunk magunknak kényelmet.

- Khm...! - köszörülte meg a torkát egy női hang, mire felé kaptuk mindketten a fejeinket. - Már elnézést madárkáim, de a csomagok nem fognak maguktól bekerülni a lakásba, úgyhogy megköszönném, ha segítenétek! - fújtatott Rin.

Egymásra néztünk, majd egyszerre hangos nevetésben törtünk ki.

- Bocsi Rin! Megyünk már! - törölték le egy könnycseppet a szemem sarkából.

- Ajánlom is! - rázta meg a mutató ujját, egy fajta fenyegetésként, majd elindult a konyha irányába.

- Gyere -indultam meg a bejárati ajtó felé, kézen fogva a rám mosolygó fiút - Rinnek igaza van. A csomag nem jön be magától. -kuncogtam.

- Utána nem megyünk el valahova?

- Mint például? - vontam fel szemöldököm.

- Meglepetés! - kacsintott.

- Részemről rendben van. - mosolyogtam, majd megfordultam és elindultam az ajtó irányába.

A kilincsre tettem a kezem, és egy pillanata megtorpantam.

- Hé, Rin! - kiáltottam a konyha irányába.

- Ühüm? - jött a nem éppen érthető reakció.

Pár másodperc múlva egy hörcsög arcú Rin kukucskált ki a konyha bejáratánál.

- Mi az? - nyelte le az éppen elraktározott kaját.

- Vigyáz valaki a csomagokra?

- Ó, persze! - helyeselt - Egy tök cuki srác azt mondta vigyáz rájuk amíg ti visszamentek érte.

- És pontosan hogy néz ki az a srác? - vettem le a kezem az ajtó kilincséről, és az ablakhoz mentem.

- Kb 180 magas szőkeség, amolyan igazi adonisz. Mit meg nem adnék egy ilyen pasiért! - áradozott barátnőm, majd hozzá tette:

- De be kell érnem azzal amin van.

Kinéztem az ablakon, és egy szőke szívtipró után kezdtem kutakodni.

- Látod őt? - jött közelebb Jimin is.

- Még nem. És te?

- Sehol semmi. - jött a megerősítés.

Ismét az ajtóhoz mentem, és újra meghátráltam.
Akkor kezdett el összeállni a kép a Rin által megadott leírásról. Szaporábban kezdtem venni a levegőt, a pulzusom szabályosan emelkedett, legalább másodpercenként öttel.

- Nina, minden oké? - tette vállamra a kezét Jimin.

- Nincs...! Nagyon nincs! - válaszoltam idegesen, majd feltéptem az ajtót, és kirohantam a ház elé, egyenesen a kocsihoz.

180 centi magas, saccra 75 kiló. Szőke, kicsit kócos haj, amitől a megjelenése inkább egy gimis rosszfiú kinézetét adja neki, mint sem egy húszas éveiben járó férfiét. Zöld szemei csillognak, már-már azt mondanám, világítanak.
NATE.

Megkerültem a kocsit, amelynek a másik oldalán az ajtónak háttal nekidőlve, lehajtott fejjel állt egy férfi, és várt valamire. Vagy is, inkább valakire.

Arra, hogy kijöjjek. Rám várt.

- Azt hiszem, azt mondtam, hogy húzz el innen, és ne lássalak többé. - mordultam rá a kinézetre nyugodt Nate-re.

- Szállj be. - biccentett a kormány felé.

- Nem fogok veled kocsikázni menni. - jelentettem ki határozottan.

- De igen. Fogsz. - húzott elő egy pisztolyt, amit elkezdett megtölteni.

- Le akarsz lőni?! - nevettem fel hisztérikusan. - Mert nem akarok újra veled lenni? - túrtam idegesen a hajamba.

Ő közben befejezte a fegyver megtöltését, és kibiztosította azt.

- Nem. - horkantott. Arcára félmosoly ült, eléggé hasonlított egy pszichopata gyilkoséra. Majd felemelte a fejét, és rám nézett, egyenesen a szemembe. - Őt fogom lelőni...!

Szememmel követni kezdtem a karját, amit oldalra nyújtja azt, benne a berettával, aminek a feje Jimin felé nézett. Nate nem vette le rólam a szemét, mosolya nem fagyott le az arcáról.
Be nem azonban kavarogtak az érzelmek. Itt áll előttem az exem, aki teljesen bekattant, és azt akarja, hogy menjek el vele kocsikázni, de fegyvert fog arra az emberre, akit szeretek.
A pulzusom, és a vérnyomásom is már az egekben járt, az agyam teljesen elborult, a testem viszont megdermedt.

- Meg ne próbáld, vagy kicsinállak...! - szűrtem a szavakat a fogaim között.

- Édes halál lenne számomra. - vigyorgott.

Neki akartam rontani, és megfojtani a két kezemmel, de ha megmozdulok, biztosan lelövi.

Egy lopott pillantást vetettem a lépcsőn álló Jiminre, aki minket pásztázott mozdulatlanul. Láttam rajta, hogy cselekedne, de nem mer. Nem azért, mert félti a bőrét, hanem mert ha ő lép, akkor Nate inkább engem lőne le, majd őt.

Tehetetlenek voltunk, és utáltuk ezt. De még mennyire, hogy utáltuk!

- Jesszusom - sóhajtottam - jól van. Elmegyek veled. Most pedig tedd el azt a rohadt berettát! - dörzsöltem meg a homlokom.

- Tudtam, hogy így döntesz majd.

A fegyvert a kezével együtt letette, és a nadrágjába csúsztatta, miután újra biztosítottak azt.

- Akkor menjünk. Hölgyeké az elsőbbség. - engedett maga elé udvariasan.

- Legalább még valamilyen szinten úriember vagy, amellett a rohadék barom mellett, aki lettél. - Fúrtam tekintetem az övébe, majd a kocsi felé indultam.

Gyűlöltem ezt a helyzetet. El akartam futni, és biztonságos helyre menni Jiminnel. Azonban a mint próbálkoznék valamivel, előkapná a pisztolyt és gondolkodás nélkül meghúzná a ravaszt.

Út közben ismét Jiminre néztem, akinek az arcára volt írva a tiltakozás és a fájdalom, eltátogtam neki egy " Visszajövök. "-öt, majd beszálltunk a kocsiba, és elindultunk az isten se tudja hova.

De mi lesz, ha mégsem jövök vissza...?