David arra ébredt, hogy az őszi napsugarak táncolnak az arcán. Mikor kinyitotta a szemeit, s oldalra fordult, látta, ahogy William édesdeden alszik mellette. Kezeit a feje alá tette, úgy nyomta el az álom. Nézte hosszú szempilláit, fekete szemöldökét, borostás arcát. Szerette volna megérinteni, megsimogatni, de nem akarta felébreszteni.

Mikor az éjjeli szekrényre nézett, és meglátta az órát, hirtelen felült. Lassan munkába kell indulnia, ő pedig egy idegen lakásban van, egy feledhetetlen éjszaka után. Gyorsan kiosont a fürdőbe, beállt a zuhany alá, s lemosta az éjszaka kéjes nyomait magáról. Lábai kissé remegtek, nem tudta, hogy az izgalomtól, vagy az igénybevételtől. Nem volt ehhez hozzászokva. Ez az egész olyan új volt és szokatlan. Csodálatos és ijesztő egyaránt.

Mikor hátsójához ért, kissé felszisszent, talán kicsit túlzásba vitték az éjjel, de ahogy William arcára gondolt, miközben őt ostromolja, férfiassága újra éledezni kezdett. Gyorsan elzárta a meleg vizet, csak a hideget engedte magára, ez némileg lehűtötte. Rekordsebességgel törölközött meg, kapta magára tegnapi ruháit, és próbált csendben kiosonni. Mikor a bejárati ajtót nyitotta ki, hirtelen egy kéz tűnt elő a semmiből, és visszanyomta, elzárva előle az utat. Mikor megfordult, a meztelen William látványa fogadta.

„Hova-hova?" – jelelte érdeklődve.

„Haza kell mennem. Mindjárt munkába kell indulnom, és még át kell öltöznöm."

„Felébreszthettél volna."

David észrevette, ahogy némi szomorúság költözik a fiú szemeibe.

„Nem akartalak."

„Talán megbántad, ami köztünk történt?" – szegezte neki a kérdést.

„Nem, dehogy." – peregtek az ujjai. – „Talán egy kicsit gyors volt, de..."

„David, nem vagyunk már tinédzserek. Felnőttek vagyunk, csak tapasztalatlanok."

„Tudom, de ez nekem új és rémisztő." – jelelte hevesen.

„Mégis mitől félsz?" – nézett rá kérdőn. – „Tőlem?"

„Attól, hogy ez csak egy álom!" – fakadt ki hirtelen. – „Hogy mindjárt felébredek, és újra egyedül leszek."

William tekintete ellágyult.

„Ez nem egy álom. Mindenkinek jár a boldogság, úgyhogy ne taszíts el, és ne menekülj előlem, kérlek!"

David lesütötte a szemeit. Talán igaza van, hiszen annyi évig volt boldogtalan, és most itt van valaki, aki kötődik hozzá.

William közelebb lépett, átkarolta, ő pedig hagyta, hogy az erős karok szorosan öleljék. Kezeit lassan felemelte, s a fiú hátára tapasztotta. Pár másodperc múlva érezte, hogy William valamit a fülébe suttog, amitől libabőrös lett. Meg akarta kérdezni, hogy mit mondott, de a fiú olyan erősen szorította magához, mintha soha többé nem akarná elereszteni.

Végül elengedte, hagyta, hogy hazabuszozzon, és átöltözzön, az ígérettel, hogy bent találkoznak.

Mikor megérkezett a munkahelyére, valószínűleg az utolsók között kullogott be. Azt hitte, hogy Williammel nem fog találkozni, de az egyik fotelban ült, idegesen nézegette az óráját. Amint meglátta őt, felállt, s odarohant hozzá.

„Azt hittem, nem jössz be." – jelelte gyorsan.

„Dehogy, csak későn indultam."

William kissé megnyugodott.

„Mennem kell, de lenézel majd valamikor?"

„Ebédkor lent leszek."

David észrevette, mintha a fiú szemeiben enyhe csalódottság jelent volna meg, de semmiképpen nem akart korábban lemenni. Az előző napi kínos eset élénken élt az emlékeiben, ráadásul érezte, ha megtenné, nem tudná elszakítani a tekintetét Williamről. Elég volt neki az, hogy a fogyatékossága miatt másképp néztek rá, nem akarta még a melegségével is felhívni magára a figyelmet.

„Rendben." – bólintott kedvese. Egy kicsit hezitált, hogy vajon mit tehet meg ott, mindenki előtt, de végül leeresztette a kezét, és elsétált. Davidet némi bűntudat kerítette hatalmába. Ezt majd helyre kell hoznia, ha kettesben lesznek.

Ígéretéhez híven délben lement ebédelni. William nem vette észre őt, a lánnyal beszélgetett, háttal neki, távolabb a pultoktól, míg a duci fiú kiszolgálta a vendégeket. A lány meglátta őt, s ekkor megsimította William karját. David hirtelen azt se tudta, hogy hova nézzen. Elszégyellte magát, de aztán mérges lett. Mégis miért neki kellene szégyenkeznie, mikor ez a lány fogdossa az ő... Végül is, ki neki William? A párja? Aligha. Végtére is alig ismerik egymást, és csak egy randin vannak túl. Meg persze a tegnap éjszakán... Érezte, hogy szereti a fiút, habár honnan is tudhatná igazán, hogy ez a szerelem, ha először érez ilyet az életében?

Gyorsan magához vette a kinézett ételeket. Szinte fel se nézett, úgy sietett az asztalokhoz. Nem láthatta William kérdő tekintetét, értetlen arckifejezését.

Nem sokkal később Daniel foglalt helyet mellette. Fáradtnak tűnt, kissé lehangoltnak. Milyen más volt, mint amikor először ült le mellé. Ilyenkor sajnálta, hogy nem hall. Most megkérdezhetné, hogy minden rendben van-e vele, talán egy kis támaszt is nyújthatna neki. Mondhatna egy viccet, hogy felvidítsa, hogy érezhesse, ő is jó hatással lehet egy másik emberre. Azonban csak annyit tett, hogy megszorította a fiú karját, majd az ebéd végeztével felállt, s elsétált. Mikor a pultok felé nézett, William nem volt ott, és a lány se. Hiába volt mögöttük egy csodálatos éjszaka, érezte, hogy a féltékenység, akkor is, ha alaptalan, bekúszik a bőre alá.

Délután Daniel e-mailje jelent meg a képernyőn:

Kedves David!

Bár már találkoztunk az óta az este óta, most tudom csak kifejezni, mennyire sajnálom, amit tettem. Azt hiszem, kicsit jobban megviselt a szakítás, mint gondoltam. A barátnőmmel négy éve voltunk együtt, és azt hittem, majd hozzám jön feleségül, ha egyszer rászánom magam a lánykérésre. Nem hittem el, mikor azzal fenyegetőzött, hogy elhagy, mert nem bírja, hogy mellettem sokszor csak egy rabszolga, aki főz, mos, takarít, míg én a gép előtt ülök. Való igaz, világ életemben nem kellett semmit csinálnom, mert az anyám mindent elvégzett helyettünk, de én azért igyekeztem. Vagyis szerettem őt, tényleg, csak, na, én nem vagyok nő, nekem nem mennek az ilyen női dolgok.

David összeráncolta a homlokát. Mégis milyen női dolgok? A főzés, mosás, takarítás? Ezeknek miért kellene női dolgoknak lennie? Elvégre minden embernek ezt el kellene végeznie, mert ez az élet. Hiszen saját maga is megcsinálja ezeket. Nem mindig szívesen, de megcsinálja, mert muszáj.

Mikor szakított velem a barátnőm, és hazaköltözött, egyedül maradtam. A közös barátaink persze neki adtak igazat, és úgy éreztem, mindenki elárult. Egy darabig nem volt igazán életkedvem, de aztán mégis megembereltem magam, és lementem. Akkor láttalak meg téged. Nem titkolom, imponált az, ahogy rám néztél. Éreztem, hogy bejövök neked, és végre valami jó érzéssel töltött el. Nem vagyok meleg, bár volt egy-két kalandom a barátnőm előtt, de úgy éreztem, kell valaki, aki nem taszít el magától. Kapóra jöttek a mozijegyek. Igazából nem tudom, mire számítottam. Évek óta nem randiztam, és akkor ott csak úgy megtörtént a dolog. Nem tudom, mit képzeltem.

David fújt egyet, tehát jól érezte, hogy csak búfelejtő lett volna. Örült, hogy akkor visszautasította a fiút, és végül William mellett kötött ki.

Hogy miért írtam meg ezt neked? Nem tudom. Talán azért, mert úgy érzem, te akkor sem ítélsz el, mikor tudod, hogy csak kihasználtalak (volna). Tényleg rendes fickó vagy, talán egyszer barátok is lehetnénk...?

Üdv, Daniel

David nem válaszolt a levélre. Nem tudta, mégis mit írhatna erre. Végül is nem történt köztük semmi, csak egy csók. Hogyan ítélhetné el, mikor ő még sosem élte át, milyen az, amikor szakítanak az emberrel, pláne négy év után? Haragudni szeretett volna rá, de csak sajnálatot érzett.

Mikor lement a lifttel, William ott várta az aulában. Mikor közelebb ért, észrevette, hogy a lány nem messze áll tőlük, s valamire vár. Rossz érzés kerítette hatalmába.

„Szia!" – jelelte.

„Szia" – lépett hozzá William. Hirtelen meg akarta érinteni Davidet, de jött a többi dolgozó, így leeresztette a kezét. – „Sajnálom, hogy nem tudtunk ebédnél beszélni."

„Ja, én is."

Várta, hogy most akkor hova fognak menni, mi fog vajon történni? Izgatott volt, bár nem mutatta.

„Sarah mondta, hogy holnap lesz Lucas születésnapja. Tudod, a munkatársunké, aki velem volt tegnapelőtt." – David bólintott. – „Szeretné, ha holnap este beülnénk valahova, és felköszöntenénk."

„Igen, és?" – kérdezte érdeklődve.

„Sarah szeretne valami meglepetést, úgyhogy megkért, hogy üljünk le megbeszélni. Van kedved csatlakozni?"

David a lányra sandított, aki úgy tett, mint aki nem is törődik velük, miközben a szeme sarkából figyelte őket.

„Nem, most inkább hazamennék. Fáradt vagyok."

William arca kissé szomorkássá vált.

„De azért holnap eljössz velünk?"

David igenlően bólintott. Mielőtt elköszönt volna, eszébe jutott Daniel.

„Hozhatok én is valakit?"

William fürkésző tekintettel bámulta, de aztán csak egy igent jelelt. Végül megfogta a kezét, s megrázta, mintha barátok lennének, és odament a lányhoz. David látta, ahogy Sarah elmosolyodik, majd lágyan megérinti a fiú karját. Először érezte azt, hogy szeretné azokat a vékony ujjakat darabokra törni. Odaintett Williamnek, és már sietett is kifelé. Nem nézett hátra, félt, hogy mit látna. Nem akarta még ennél is rosszabbul érezni magát.

Este, mielőtt lefeküdt, egy sms fogadta:

Szia!

Sajnálom, hogy ma nem voltam veled. Sarah-nak őrült ötletei támadtak. Végül abban egyeztünk meg, hogy készítek neki egy tortát bent, Lucas úgyis szabadnapos, amit majd elviszünk. A helyet lefoglalta hat személyre. Sarah hozza a barátnőjét is, hátha össze tudja őket boronálni. Őrült a csaj, haha.

Továbbá őrületesen hiányzol, és most nem tudom eldönteni, hogy feküdjek-e le, vagy menjek-e el hozzád egy jó éjt csókért.

William

David elkezdte begépelni a választ. Először azt írta, semmi gond, majd erőt vett rajta a féltékenység, hogy de, igenis van gond, aztán megint kitörölte, és csak annyit írt: Majd holnap találkozunk. Jó éjt!

Magához ölelte a párnáját. Azt képzelte, Williamet öleli, s azt kívánta, minél hamarabb jöjjön el az a pillanat, amikor újra a karjába zárhatja.