*JeonShim szemszöge:*

Csengettek. A kutyusom automatikusan az ajtóhoz szaladt, hogy "megvédjen" a betolakodótól. Mosolyogva mentem a bejárathoz, majd óvatosan kinyitottam, és meglepődve konstaláltam, hogy a barátnőm az. A szívem kihagyott egy ütemet, ahogy eszembe jutott, hogy pár napja adtam oda a Taehyung-nak írt leveleimet.

- Tessék - nyújtotta ki a kezét egy köteg papírral. Összezavarodottan vettem el tőle, és nyitottam is volna a számat, hogy mondjak valamit, de egyszerűen nem hagyta - Ez volt az utolsó. A többit oldjátok meg ti - sóhajtott egyet drámaian, majd hátat fordítva el is ment. 

Nagyokat pislogva zártam be magam után az ajtót, majd sétáltam vissza a nappaliba, és ültem le a kutyámmal az oldalamon.

Kibontottam a borítékot, mivel először azt hittem, hogy vissza kaptam a sajátjaimat, de...

Aztán megpillantottam az Ő monogrammját. Remegve, tátott szájjal bontottam ki a leveleket, melyek majdnem olyanok voltak, mint az enyémek. 

Nem akartam hinni a szememnek, és az ujjaim között tartott papíroknak sem. Többször is el kellett olvasnom a tizenhét darab levelet, mert eslőre nem tudtam felfogni. Könnyes szemekkel emeltem végül a szám elé a kezemet, ahogy végre realizálódott bennem a szavak súlya.

A tenyereimbe temettem az arcom, ahogy kiszakadt belőlem a sírás. Így elcseszni valamit, mint ahogy mi tettük azt a nem létező kapcsolatunkkal.

Mind a ketten ugyanazokat az erőteljes érzelmeket tápláltuk és tápláljuk egymás iránt, és még is mind a ketten féltünk lépni, mert nem akartunk pofára esni. Helyette kaptunk egy sokkal nagyobb pofont az élettől.
Hét évig szenvedtünk úgy, hogy közben bármikor elmondhattuk volna a másiknak, de nem tettük. Hát meg is érdemeltük, hogy kínlódjunk...

Sajnáltam, hogy ebből hamarabb nem alakult ki semmi, és hogy mindketten vártunk a másikra. Nem tudom, hogy mit hoz a jövő, és hogy egyáltalán valami lesz-e köztünk, ha eddig nem volt.

De beugrott az, amit anya mondogatott nekem mindig, amikor Taehyung volt a téma. Ne adjam fel.
Ha egymásnak lettünk teremtve, akkor előbb vagy utóbb úgyis összeérnek útjaink, nem? Muszáj, hogy így legyen. Hisz még mindig szeretem, és ő is engem. Vele akarok lenni, hallani a nevetését, ténylegesn megismerni. Ha csak hetente egyszer láthatom, már boldog leszek, hisz éveken keresztül nem találkoztunk, már szinte hozzá szoktam. 

Tennem kell azért, hogy a végén tényleg összefonódjon a sorsunk, és, hogy a levelek, melyek az érzelmeinket, gondolatainkat, és valamilyen szinten az álmainkat tartalmazzák; valóra váljanak. Szükségünk volt egymásra, ezt tudat alatt mindketten érezzük, már csak meg kell tenni valakinek azt a fránya első lépést. Jobban mondva a másodikat, mivel a leveleket tekinthetjük elsőnek. 

Huh, jól van akkor, kezdjük...

____________________________

Hi everyone! ^^
Uram atyám, teljesen azt hittem, hogy ennek posztoltam a végét... Hát nem. Most néztem át a könyveimet, és láttam, hogy ez a rész még mindig draftban van :((
Ne haragudjatok, amiért így elfelejtettem, egyszerűen nem tudom, hogy miért ment így ki a fejemből.

Viszont így elérkeztünk ennek könyvsorozatnak a végére is. Aki nem tudná, ez és ennek a testvére a letters, from him összekapcsolódnak.

Mindkettőt befejeztem, eléggé nyálas lett és valószínűleg olyan szerelmet írtam le, ami valójában csak a mesékben létezik, mindenesetre jó volt bele élni magam :'D

Remélem tetszett, és ne haragudjatok, amiért két hónap kellett, hogy észre vegyem, hogy nem fejeztem be. Most már viszont tényleg vége!

Vigyázzatok magatokra, lilázlak titeket! 💜💜

~Zsuni~