Ott ültünk csendben, miközben hallgattuk, ahogy az eső az ablakot pásztázta.

Mindenki el volt nyúlva a földön és a telefonját bámulta. Pont ahogy én is, és meglepetten figyeltem a képernyőmet, mikor megrezzent a kezemben.

" Pillecukor + csoki + keksz ? "

A profilképen Joe volt a barátnőjével.

Torkomat megköszörülve ültem fel.

Meglepő volt, hogy egyáltalán megtalált. Méginkább az, hogy üzenetet is küldött. Nem értettem a szituációt.

Amy felé fordultam, aki alig észrevehető pillantásokat vetett Ash felé. Közelebb húzódtam hozzá, mire elvörösödve mosolygott rám.

- Amy. Kell a segítséged. - suttogtam alig hallhatóan.

- Mondjad csak. - válaszolt normál hangon, mire szinte összerázkódtam.

Nem akartam a mindennél is nyilvánvalóbb lenni és morzejelekkel elmutogatni neki, hogy ideje volt abbahagyni a normál hang használatát, mikor a másik fél szinte kommandót játszik a hangszálaival.

Nem nézett ki úgy mint akit érdekelt.

- Szóval. - kezdtem bele halkan megint. - Van ez a srác.

- Joe ?

Nagyot pislogtam.

- Nos igen. Joe. És most írt. De nem tudom miért. És nem tudom, hogy miért írna.

- Inkább miért ne írna. Néztél már tükörbe ? - nézett rám, mintha 60 fejem lenne 2 nyakon.

Felvont szemöldökkel nevettem fel.

- Nem tudom ezt most sértésnek vegyem, vagy dicséretnek ?

- Dicséret. - oldalba bökött. - Nem látom a problémát a szituációval.

- Van barátnője.

- Óh.

Torkát köszörülve nézett a képernyőmre, majd rám. Aztán kínosan újra a képernyőmre.

- Érdekel a srác ? - kérdezte a legegyértelműbb kérdést amit én is kérdeztem volna bárkitől, ugyanebben a szituációban.

- Nem tudom.

Elhalgattam.

Nem akartam újra és újra világgá kürtölni a szememet konkrétan vaslapáttal kiszúró problémát.

Barátnője volt.

Mármint tudom, vannak akiket ez sohasem érdekelt annyira, hogy kétszer gondolkodjanak, mielőtt bármi történt volna, vagy bármilyen lépést tettek volna egy srác felé, de engem valahogy eléggé kétes érzésekkel töltött el.

Mármint semmi gond sincs azzal, ha valaki barátkozni akar valakivel. És lehet, hogy én voltam az, aki félre értette a szituációt. Vagy csak félre akartam érteni, mert tetszett Joe  ?

- Amy. Áthívjam ?

Amy nagyot pislogott, aztán Ashra nézve emelte tekintetét vissza rám.

- Hívd !

Persze csak barátilag. Mondtam magamban .

Megnyitottam az üzenetet újra. Aztán becsuktam megint. Aztán 2 másodperc múlva újra megnyitottam.

Amy felállt helyéről és a fürdőszoba felé vette az irányt, miközben én még mindìg a kinyit - becsuk játékomat játszottam, azzal a nyamvadt üzenettel. Mintha bármi is változott volna abban a két másodpercben. Mintha varázslatosan oda került volna egy új izgalmas, minden titkot feltáró kis buborék. Màrmint jó lett volna ha ìgy történt.

DE !  Ehelyett csak fogtam és letettem a telefont magam mellé. Hátha egy 2 perces várakozás esélyt ad annak az esélytelen chat buboréknak, hogy odakerüljön. Nem fűztem hozzá túl sok reményt .

- Éhes vagyok. - hallottam a mély hangot. Számat húzva néztem fel Ashra, aki valószínüleg annyira várta a válaszomat erre a kijelentésre, mint én arra a nyamvadt chat buborékra.

- Amy mindjárt visszajön. Miért nem mentek el gyorsan a nagyterembe?

- Én most vagyok éhes, nem három óra smink frissités után .

A szoba másik végébe kellett néznem, hogy visszafolytsam a nevetést.

Torkomat megköszörülve mutattam a haverjára, majd szemöldökömet felemelve rajzoltam egy kört nyitott tenyeremmel a levegőbe.

- Ezért vannak a barátok. - mosolyogtam rá. - Meg ha már eddig a telefonodat bámultad mikor beszéltem hozzád, akkor miért is érzed úgy, hogy én vagyok a megfelelő ember akinek ezt ki kell jelentened ? - ezt már inkább csak magamban tettem hozzá a mondandómhoz.

Mégis felálltam. De hogy mi a jó istenért, azt szerintem maga Sherlock Holmes sem tudta volna. Én sem. Én sem tudtam.

Kérdően néztem rá.

- Szeretnéd, hogy jót álljak magamért ?

Aprót mosolygott, és feltolta magát, majd az ajtóhoz lépve kinyitotta előttem.

Felnéztem rá.

- Létezik olyan, hogy tettetett udvariasság ?

- Nem egyértelmű?

- Minden világos.

Lassan haladtunk végig a folyosókon. A legtöbb ajtó nyitva volt. És láttuk a zavarodottságot az elsőéves társainkon. Senki sem értette a riadót. Senki sem tudott róla semmit sem. Sem a hírekből, sem sehonnan. De a TV- k már nem működtek rendesen. A vihar miatt a felelős diákok kikapcsolták őket.

Befordultunk az egyik sarkon, egy autómatához érve.

Ash lenézett rám én pedig összehúzott szemöldökkel vissza rá.

- Kérlek ne jelentsd ki, hogy nem hoztál magaddal pénztárcát, mert itt fogom feladni az életemet. - néztem fel rá ujjammal a levegőben hadonászva.

Elmosolyodott.

- Le szeretnél ülni ? - mutatott a mellettünk lévő padra.

Szemeimet forgatva foglaltam helyet, míg ő az automatához sétált. Két üditővel jött vissza és az egyiket felém nyújtva huppant le mellém.

- Szóval. - köszörülte meg a torkát. - szeretném, ha újra kezdhetnénk ezt az ismerkedés dolgot.

Meglepetten néztem rá.

- Mikor beszéltél hozzám a szobában, próbáltam keresni tippeket, hogy hogyan is kéne ezt az egészet elkezdeni.

Felnevettem.

- Google a barátod ! - kuncogtam még egy jó ideig, de Ash teljesen úgy tűnt, mint aki komolyan gondolta a szituációt.

- Szóval. - kezdte.

- Szóval. - ismételtem.

- Azt irták, hogy bocsánatot kell kérnem. Szóval.

Mind a ketten csöndben ültünk. Aztán nyakát vakarva nézett rám.

- Igazából, ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor nem sajnálom, hogy megcsókoltalak. Igazából egyáltalán nem.
És ha nagyon őszinte akarok lenni,
akkor ugyan úgy megcsókolnálak, de ..

- De ? - kérdeztem vissza összezavarodva.

- De nem akarom, hogy kellemetlenül érezd magad mellettem. Főleg, ha van valaki, aki tetszik neked.

Nem válaszoltam.

A hallgatásomat látva nagyot nyelve folytatta.

- Szóval. A következő lépés elvileg az lenne , hogy újrakezdjük az ismerkedést.

Felnevettem.

- Ugye ?! - nevetett velem együtt. - Akkora faszság !

A falnak dőlt.

- Ennyi ? - kérdeztem felállva. Újra előre dőlt és kezeit a combomra helyezte. A reakciómat figyelte, de én nem mozdultam.

Közelebb húzott, úgy hogy teljesen előtte álltam lábai között.

A szívverésemet is éreztem a torkomban, annyira izgatott volt minden egyes ideg a testemben.

- Újrakezdés ? - vetettem fel az előbb említett szót.

- Ühüm ! - vetett egy félmosolyt felém, és azzal a lendülettel állt fel.

Annyira közel álltam hozzá, hogy szinte érintettük egymást, de egyikünk sem tette meg azt az utolsó levegőben lengő 2 centit.

Annyira magas volt, hogy a  fejemet hátra kellett döntenem, hogy fel tudjak nézni rá.

Még pár másodpercig figyeltük egymást, amíg valaki torkát köszörülve nem lépett a mellettünk zúgó autómatához. Észre sem vettem, hogy bárki is közeledett volna hozzánk. Mennyire kínos !

Ash érzéketlen pillantást vetett a srácra, majd vállamnál fogva megfordítva engem tolt a visszafelé vezető folyosó irányába.