A következő két napban nem találta magát. Boldognak kellett volna lennie, de mégis feszengett. Próbálta meggyőzni magát, hogy Daniel nem akar mást, csak barátkozni, bár nem értette, miért most, és miért pont vele... Egyedül William mosolya tudta némileg felvidítani, nem értette, miért. A fiú valamiért ragyogott. Kicsit irigyelte a barátnőjét, vagyis inkább nagyon.

Úgy látszott, a munka tényleg betemette Danielt, mert nem ment le ebédelni, és nem is írt üzenetet. David kissé elbizonytalanodott, mi van, ha nem mennek, de csütörtök délután kapott egy újabb e-mailt.

Kedves David!

Ne haragudj, hogy nem kerestelek, de nem hiszed el, milyen sok a meló. Remélem, áll még a mai. Fél hétkor találkozhatnánk esetleg a mozi előtt? Vagy ha szeretnéd, mehetünk munkából is, és akkor bekaphatnánk valamit.

Üdv, Daniel

David először nem tudta eldönteni, mit írjon. Bár nem akart randiként tekinteni a mozizásra, de úgy vélte, illik előtte lefürdenie, átöltöznie. Nem mintha bármi történhetne közöttük, de azért mégis ez lesz az első nemrandija. Gyorsan válaszolt, hogy neki megfelel, ha ott találkoznak, és elkérte a pontos címet.

Munka után gyorsan buszra szállt, otthon lezuhanyozott. Halványkék inget és fekete farmert vett fel. Megnézte magát a tükörben, mielőtt elindult. Gyomra kissé görcsbe rándult.

– Vajon mindenki így izgul, mielőtt moziba indul valakivel? – tette fel gondolatban a kérdést. Úgy sejtette, nem, legalábbis ha az egy baráti találkozó. Elsimította ruháján a gyűrődéseket, felvette kabátját, és elindult.

Már negyed hétkor ott állt a mozi előtt. Nem akart elkésni, és úgy látszott, Daniel is így volt ezzel, mert egy perc múlva ő is megérkezett. Összemosolyogtak, amikor meglátták egymást. Követte Danielt a pénztárhoz, ahol bemutatta a nyert jegyeket. Kíváncsi volt, hogy mit fognak megnézni. Mikor a plakátokhoz értek, a fiú rámutatott az egyikre: A könyvelő. Hm... Szerette Ben Afflecket, a Daredevil az egyik kedvence volt gyerekkorában. Odavolt a szuperhősökért: Pókemberért, Supermanért, de aztán felnőtt, és rájött, hogy igazából mind boldogtalanok. Nem élhetnek rendes életet, mert mindig küzdeniük kell a gonosz ellen, és ez elszomorította.

Meglepődött, mert még volt pár nap a filmbemutatóig, úgy látszott, hogy premier előtti vetítés lesz, feliratosan. Úgy vélte, Daniel volt barátnője pont miatta nyerte meg a jegyeket, talán ezt a fiú nem is vette észre. Kíváncsi lett volna arra, miért szakítottak. Volt egy olyan sejtése, hogy talán Daniel nem törődött eleget vele, ismerte az élet kocka oldalát. Azonban nem akarta, hogy ez a kedvét szegje.

A fiú vett kukoricát és kólát, aztán elfoglalták helyeiket. Először csak nézték a filmet, David nem is várt mást, mint akciót. Aztán, mikor a karfán nyugtatta kezét, érezte, hogy Daniel megcirógatja. Onnantól már kevesebb sikerrel tudott a feliratra koncentrálni. Úgy izgult, hogy érezte, a hasa görcsbe rándul, pedig a fiú nem tett mást, csak megérintette. Ő pedig nem tudta, hogyan reagáljon erre.

Miután vége lett a filmnek, a mosdóba sietett, de úgy látszott, hogy Danielnek is kell, mert követte őt. Bezárkózott az egyik fülkébe, mert sokan álltak a piszoároknál, és úgy érezte, most kell is ez a kis távolság közéjük, mert nem tudta, mire megy ki a játék. Mikor kilépett a fülkéből, Daniel ott állt az ajtóban, már nem volt bent rajtuk kívül senki. Megmosta a kezeit, majd megszárította, gondolta, mennek is kifelé, de a fiú elé állt, közelebb hajolt, és az ajkaira tapadt.

David hirtelen ledermedt. Ez volt az első csókja, és egyszerűen nem tudta, mit csináljon. Ott állt kikerekedett szemekkel. Arra gondolt, a normális emberek becsukják a szemüket, és élvezik a csókot, de amint behunyta őket, csak a leveleket látta, és az álombeli ismeretlent. Lelkiismeret-furdalása támadt, mintha megcsalná, pedig nem is ismeri. Eltolta magától Danielt. A fiú kérdőn nézett rá, de ő csak lesütötte a szemeit, és ingatta a fejét. Daniel az álla alá nyúlt, és felemelte. Kénytelen volt a szemébe néznie. Azt hitte, sértődöttséget fog látni bennük, de csak szomorúság fogadta. Mintha bocsánatkérően tekintett volna rá. Lágyan megpuszilta, majd el is húzódott tőle. David borzalmasan érezte magát a látványtól. Nem akarta megbántani, de úgy érezte, hibát követ el, hogy nem a fiúra vágyik igazán.

Egy férfi rontott be, ők pedig ráeszméltek, jobb lenne távozni. A mozi előtt David búcsúzóul intett, Daniel megpróbált mosolyogni, de úgy látszott, nem igazán megy neki a színészkedés. David elkomorult. Tetszett neki a fiú, és sajnálta, de talán elhamarkodott dolgot akart tenni a szakítása után. Végül Daniel elfordult, és nagyot sóhajtva David is elindult hazafelé.

Péntek reggel úgy érezte, mintha tizenharmadika lenne. Éjszaka alig tudott elaludni, mikor pedig végre sikerült, rémálmai voltak. Aztán megvágta magát borotválkozás közben, odaégette a pirítóst, és sikerült leöntenie a fehér ingét kávéval. Mire elérkezett a fél nyolc, félt kimenni az utcára. Ráadásul az sem vidította fel, hogy ebédnél valószínűleg találkoznia kell Daniellel, és nem tudta, az előző este után hogyan is kellene viselkednie vele. Mégis hogyan kezelik ezt mások? Valószínűleg ezért kerülik sokan a munkahelyi flörtöket...

A nap még borzasztóbbnak ígérkezett, mikor a munka kellős közepén egyszer csak elment az áram. Szerencsére csak pár másodpercre, de kezdhette az egészet elölről. Amikor pedig látta, hogy közeledik a dél, gyomra kissé összeugrott. Tudta, hogy le kell mennie, nem maradhat éhen, pedig nem volt étvágya. Csak az vigasztalta, hogy láthatja Williamet, ő maradt a cégnél a legjobb dolog.

Épp a liftbe lépett, és megfordult, hogy megnyomja a földszint gombját, mikor meglátta a fiút. Még sosem találkozott vele a tizediken, meg is lepődött, de aztán eszébe jutott, hogy vezetői ülés van, és valószínűleg ételt hozott fel a fejeseknek. Integetett neki, mikor felfigyelt rá, önkéntelen mozdulat volt, de talán teste már hamarabb tudta, mit akar, mint az esze. William elmosolyodott, David szíve pedig zakatolni kezdett. Hívogatóan intett felé, szeretett volna vele egy liftben utazni. Azonban a fiú arca hirtelen komollyá vált. Azt hitte, őmiatta, s emiatt el is komorult. Máskor is nézték ki, de William eddig mindig olyan kedvesen bánt vele. Észrevehette, hogy szomorú, mert lassan lépdelt a lift felé, ám zord tekintete alig enyhült. David tartotta az ajtót, míg belépett. Furcsa volt. Azt hitte, végre kettesben lehetnek, de nem így akarta.

Fél szemmel rápillantott, mikor elindult a lift, és észrevette, mintha William remegne. Kezére pillantott, mellyel idegesen gyűrködte a fehér nadrágot. Meg akarta nyugtatni, de akkor hirtelen a lift megállt, s minden elsötétült. David megijedt. Nem a sötétségtől, hanem attól, hogy nem tudta, William erre hogyan reagálhatott. Szerencsére pár másodperc múlva a vészfény kigyulladt, és a fiúra nézett. Életében nem látott még olyan rémült embert. William először az ajtó előtt állt, az ökleivel verte, s ordított. Aztán a gombokhoz lépett, a vészjelzőt nyomogatta. David tanácstalan volt, sose találkozott még ilyennel. Végül a fiú háttal a falnak lecsúszott a padlóra, lábait mellkasához húzta, s valamit kántálhatott. Davidnek ekkor jutott eszébe a levél: „képtelen vagyok belépni a liftbe". Először nem akarta elhinni, de mégis, hány olyan férfi lehet, aki fél egy lifttől? Szívében két érzés cikázott, az ijedtség, mert nem tudta, hogyan kezelje ezt a helyzetet, és öröm, mert lehet, hogy William a titkos hódoló.

Mikor meglátta, hogy a fiú könnyei elerednek, letérdepelt elé, és megsimogatta az arcát. William felnézett rá, s a vörös fény ellenére még vonzóbbnak találta, mint valaha. Tekintetük összekapcsolódott. Mintha a remegés, mely a fiút rázta, kissé enyhült volna. A helyzet ellenére még sosem érzett olyan féktelen vágyat, hogy megcsókoljon valakit, mint abban a pillanatban. William bőre szinte égette az ujjait, csupán könnycseppjei enyhítették a lángolást. Egy pillanatra arra gondolt, hogy megteszi, most az egyszer mer kockáztatni. Már épp oda akart hajolni hozzá, mikor a fények kigyúltak, és a lift elindult.

A tökéletes pillanat úgy röppent el, mint egy riadt madár. David feltápászkodott, felsegítette Williamet, aki bár kezdett megnyugodni, de csak a liftből kiszállva könnyebbült meg igazán. Mikor eszébe jutott, hogy végtére is ő hívta a liftbe, elszégyellte magát. Ha tudott volna erről, nyilván nem teszi meg. És a fiú is visszautasíthatta volna, ám mégis beszállt hozzá. Talán nem akarta megsérteni. Nem tudta, mit gondoljon róla. Sajnálta az egészet, hogy az áram épp akkor ment el, miután elindultak, és mégis, az a pillanat, amelyben egybeforrt a pillantásuk... Azt kívánta, bárcsak William lenne a levél írója, mindennél jobban akart ebben hinni.

Ebédnél már nem is látta, meg tudta ezt érteni. Daniel sem jelentkezett, emiatt kevésbé aggódott. Túl kínosnak találta volna a találkozást. Egész délután William járt a fejében. Úgy érezte, zizeg. Mintha fiatal kamasz lett volna, aki nem tud másra gondolni, csak arra az egy személyre, és nem is akar másra gondolni. Újra és újra felidézte a pillanatot, ahogy elvesztek egymás tekintetében. Megborzongott, mikor arra gondolt, hogy majdnem megcsókolta. Néha megfordult a fejében, hogy lemegy az étkezőbe, hátha láthatja a fiút, de túl feltűnő lett volna. Nem akarta magára vonni a figyelmet. Legalábbis nem akarta, hogy William azt higgye, hogy mostantól kiskutyaként kezdi követni csak azért, mert egyszerűen nem megy ki a fejéből.

Fél ötkor kikapcsolta a gépét, nagyot sóhajtva indult el hazafelé. Bántotta a gondolat, hogy egy újabb hétvégét kell eltöltenie egyedül, hogy nem láthatja Williamet. Mikor leért az aulába, az étkezői dolgozók épp egyszerre hagyták el az épületet. Izgatottan nézett körbe, hátha meglátja a fiút, s pár másodperc múlva észre is vette. A barátnőjét karolta át, puszit nyomott a homlokára, ő pedig boldogan mosolygott fel rá. Abban a pillanatban szeretett volna elsüllyedni. Miket is gondolt? Hiszen tudta eddig is, nem igaz? Szíve megtelt fájdalommal s keserűséggel, majd könnyeit visszatartva sietett a buszhoz. Azt hitte, nincs nagyobb fájdalom a magánynál és annál, ahogy az emberek néha bántak vele, de nagyot tévedett. Látni Williamet a lánnyal azok után, amit a liftben éltek át. Miért hitte azt, hogy a fiú is ugyanazt érzi, amit ő? Bolond volt, ráadásul tulajdon szíve csapta be. Arra gondolt, hogy a titkos hódoló azért még mindig őt akarja, de már nem tudott úgy örülni a leveleknek, mint azelőtt.

Ahogy hazaért, azonnal ledőlt az ágyra. Nem volt kedve élni, enni, megmozdulni. Mintha elvesztett volna valamit. Talán a reményt...