Kedves Tix!

Ma izgatott vagyok, Tix. Izgatott, mert újra láttam őt és beszélgetett velem!

Akkor történt, mikor végeztem a teendőimmel. Almalét ittam és a jegyzetfüzetembe firkáltam. Közben zenét hallgattam, mikor leült mellém a kávézóban.

Nem néztem fel, először azt hittem minden más asztal már foglalt volt. Aztán a szempilláim alól felnéztem rá. 'Mit írsz?'

Azonnal felismertem a hangját. Kirázott a hideg és a szemeibe néztem. 'Semmit' suttogtam, ugyanakkor becsuktam a jegyzetfüzetem.

'Miért írtad a füzeted hátuljára, hogy "nincs telefonom"?' 

'Tele vagy kérdésekkel, nem igaz?'

Elmosolyodott, de még mindig láttam a szomorúságot a szemeiben. 'Ez egy vicc köztem és egy barátom közt.'

'Meséld el.' könyörgött szemeivel.

'Manapság az emberek a telefonjukat használják, ha kényelmetlenül érzik magukat vagy egy új helyzetben diszkrétek akarnak maradni. Ezzel a jegyzetfüzetem hátulján azt akarom mondani, hogy nem kéne a közösségi médiára támaszkodnunk, inkább olvashatnánk egy könyvet.'

'Ez egy kicsit túlzás, nem gondolod?'

Máris kedveltem őt, Tix.

És talán, csak talán, máris túlságosan kedveltem őt.