- Most ez mégis mit akar jelenteni ? - kérdezte Amy a vállam fölött a srác után pillantva.

Az arcát kutatva próbáltam valami olyannal előállni, ami megnyugvást hozott volna számára. De volt e egyáltalán olyan dolog ami nem volt egyértelmű, és ki tudtam volna mondani anélkül, hogy az érzékeny kis arany lelkét megsértettem volna ?

Olyan volt ez mintha a Titanikon ültem volna, velem szemben Rose és Jack épp egymás szájában próbálják az új niagarát felfedezni, és hopp egy jéghegy történt !
- Süllyedünk skacok ! - kiabálnám az uborkás szendvicsemen átküzdve magam.
- Na ne már !!

Ash csak a fejét csóvàlta, én pedig próbáltam nem leutánozni, de minden egyes idegszálam vonzódott ahhoz a millio szarkasztikus kommenthez, amit a szituációhoz tudtam volna fűzni.

- Mekkora egy seggfej ! - kiabálta el magát Amy és a körülöttünk ülő legalább hatvan ember olyan szintű szinkronban emelte felénk a tekintetét, hogy szinte autómatikusan el akartam bújni a só és bors tartó mögött.

Nyilván nem ezért mondta. Csak azt akarta hogy Tom meghallja és visszajöjjön kimagyarázni a szituációt.

Amy és Tom már kerek 2 hónapja, 4 napja, 15 órája, 37 perce és 16 másodperce voltak együtt.

17.
18.
19.
És 20 is lett volna, ha Tom nem szakított volna Amyvel éppen ebben a pillanatban.

Hogy honnan tudtam ? Hát ha nem volt nyilvánvaló akkor épp itt ültem mellettük, azt meg hogy mennyi ideje lettek volna együtt , bármelyik percben fel tudtam volna olvasni a telefonjáról, ahol egy mániákusan idegesítő számlálót állított be magának, ami minden eltelt óra után egy madárcsiripeléssel jelezte az arany 60 percüket, amit vagy veszekedéssel, egymást féltékennyé tevésével, vagy bakteriális háborús nyálcserével töltöttek.

A kanalammal játszadoztam, miközben Amy egyre idegesebb lett.

- Uram isten! - fújta ki az orràn a levegőt.
- Most komolyan srácok! - tekintett ránk.- figyeltek egyáltalán?

Ash felnézett a telefonjáról én pedig rá.

Mind a hárman csak ültünk ott néma csendben.

- Szakítottatok. - jelentette ki Ash reszelős hangján, aztán ujjaival barna hajába túrva elnyúlt az asztalon.

Elmosolyodtam.

Talán meglepő volt mindenkinek, aki elsétált melletünk, hogy egyáltalán egy asztalnál ültünk. Ott volt Amy. A szőke bombázó, aki akárhova lépett be, mindenkinek elrabolta a figyelmét. Nem gondoltam volna hogy örülni fogok valakinek aki olyan volt mint Ő. Főleg miután kiderült, hogy szobatársak leszünk. De mindannak ellenére, hogy jobban nézett ki, mint néhány szupermodell, okos volt és annál inkább visszafogott.

Aztán ott voltam én. Az a fajta lány aki mindíg a fiúk legjobb barátja volt. Hosszú barna hajjal, és olyan hosszú lábakkal, hogy egyet kellett csak lépnem és máris Amsterdamban voltam.
Hazudtam. A hajam még mindíg barna volt, de olyan alacsony voltam, hogy a legfelső polcok jelentették a legnagyobb kihivàst az életemben. Mindenki 21 évesen a szerelem miatt aggódik. Én inkább azért aggódtam, hogy hogy is érem el a kedvenc műzlimet a szupermarketekben.

És ezért volt jó, hogy volt Ash.
Az a tipikus srác, akit mindenki elbírált első látásra. Teletetovált nyakkal, ferde mosollyal, kócos barna hajjal és kék szemekkel elérve a legeslegmagasabb polcokat mindenhol.

Ha azt mondta volna bárki, hogy mi majd haverok leszünk, lehet hogy kinevettem volna, de most hogy így volt nem cserélném le őket, még ha valaki kényszerítene se.

Ash rám vigyorgott, aztán visszatekintett a telefonjára.

- Jó egyeseknek.- emelgette a szemöldökét Amy. - Akiknek lesz kivel menniük az év első bulijára. Csak képzeljétek el. Mennyire is szexi lett volna, ha Tom és én összeöltözve mentünk volna. És berúgva a holdfény alatt, ölelkezve a hidegben lesmárolt volna, én meg csak neki nyomtam volna a csípőmet hogy érezzem, hogy mennyire is indítom be. - megnyalta a száját.

Megköszörültem a torkomat, aztán úgy döntöttem, hogy az ezt követő kínos csend helyett inkább a kávémat választom.

Ash nagyot nyújtózva ásított.

- Én is egyedül megyek. - jelentette ki.

Amy annyira meglepődött, hogy alig bírta csukva tartani a száját.

- Mi történt Goldieval ?

- Semmi. Ő is máshova megy. Én meg nem akartam hogy törpilla magányos depresszióba zuhanjon nèlkülem.

- Héé! - csattantam fel. - 154 vagyok oké. Ez eléggé átlagos.

- Hobbit falván esetleg. - villantotta rám mosolyát, aztán játékosan átölelt.

Leráztam magamról a kezét, aztán telefonjára pillantottam.

" Ha nem mész akkor találkozhattunk volna "

Ráemeltem a tekintetem, de inkább ugy dontottem nem mondok semmit sem.

Mind a kettőjüknek a magán ügye volt, hogy mit kezdenek a kapcsolatukkal. Az egyetlen külömbség az volt, hogy míg Amy mindent ki tálalt, Ash sosem mondott semmit. De ez nem az én dolgom volt.

Hiszen alig ismertük egymást.

Tudtuk, hogy milyen kávét iszunk, hogy milyen játékokkal játszunk, milyen szakot akarunk végezni, és a szoba számunkat.
Még csak most kezdődött el az a része a barátsagunknak. Az a része, amikor kitálaljuk egymásnak a szennyesünket. Mikor elmondjuk, valójában mennyire is kívánjuk a másikat, hogy lefekszünk velük, aztán kínos csendben ülünk majd egymás mellett miközben azon agyalunk majd mennyire akarjuk, hogy újra megtörténjen, aztán részegen elkövetünk egy két hibát. De hogy mi lesz az eredmény, vagy hogy milyen módon alakul a történetünk. Ez mind rajtunk fog múlni.