A banda ragyogott a színpadon,csak úgy, mint mindig. Már csak a Blood, Sweat & Tears maradt hátra.

Elsötétült a színpad, időt adva a fiúknak, hogy a megfelelő pozícióba állhassanak. Elindult a zene, a reflektorok rájuk irányultak, és megkezdődött a lélegzetelállító produkció. Mosolyogva néztem őket a színfalak mögül. Elképesztő, mennyire komolyan veszik azt amit csinálnak. Az arcukról a boldogság tükröződött, némi fáradtsággal keveredve.

"Ők tényleg a rajongóikért élnek" , gondoltam.

Az a három és fél perc tovaszállt, és ők lejöttek a színpadról.

- Hihetetlenek vagytok! - tapsoltam meg őket, ahogy elhaladtak mellettem.
Kedvességemet egy-egy meleg mosollyal viszonozták, vagy éppenséggel adtak egy pacsit. Természetesen, akadt közöttük egy kivétel.Park Jimin. Még mosolyogva jött le a színpadról, de amint odaért hozzám, nem láttam mást rajta, csak a szánalmat, a megvetést, és a felsőbbrendűséget. Mondanom sem kell, hogy az én arcomról is lehervadt a mosoly.

- Te is nagyon jó voltál... - hajoltam meg.

Egy pillanatra megállt, és rám nézett. Egy lopott pillantást vetettem rá. Szemében még mindig ott ragyogott a gyűlölet és az utálat. Még csak egy szóra sem méltatott, sarkon fordult, és az öltözőjébe ment. Szomorúan, fájdalomteljes szívvel néztem utána.

Nem enyhültem meg, félre ne értsétek. Ugyanolyan erős és makacs vagyok még mindig, csak motoszkál bennem egy érzés,ami azt sugallja, hogy Jimin nem volt mindig ilyen ember.
Ahogy belemélyedtem a gondolataimba, észre sem vettem, hogy a többiek már visszajöttek.

- Ninaa, hahó! - húzta el a kezét szemeim előtt Hope. - Föld hívja Ninát! Nina válaszolj!

- Óh... - ráztam meg a fejem, majd körbenéztem - gyorsak vagytok.

- Tudod, ennyi idő alatt, van benne rutinunk. - vigyorgott Namjoon.

- Értem.- kuncogtam.

- Na,mi lesz? Megyünk már? - türelmetlenkedett V.

- Hol van Jimin? - nézett körül csodálkozva Kook.

- Ott jön. - bökött a folyosó irányába Jin.

Jimin arcán egyszerre látszódott a meglepettség , a hitetlenkedés, és az utálat.

- Te mégis mit keresel még itt?! - fordult ki magából. A többiek nem tétováztak, rögtön a védelmemre keltek.

- Mi ragaszkodtunk hozzá,hogy jöjjön velünk. - mondta Taehyung, a lehető legkomolyabb hangon.

- Ez így van! - helyeselt J-Hope. - Amúgyis... Ninának szüksége van egy kis kikapcsolódásra.

- Felőlem! - vonta meg vállát, mint akit nem érdekel az ég adta világon semmi, majd elindult. - Nem jöttök? -fordult hátra, de nem állt meg.

- Megyünk már! - kiáltottunk utána.

Az egyik népszerű szórakozóhelyre mentünk, ahova csak hírességek járnak. Teljes egészében V.I.P hely.
Nem kellett minket félteni, ha szórakozásról volt szó. Taehyunggal annyira egy hullámhosszon vagyunk, hogy szinte olvasunk a másik gondolatában. Hangosan nevettünk, táncoltunk, beszélgettünk. Éjszakai jólétünket csak egy dolog zavarta meg. Észrevettem egy nőt, aki száz százalék, hogy nem híresség , de mégcsak nem is alkalmazott. Pultosnak adta ki magát, és éppen egy kis tasaknyi fehér port szórt bele egy pohár frissítőbe.

- Az nem lehet...! - motyogtam.

Nem tudtam, mit kellene tennem, csak álltam ott, és figyeltem az eseményeket. A nő már el is keverte a véleményem szerint szintetikus anyagot az üdítővel, és lerakta valaki elé. Jobban megnéztem az alakot, aki elé a drogos ital került.

- Meg ne idd! - kiáltottam oda neki, de a nagy hangzavarban hangomat elnyomta a dübörgő zene. Ő a pohárért nyúlt, felemelte azt, megforgatta, és már éppen a szájához emelte, mire odaértem, és kiütöttem azt a kezéből. A nő ezt észrevette, és futásnak eredt, én pedig utána. A nyílt utcára fordult, és egy autó felé tartott. Sajnos, nem érhette el a járművet, ugyanis elkaptam őt. Ilyenkor örülök annak, hogy az iskolában élsportoló voltam. Kivételesen még annak is örültem, hogy a rendőrségnél is dolgoztam, és pár dolgot megtarthattam, miután elbocsátottak. Akkoriban úgy voltam vele, hogy bármikor jól jöhet, ha kéznél van egy bilincs, vagy egy pisztoly. Jelen esetben, az előbbi pont ott lapult a farzsebemben. Hogy biztosra vegyem, nem lóg meg, egy padhoz bilincseltem. Visszagondolva, érdekes látvány lehetett, ahogy egy nő a másikon térdel, közben megbilincseli...

A bilincs kattant egyet, jelezve, hogy ellátja célját, én pedig már tájékoztattam az egyik barátomat a rendőrségen.

- Hű... - csodálkozott el valaki mögöttem. Ijedtemben megfordultam, és szembetaláltam magam azzal az emberrel, akivel a legkevésbé akartam találkozni.

- Mi az? - horkantottam. - nem láttál még ilyet? Filmekben sem? - kekeckedni kezdtem.

- De láttam. Csak nem gondoltam, hogy... tudod... de mégis mit csinált?! - furcsa volt őt így látni. De hozzá tudnék szokni, annyi biztos!

- Szintetikus drogot kevert az italodba. Van fogalmad róla mekkora botrány lehetett volna belőle?! Sem neked, sem az ügynökségnek, sem annak a szórakozóhelynek nem lett volna előnyös! - magyaráztam el neki a tényeket, talán, kicsit erősebben is a kelleténél. Leszegett fejjel hallgatott végig, nem vágott a szavamba, csak cipője orrával kezdett apró köröket leírni a betonon.

- Igazad van.... - nyögte ki végül. - figyelmetlen voltam.

- Igen, az voltál. - mordultam rá, derékra tett kézzel.

- Nina! Jimin! - kiabálták. Összenéztünk, majd a hangok irányába fordultunk.

- Te menj vissza, én hazamegyek. - utasítottam őt. Szó nélkül elindult, még csak vissza sem nézett. Én még megvártam a zsarukat, hogy elvihessék a túszomat, majd hazafelé vettem az utam.

Magányosan sétáltam az utcákon. A lágy tavaszi szél az arcomat simogatta. Felüdítő érzés volt. Felnéztem az égre. Habár hűvös volt, és a belvárosban voltam, az ég olyan tiszta volt, hogy még a csillagokat is látni lehetett. Egyszer csak vinnyogásra , egyfajta állati sírásra lettem figyelmes. A hang felé fordultam, majd lenéztem. Egy kicsike kis kölyökkutya kuporgott egy dobozban. Szőre gubancos volt, és inkább hasonlított egy fekete szőrgombócra, mint kutyusra.

- Szia kicsim! Mit csinálsz te itt?

Óvatosan felé nyúltam, és végigsimítottam a bundáján. Vélhetően tetszett neki, mert pillanatok alatt a karomba ugrott, és hozzám bújt. Megrezdült a telefonom.
A kijelzőn felvillant a *Mr. Jégszív* név. Kisebb habozás után végül ráböktem a zöld gombra.

- Ezúttal minek köszönhetem a hívásod? Azért is le akarsz szólni, mert megakadályoztam, hogy bedrogozzanak? - szóltam bele unottan a telefonba.

- Öhm... Szia... - szólt bele a vonalba, eddig nem megszokott hangon. - Nem erről van szó....

- Valami gond van? - kérdeztem. Nem szokott ilyen lenni.

- Csak... meg akartam köszönni... a mait... - hebegte.

- Óh, értem... - kicsit nehéz volt egy kutyával a kezemben telefonálni. Hirtelen úgy gondolta, hogy viszonozza a kedvességemet, ezért elkezdte az arcom nyalogatni.

- Hé, ne csináld, elég ! - kuncogtam.

- Kihez beszélsz?? - szólt a telefonba ismét, kissé zavarodottan.

- Találtam egy kiskutyát, és most itt viszonozza a kedvességem. - válaszoltam.

- Oh, értem. Nos,... jó éjt.

Letette.

- Ez mégis mi volt? - néztem rá újdonsült bajtársamra, aki ugatni kezdett, mintha válaszolni akarna. - Ki tudja - mosolyogtam rá. - Na gyere, menjünk haza!
Felvettem kis barátom , és elindultunk otthonunkba, ahol meleg volt, és várt ránk egy pihe-puha ágy.