- Chae In!! Hozd vissza!! - de ő mintha meg se hallotta volna, szaladt tovább. - CHAE IN!!!!!

Annyira szeretem, amikor ezt csinálja velem. El fogok késni, megint, hála ennek a szőrös teremtésnek. Valaki magyarázza már el nekem, hogy mi olyan érdekes egy cipőben?? Komolyan mondom, az életben nem leszek képes megérteni egy kutya gondolkodását sem.

- Chae In...kérlek... - közelítettem az immáron a földön fekvő kutyához, aki úgy rágcsálta az edző cipőmet, mintha egy ötcsillagos étterem főfogása lett volna - kérlek add vissza a cipőmet!!

Már majdnem elértem az ominózus tárgyat, amikor kis barátom fogta magát, felpattant , és ismét futásnak eredt.  

- Tudod mit? Ha annyira szereted azt a cipőt, megtarthatod! - kiáltottam utána, derékra tett kezekkel, majd a cipős szekrényemhez mentem, és szemügyre vettem a portékáimat.

- Remek, már csak a magas sarkúim maradtak.... - fújtattam. Felkaptam az egyiket, majd gyorsan elindultam a munkába. Út közben vettem észre, hogy az öltözetem nem éppen passzol össze, a hajam is szét van csúszva, ráadásul otthon hagytam a pénztárcámat is. "Remek. ez nagyon nem az én napom" sóhajtottam. És akkor megcsörrent a mobilom. - Mi jöhet még? Elrabolnak? Elütnek? Rám szakad az ég?! - vonakodva bár, de felvettem. - Igen? - szóltam bele kedvetlenül.

- Elmondanád mégis mi a csudát művelsz?! - üvöltött a vonal másik végéről egy jól ismert hang, ami annyira éles volt és erős, hogy el kellett emelnem a fülemtől a készüléket. - Mi tart már eddig?!

Ja igen, életem legnagyobb sorscsapása a "legrosszabb nap" kategóriában már nem játszik szerepet. Életem megrontója, aki egyenesen a sírba visz, aki az idegeimet öli, és egyáltalán nem érdekli semmi: Park Jimin.

- Bocsánat, egy perc és ott vagyok... - nem akartam magyarázkodni, csak még szánalmasabbnak tűntem volna. Inkább csak bontottam a vonalat, és beléptem a BigHit épületébe.

- Szia Min Ah - üdvözöltem a recepcióst egy fáradt mosollyal - meg tudnád mondani merre van jelenleg a BTS?

- Szia Nina! Egy pillanat. .... Oh, igen , ma a stúdióban vannak. - mondta vidáman.

- Köszi, később találkozunk! - köszöntem el tőle, és mint a szélvész rohantam a stúdió irányába.

Hatalmas trappolással érkeztem meg, mire minden szem rám szegeződött, én meg majd' kiköptem a tüdőmet.

- Nina...jól vagy? - nézett rám aggodalmasan Jin.

- Nem nézel ki valami jól... - kontrázott rá Taehyung.

- Jól vagyok, semmi bajom. - nyugtattam meg őket, habár én jól tudtam, hogy nem vagyok rendben.

- Most hogy már itt vagy... - szólalt meg Jimin - nekiláthatsz a munkádnak. Most érkezett meg egy csomag a mi nevünkre, menj el érte a postára és hozd el! - utasított.

- Igenis... - hajoltam meg , és már ott sem voltam.

Természetes dolog, hogy a város másik felén lévő postán volt a küldemény, így eltartott egy ideig, mire odaértem. Ilyenkor sajnáltam azt, hogy nincs kocsim, de hát, rosszabb is lehetne a helyzet, nem igaz? Aláírtam a papírokat, majd átvettem a csomagokat (mint kiderült, nem egy, hanem három csomagról van szó...)és elindultam vissza az ügynökséghez. Nem voltak valami könnyűek a csomagok, és ezt a sérült karom is tudatta velem. Mintha kést forgattak volna benne, úgy terjedt szét testemben a fájdalom. Egész úton szenvedtem, míg vissza nem értem a stúdióba. Az utolsó lépéseknél, valami nedveset éreztem a vállamon, de nem törődtem vele. A helységben volt egy asztal, amire letettem a csomagokat, bár kicsit meg kellett emeljem azokat. Azt hiszem, ez a mozzanat volt az, amitől szétnyílt a sebem, és ismét elkezdett ömleni belőle a vér, míg a fájdalom ismét belém vájta karmait. Ép kezemmel a vállamhoz kaptam, és összerogytam.

- Nina! - rohantak oda hozzám a többiek, kivéve egyvalakit, aki csak messziről figyelte az eseményeket. - Nina, minden rendben?!

- Semmi baj- lihegtem - csak kicsit megszédültem, de már jól vagyok - egyenesedtem fel. Azaz, csak próbáltam volna, ám hirtelen minden elsötétült előttem.

Még egy darabig hallottam a többiek hangját, ahogy a nevemen szólítanak, majd a hallásomnak is annyi lett. Teljesen elvesztettem az eszméletemet...