862 december 30

Mikasa szemszög

Idegesen doboltam az asztalon az ujjaimmal. Rivaille-t vártam ,hogy meghozza a parancsaimat. Mindig ez van. Mindig mindent képes az utolsó pillanatban közölni velem ,nem mitha ő előbb tudná. Csak annyira idegölő. Lehet ,hogy megint megyünk a felderítetlen területekre. Remek ,imádom csinálni ,de akkor a gyerekeimet át kell költöztessem Armin-hoz. Utálok távol lenni tűlük. Ők a mindenem.

Anna még csak 9 éves ,de már pont olyan harciasa és makacs ,mint én vagy Rivaille. Az apja szerint jobban hasonlít rám külsőre. Való igaz le se tagadhatná ,hogy az én lányom. Haja hosszú fekete ,alakja vékony ,de izmos ,de szemeit a legnagyobb örömömre Rivaille-tól örökölte. Gyönyörű acélos szeme van a lányomnak. Pont olyan ,mint az apjának.

Nick még csak 7 éves ,de egy kiköpött Rivaille ,de csak külsőre. Jó természetű és kedves. Nem olyan rideg ,mint az apja vagy én.

A legkisebb Luna pedig a szemem fénye. Ő az én tökéletes kis hervegnőm. Az én kicsi lányom.

Gondolataimból halk kopogás szakított ki.
- Név ,indok ? - szóltam ki nyersen ,ahogy szoktam.
- Rivaille Ackerman , alparancsnok , a parancsait hoztam főhadnagy - felelte nyersen ,ahogy szokta.
- Jöjjön be -szoltam ki továbbra is hivatalos hangon. A férjem pedig belépett.

Az idő valahol már látszott rajta. Már elmúlt 30 ,de ettől még kívánatos külsejű volt. Arca markáns. Teste erős és izmos. Tekintette egyenes , szemei szépek ,de arckifejezese goromba. Minden mosolyát a családjánka tartogatta. Csak mi kaptunk belőle.

- Nos ? -nézztem rá érdeklődve.
- Jövő hónapban lesz egy út ,de csak én megyek....
- Miért van olyan érzesem ,hogy te szervezted így ? - vontam fel a szemöldököm gyanakodva.
- Tch - ciccentet egyte a férjem mérgesen ,hisz megint átláttam rajta ,mint az üvegen.
- Nem akarok egyedül maradni három gyerekkel -mondtam neki dühösen.
- Nem lesz semmi bajom , ezek az expedíciók már nem olyanok ,mint régen. Már nem fogom egy titan gyomrában végezni.....
- Aha , nem tudjuk mi van ott. Ezért hívják felderítettlen területeknek te marha ! - álltam fel dühösen.
- Nem akarom ,hogy a gyerekek egyedül legyen ! - fakadt ki ő is.
- Mintha én annyira imádnám elhagyni őket.....
- Figylej rám ! - kapcsolt kicsit kisebb hangnemre. - Ne haragudj ,de nem tudnék együtt élni a tudattal ,hogy megöltelek. Még ha csak közvetetten is. Mikasa kérlek maradj a gyerekekkel - nézzet mélyen a szemembe.
- Én már egyszer láttalak meghalni...-motyogtam hallkan ,de tudtam ,hogy Rivaille meghallota. - Az én hibám volt....
- Tévedsz ! - intatt csendre. - Te mentetél meg...
-  A hugod mentette meg - vágtam a szavába.
- Ez nem igaz. Shila csak élt a hatalmával ,de te nem hagytál ott ,hogy megzabáljanak a titan-ok. Te mentetél meg - mondta újra és megfogta az asztalon pihenő kezemet. Lassan kifújtam a levegőt ,hogy megnyugodjak.
- Akkor...majd egy hónap múlva mész ? - nézztem fel rá ,amire bólintott. - Rendben -feleltem egy halvány mosolyjal az arcomon. Ő csak morgott valamit ,ahogy szokott majd kiment.

***

Még egy pár percig lekötöttek az iratok ,amiket Rivaille hagyott nálam. Aztán elindultam lefelé ,hogy megtartsam a csapatom edzését. A régiek közül már csak Rivaille és én maradtunk katonák így a csapatom javarészt újoncokból áll ,de ők se rosszak.

Lassan leértem az udvarra. Már javában tél honolt és a hó is bokáig ért. A csapatom pedig sehol sem volt.
- Na adok én nektek - gondoltam bosszúsan és a központi csarnokba mentem. Hát persze ,hogy mindegyik ott mellegítette a seggét a kandaló mellet.
- Mikasa Ackerman főhadnagy osztaga most fogja magát és kabát és minden jelegű melegítő ruha nélkül fut 10 kört az istáló körül ! -üvöltöttem rájuk ,amire 5 riadt tekintette szegeződött rám.

A csapatom legfiatalabb tagja Lotti kapta rám először a fejet. Még csak 18 éves. Viszonylag alacsony , nincs 170 centi. Szép, szőke, göndör haja van. Arca minden vonása finom és nőies. Kicsit hasonlít egy madrárra ,de ettől függetelnül szép. A szemei pedig ragyogó kékek. Talán a tekinettétn látszik még leginkább ,hogy gyerek. Még csillog benne a remény ,amit a saját gyerekeim szemében is látok és amit még nagyon sokáig akarok látni.

A csapatom másik női tagja Marie. Őt tiszteségesen megálldotta a sors minden létező értelemben. Gyönyörű szép az arca , a barna szög egyenes haja , a barna szemei. Magaságban sem szenved hiányt és igazán nőies az alkata is ,ami igen sok férfinak szúr szemet , de Marie általában egy válrántásala rendezi le őkez. Már 24 éves és házas. Nincs ideje az őt bámuló ostoba férfiakra ,hisz ha akarná szilánkosra törhetné a csontjaikat.

A csapatom harmadik tagja Lucka. Erős és magas. Kifejezetten férfias és megkapó külsejű ,amivel gyakran vissza is él női körökben. De had tegye ,hisz még alig 20 éves. Szép zöld szemei vannak és gesztenye barna haja. De nem csak férfiassággal , nagy szájal is megáldotta a sors , így igen sokszor gyűlt meg vele a bajom ,de kivívtam nála a tiszeteletett.

Tom a csapatom legidősebb tagja. Dús , aranybarna haja és vadul villigó kék szemei sok hölgy szívét lopták már el ,de a felesége egy sokkal fontosabb dolog miatt figylet fel rá ,hisz Tom nagyon okos. Kiváló stratéga és jó tanácsadó. Már 26 éves és az első gyermekét már a karjaiban tarthatta.

És végül ,de nem utolsó sorban Arima. A mindig csibész Arima ,akiről utólag megtudtam ,hogy ő volt az értelmi szerző ,hogy ne jöjjenek edzeni. Még kicsit gyerekes az arca ,de már egyáltalán nem gyerek. Neki is túl korán fel kellet nőnie sajnos. Fényes fekete haja van és sötét szeme. Alkata férfias ,de nem túl erős kölyök. A legbolondabb emberem így könnyen bajba is keveri magát.

- Na húzás ! -ordítottam a sokkos embereimre ,akik csak bólintottak és már rohantak is teljesíteni a parancsomat.
- Kölykök - nézztem utánuk mosolyogva majd a tekinetetem újra a kandaló felé fordítottam. Ott ült Rivaille egy nő társaságában.
- Ugyan már uram ne legyen ilyen karót nyelt ! - nevetett a szuka gurgulázva és a kezét a férjemére tette. A szemei háromszorosukra tágultak. Nem ismertem a lányt. Haja vörös volt és hosszú , egészen a derekáig ért. Szemei szavó színüek voltak és rideg fények ragyogtak benne. A teste pedig.....pedig. Kénytelen vagyok beismerni ,hogy nem áldott meg túlzottan az anyatermészet , bezzeg ezt a lányt. A hatalmas kebleit pedig kirakta a férjemnek ,ahogy előre hajolt és ostobán vigorászott.
-Ez a lány flörtölni mer az ÉN férjemmel ? -villogot az agyamban és kezdett elborítani a vörös köd.
- Kérem Blu ,hagyjon békén -morogta Rivaille és elhúzta a kezét.
- Ugyan uram -mosolygott rá a lány csábosan.
- Rivaille - léptem a férjem mellé a a széke támlájára tettem a kezemet ,amit megfogott.
- Mennem kell ! - adott egy lágy csókot a kézfejemre majd felállt és ki is ment.

Egy pillanatig csak révedtem utána majd a szememet a velem szemben ülőre fordítottam. Vasvilla tekintetem fúrtan a lelkébe.
- Mi a neved ? - sziszegtem és a kezem ökölbe szorult.
- Lisa Blu - felelte és feljebb húzta a blúzát. Naná ,hogy csak Rivaille-nak rakta ki a melleit.
- Na ide figyelj Lisa Blu - ragadtam meg a nyakán a felsőjét és felkenetem a falra. - Az sem érdekel ha az egész Felderítő Egység az ágyába fogad ,de -szorítottam egyet a nyakán. - De ha még egyszer úgy illegeted magad a férjemnek ,mint egyes kurvák szokták nagyon csúnyán megjárod ! Értve vagyok !? - ordítottam rá. A tekintette ridat volt és kétségbe esett. Elengedtem ,de lekevertem neki még két pofont lendületből.
- Tűnj a szemem elől ! - kiabáltam rá, ő pedig gyorsan eliszkolt.

Lassan leültem a kandaló mellé. Nézztem ,ahogy pattog a tűz és egy kicsit el is bambultam ,de valaki a vállamra tette a kezét. Riadtan nézztem fel ,de egy jól ismert acélos szempár nézzet vissza.
- Túl féltékeny vagy - mondta és mellém ül.
- Senki ne pakolja ki neked mindentét -morogtam sértetten ,amire megpuszilta a hajam. _ Amúgy te ne mond ,hogy "túl féltékeny vagy" ! - utánoztam őt. - Csak hétszer fenyegetted meg a beosztottjaimat ,hogy kiheréled őket ha még egyszer a közelembe jönnek...
- Az más - védte magát kapásból és magához ölelt. - Az más - nézzte ő is a kandalóban patogó tüzet. Még egy darabig ültünk ott. Ketten , csendesen. Az volt az utolsó ilyen nyugodt pillanatunk. Nem sokkal utána megkezdődött a háború. A háború ,ami mindent tönkre tett.

863 márcus 19
Shila szemszög

Már este volt. Nyugodtan készülődtem a lefekvéshez. Vizes hajamat egy törölközőbe csavartam majd kimentem Eren-hez. Az ágyunkon ült , kezeit megtámasztotta a combján és komolyan maga elé révedt.
- Baj van ? - ültem mellé és a combjára tettem a kezét.
- Beszélnünk kell - nézett rám komolyan. Bólintottam ,hogy kezdje ,amire vette egy mély levegőt és belevágott.
- Rin ma megkérdezte van-e Isten ? - motyogta és én pedig a számba haraptam.
- Mit mondtál neki ? - kérdeztem agódva.
- Azt ,hogy beszéljen veled - révedt maga elé.- Tudod ,hogy én nem hiszek Istenben....
- Pedig igen is van Isten - mondtam és a fejemet a férjem vállának döntöttem.
- Nem. Isten nincs. Isten egy mese ,amit gyerekek riogatására találtak ki - mondta Eren és meg akarta simogatni a hajam ,de elrántottan a fejem.

- Nincs igazad...
- Már ,hogy ne lenne ! - fakadt ki végül és felállt. - Meghaltál ! Elvett tőlem ! Láttad mi va a halálon túl ! Láttad őt ,hogy ilyen biztosan hiszel benne ?! - üvöltötte.
- Nem voltam teljesne halott ! - kiabáltam én is és felálltam. - Én nem láttan mindent....-halkult el a hangom.
- Ha van Isten akor viszont gyűlölöm ! - mondta tovább Eren.- Elvett tőlem ! Megölt ! De elötte kizsákmányolt ! Megfosztott minden szeretedtől ! - ordította ,amire már nem bírtam tovább.
- De visszaadott ! - üvöltöttem mostmár én is. - Látod , itt vagyok ! Élek !
- Asibara hozott vissza ! Rin váltott meg ! Isten nincs ! -üvöltötte határozottan ,anire én nem tudtam lenyelni a békát.

- Jó - mordultam rá és befeküdtem az ágyunkba. Hátat fordítottan Eren-nek.
- Nem mondod komolyan ,hogy ezt ennyire mellre szívod ? -kérdezte hitetlenkedve.
- De igen - morogtam ,de nem néztem rá. - Megint olyan dologról beszélsz ,amiről nem tudsz semmit. Erre még morgott valamit ,de azt már nem hallotam. Nem akartam hallani. Ő is mellém feküdt ,de nekem háttal.

Így aludtunk. Azelőtt soha nem aludtunk így. Ilyen messze a másiktól. Soha nem feküdtünk le haraggal. Soha. De aznap valamiért mégis. Soha nem hittem volna ,hogy ennyire bánni fogom ezt a döntésem. Hogy akkor nem ejtettem ki egy egyszerű szót a számon ; "Bocsánat." Nem túl büszke voltam és szent meggyőződésem volt ,hogy igazam van. Ha nem vagyok ilyen makacs bocsánatott kértem volna. Bár megtettem volna ,mert akor még nem tudtam mit tartogat a holnap.