Nem azt mondom, hogy halálra dolgoztam magam a nagyszüleimnél, de azért örültem neki, amikor végre haza értünk. Alig volt időm levegőt venni, mindig volt valami teendő, ami azért némileg kapóra jött, tekintve, hogy így legalább nem jártál a fejemben 0-24-ben. A nyaram fele így kevésbé telt fájdalmasan, már csak ugyanennyi időt kell túlélnem, és hamarosan újra láthatlak. 
Félre értés ne essék, a tanyán is minden egyes áldott nap átfurottál az agyamban. Sokat tanakodtam; vajon te mit csinálhatsz? Otthon vagy? Kimentél találkozni a haverjaiddal? Esetleg diákmunkát vállaltál? Segítesz otthon? Talán elmentél nyaralni a családoddal? 

Netán gondoltál rám egy pillanat erejéig is? Átsuhant az elméden a nevem? Az, hogy hogy lehetek? Hogy mivel töltöm szabad perceimet? Sokat tűnődtem ilyeneken, de a végére mindig csak megráztam a fejemet, és elhesegettem ezeket a képzelgéseket. Nem akartam túl hiszékeny lenni, semmi értelme nem volt ezeket bemesélnem magamnak. 

Vasárnapi ebédeknél gyakran morfondíroztam rajtad. Ahogy el haladsz mellettem a folyosón, és egy pillanat erejéig egybe fonódnak lélektükreink, majd tovább haladva újra a haverjaidnak szenteled a figyelmedet. Édes mosolyod, és káprázatos íriszeid, melyekben elveszve minden alkalommal egy egész világot találtam; az én galaxisomat. Ahol otthon érzem magam, mely biztonságot nyújt, ahol jól érzem magam, és ahol oltalmat nyerek. Ez vagy te.

_____________

Hi everyone! ^^ itt a folytatás. Remélem tetszett nektek^^
Nézzetek meg a kiegészítő könyvet is: letters; from him.

Legyen gyönyörű napotok! 💜🥰

~Zsuni~