Így történt, hogy főhőseink életfonalai összefonódtak, és jó erős csomó keletkezett rajtuk, amit még egy éles ollóval sem lehetne elvágni.

A BTS névre hallgató banda, és egy Nina Butler nevű lány, aki bebizonyította, hogy igenis eléggé tökös a rá szabott feladatok elvégzésére.
És akkor ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy Park Jimin „inasaként" kellett dolgoznia, aki rendesen megtépázta az idegrendszerét, és szemmel láthatóan gyűlölték egymást.
Hála az ég kifürkészhetetlen útjaiak, az inas lány és a herceg kibékült, majd szép lassan egymásba habarodtak.
Azután jött a nagy meglepetés, Nate, aki azt hiszem sokatoknak nem volt szimpatikus karakter, de szükségesnek éreztem, hogy felbukkanjon, és kicsit megmozgassa a történetet.

Nos, azt hiszem nem is kertelem tovább a dolgokat, elvégre tudom én, mire vártok annyira. Majd megesz titeket a kíváncsiság, hogy Jimin és Nina tervei megvalósultak-e, és hogyan.
Most pedig tudom, hogy arra gondoltok, hogy „ugyan már, ne rizsázz, csak térj a lényegre!" Nyugi gyerekek, máris megkapjátok, ami nektek jár.

Diadalittasan, mégis vegyes érzelmekkel érkezzen tehát az utolsó rész, a Huszadik Fejezet.

Nina POV

Miután elmondtunk mindent, hogy mi történt, és még szórakoztunk egy kicsit, a fiúk és Hae Rin hazamentek, kivéve egyvalakit. Mr. Park Jimin itt maradt, hogy segítsen a mosatlannal.

Érdekes. Nagyon érdekes. Vajon a dormban is ennyire a toppon van ha házimunkáról van szó?

Együtt kivittük a konyhába az üres bögréket és poharakat, meleg vizet engedtem a mosogatóba, és nekiálltam elmosni a koszos csetreseket. Arra lettem figyelmes, hogy feltűri pulóvere ujját, és beáll mellém mosogatni.

- Hát te? – fordultam felé meglepetten. – Miért nem mész haza? Már eléggé későre jár...

- És hagyjalak itt a sok mosatlannal? – horkant fel – Azt már nem! Ráadásul... - hajolt közelebb – még el kel raboljalak egy kis időre, emlékszel? – húzta sunyi mosolyra a száját.

Visszafordultam az éppen a kezemben lévő bögre irányába. Hajam az arcomba hullott, ezért nem láthatta, ahogy mosolygok, de játékosan oldalba böktem, mire halkan kuncogni kezdett, és folytatta a mosogatást.

- Rendben. – válaszoltam. – De szerintem jobb lenne, ha holnap rabolnál el. – fordultam felé mosolyogva. – Ha szeretnél, itt aludhatsz. – kacsintottam játékosan.

- Azt hiszem, nincs más választásom. - vonta meg a vállát, és tovább mosogattunk.

...

Másnap reggel arra az érzésre keltem, hogy valaki figyel engem. Óvatosan fordultam meg az ágyamban, és lassan kinyitottam a szemeim. Ő volt az, és éppen egy tálcát tartott maga előtt.

- Jó reggelt! - küldött felém meleg mosolyt, amit nyomban viszonoztam.

- Neked is! De mit jelenten ez? - mutattam a tálcára és annak a tartalmára.

- Ágyba reggeli, csak neked, csak most. - mondta, és felém nyújtotta a tálcányi étket.

Kerekedő szemekkel néztem végig mindenen, ami ott volt előttem: egy gőzölgő cappuchino, pirítós, szép aranybarna színű, és főtt tojás. Igazán egyszerű, mégis nagyon finom.

- Csak azért felkeltél, hogy ezt megcsináld nekem? - néztem fel rá még mindig kerek szemeimmel, mire ő bólintott.

- Tudom, nem nagy dobás, de ezek voltak az elsők, amik a kezembe akadtak... - vakarta meg a tarkóját, én pedig kuncogni kezdtem.

- Mondd, hogy csinálod ezt? Ez a kedvenc reggelim! - nevettem, miközben tekintetünk összefonódott.

- Talán... varázslat? - tárta szét a kezeit, majd ő is elnevette magát.

- Mindenesetre köszönöm. Jót fogok enni. - bólintottam a fejemmel, majd kikeltem az ágyból, és a szobámban található kis asztalhoz mentem, amire letettem a tálcát, majd helyet foglaltam, és elkezdtem enni.

Nem csalódtam, minden olyan volt, amilyennek lennie kellett, sőt, talán most az egyszer még jobb is. Ő is leült a mellettem levő székre, és nézte ahogy elfogyasztom az általa elkészített reggelimet.

- Mit csinálunk ma? - fordultam felé kérdőn, miközben bekaptam egy újabb falat pirítóst.

- Először is végzel a reggelivel, utána elrabollak a mai napra egy kis meglepetésre. - mutatott a már majdnem teljesen üres tányér felé, majd kacsintott egyet.

- Valóban? - mosolyodtam el, ahogy ajkaimhoz emeltem a csésze cappuchinot, és bele kortyoltam. - Hát jó. - tettem vissza a tálcára egy könnyed mozdulattal az immár üres csészét. - Köszönöm a reggelit, csodás volt.

- Nem tesz semmit. - mosolygott továbbra is rám. - Most viszont készülődj, mert nemsokára indulunk! - ragadta meg a tálca füleit, felállt, és kiviharzott a szobámból, én pedig összetett arckifejezéssel néztem utána.

Legalább kézben tartja a dolgokat - kuncogtam.

Gyors léptekkel értem el a szekrényemet, melynek ajtaját egy laza mozdulattal ütközésig kicsaptam - hála érte a jó erős fizikumomnak - és valami elfogadható ruha összeállítás után kezdtem el kutatni.

- Nem igaz, nem találom!! - sziszegtem. - Pedig itt volt! Tudom!

Hosszas keresgélés után végre megtaláltam, amit kerestem: választásom egy terep mintás zipzáras felsőre esett, egy fekete spagetti pántos topra, és egy kényelmes, simulós fekete nadrágra, ami a szintén fekete sportcipőmmel tökéletes outfit-et adott.
Mivel nem vagyok a kozmetikumok híve, nem nagyon szoktam sminkelni, viszont a mai nap különleges volt, és úgy éreztem, ha már itt tartunk, adjuk meg a módját. Sminkem nem volt sem túl szolid, sem túl vad, vagy túl sötét, csak olyan, ami engem tükröz vissza, hajam pedig leengedve hagytam.

Hirtelen kopogást hallottam a szobám ajtajának félfáján:

- Hercegnő, készen van? - kukucskált felém egy kíváncsi arc.

- Máris mehetünk! - indultam el felé.

Jimin POV

Mi tart már eddig?! - járkáltam fel és alá a lakásban, míg végül meguntam a várakozást, és felmentem a szobájához. Kopogtattam az ajtófélfán, és benéztem.

- Hercegnő, készen van? - kerestem őt a szemeimmel, míg végül feltűnt a szekrényének ajtaja mögül, és felém indult, én pedig olyan szépnek találtam őt, hogy egyszerűen megdermedt a testem.

- Máris mehetünk! - válaszolta, miközben egyre közelebb ért, míg végül megállt előttem, és kérdőn rám nézett. - Valami baj van? - húzta el a kezét a szemeim előtt, mire feleszméltem, és kiegyenesedtem.

- Igen, minden rendben! - vágtam rá hirtelen - Csak tudod, olyan jól nézel ki...

Mint a paradicsom, olyan vörösnek éreztem magam, ahogy ezeket a szavakat kimondtam, de ő csak rám mosolygott, megköszönte, és végre elindultunk a randinkra.

Kisebb autózás után egy iskolánál kötöttünk ki, ami látszólag be volt zárva, tekintve, hogy vasárnap volt.

- Egy ... iskola...? - fordította el a fejét oldalra.

- Pontosan. Iskola. - mosolyogtam.

- Mégis miért...

- Majd meglátod!

Kézen fogtam őt, és elindultunk bejárat felé, ahol már egy gondnok várt ránk. Nem kellett semmit sem mondanunk, kinyitotta az épületet, és mosolyogva vezetett minket végig a folyosókon, amíg el nem értünk egy ajtóhoz, melynek kulcsait az idős ember átadta, majd jó szórakozást kívánva mosolyogva odébbállt.

- Jimin, miért vagyunk itt? - fordult felém kérdőn.

- Tessék. - odaadtam neki a kulcsot - Nyisd ki. - biccentett az ajtó irányába.

Óvatosan a zárba helyezte a kulcsot, és elfordította. Hirtelen melegem lett, úgy éreztem meggyulladok. Csak remélni tudtam, hogy tetszeni fog neki, amivel készültem.
Lassan meghúzta az ajtót, mely szélesre nyílt, mi pedig beléptünk rajta.

A teremben sötét volt, a kapcsolók a másik oldalon, valahol a falon, mi pedig nem tudunk elmenni odáig.

- Jimin, mégis mit tervezel? - fordult meg, és egyenesen rám akart nézni, de én addigra már nem voltam ott.

Kihasználva a sötétséget, elfoglaltam a helyem, és vártam.

- Jimin! Merre vagy? - indult el a terem közepe felé engem hívogatva.

3...2...1...MOST.

A kapcsolókat feloltották, és a fény betöltötte az egész termet. A tornaterem nagysága most látszódott csak igazán, én pedig ott álltam a közepén, körülöttem azokkal a személyekkel, akikre mindig számíthatok: A Bangtan.

Az erős fényre Nina felénk fordult, és menten lefagyott, szemei kikerekedtek, szája tátva maradt.

- Nina Butler, ezennel kihívlak téged egy kosármeccsre 1-1 ellen! - emeltem fel a hónom alá csapott labdát - Elfogadod a kihívásom? - mosolyogtam felé.

- Ugye most csak viccelsz?! - hőkölt hátra. - És ti srácok, hogy kerültök ide?! - fordult a többiek felé.

- Nos, - vette magához a szót Taehyung, és előre lépett - mivel akartál egy kis meglepetést a mi Jiminünknek, és Jimin is akart neked valamit, ami mint kiderült egy és ugyanaz, ezért gondoltuk összehozzuk nektek. - vigyorgott.

- Így van! - helyeselt Jungkook.

- Tudjátok mit? - szólalt fel Yoongi - Nina, csak fogadd el a kihívást, mi meg majd szurkolunk és bíráskodunk innen a kispadról.

- Nos... mit mondasz? - fordultam felé ismét reménykedve.

- Hát - nézett rám újra - Ha már ilyen szépen összehoztátok, rendben, benne vagyok. - bólintott mosolyogva.

- Szuper! - kiáltott Namjoon. - Akkor lefektetem a szabályokat, amíg ti elkészültök.

Mindketten választottunk egy padot, amire a cuccainkat tettük, majd levettük a felsőnket.
Egy titkos pillantást vetettem rá. Egészen mostanáig fel sem tűnt, mennyire sportos alkat, és milyen csinos. Mondhatni, minden szempontból tökéletes. Haját szorosabb lófarokba fogta, majd elindult a pálya közepe felé, közben pedig rám nézett, és végig mosolygott.

- Álldogálsz még egy kicsit Rómeó, vagy jössz te is? - horkant fel a Namjoon mellett álló Yoongi.

- Megyek már! - dobtam le a pulóverem a padra, ami sikeresen a földre csúszott, és se perc alatt ott termettem én is a kör közepén.

- Szóval - köszörülte meg a torkát Namjoon hyung - Előre szólok, hogy csak egy dobásotok van fejenként, tehát aki először szerez pontot, az nyer. A nyertes kérhet valamit a másiktól. Érthető voltam? - nézett a két oldalára, mi pedig bólintottunk. - Remek. Akkor dobom a labdát.

Mindketten elhelyezkedtünk, ugrásra készen várva arra, hogy hyung feldobja a labdát.

-Felkészülni! Vigyázz! Rajt!

Sípszó hallatszott a pálya széléről, a labda pedig magasra szállt, majd a vonzás és a gravitáció törvényeinek megfelelően elkezdett visszafelé esni, a föld középpontja felé.

- Miben voltál a legjobb? - szegezte nekem a kérdést, szemét közben le sem vette a felénk közelítő labdáról.

- A kosárszerzés. Neked? - pillantottam felé, majd tekintetem a labdára emeltem vissza.

- Nincs szerencséd, az én specialitásom a lopás. - húzta széles mosolyra a száját, majd egy nem várt pillanatban felugrott, és röptében elkapta a labdát, majd futásnak eredt, egyenesen az én térfelem palánkja felé.

Azta!

Nem számítottam rá, hogy az ellenfelem ennyire fürge legyen, de megvannak az előnyei. Utána indultam, és igyekeztem minél hamarabb utolérni őt, ami még sikerült is. Következett a neheze, amikor blokkolnom kell őt, vagy elvenni a labdát tőle. Hatalmas dübörgéssel vágódtam be elé, még mielőtt rálőhetett volna, így tényleg kialakult az a bizonyos 1-1 állás.

Mindketten élesen koncentráltunk, a másik mozdulataiban próbáltunk olvasni, hogyan tudnánk kicselezni egymást. Az ő kezében a labda annyira tűnt valóságosnak, mint egy természetfeletti tárgy. A labda pattogásának ritmusa nyugodt volt és egyenletes, ha oda néztem úgy tűnt, mintha csak eljátszaná, hogy pattogtatja, testtartása túlságosan nyugodt volt, ami miatt aggódni kezdtem.

Ha nem szerzek pontot hamarabb, akkor nem lesz esélyem megkérdezni tőle... Muszáj megnyernem!

Egy pillanatra mintha lelassult volna az idő, tisztán láttam a labda vonalát, ahogyan eléri a földet, majd visszapattan egyenesen Nina tenyerébe. Megmozdította a jobb lábát.

Cselezni akar?! Azt már nem!

Szemkontaktust tartottam vele, majd elmosolyodtam.

- Sajnálom Jimin, de ezt én nyerem meg. - jelentette ki, és ahogy gondoltam, jobbra mozdult, majd hirtelen balra ugrott. Arra viszont nem számított, hogy megtöröm a védelmét azzal, hogy átlátok rajta. Miközben balra mozdult, kiütöttem a kezéből a labdát, és teljes sprintet nyomtam le a másik térfélre, majd a hárompontos vonalnál megálltam, céloztam, és dobtam. Mindannyian a labda ívét és sebességét figyeltük, ahogyan forog a saját tengelye körül, és ahogy közeledik a palánk és a gyűrű felé.

Három....kettő....egy....

Megfordultam, és Ninára néztem, aki ugyan utánam indult, mégis félúton megállt, mintha beletörődött volna, hogy vesztett. Abban a pillanatban, ahogy tekintetünk találkozott, ujjammal a hátam mögé mutattam. Az volt a pillanat, amikor a labda csont nélkül célt ért, én pedig elmosolyodtam.

- Ott rontottad el, hogy elbíztad magad. - lihegtem, majd odamentem hozzá.

- Jimin nyert! - kiáltotta Namjoon, mire a többiek éljenezni kezdtek. - Tehát! - szakította meg az örvendezést a leader hyung - Jimin, van bármilyen kérésed Nina felé?

Kellett egy kevés idő, mire összeszedtem a bátorságom, és a gondolataim, majd megszólaltam.

- Nina Butler, ezen a szent helyen, hat tanú jelenlétében megkérdezem tőled... Leszel a barátnőm?

Kínos csend telepedett ránk egy pillanatra, Nina a szája elé kapta a kezét, szemébe könnyek szöktek.

- Nina, mondj valamit! - bátorította Hoseok.

- Mondj igent! Mondj igent! - kiáltotta lelkesen Taehyung, a többiek csak bólogatni vagy éppen mosolyogni kezdtek. Valamiért úgy éreztem ők tudnak valamit, amit én nem.

Idegesen közelebb léptem hozzá, és újra megkérdeztem.

- Nina.... leszel a barátnőm?

Tekintetem az övébe fúrtam, egy milliméternyit sem engedtem belőle, kezemmel végigsimítottam a karján, válaszra várva.

Nagy levegőt vett, kezeit leengedte, majd megfogta az enyémet, és azt mondta:

- Park Jimin, a srác, akivel nagyon sok dolgon mentem keresztül - hajtotta le a fejét egy pillanatra, majd ismét rám nézett, szemei csillogtak. - Ezen a szent helyen, ahol most itt vagyunk, a válaszom : igen.

Mindketten egy hatalmas sóhajt engedtünk el.
Közelebb léptünk egymáshoz, kezemmel végigsimítottam puha arcbőrét, melyhez mindig olyan kellemes hozzáérni.

- Szeretlek. - suttogtam.

- Hasonlóképp - suttogott ő is.

Egyre közelebb értünk egymáshoz, míg végül ajkaink találkoztak. Öleltük egymást, s hosszasan csókot váltottunk. Én mondom, benne volt mindkettőnk összes érzelme a másik iránt.

A Bangtan többi tagja ujjongani kezdett, tapsoltak, kurjongattak, vagy csak mosolyogva bólogattak.

Elváltunk egymástól, s homlokainkat összeérintettük, úgy mosolyogtunk a másikra.

- Köszönöm...! - mondta.

- Én köszönöm...! - kontráztam rá.

Bár mindkettőnk életében voltak hazugságok, melyek sötét árnyékként követtek bennünket az életünk során, arra volt szükségünk, hogy találkozzunk egymással, és mindezen változtassunk.
Hiszem azt, hogy a mai naptól fogva együttes erővel leküzdhetjük ezeket a hazugságokat, és egy boldog életet élhetünk.
Hogy meddig? Nagyon remélem, hogy az örökkévalóságig.

Azzal, hogy megszabadítottál engem, te is szabaddá lettél.
Így hát tájuk szét szárnyaink, és repüljünk együtt tovább egy közös úton, a boldogság és egy jobb élet felé.

Vége.